Újévi mintaünnepség 1951-ben

avagy hogyan végezze ki Döbrögit, Titót és Francót Ludas Matyi szilveszterkor?

„A brigád tagjai körülfogják az ellenséges alakok maskaráit, majd Ludas Matyi rövid rigmussal, vagy néhány szóval tréfás ítéletet mond rájuk, és egy nagy kardalakú libatollal jelképesen kivégzi őket. Ezek kimúlnak és a többi maskarás, a dobosok, kolomposok nagy lármával kicipelik őket. A csoportot követi egy most megjelent maskarás, az Óév figurája, aki túlzott, tréfás zokogással megy utánuk.”

Bevezetés 

A Rákosi-korszakban - mint ahogy más diktatúrákra is jellemző módon - a kultúra minden színterét propagandacélokra használták fel. Így a fordulat éve után a Révai József irányítása alatt álló kulturális élet a napi politika kiszolgálójává süllyedt.

A meghirdetett kultúrforradalom keretében kívánták megteremteni az új embertípust, a szocialista embert, és e cél szolgálatába igyekeztek állítani az iskolákat, a művészeteket, a

Így a különböző ünnepeknek, megemlékezéseknek is fontos szerepük volt a politikai propagandában. A legfontosabbak természetesen az országos szinten megrendezett ünnepségek voltak, amelyek a sajtóban is rendkívül nagy visszhangot kaptak; egy-egy országos szintű rendezvény után a Szabad Nép aznap szinte csak az adott ünnepségről cikkezett. A legfontosabbak közé tartozott a második világháború vége (felszabadulás), a munka, az alkotmány és a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom" ünnepe. De a felsoroltak mellett megünnepelték a nőnapot, az 1848-1849. évi magyar forradalmat és szabadságharcot, a néphadsereg napját és Sztálin születésnapját.

A központi, országos ünnepségek mellett a megyékben, a városokban, a községekben is megszervezték a helyi megemlékezéseket. Ezek az ünnepségek meghatározott rendben folytak, sokszor előre gyártott programokkal határozták meg a szervezők igen szűkösnek bizonyuló mozgásterét. Az ünnepek műsorrendjének összeállításához általában műsorfüzeteket adott ki a Népművelési Minisztérium, a Népművészeti Intézet, a Magyar-Szovjet Társaság, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége és egyéb társadalmi szervezetek is. Ezekben műsorjavaslatok voltak, amelyeket fel kellett használniuk a községeknek programjaikban. A műsorokban a művelődési otthonok kultúrcsoportjai, amatőr színészek léptek fel dalokkal, szavalatokkal, kisebb jelenetekkel. Egy-egy ünnepség az egész település lakosságát igyekezett mozgósítani szellemi és fizikai tevékenységre egyaránt. Például a május 1-jei ünnepségek előtt már előző nap kultúrcsoportok járták körbe a falut, agitálták az embereket a másnapi programok megtekintésére, valamint feldíszítették az egész községet. Zenés ébresztő után gépi, lovas, biciklis, gyalogos felvonulás következett, miközben tömeg- és népdalokat énekeltek. Egész nap szellemi-, sport- és ügyességi versenyeket rendeztek, este pedig táncmulatság zárta az ünnepi rendezvények sorát.

A nemzeti, állami ünnepek mellett falunapokat, szüreti és arató ünnepségeket is tartottak. Ezeket az ünnepségeket nem minden községben rendezték meg, általában havonta egy-egy járás egy-egy

A Népművelési Minisztérium a Népművészeti Intézet segítségével úgynevezett minta ünnepségeket tartott néhány településen. A mintaünnepségekkel célúl tűzték ki, hogy megfelelő példaként álljanak a többi község népművelési szakembere előtt a későbbi rendezvények megszervezésében. 1951-ben például országszerte nyolc helységben tartottak minta arató ünnepségeket. A Népművészeti Intézet pontos forgatókönyvet állított össze az egész napi mulatságra, ahol kiemelt szerepet kapott a

 A szintén ebben az évben megtartott minta szüreti ünnepségeken elsősorban a tervkölcsön-sorsolással és a munkaversennyel

Az itt közölt források szintén egy ilyen mintaünnepséggel foglalkoznak, az újévi mintaünnepség e terve is a Népművészeti Intézetben készült. A kísérőlevélben említett Népművelési Híradó decemberi számában található Békeharcunk ünnepei című cikk a kor sajátos hangvételének megfelelően nyújt segítséget abban, miként lehet méltó módon megünnepelni a decemberre eső ünnepeket, azaz adott időszakban: Sztálin születésnapját, a karácsonyt és a szilvesztert. Ez utóbbi „tervünnepély" címen szerepel a cikkben, ahol a cikkíró az egész évet „tervév"-nek nevezi, így „december 31-én a tervév sikeres lezárását és a új tervév kezdetét ünnepeljük". A cikkben megadott szempontok szerint az ünnepségnek vidámnak és harcosnak kell lennie;

A fent említett irományt kívánta kiegészíteni a Népművészeti Intézet részletes ünnepi terve. Ebben az újévi mulatság pontos forgatókönyvével találkozhatunk.

Ma már bizonnyal nevetségesnek hat, de adott korban belefért az elképzelésekbe az irodalmi alak Döbrögi, a jobboldali diktátor Franco és az egykori kommunista partizán, de Moszkvával szembeszálló Tito együttes szerepeltetése a maskarás játékokban (mint a népi demokrácia ellenségei), akiknek kivégzését az ünnepség fénypontjaként Ludas Matyi hajtja végre. Az pedig már-már a képzavar kategóriájába tartozik, amikor az újévet jelképező leányt, aki papíról fehér galambot tart a kezében, egy ifjú kéri táncra, aki viszont egy ötágú csillagot markol közben (igaz, a forrás nem írja, hogy a csillag vörös, de nemigen lehetnek kétségeink).

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők