Viadukt a Gellérthegyre

A hatvanas évek a budapesti közlekedéspolitika történetében az egyik legmozgalmasabb időszak volt, noha a jelentősebb beruházások túlnyomó többsége a hetvenes-nyolcvanas években zajlott le. A jelentős közúti fejlesztéseknek köszönhetően harminc év alatt nem egy esetben számottevően alakult át a városi környezet. Ennek ellenére több olyan projekt nem valósult meg, melyek szintén a városkép markánsabb átalakulásával jártak volna. Így a Fővárosi Tanácsnak köszönhetően a Gellérthegyi viadukt tervei is az asztalfiókban maradtak.

Feltehetően ez a légkör ösztönözte a gellérthegyi viadukt megálmodóit is arra, hogy ötletüket a Fővárosi Tanács elé terjesszék. Az 1966-os év utolsó napján kelt javaslatban az azt kidolgozó mérnökök, Némethy László és Dobó Ferenc a belvárost kelet-nyugati irányban keresztező autópálya terveire hivatkozva prezentálta elképzelését. A bevezetőből kiviláglik, hogy a tervezőpáros magától értetődő módon az „I. autópályáról" (M7) érkező, a belvároson átmenő, távolsági forgalom igényeire szabta a viadukt koncepcióját. Az új műtárgyra azért lett volna szükség, mert a forgalom prognosztizált intenzitására a meglevő útvonalak (Budaörsi út, Hegyalja út) sem kapacitásukat, sem vonalvezetésüket tekintve nem lettek volna alkalmasak. Az ide tervezett, később a BAH-csomópontban testet öltött műtárgyegyüttest pedig kedvezőtlen városképi hatása miatt ítélték el a javaslatot benyújtó szakemberek. Az általuk kínált lehetőséget a probléma „gyökeres" megoldásaként prezentálták: a Petőfi-laktanyától induló, a MÁV Kelenföld-Déli pályaudvar vonalszakasza mentén 16 méteres magasságba törő, majd a Kis-Gellérthegy nyergére ráforduló viadukt képében. Az általuk tervezett műtárgyat városképileg kedvezőnek gondolták, mi több, turisztikai látványosságként is fontosnak tartották.

A javaslatot 1967. január 14-én küldték meg a Fővárosi Tanács Végrehajtó bizottságának, megemlítve, hogy tudomásuk a szerint a FŐMTI korábban már foglalkozott a viadukt ötletével, a várható magas költségek és műszaki nehézségek miatt azonban elvetették. Egyúttal kérték javaslatuk megtárgyalását, mivel szerintük „olyan nagyvonalú, modern megoldások, mint az Erzsébet-híd és az I. autópálya közé félmegoldásokat" beékelni igen káros volna. A VB városrendezési osztálya az anyagot február 10-én továbbította a Közlekedési Igazgatóságnak, megemlítve, hogy az ötletet nem tartják megvalósításra alkalmasnak, mivel városképi szempontból előnytelen, valamint megépülése esetén a teljes pest-budai forgalmat az Erzsébet hídra vezetné. A Közlekedési Igazgatóság tíz nappal később levélben tájékoztatta a mérnökpárost a javaslat megvitatása után hozott döntésükről. Kiemelték, hogy bár „idegenforgalmi jelentősége és érdekes megoldása alapján megfontolás tárgyát képezhetné", anyagi okok miatt azonban a viadukt megépítése nem lehet reális cél. Rámutattak, hogy a betonkolosszus megvalósítását forgalmi okok sem indokolják, mivel a Budaörsi út szóban forgó szakaszáról a forgalom csupán egyharmada fordul az Erzsébet híd felé. Végül, de nem utolsó sorban közölték, hogy a viadukt megépítése ütközik a főváros IV. ötéves tervre vonatkozó elképzeléseivel, melyek szerint az egyik legfontosabb feladat éppen a BAH-csomópont megépítése és az Alkotás utca kiszélesítése lenne.

A viadukt szellemi atyjai természetesen nem nyugodtak bele a Közlekedési Igazgatóság döntésébe és érveibe. Március 8-án kelt válaszlevelükben erősen vitatták a forgalomszámlálás hitelességét, valamint a Hegyalja út korábbi, a '30-as - '40-es években végzett átépítésének forgalomtechnikai sikertelenségével is igyekeztek alátámasztani elképzelésük létjogosultságát. Kiálltak azon álláspontjuk mellett, hogy a viadukt városképi szempontból sokkal tetszetősebb, mint a Tanács által tervezett csomópont, valamint hozzátették, hogy majdani építése nem okozna súlyos forgalmi zavarokat. Érdekes tény, hogy ekkor már nem országos, átmenő forgalommal számoltak a viadukt esetében, mivel számoltak az időközben tudomásukra jutott déli összekötő vasúti híd mentén felépítendő közúti átkelés tervével. Ismeretes, a híd építése csak évtizedek múltán valósult meg.

A felek végül az 1967. április elsején megtartott személyes megbeszélésen jutottak megállapodásra. A Közlekedési Igazgatóság megköszönte a „közlekedési témák iránti érdeklődésükről, valamint a főváros szeretetéről tanúságot tevő" javaslatot, a tervet azonban elvetette, és a megbeszélésen elhangzottak értelmében a kérdést „kölcsönösen lezártnak" 

.

Ezen a napon történt november 27.

1931

Bemutatják a Székely István rendezte Hyppolit, a lakájt, az egyik legsikeresebb magyar filmvígjátékot.Tovább

1945

Az ENSZ tagja lesz Norvégia.Tovább

1956

A magyar kormány bejelenti, hogy a tsz-ekből bárki szabadon kiléphet.Tovább

1962

Nyers Rezsőt az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkárává, Biszku Bélát a KB adminisztratív ügyekért felelős titkárává választják, és ezért...Tovább

1965

35 ezren tüntetnek Washingtonban a vietnami háború ellen.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők