Az Országos Levéltár kutatótermének első freskója

1915. december 4-én a belügyminiszter szerződést kötött Révész Imre festőművésszel, hogy az új Országos Levéltár kutatótermébe történelmi tárgyú festményt készítsen. A kép elkészült, de – az épületdíszítés koncepcióváltása miatt – soha nem került a levéltárba. Az alkotás napjainkban már ismeretlen helyen lappang, és a nagyközönség nem is tudja, hogyan nézett ki a festmény.

A levéltári kutatóterem első díszítése

Az 1756-ban létrehozott Archivum Regni alapjain, de tulajdonképpen új intézményként 1874-ben jött létre az Országos Levéltár. A történettudományi forrásőrzőhely a belügyi tárca épületének számos - idővel egyre több - helyiségében működött. Az elhelyezési körülmények elégtelen volta miatt szinte a kezdetektől arra törekedtek az intézmény vezetői, hogy a levéltári dolgozók és a kutatók új, önálló épületben, a mindennapi szakmai tevékenység számára méltó környezetben végezhessék munkájukat.

A szakmai és a politikai akarat végül 1911-ben találkozott végleg össze, ekkor a Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök által vezetett kormány úgy döntött, hogy a levéltár új épületét kiemelt középítkezésként valósítják meg. A terveket Pecz Samu műépítész készítette, haláláig ő vezette a kivitelezést is, munkatársa, majd utóda Nagy Károly műépítész volt. A munkálatokat 1913 tavaszán kezdték meg, és 1916. május elsején fejezték volna be, a háborús viszonyok miatt az épület végül csak 1918-ra készült el, berendezése és elegáns díszítése pedig csak 1929-re vált teljessé.

A levéltár új épületének építéstörténetét a levéltár munkatársai (pl. Dőry Ferenc, Borsa Iván) foglalták össze, a kutatóterem eredeti díszítéséről azonban csak Patakiné Kósa Éva tett említést. A tervezéskori szándékok szerint csak a kutatóterem két főfalára került volna egy-egy alkotás, ezek egyikét Révész Imre művész festette volna meg. A kép ugyan elkészült, de azt a művész a Képzőművészeti Főiskola könyvtárában helyezte letétbe 

. A jogutód Képzőművészeti Egyetemen azonban sem a képről, sem a letéti eljárásról nem rendelkeznek semmiféle adattal, így az épülettörténetnek ez a fejezete megíratlan maradt.

Az ez ideig egyetlen ismert kép az épülő levéltárról
(Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest-képarchívum)

 

Ezen a napon történt március 28.

1977

Népszínház név alatt összevonják az Állami Déryné Színházat és a Huszonötödik Színházat.Tovább

1979

Az egyesült államokbeli Three Mile Island-i atomerőmű hűtőrendszere meghibásodik. A baleset a környezet nukleáris szennyeződéséhez vezet...Tovább

1985

Marc Chagall orosz zsidó származású, francia szürrealista festőművész (*1887)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő