A sertéstenyésztés szépségei: agit-prop toposzok az ötvenes évek diafilmjében

1953-ban a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el az alábbi sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész.

1953-ban a Népművelődési Minisztérium megbízásából a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el ezt a sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el.

A filmet az ötvenes évek toposzainak egész kelléktárával ellátva hozták forgalomba. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész, akivel bárki barátkozhat, akitől elleshetik a fogásokat (lásd a 14. sz. képet: ujjainkból formáljunk kehely alakot). A gazda legfőbb segítője a felesége, jellemző azonban, hogy a propaganda azt már nem tartotta fontosnak, hogy a feleség nevét is megismerjük. Ám vele ellentétben a film igazi főszereplői, a sertések nevesítve vannak: Bunkó, Gyilkos és Bátor.

Az igazi kommunista hérosz megjelenése a propaganda állandó toposza. A diafilm egyik lehetséges célja megteremteni a parasztok kommunista hősét. Ha az ipari munkások Pióker Ignácra, Sztahanovra hivatkoznak, akkor a földművesek mondják: Lukács Imre. Lukács gazda, a kommunista sertéstenyésztő - aki természetesen tsz-tag - mindent megtesz, hogy ne csak elérje, de túl is teljesítse az ötéves tervnek a sertésállomány szaporítására vonatkozó célkitűzéseit, ami természetesen sikerül. De Lukács Imre is csak ember, ezért még neki is vannak hibái, az ő módszere sem tökéletes: nincsen malac-napoztatója, szemben a Szatmárcsekei Állami Gazdaság tökéletes sertéstenyésztő telepével. Ezzel a hiányossággal nyilvánvalóan azt akarja a propaganda érzékeltetni, hogy nagyon jó a termelőszövetkezet, de az állami gazdaság magasabb szintű intézmény.

Hősünk 1949-ben, az ötéves terv kihirdetésekor kezdte sertéstenyésztői pályáját. A film készítésekor már a tervidőszak közepén járunk, amikor már szép eredményeket lehet felmutatni: a film mintegy összegzi Lukács Imrének a kommunizmusban elért sikereit.Megismerkedhetünk újabb tervekkel, ezek a malacoztatási és búgatási terv, amiket túl lehet és túl kell teljesíteni. Lukács a malacoztatási tervben előírt számokat messze túlszárnyalta, a szép eredmény jutalma: egy malac.

Megjelenik a toposzok közt az állandó és talán legfontosabb: minden új dolog, ami hasznos és jó az a szovjet elvtársaktól származik. Az élenjáró szovjet zootechnikai módszerek segítségével még nagyobb gyarapodást lehet elérni, és találkozunk a személyes kapcsolattal is: Lukácsné közvetlenül a szovjet küldöttségtől tanulta a tőgymasszázst.

Meg is érkeztünk egy újabb állandó propaganda elemhez: tanulás. Megtudjuk, hogy Lukács gazda még most is tanul, mert "a tudás hatalom", de azt már nem tartották fontosnak a film készítői, hogy megtudjuk mit tanul a sertéstenyésztő. Vajon újabb mezőgazdasági technikákat, vagy teljesen mást, talán marxizmust? De gazdánk nemcsak tanul, hanem ő maga is tanít, átadja ismereteit a jövő leendő tenyésztőinek. (És így már meg is jelenik a falusi Lukács-iskola.)

A film tanulsága - egy újabb propaganda-fogás, az anyagi ösztönzés - az állattenyésztéssel sok munka van, és ez is állandó tanulást igényel, de megéri, mert Lukácsék 1952-ben a több mázsa gabona és cukor mellé még 10000 forintot is kaptak.

Mi lehetett a Népművelődési Minisztérium célja ezzel a filmmel? Hol mutathatták be, hogyan terjesztették? Agitáció vagy propaganda? Ha agitáció: falunak szól: az erőszakos téeszesítések mellett szelídebb eszközökkel hatni a parasztságra? Egy állattenyésztéssel foglalkozónak nem jelent újat, hogy mivel etessék, hogyan tartsák tisztán és mikor búgassák disznóikat, a parasztok jól megvoltak az apáról-fiúra öröklődő, már bevált eljárásokkal. Ráadásul a gazdák számára evidenciának tűnő dolgokat is aprólékosan bemutat.

Ha propaganda: inkább városnak szól. A filmnek városi kultúrházban való bemutatása valószínűleg hatásosabb volt, mint egy falusi közösségi házban. Ezenkívül feltételezhető, hogy városokban több háztartásban volt diafilm-vetítő. De: a városiak számára ez teljesen idegen világ, nem valószínű, hogy hosszú téli estéken, ha már éppen propagandafilmet akarnak vetíteni, éppen ezt a falusi témát veszik elő.

Ma már nehéz elképzelni nemcsak az alkotók célját, hanem a film hatását is: Sajnos, a film sorsáról semmit sem tudunk. Elérte-e célját, hatással volt-e a parasztok sertéstenyésztésére, hány településre jutott el, mennyi ember okulhatott belőle?

De elkészült, így kiváló kordokumentumként maradt az utókorra.

Fél évszázaddal a dia elkészülte után már azt sem tudjuk kideríteni, hogy Lukács és neje láttak-e feldarabolt disznót, ők maguk feldolgozták-e sertéseiket. Esetleg azért nem ismerjük meg a Lukács házaspár által tenyésztett malacok sorsának beteljesülését, mert ők maguk nem is ették meg, mert vegetáriánusok voltak???

A diafilm magántulanjdon részét képezik.

 

Ezen a napon történt október 22.

1962

Kirobban a kubai rakétaválság. John F. Kennedy amerikai elnök követeli a Szovjetuniótól, hogy szerelje le Kubában létesített...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők