„alea belli dubia”

Az oszmánellenes európai összefogás kialakítása

„Mivel azonban a háború kockájának fordulása mindig kétséges, és igazából nem lehet tudni, hogy ennél a háborúnál, amelyik eddig Őcsászári Felsége számára előnyösnek mutatta magát, mi fog történni Törökországban és Magyarországon, ezt az előnyt minél inkább szükséges kihasználni, és egyesült erőkkel az ellenség ellen kell tevékenykedni.” – szögezte le 1683. október 22-én, tizenkét nappal a győztes párkányi csata után I. Lipót császár legfőbb tanácsadói testülete a titkos konferencia.

Bevezetés

Európában az 1683. évben Bécs ostroma számított a legjelentősebb hírnek. Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly kahlenbergi győzelme (1683. szeptember 12.) ellenére, a császár és miniszterei (akárcsak 1664-ben a szentgotthárdi győzelem után) mindent megtettek, hogy békét kössenek a törökökkel. XIV. Lajos (1645-1715) reuniós politikája aggasztotta a császári udvart, ugyanakkor minden pillanatban megvolt annak az esélye, hogy az ellentét nyílt háborúvá fajuljon. A lengyel király és a bécsi pápai nuncius, Francesco Buonvisi kardinális hatására I. Lipót császár mégis engedélyezte az [popup title="oszmán hadak üldözését." format="Default click" activate="click" close text="„Cependant le Nonce Bonvisi fait ce qu'il peut pour obliger l'Empereur à la guerre contre le Turc.” (Ezalatt Buonvisi nuncius mindent megtett, amit tudott, hogy a császárt elkötelezze az oszmánok elleni háború mellett.) Denis de la Haye-Vantelet a királyhoz. München, 1679. április 19. A.E.C.P. [Archives du Ministère des Affaires Étrangères, Párizs] Bavière [Bajorország] vol. 29. fol. 44.; EICKHOFF, 1970. 408. A bécsi, varsói és párizsi pápai nunciusok mind azon dolgoztak, hogy a három uralkodó közötti fegyvernyugvást kihasználva, azok katonai potenciálját az Oszmán Birodalom ellen fordítsák. PARVEV, 1995. 26.; PASTOR, 1930. 696–699. "] Végül a császári és a lengyel seregek Esztergomot vették ostrom alá, majd október 12-én Párkánynál másodszor is megverték a nagyvezír és

seregeit, aki kénytelen volt előbb Budára, majd Sikertelensége miatt a szultáni udvar szokásainak megfelelően december 25-én Az ostrom alatt álló Esztergom október 27-én
Az alábbi forrás annak a jegyzőkönyvnek a tisztázata és másolata, amelyet az 1683. október 22-i, kibővített titkos konferencia ülésén vettek fel. A párkányi győzelem hírére örömmámorba úszott a császári udvar Linzben. (Az uralkodó ekkor még nem tért vissza szék- és fővárosába, Bécsbe, ahonnan a támadó oszmán seregek elől volt kénytelen elmenekülni.) Maga az ülés is Linzben volt, amit nevezhetjük kibővítettnek, mert a rendes tagokon kívül a volt konstantinápolyi internuncius, és az ugyanitt rezideáló volt állandó követ, is részt vettek rajta. Azért kaptak meghívást a Haditanácsba, mert fontos információkkal szolgálhattak a császári udvar terveivel kapcsolatban. Caprara - aki a feladatot minden bizonnyal azért nyerte el, mert jó szolgálatot tett a császárnak a nimwegeni béke megkötésekor, valamint megismerte ekkor Francesco Buonvisit, aki ebben az időben a bécsi pápai nuncius rangját töltötte be - hetvenhat fős kíséretével 1682. február 3-án indult el Bécsből, és március 2-ára már Belgrádban volt. Itt találkozott Thököly Imre megbízottjával, aki tudósította őt, hogy ura és a nagyvezír, Kara Musztafa között megállapodás született a magyar területekkel kapcsolatban. Április 11-re ért Konstantinápolyba, és az internuncius útközben már levelezett az udvarral. Miután megérkezett az oszmán fővárosba, a szultáni udvartól mellé kirendelt csausok és janicsárok éberen figyeltek arra, hogy ne érkezhessen hozzá küldemény, és ő se küldhessen levelet. Ez a kommunikációs probléma egyben eldöntötte a béketárgyalások kimenetelét is. A nagyvezír eleve csak június 9-én fogadta Caprarát, június 22-én, illetve július 6-án tárgyaltak a béke meghosszabbításáról. Ekkor az internuncius és a Konstantinápolyban szolgáló európai követek már látták, hogy a háború elkerülhetetlen. Ezt követően Caprara azt próbálta meg kideríteni, hogy milyen előkészületeket tesznek az oszmánok, legalább ezzel segíteni kívánta a Haditanács munkáját. November 27-én Kuniz, egy nappal később Caprara is az Edirnébe költöző szultán után
Kuniz és Caprara mindent megpróbáltak, hogy valamiféle egyességre jussanak Kara Musztafával, de a szultán már 1682 őszén kiadta a parancsot: készüljenek a csapatok a császár elleni háborúra. 1683. január 21-én pedig a lófarkas zászlót (tuğ) is kitűzték a szultáni palotára annak jeléül, hogy a hadszíntérre induló csapatok kezdjenek [popup title="gyülekezni. " format="Default click" activate="click" close text="„Eodem [január 15.] ist auch ordre geben worden, d[a]ß den 21ten der roßschwaiff – Thug genant, daß zaichen zum marsch nach Belgrad – außgestelet werde” (Ugyanezen a napon parancsot adtak, hogy [január] 21-én tűzzék ki a tugot, amelyet lófarkas zászlónak is neveznek, és amely annak a jele, hogy [a hadseregnek] Belgrádba kell vonulni.) Kuniz a Haditanácshoz Edirnéből, 1683. január 27-én. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 152. Konv. 3. fol. 53v "]Az internunciusnak és a követnek a seregekkel kellett vonulnia. Georg Christoph von Kuniz tehát a visszafoglaló háborúk előtti utolsó Habsburg követ volt Konstantinápolyban. Amíg Caprara már augusztusban kiszabadult és Linzbe mehetett, addig Kuniznak végig kellett élnie a bécsi ostromot a török táborban. Tevékenysége nem volt felesleges, mert ő jelentette az egyik levelezési utat az ostromlottak és a felmentő sereg között. A többi, az oszmán táborban járó vagy elfogott kém tevékenységét is figyelemmel kísérte, erről feljegyzéseket készített.
Kuniz és Caprara hely- és szakismeretére nagy szükség volt az albániai terv és a szövetségi rendszer létrehozásához is. Az alábbi dokumentum jelentősége abban áll, hogy ez az egyik legkorábbi arra vonatkozóan, hogy a császári udvar már nem a békekötést, hanem a támadó háború megindításának lehetőségét, illetve az európai, sőt, Európán kívüli szövetség létrehozásának tervét fontolgatta. A terv realizálódott, és 1684. március 15-én a résztvevők, a pápa védnöksége alatt aláírták a Szent Liga alapító okmányát. A háború tehát folytatódott, és egészen 1699. január 26-ig, a karlócai béke megkötéséig tartott.

Ezen a napon történt június 03.

1961

Kétnapos szovjet-amerikai csúcstalálkozó Bécsben, Hruscsov és John F. Kennedy között.Tovább

1977

Az USA és Kuba között megállapodás jön létre, miszerint 16 évnyi szünet után újra felveszik a diplomáciai kapcsolatot.Tovább

1980

Farkas Bertalan és Valerij Kubászov a Szojuz–35 fedélzetén visszatért a Földre. (Mivel az űrállomáson már korábban fent volt két űrhajós...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők