„alea belli dubia”

Az oszmánellenes európai összefogás kialakítása

„Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni.” – szögezte le 1683. október 22-én, tizenkét nappal a győztes párkányi csata után I. Lipót császár legfőbb tanácsadói testülete a titkos konferencia.

Bevezetés

Európában az 1683. évben Bécs ostroma számított a legjelentősebb hírnek. Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly kahlenbergi győzelme (1683. szeptember 12.) ellenére, a császár és miniszterei (akárcsak 1664-ben a szentgotthárdi győzelem után) mindent megtettek, hogy békét kössenek a törökökkel. XIV. Lajos (1645-1715) reuniós politikája aggasztotta a császári udvart, ugyanakkor minden pillanatban megvolt annak az esélye, hogy az ellentét nyílt háborúvá fajuljon. A lengyel király és a bécsi pápai nuncius, Francesco Buonvisi kardinális hatására I. Lipót császár mégis engedélyezte az [popup title="oszmán hadak üldözését." format="Default click" activate="click" close text="„Cependant le Nonce Bonvisi fait ce qu'il peut pour obliger l'Empereur à la guerre contre le Turc.” (Ezalatt Buonvisi nuncius mindent megtett, amit tudott, hogy a császárt elkötelezze az oszmánok elleni háború mellett.) Denis de la Haye-Vantelet a királyhoz. München, 1679. április 19. A.E.C.P. [Archives du Ministère des Affaires Étrangères, Párizs] Bavière [Bajorország] vol. 29. fol. 44.; EICKHOFF, 1970. 408. A bécsi, varsói és párizsi pápai nunciusok mind azon dolgoztak, hogy a három uralkodó közötti fegyvernyugvást kihasználva, azok katonai potenciálját az Oszmán Birodalom ellen fordítsák. PARVEV, 1995. 26.; PASTOR, 1930. 696–699. "] Végül a császári és a lengyel seregek Esztergomot vették ostrom alá, majd október 12-én Párkánynál másodszor is megverték a nagyvezír és

seregeit, aki kénytelen volt előbb Budára, majd Sikertelensége miatt a szultáni udvar szokásainak megfelelően december 25-én Az ostrom alatt álló Esztergom október 27-én
Az alábbi forrás annak a jegyzőkönyvnek a tisztázata és másolata, amelyet az 1683. október 22-i, kibővített titkos konferencia ülésén vettek fel. A párkányi győzelem hírére örömmámorba úszott a császári udvar Linzben. (Az uralkodó ekkor még nem tért vissza szék- és fővárosába, Bécsbe, ahonnan a támadó oszmán seregek elől volt kénytelen elmenekülni.) Maga az ülés is Linzben volt, amit nevezhetjük kibővítettnek, mert a rendes tagokon kívül a volt konstantinápolyi internuncius, és az ugyanitt rezideáló volt állandó követ, is részt vettek rajta. Azért kaptak meghívást a Haditanácsba, mert fontos információkkal szolgálhattak a császári udvar terveivel kapcsolatban. Caprara - aki a feladatot minden bizonnyal azért nyerte el, mert jó szolgálatot tett a császárnak a nimwegeni béke megkötésekor, valamint megismerte ekkor Francesco Buonvisit, aki ebben az időben a bécsi pápai nuncius rangját töltötte be - hetvenhat fős kíséretével 1682. február 3-án indult el Bécsből, és március 2-ára már Belgrádban volt. Itt találkozott Thököly Imre megbízottjával, aki tudósította őt, hogy ura és a nagyvezír, Kara Musztafa között megállapodás született a magyar területekkel kapcsolatban. Április 11-re ért Konstantinápolyba, és az internuncius útközben már levelezett az udvarral. Miután megérkezett az oszmán fővárosba, a szultáni udvartól mellé kirendelt csausok és janicsárok éberen figyeltek arra, hogy ne érkezhessen hozzá küldemény, és ő se küldhessen levelet. Ez a kommunikációs probléma egyben eldöntötte a béketárgyalások kimenetelét is. A nagyvezír eleve csak június 9-én fogadta Caprarát, június 22-én, illetve július 6-án tárgyaltak a béke meghosszabbításáról. Ekkor az internuncius és a Konstantinápolyban szolgáló európai követek már látták, hogy a háború elkerülhetetlen. Ezt követően Caprara azt próbálta meg kideríteni, hogy milyen előkészületeket tesznek az oszmánok, legalább ezzel segíteni kívánta a Haditanács munkáját. November 27-én Kuniz, egy nappal később Caprara is az Edirnébe költöző szultán után
Kuniz és Caprara mindent megpróbáltak, hogy valamiféle egyességre jussanak Kara Musztafával, de a szultán már 1682 őszén kiadta a parancsot: készüljenek a csapatok a császár elleni háborúra. 1683. január 21-én pedig a lófarkas zászlót (tuğ) is kitűzték a szultáni palotára annak jeléül, hogy a hadszíntérre induló csapatok kezdjenek [popup title="gyülekezni. " format="Default click" activate="click" close text="„Eodem [január 15.] ist auch ordre geben worden, d[a]ß den 21ten der roßschwaiff – Thug genant, daß zaichen zum marsch nach Belgrad – außgestelet werde” (Ugyanezen a napon parancsot adtak, hogy [január] 21-én tűzzék ki a tugot, amelyet lófarkas zászlónak is neveznek, és amely annak a jele, hogy [a hadseregnek] Belgrádba kell vonulni.) Kuniz a Haditanácshoz Edirnéből, 1683. január 27-én. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 152. Konv. 3. fol. 53v "]Az internunciusnak és a követnek a seregekkel kellett vonulnia. Georg Christoph von Kuniz tehát a visszafoglaló háborúk előtti utolsó Habsburg követ volt Konstantinápolyban. Amíg Caprara már augusztusban kiszabadult és Linzbe mehetett, addig Kuniznak végig kellett élnie a bécsi ostromot a török táborban. Tevékenysége nem volt felesleges, mert ő jelentette az egyik levelezési utat az ostromlottak és a felmentő sereg között. A többi, az oszmán táborban járó vagy elfogott kém tevékenységét is figyelemmel kísérte, erről feljegyzéseket készített.
Kuniz és Caprara hely- és szakismeretére nagy szükség volt az albániai terv és a szövetségi rendszer létrehozásához is. Az alábbi dokumentum jelentősége abban áll, hogy ez az egyik legkorábbi arra vonatkozóan, hogy a császári udvar már nem a békekötést, hanem a támadó háború megindításának lehetőségét, illetve az európai, sőt, Európán kívüli szövetség létrehozásának tervét fontolgatta. A terv realizálódott, és 1684. március 15-én a résztvevők, a pápa védnöksége alatt aláírták a Szent Liga alapító okmányát. A háború tehát folytatódott, és egészen 1699. január 26-ig, a karlócai béke megkötéséig tartott.

Ezen a napon történt október 08.

1902

Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.Tovább

1912

Az I. Balkán-háború kezdete: Montenegró hadba lép az Oszmán Birodalom ellen.Tovább

1939

II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.Tovább

1940

Német csapatok vonulnak be Romániába.Tovább

1944

Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő