I. világháború: Orosz csapatok elfoglalják Máramarosszigetet.Tovább
Útban a szabadság felé?
Számos NDK-ból érkező turista Magyarországon át Jugoszlávia és Ausztria irányába próbált továbbutazni. Az itt közölt magánlevél születését meghatározó fontos körülmény az általános katonai szolgálat bevezetése volt. A szűkre szabott határok és a radikálisan korlátozott mozgásszabadság mellett érthető tehát, hogy ez a frissen bevezetett intézkedés tovább rontotta az alábbi sorok írójának kedélyállapotát. A levélíró azon kívánsága, hogy levele ne jusson illetéktelen kezekbe, nem teljesült. A levélellenőrzés során a borítékot felnyitották…
Bevezetés
Míg a Varsói Szerződés tagállamai közötti katonai együttműködés a jelenkori történetírás egyik frekventált területeként jellemezhető, ugyanez a megállapítás a tagállamok állambiztonsági szolgálatainak együttműködésére vonatkozóan már korántsem érvényes. A terület feltáratlanságának oka nem a kutatók érdeklődésének hiányában, sokkal inkább a rendelkezésre álló és hozzáférhető dokumentumok csekély körében jelölhető meg. A téma feldolgozása során felhasználható iratok körébe sorolható az egykori Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának iratanyaga, amelyet jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. A két közzétett dokumentum ezen iratanyag német vonatkozásai között, 1.11.12 számon, a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya 12. dobozában lelhető fel.
A Német Demokratikus Köztársaság 1952-ben kezdte lezárni nyugati határát, ami 1961. augusztus 13-ától, a Berlini fal felépítésétől a két német államalakulat, egyben egész Európa hermetikus geopolitikai elkülönítését eredményezte. A fal felépítésének legfontosabb célja a lakosság elvándorlásának megakadályozása, és a keletnémet munkaerő visszatartása volt. Az elvándorlást a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között tapasztalható életszínvonalbeli különbség mellett nem kis mértékben a Német Szocialista Egységpárt vezetése alatt egyre inkább felerősödő politikai erőszak motiválta. A Berlini fal megépítését követően a háromhatalmi, illetve a szovjet megszállási zónában élő rokonok és ismerősök egymástól végérvényesen elszakadtak, hiszen az NDK területének tartós elhagyása 1988 végéig törvényesen nem volt megoldható. Noha a határzár áttörése életveszélyes vállalkozásnak számított, mégis sokan megpróbálták. 1949 és1989 között a belnémet határon és a Keleti tengeren a halálos áldozatok száma több mint nyolcszáz fő volt.
Jóllehet a magukat népi demokratikus országokként aposztrofáló államok a külföldre való kiutazást szigorúan korlátozták, a menekülés kézenfekvő módja mégis a turizmus lehetősége volt. A keletnémet turisták legkedveltebb célpontjai között Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia szerepelt. A Német Szocialista Egységpárt diktatúrája elől menekülő NDK-s állampolgárok továbbutazásuk ügyében a Német Szövetségi Köztársaság ezen országokban működő külképviseleti szerveihez fordultak. Már a Nemzetközi Kapcsolatok osztálya számára 1962. május 14-én készült jelentés arról számolt be, hogy az NDK-ból beutazó turisták az úgynevezett Nyugatnémet Utazási Irodában nyugatnémet útlevélért folyamodtak. Ez a Nyugatnémet Utazási Iroda akkoriban a Francia nagykövetség épületében található kereskedelmi kirendeltség részeként működött, mivel Magyarország - hasonlóan a keleti tömb többi államához - a hidegháború ezen periódusában nem tartott fenn diplomáciai kapcsolatot a Német Szövetségi Köztársasággal.
Számos NDK-ból érkező turista Magyarországon át Jugoszlávia és Ausztria irányába próbált továbbutazni. A II/3-es osztály 1962. augusztus 18-án kelt jelentése tizenkét olyan NDK-ból érkezett turistáról számolt be, akik a Német Szövetségi Köztársaságban élő rokonaikhoz igyekezve Magyarországról illegális úton próbáltak továbbjutni. Annak érdekében, hogy a menekülési kísérlet ezen módjának elejét vegyék, a Varsói Szerződés tagállamainak szoros együttműködésére volt szükség. Amennyiben a Magyarországra utazó turista esetében menekülési kísérlet gyanúja merült föl, az Állambiztonsági Minisztérium munkatársai megelőző intézkedés gyanánt a magyar belügyi szervektől az NDK-ból érkezett turista ún. "operatív ellenőrzését" kérték. Az iratok átnézésekor azonban több olyan esetet is találtam, amikor a meggyanúsított személy a disszidálás szándékának semmilyen jelét nem adta, vagyis a német állambiztonsági szervek feltételezése megalapozatlannak bizonyult. Ez egyértelműen utal arra, hogy a Német Szocialista Egységpárt vezette rezsim tisztában volt önnön gyenge legitimációjával. Módszerek tekintetében a "testvérinek" mondott együttműködés legfontosabb eleme a személyes megfigyelésen alapuló megelőző ellenőrzés volt, ám emellett a postai kapcsolatok operatív ellenőrzése, így a levélellenőrzés és a telefonlehallgatás is fontos szerepet kapott. Gyanúba pedig nemcsak az keveredett, akit a rezsim ellenzőjeként ismertek, éppúgy a gyanú árnyéka vetődött mindazon keletnémet állampolgárokra, akik kapcsolatot tartottak a nyugatnémet területen élő rokonaikkal és ismerőseikkel. Az Állambiztonsági Minisztérium szóhasználata ugyanis a rokoni és baráti szálak ápolására is az "ellenséges kapcsolattartás" terminust használta. A magyar állambiztonsági szervek együttműködésének köszönhetően születtek meg azok a nyugatnémet utazási irodához útlevélért forduló keletnémet turisták nevét és személyi adatait tartalmazó összeállítások, amelyeket a Nemzetközi Kapcsolatok osztálya az Állambiztonsági Minisztérium számára továbbított. A magyar határ illegális átlépése során letartóztatott turistákat az Állambiztonsági Minisztérium tisztjei repülőn kísérték vissza az NDK területére.
Az itt közölt magánlevél születését meghatározó másik fontos körülmény az általános katonai szolgálat bevezetése volt. A Német Demokratikus Köztársaság népi parlamentje a korábbi önkéntes szolgálaton alapuló honvédelem helyett 1962 januárjában szavazta meg az általános és kötelező sorkatonai szolgálatot. Ez az intézkedés a korabeli (kelet)német állampolgárban a nyílt állami erőszak képét idézte fel, hiszen a Versaille-i szerződés Németország számára az általános védkötelezettség intézményét az első világháborút követően megtiltotta. Ezt az előírást első ízben 1935. március 16-án szegték meg, így az általános katonai szolgálat bevezetése a nemzetiszocialista diktatúrához kötődő rosszízű emléknek számított. A két német állam közötti határzár megépítése mellett ez is hozzájárult az önmagát a náci diktatúra antitéziseként meghatározó politikai vezetés hitelének megingásához, és a más előjelű, ám hasonlóképpen embertelen diktatúra verziójának megerősödéséhez. A NSZEP vezetési igényét a NVA [a Nemzeti Néphadsereg] fölött ugyanis - a többi rendvédelmi szervezethez hasonlóan - fokozottan érvényesítette. A nyíltan deklarált cél, vagyis a "nép szocialista vívmányainak megvédése" mellett a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a hadsereg a fiatal férfiak ideológiai nevelésének fontos eszközeként funkcionált. A szűkre szabott határok és a radikálisan korlátozott mozgásszabadság mellett érthető tehát, hogy ez a frissen bevezetett intézkedés tovább rontotta az alábbi sorok írójának amúgy is lehangolt kedélyállapotát.
A levélíró azon kívánsága, hogy levele illetéktelen kezekbe ne jusson, nem teljesült. A levélellenőrzés során a borítékot felnyitották, és a levél szövegéről fénymásolatokat, valamint magyar nyelvű fordítást készítettek. A kísérőirat a másolatok román, szovjet és keletnémet állambiztonsági szerveknek való továbbküldését javasolta. A kör ezzel menthetetlenül bezárult. Az ifjú ember további sorsát nem ismerjük, de tudjuk azt, hogy a külföldre való kiutazás illegális kísérlete a keletnémet joggyakorlat szerint is a szocialista államrendet alapjaiban sértő, politikai bűncselekménynek minősült. A Berlini fal megépítésétől kezdve a menekülési kísérletért indított eljárások az NDK-ban a politikai indíttatású büntető eljárásoknak mintegy felét tették ki. Az alább közölt levél 1962 nyarán, éppen egy évvel a fal megépítését követően keletkezett. Jóllehet egy keletnémet állampolgár személyes történetének részét képezi, a levelet annak tartalma, keletkezésének körülményei és kalandos története okán mégis a hidegháborús korszak jellegzetes dokumentumaként kell értékelnünk.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 04.
A szovjet és román előrenyomulás miatt a magyar honvédség kiüríti és feladja Torda városát.Tovább
A szovjetek fellövik a Szputnyik–1 műholdat a világűrbe: ezt a napot tekintjük az űrkorszak kezdetének.Tovább
Várnai Ferenc a KISZ szervezőinek tartott részletes beszámolója során bejelentette a MAFISZ, a MEFESZ, és a Diákszövetség megszűnését.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő