Az Országos Levéltár 1956-ban – egy munkatárs visszaemlékezése

„Hát persze – hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.”

Írásunk a Magyar Országos Levéltár 1956-os forradalommal kapcsolatos eseményeit a kortárs szemszögéből, az intézmény egykori

Dr. Schmidt Ádámné

dolgozójával készült alapján szeretné bemutatni. , Dr. Schmidt Ádámné, szül. Móri-König Paula (1913-2002) 1954-től 1972-ig állt az Országos Levéltár alkalmazásában, és éppen 1956-ot követően véglegesítették státusát. A későbbiekben az V. osztály alá besorolt Mikrofilm csoportnál . Mivel mindössze egy percnyi távolságra lakott munkahelyétől, közeli szemtanúja lehetett az '56-os forradalom alatt itt lezajlott eseménynek, a levéltár leégésének, melynek során több raktár iratanyaga veszett el örökre. Ezekben a napokban, hetekben megélhette munkatársainak reakcióját a forradalmi történésekre, illetve részvételüket benne.

Az Országos Levéltár 1956-os eseményeit Lakos Jánosnak az intézmény történetéről írt

külön alfejezetben taglalja. Ebből, valamint a kötetben szereplő további említésekből részletes képet alkothatunk az akkori történésekről. Az alábbiakban idézett, 1997-ben felvett hanganyag tartalmilag legnagyobbrészt harmonizál a fenti műben foglaltakkal. Mivel alapvetően életinterjúnak készült, az '56-os eseményeket szükségszerűen kevésbé részletesen eleveníti fel, mint az intézménytörténeti kötetben, és az ide nem tartozó, mellékes részleteket el kellett hagyni belőle.

Írásomban a hangfelvétel kapcsán két témának szeretnék kiemelt figyelmet szentelni: a már említett 1956-os levéltári tűzesetnek, illetve az intézményben

forradalmi bizottságnak. Schmidt Ádámné elbeszélése alapján a forradalom napjai alatt a levéltári dolgozók egyre kisebb számban jártak be dolgozni munkahelyükre, a munkarend felbomlott. A bizonytalan közbiztonság, közlekedési nehézségek, majd a szovjet csapatok november 4-ei bevonulása miatt az itt lakókon kívül szinte alig voltak munkatársak az épületben, a végén már csak öten-hatan jártak be.

Hogy a tűz hogyan és miért keletkezett, arról a fent említett intézménytörténeti kötetből lehet pontosabb adatokat szerezni. A novemberi harcok során félszáz tüzérségi találat érte az épület keleti és északi homlokzatait; a november 6-án, egy gyújtógránát által okozott tűzben pedig a nyugati szárny három emeletén égtek ki a raktárak. Ezt a magyar levéltártörténet legnagyobb katasztrófájaként tartják számon - az iratanyag pusztulása még a második világháborús ostrom kárait is . Eközben a szovjet tankok megszállták a Budai Várat:

Ég a levéltár

„Voltak orosz katonák, hát hogyne. Meg volt körülbelül másfél óra, amikor csak a Várat lőtték a

. Az hol itt csapódott be, hol ott - azt lehetett érzékelni.

Hát persze - hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.

Hogy ki gyújtotta fel a levéltárat, vagy az hogy történt, arra aztán utóbb rengeteg tárgyalás meg katonai mindenféle magyarázkodás [volt]. A levéltár azt állította, hogy az ő dolgozói közül senki se lehetett, mindenkinek volt alibije, hogy hol volt akkor, hogy mitől

. Még annak is volt alibije, aki benne lakott az épületben, mint például a . De mindenki tudta igazolni, hogy ő nem volt. És fölül gyulladt ki - a raktáraknál."

Joggal felvetődik a kérdés, hogy a szovjet egységek milyen okból lőtték az épületet. Erre kétféle magyarázat körvonalazódik a levéltártörténeti kötet és az interjú alapján - utóbbiban mindkettő elhangzik: 

„[A szovjetek] azt hitték, hogy ez egy Isten tudja milyen katonai létesítmény ez a

.

De ők nem térképpel jöttek, nem ismerték ki magukat. És ahogy közeledtek a tankokkal, látták hogy egy nagy épület, hát azt lőni kell, hát lőtték. De ahogy utóbb - sokkal utóbb hallottam - a Bécsi kapu tetejéről, állítólag ilyen srácok lőttek, talán egyet-kettőt."

Utóbbi állítás egybevág a Lakos János kötetében szereplő vizsgálati anyagból idézettekkel, miszerint november 4. után a „levéltár melletti bástyán, a Bécsi kapu tetején és környékén polgári ruhás fegyveresek (forradalmárok) tűntek fel", akiket november 6-án az épületben lakó egykori levéltári igazgató, Kossányi Béla próbált távozásra bírni, de

. Félelme, hogy a harcok fellángolásával az épületben kár keletkezik, sajnos még aznap beigazolódott.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 25.

1906

Megtartotta alakuló ülését az Országos Gyermekvédő Liga, amely az egyik legjelentősebb társadalmi gyermekvédő szervezetté fejlődött. Célja...Tovább

1947

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát a szovjet megszálló hatóságok Budapesten jogellenesen elfogják és a Szovjetunióba...Tovább

1948

Fordulat Csehszlovákiában: Klement Gottwald kommunista többségű kormányt alakít.Tovább

1983

Tennessee Williams amerikai drámaíró (*1911)Tovább

1991

Budapesten aláírják a Varsói Szerződés április 1-jei megszüntetéséről szóló megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők