Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után

„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”

Bevezetés 

Az elmúlt rendszerben Pécsett is több szakaszban zajlott le az előző évszázadokból átöröklött cigánysors: a nincstelenség, a vályog-putrik, sátrak és barlanglakások felszámolása, azaz a cigánykérdés megoldása. A problémakört összetett módon kellett volna megoldani, azaz a cigányság létkörülményeit; a foglalkoztatottságot, szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális állapotaikat, azonban a korszak első felében a telepfelszámolások váltak központi kérdéssé. Az 1950-es évek első felében elodázták, agyonhallgatták a kérdést, csak évtized második felében került sor bizonyos - főleg egészségügyi és szociális jellegű -

mígnem a '60-as évektől kezdődik a „cigány- és kóbortelepek", mint „antiszociális jelenségek" felszámolása. Az 1961 júniusában az MSZMP KB Politikai Bizottsága által kiadott határozat indította el országosan ezt a folyamatot, az akkori politikai szlogent idézve a

A cigánykolóniák kialakulását a 20. század elejétől kísérhetjük nyomon markánsabban. A cigányság letelepedése elsősorban a foglalkoztatás, a munkahely biztosításának függvényében vizsgálható. A telepfelszámolások megkezdéséig az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság, a szénbányaüzemek, s más iparágak adtak munkalehetőséget a települések környékén, olykor azoktól távol, az erdőkben és legelőkön „lakó" cigányoknak. A mintegy nyolc telep több típusával is találkozhatunk. Több száz fős kolóniák, mint a pécsi Majális téri putri-telepek, 50-80 fős kisebb „közösségek" és alkalomszerűen változó kisebb csoportok, sátortáborok, barlanglakások,

A két világháború közötti korszakban - állandó, sajátságos vándorlásaik ellenére is - kialakult cigánykolóniákat, és a cigányság nyomorúságos létkörülményeit szinte változatlanul örökölte meg szocialista korszak, amelynek első éveiben, az '50-es években tovább súlyosbodott megélhetésük Pécsett is. A kérdés megoldására és - ennek részeként - a nyomorúságos cigánykolóniák felszámolására tett konkrét lépésekre a következő három évtizedben került sor három, egymástól elkülöníthető fázisban. Az összetett és rendkívül ellentmondásos folyamathoz a már említett 1961-es párthatározat szolgáltatott alapot. Olyan politikai döntés született ekkor, amely számos körülményt nem vett figyelembe, és saját ideológiai kereteihez ragaszkodva nem is volt hajlandó észrevenni a legsúlyosabb, időközben felmerült problémákat sem.
A Baranya Megyei Tanács a párthatározatra reagálva, - amely tanácsi hatáskörbe rendelte a cigánykérdés megoldását - 1961 októberében létrehozta a Cigányügyi Társadalmi Bizottságot,

Ezzel társadalmi méretűé igyekezték tenni a cigánykérdést, de csak megoldási javaslataik voltak. A tanácsi apparátusnak elvileg több jogi, végrehajtói „hatalma" volt, de valójában felkészületlenül érte őket e faladat megoldása. A cigányságról is csak annyit tudtak a kezdetekben, hogy pártfogásra szoruló szegény népréteg, de kultúrájukat, esetleges nyelvi identitásukat, tradícióikat nem ismerték, vagy nem voltak hajlandók tudomásul venni, csak a szocialista korszak utolsó éveiben. Úgyis fogalmazhatunk, hogy a cigánykérdést szegény- és szociálpolitikai problémává fokozták le. Más szóval - s ez több tanácsülésen is elhangzott a '60-as évek elején - a cigánykérdés, vagyis a cigány életmód nem feltétlenül a cigányok sajátja, hanem olyan életforma, ami nem csak a

A cigánykérdés megoldására tett kísérletet egy átfogó méretű statisztikai-szociológiai felméréssel indították el az 1960-as évek elején, amely összetett módon érintette a cigányság létkörülményeit: Pécsett ekkor mintegy 700 cigánytelepen lakó személyt tartottak nyilván. Nemsokára azonban drámai módon megváltozott a cigányság lélekszáma, ami a megye-székhelyt és Baranya megyét egyaránt érintette. A kolónia-felszámolások hírére a szomszéd megyékből és az Alföldről is megindult a cigányok bevándorlása. Ezzel a széttelepítési akciók éppen az ellenkező eredményt érték el, megnövelve Baranya cigányságának lélekszámát, akiknek zöme még így is egy tömbben maradt. Ez a jelenség arra a késztette a fáziskésésben városi vezetést, hogy Pécsett is elindítsa a felszámolásokat 1969-ben A feladatok gyakorlatilag már a második szakaszra, azaz

ekkorra azonban már több mint tíz telepen közel 2000 cigány élt a megyeszékhelyen.

Az asszimilációs törekvéseknek is (a tanácsi szervek hivatali terminológiájában gyakran szerepelt a cigányság asszimilálása, amit kétségkívül úgy értelmeztek, hogy ez a cigányok érdekeit szolgálja) felfogható széttelepítési akciók következtében Baranyában 1969-ig

A legtöbb kolóniát a szigetvári és a siklósi járásban számolták fel, míg sásdi járás és a megyeszékhelyen élő cigányság és telepeinek száma növekedett. A széttelepítések ugyanis nem várt folyamatokat indítottak el. A mintegy 6 000 cigánylakost érintő szanálások után az érintettek ingyen építési telket kaptak, de a lakóházak hitelnyújtással támogatott építési költségeit csak nagyon kevés család vállalhatta. Ezért új lakóhelyükön újabb viskók épültek, s hátrahagyott régi nyomornegyedeiket, vagy környékét pedig a megyébe beköltöző új cigánycsaládok foglalták el.

Ezen a napon történt október 06.

1908

Az Osztrák–Magyar Monarchia kormánya bejelenti Bosznia-Hercegovina annexióját (bekebelezését).Tovább

1934

Elindul útjára az első hazai építésű Duna-tengerjáró hajó, a „Budapest”.Tovább

1944

Budapesten kommunista vezetésű partizánok (a Marót-csoport) felrobbantják Gömbös Gyula korábbi magyar miniszterelnök szobrát (az Erzsébet...Tovább

1956

Ünnepélyesen újratemetik az 1949-ben kivégzett, 1955-ben rehabilitált Rajk Lászlót és mártír társait.Tovább

1956

A kivégzett Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András október 6-án tartott temetése, ami egy nagyszabású tüntetés jellegét...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő