A sertéstenyésztés szépségei: agit-prop toposzok az ötvenes évek diafilmjében

1953-ban a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el az alábbi sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész.

1953-ban a Népművelődési Minisztérium megbízásából a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el ezt a sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el.

A filmet az ötvenes évek toposzainak egész kelléktárával ellátva hozták forgalomba. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész, akivel bárki barátkozhat, akitől elleshetik a fogásokat (lásd a 14. sz. képet: ujjainkból formáljunk kehely alakot). A gazda legfőbb segítője a felesége, jellemző azonban, hogy a propaganda azt már nem tartotta fontosnak, hogy a feleség nevét is megismerjük. Ám vele ellentétben a film igazi főszereplői, a sertések nevesítve vannak: Bunkó, Gyilkos és Bátor.

Az igazi kommunista hérosz megjelenése a propaganda állandó toposza. A diafilm egyik lehetséges célja megteremteni a parasztok kommunista hősét. Ha az ipari munkások Pióker Ignácra, Sztahanovra hivatkoznak, akkor a földművesek mondják: Lukács Imre. Lukács gazda, a kommunista sertéstenyésztő - aki természetesen tsz-tag - mindent megtesz, hogy ne csak elérje, de túl is teljesítse az ötéves tervnek a sertésállomány szaporítására vonatkozó célkitűzéseit, ami természetesen sikerül. De Lukács Imre is csak ember, ezért még neki is vannak hibái, az ő módszere sem tökéletes: nincsen malac-napoztatója, szemben a Szatmárcsekei Állami Gazdaság tökéletes sertéstenyésztő telepével. Ezzel a hiányossággal nyilvánvalóan azt akarja a propaganda érzékeltetni, hogy nagyon jó a termelőszövetkezet, de az állami gazdaság magasabb szintű intézmény.

Hősünk 1949-ben, az ötéves terv kihirdetésekor kezdte sertéstenyésztői pályáját. A film készítésekor már a tervidőszak közepén járunk, amikor már szép eredményeket lehet felmutatni: a film mintegy összegzi Lukács Imrének a kommunizmusban elért sikereit.Megismerkedhetünk újabb tervekkel, ezek a malacoztatási és búgatási terv, amiket túl lehet és túl kell teljesíteni. Lukács a malacoztatási tervben előírt számokat messze túlszárnyalta, a szép eredmény jutalma: egy malac.

Megjelenik a toposzok közt az állandó és talán legfontosabb: minden új dolog, ami hasznos és jó az a szovjet elvtársaktól származik. Az élenjáró szovjet zootechnikai módszerek segítségével még nagyobb gyarapodást lehet elérni, és találkozunk a személyes kapcsolattal is: Lukácsné közvetlenül a szovjet küldöttségtől tanulta a tőgymasszázst.

Meg is érkeztünk egy újabb állandó propaganda elemhez: tanulás. Megtudjuk, hogy Lukács gazda még most is tanul, mert "a tudás hatalom", de azt már nem tartották fontosnak a film készítői, hogy megtudjuk mit tanul a sertéstenyésztő. Vajon újabb mezőgazdasági technikákat, vagy teljesen mást, talán marxizmust? De gazdánk nemcsak tanul, hanem ő maga is tanít, átadja ismereteit a jövő leendő tenyésztőinek. (És így már meg is jelenik a falusi Lukács-iskola.)

A film tanulsága - egy újabb propaganda-fogás, az anyagi ösztönzés - az állattenyésztéssel sok munka van, és ez is állandó tanulást igényel, de megéri, mert Lukácsék 1952-ben a több mázsa gabona és cukor mellé még 10000 forintot is kaptak.

Mi lehetett a Népművelődési Minisztérium célja ezzel a filmmel? Hol mutathatták be, hogyan terjesztették? Agitáció vagy propaganda? Ha agitáció: falunak szól: az erőszakos téeszesítések mellett szelídebb eszközökkel hatni a parasztságra? Egy állattenyésztéssel foglalkozónak nem jelent újat, hogy mivel etessék, hogyan tartsák tisztán és mikor búgassák disznóikat, a parasztok jól megvoltak az apáról-fiúra öröklődő, már bevált eljárásokkal. Ráadásul a gazdák számára evidenciának tűnő dolgokat is aprólékosan bemutat.

Ha propaganda: inkább városnak szól. A filmnek városi kultúrházban való bemutatása valószínűleg hatásosabb volt, mint egy falusi közösségi házban. Ezenkívül feltételezhető, hogy városokban több háztartásban volt diafilm-vetítő. De: a városiak számára ez teljesen idegen világ, nem valószínű, hogy hosszú téli estéken, ha már éppen propagandafilmet akarnak vetíteni, éppen ezt a falusi témát veszik elő.

Ma már nehéz elképzelni nemcsak az alkotók célját, hanem a film hatását is: Sajnos, a film sorsáról semmit sem tudunk. Elérte-e célját, hatással volt-e a parasztok sertéstenyésztésére, hány településre jutott el, mennyi ember okulhatott belőle?

De elkészült, így kiváló kordokumentumként maradt az utókorra.

Fél évszázaddal a dia elkészülte után már azt sem tudjuk kideríteni, hogy Lukács és neje láttak-e feldarabolt disznót, ők maguk feldolgozták-e sertéseiket. Esetleg azért nem ismerjük meg a Lukács házaspár által tenyésztett malacok sorsának beteljesülését, mert ők maguk nem is ették meg, mert vegetáriánusok voltak???

A diafilm magántulanjdon részét képezik.

 

Ezen a napon történt október 08.

1902

Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.Tovább

1912

Az I. Balkán-háború kezdete: Montenegró hadba lép az Oszmán Birodalom ellen.Tovább

1939

II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.Tovább

1940

Német csapatok vonulnak be Romániába.Tovább

1944

Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő