Képgaléria megtekintéseSalvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább
Az Országos Levéltár 1956-ban – egy munkatárs visszaemlékezése
„Hát persze – hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.”
Írásunk a Magyar Országos Levéltár 1956-os forradalommal kapcsolatos eseményeit a kortárs szemszögéből, az intézmény egykori 
dolgozójával készült alapján szeretné bemutatni. , Dr. Schmidt Ádámné, szül. Móri-König Paula (1913-2002) 1954-től 1972-ig állt az Országos Levéltár alkalmazásában, és éppen 1956-ot követően véglegesítették státusát. A későbbiekben az V. osztály alá besorolt Mikrofilm csoportnál . Mivel mindössze egy percnyi távolságra lakott munkahelyétől, közeli szemtanúja lehetett az '56-os forradalom alatt itt lezajlott eseménynek, a levéltár leégésének, melynek során több raktár iratanyaga veszett el örökre. Ezekben a napokban, hetekben megélhette munkatársainak reakcióját a forradalmi történésekre, illetve részvételüket benne.
Dr. Schmidt Ádámné
Az Országos Levéltár 1956-os eseményeit Lakos Jánosnak az intézmény történetéről írt
külön alfejezetben taglalja. Ebből, valamint a kötetben szereplő további említésekből részletes képet alkothatunk az akkori történésekről. Az alábbiakban idézett, 1997-ben felvett hanganyag tartalmilag legnagyobbrészt harmonizál a fenti műben foglaltakkal. Mivel alapvetően életinterjúnak készült, az '56-os eseményeket szükségszerűen kevésbé részletesen eleveníti fel, mint az intézménytörténeti kötetben, és az ide nem tartozó, mellékes részleteket el kellett hagyni belőle.Írásomban a hangfelvétel kapcsán két témának szeretnék kiemelt figyelmet szentelni: a már említett 1956-os levéltári tűzesetnek, illetve az intézményben
forradalmi bizottságnak. Schmidt Ádámné elbeszélése alapján a forradalom napjai alatt a levéltári dolgozók egyre kisebb számban jártak be dolgozni munkahelyükre, a munkarend felbomlott. A bizonytalan közbiztonság, közlekedési nehézségek, majd a szovjet csapatok november 4-ei bevonulása miatt az itt lakókon kívül szinte alig voltak munkatársak az épületben, a végén már csak öten-hatan jártak be. Hogy a tűz hogyan és miért keletkezett, arról a fent említett intézménytörténeti kötetből lehet pontosabb adatokat szerezni. A novemberi harcok során félszáz tüzérségi találat érte az épület keleti és északi homlokzatait; a november 6-án, egy gyújtógránát által okozott tűzben pedig a nyugati szárny három emeletén égtek ki a raktárak. Ezt a magyar levéltártörténet legnagyobb katasztrófájaként tartják számon - az iratanyag pusztulása még a második világháborús ostrom kárait is . Eközben a szovjet tankok megszállták a Budai Várat:Ég a levéltár
„Voltak orosz katonák, hát hogyne. Meg volt körülbelül másfél óra, amikor csak a Várat lőtték a
. Az hol itt csapódott be, hol ott - azt lehetett érzékelni.Hát persze - hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.
Hogy ki gyújtotta fel a levéltárat, vagy az hogy történt, arra aztán utóbb rengeteg tárgyalás meg katonai mindenféle magyarázkodás [volt]. A levéltár azt állította, hogy az ő dolgozói közül senki se lehetett, mindenkinek volt alibije, hogy hol volt akkor, hogy mitől
. Még annak is volt alibije, aki benne lakott az épületben, mint például a . De mindenki tudta igazolni, hogy ő nem volt. És fölül gyulladt ki - a raktáraknál."
Joggal felvetődik a kérdés, hogy a szovjet egységek milyen okból lőtték az épületet. Erre kétféle magyarázat körvonalazódik a levéltártörténeti kötet és az interjú alapján - utóbbiban mindkettő elhangzik:
„[A szovjetek] azt hitték, hogy ez egy Isten tudja milyen katonai létesítmény ez a
.De ők nem térképpel jöttek, nem ismerték ki magukat. És ahogy közeledtek a tankokkal, látták hogy egy nagy épület, hát azt lőni kell, hát lőtték. De ahogy utóbb - sokkal utóbb hallottam - a Bécsi kapu tetejéről, állítólag ilyen srácok lőttek, talán egyet-kettőt."
Utóbbi állítás egybevág a Lakos János kötetében szereplő vizsgálati anyagból idézettekkel, miszerint november 4. után a „levéltár melletti bástyán, a Bécsi kapu tetején és környékén polgári ruhás fegyveresek (forradalmárok) tűntek fel", akiket november 6-án az épületben lakó egykori levéltári igazgató, Kossányi Béla próbált távozásra bírni, de
. Félelme, hogy a harcok fellángolásával az épületben kár keletkezik, sajnos még aznap beigazolódott.Ezen a napon történt május 11.
1904
1915
Gorlicei áttörés.Tovább
1931
A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább
1945
A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább
1948
Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből
Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.
Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.
De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.
Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.
Budapest, 2021. április 16.
A szerkesztők