Budapesten megalakult az Országos Katholikus Diákszövetség Köz-ponti BizottságaTovább
Az Országos Levéltár 1956-ban – egy munkatárs visszaemlékezése
„Hát persze – hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.”
A harmadik emeleti raktárban felcsapó tűz megfékezését és a levéltári anyagok kimentését először a vári lakosok és egyetemisták, majd távozásuk után a levéltárban (és környékén) tartózkodó munkatársak kezdték meg, meglehetősen mostoha körülmények között: a tűzivíz tömlők üresek voltak, a tűz keletkezésekor és utána viharos szél tombolt, továbbá a raktárak ablakai a légnyomástól kétoldalt betörtek, ami huzatot okozott. A tűzoltóságnak csak este fél tíz körülre sikerült felérnie a Várba és az elindított két kocsi közül is csupán egy jutott fel - de az sem tudott érdemi munkát végezni. Idézzük fel a levéltárégést a kortárs szemszögéből:
„Hát nekünk nagyon félelmetes volt, mert egyrészt sötétben történt, másrészt amit érzékelni, sőt látni is lehetett, hogy jöttek a tűzoltók és nem engedték őket föl a tankok. Csak tankot látott az ember, katonát nem, orosz katonát nem. És rámentek ezekre a tűzoltók által használt csövekre, amik lent feküdtek az utca kövén, és hát akarták volna oltani a tüzet, és keresztül mentek rajta, úgy hogy használhatatlanok lettek. És nem is engedték, hogy oltsa, bárki is. Sajnos így történt, hogy nagyobb kár lett, mint amilyen lehetett volna, hogy ha idejekorán közbelépnek.
Na most itt a Várban ez a pernye, az égéstermék, ez hullott. Úgy hogy a mi kis udvarunkra is bőven esett. Jöttek, szálltak fölülről ezek a fekete pernyék, és hát az ember nagyon félt - ugye tudta, hogy fagerendás - hogy ez a ház ki ne gyulladjon. De szerencsére nem gyulladt ki. Akkoriban volt egy-két ember, aki itt rekedt, mikor a Moszkva téren ezek a harcok dúltak, és nem ment haza, hanem ide lement a légó-pincébe. Nagyon jó légópincéje van a levéltárnak, különben! Aztán utóbb láttam. Többek közt az
, meg nem tudom még ki, a , szóval, akik messzebb laktak, és már nem tudtak hazajutni, azok inkább itt maradtak. És akik ismerték a levéltárat. Például itt lakott a , az Országház utcában. Az átment ide, és riasztott mindenkit, hogy menjünk oltani, miután a tűzoltók nem tudtak oltani. És akkor egy ilyen kis brigád alakult az itt maradottakból, meg a közel lakókból, és vödrökkel oltották a tüzet. Közben nagyon vigyáztak, hogy nagyon sok vizet ne öntsenek rá, mert akkor ugye tönkremegy a papír meg a rajta lévő írás. És akkor a fasciculusokat - azok ilyen iratcsomók - azokat fölülről lefelé dobálták a lépcsőházba, hogy kimentsék a még izzó parázsból. Napokig lehetett látni, hogy még mindig piros, szóval még mindig izzott - napokon keresztül."
A fentiekből, illetve a levéltártörténeti kötetből világosan kiderül, hogy a tűz elharapódzásáért elsősorban a szovjet csapatok szándékos, többrendbeli akadályozása volt a felelős. A tűzoltók megszakításokkal másfél órán át tartó oltási művelete nem vezetett eredményre - a végére egyszerűen nem maradt használható tömlőjük. Ekkor már a negyedik emeleti raktárra is átterjedt a tűz. A magukra hagyott dolgozók is felhagytak aznap az oltással és - menteni a menthetőt - a két alsó szint védelmére korlátozták tevékenységüket. Már amennyire lehetett: Másnap, 7-én kijárási tilalom volt életben, így továbbra is csak saját erejükre voltak utalva, ami persze kevés volt. Aznap még meg tudták akadályozni a tűzcsóvák továbbterjedését, ám 8-án reggel már a második szintre is átterjedtek a lángok (előtte szovjet parancsra a légópincében kellett tölteniük az éjszakát). Délelőtt végre megérkeztek a tűzoltók, akik körülbelül két órán át dolgoztak a lángok megfékezésén. Így a bentlakók, valamint a Szentháromság téri műegyetemi kollégium 60-70 önkéntes diákja segítségével lehetségessé vált az égő második emeleti anyag töredék részét, és a teljes első szintet
. A tüzet csak november 12-én tudták végleg megszüntetni.A több napon át tartó pusztításnak 8765,5 folyóméter levéltári anyag esett áldozatul. A két vagy három raktárnyi dokumentum közt Schmidt Ádámné szerint a családi levéltárak egy része is megsemmisült, amelyeket ráadásul még filmre sem vettek. Ennek okáról, valamint hogy konkrétan mi pusztult el, alábbi választ kaptam:
„Például amiről én tudok, a Szinyei-Merse levéltár teljes egészében, amit a Szinyei-Merse Jenő, aki miniszter volt annak idején, és nagy családtörténész, azért helyezett el itt a levéltárban, hogy biztonságban legyenek.
Aztán hogy még milyen családi levéltárak, azt nem tudom, de a túlnyomórészt családi levéltárak voltak, amelyek még nem is voltak filmen, mert hát nem elsősorban azokat filmezték, hanem elsősorban a hivatalos iratokat. Meg a középkori okleveleket, azok filmen voltak már akkor."
De nem csak a családi levéltárak anyaga pusztult el. A tűz által érintett nyugati szárny két felső emeletén a kiegyezés utáni irategyütteseket tárolták. Így komplett minisztériumok és hivatalok 1867 utáni anyaga semmisült meg: az Igazságügyminisztérium, a Kúria, a Közigazgatási-, a Szabadalmi-, az Országos Földbirtokrendező Bíróság és más igazságügyi, jogi szervek iratai. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak a második világháborúban már erősen megcsappant állományát ismét óriási kár érte. Az 1945 utáni, az ún. Népi Demokratikus Csoport által kezelt iratanyag is nagyrészt elégett.
Ezen a napon történt november 24.
Megszületett Lőrincze Lajos magyar nyelvész, 1952-ben Kodály Zoltán biztatására a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című nyelvművelő...Tovább
Szerémség a Szerb Királyság része lesz.Tovább
Kun Béla vezetésével megalakul a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP).Tovább
A Huszár Károly kormány megalakulása.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő