Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után

„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”

Bevezetés 

Az elmúlt rendszerben Pécsett is több szakaszban zajlott le az előző évszázadokból átöröklött cigánysors: a nincstelenség, a vályog-putrik, sátrak és barlanglakások felszámolása, azaz a cigánykérdés megoldása. A problémakört összetett módon kellett volna megoldani, azaz a cigányság létkörülményeit; a foglalkoztatottságot, szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális állapotaikat, azonban a korszak első felében a telepfelszámolások váltak központi kérdéssé. Az 1950-es évek első felében elodázták, agyonhallgatták a kérdést, csak évtized második felében került sor bizonyos - főleg egészségügyi és szociális jellegű -

mígnem a '60-as évektől kezdődik a „cigány- és kóbortelepek", mint „antiszociális jelenségek" felszámolása. Az 1961 júniusában az MSZMP KB Politikai Bizottsága által kiadott határozat indította el országosan ezt a folyamatot, az akkori politikai szlogent idézve a

A cigánykolóniák kialakulását a 20. század elejétől kísérhetjük nyomon markánsabban. A cigányság letelepedése elsősorban a foglalkoztatás, a munkahely biztosításának függvényében vizsgálható. A telepfelszámolások megkezdéséig az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság, a szénbányaüzemek, s más iparágak adtak munkalehetőséget a települések környékén, olykor azoktól távol, az erdőkben és legelőkön „lakó" cigányoknak. A mintegy nyolc telep több típusával is találkozhatunk. Több száz fős kolóniák, mint a pécsi Majális téri putri-telepek, 50-80 fős kisebb „közösségek" és alkalomszerűen változó kisebb csoportok, sátortáborok, barlanglakások,

A két világháború közötti korszakban - állandó, sajátságos vándorlásaik ellenére is - kialakult cigánykolóniákat, és a cigányság nyomorúságos létkörülményeit szinte változatlanul örökölte meg szocialista korszak, amelynek első éveiben, az '50-es években tovább súlyosbodott megélhetésük Pécsett is. A kérdés megoldására és - ennek részeként - a nyomorúságos cigánykolóniák felszámolására tett konkrét lépésekre a következő három évtizedben került sor három, egymástól elkülöníthető fázisban. Az összetett és rendkívül ellentmondásos folyamathoz a már említett 1961-es párthatározat szolgáltatott alapot. Olyan politikai döntés született ekkor, amely számos körülményt nem vett figyelembe, és saját ideológiai kereteihez ragaszkodva nem is volt hajlandó észrevenni a legsúlyosabb, időközben felmerült problémákat sem.
A Baranya Megyei Tanács a párthatározatra reagálva, - amely tanácsi hatáskörbe rendelte a cigánykérdés megoldását - 1961 októberében létrehozta a Cigányügyi Társadalmi Bizottságot,

Ezzel társadalmi méretűé igyekezték tenni a cigánykérdést, de csak megoldási javaslataik voltak. A tanácsi apparátusnak elvileg több jogi, végrehajtói „hatalma" volt, de valójában felkészületlenül érte őket e faladat megoldása. A cigányságról is csak annyit tudtak a kezdetekben, hogy pártfogásra szoruló szegény népréteg, de kultúrájukat, esetleges nyelvi identitásukat, tradícióikat nem ismerték, vagy nem voltak hajlandók tudomásul venni, csak a szocialista korszak utolsó éveiben. Úgyis fogalmazhatunk, hogy a cigánykérdést szegény- és szociálpolitikai problémává fokozták le. Más szóval - s ez több tanácsülésen is elhangzott a '60-as évek elején - a cigánykérdés, vagyis a cigány életmód nem feltétlenül a cigányok sajátja, hanem olyan életforma, ami nem csak a

A cigánykérdés megoldására tett kísérletet egy átfogó méretű statisztikai-szociológiai felméréssel indították el az 1960-as évek elején, amely összetett módon érintette a cigányság létkörülményeit: Pécsett ekkor mintegy 700 cigánytelepen lakó személyt tartottak nyilván. Nemsokára azonban drámai módon megváltozott a cigányság lélekszáma, ami a megye-székhelyt és Baranya megyét egyaránt érintette. A kolónia-felszámolások hírére a szomszéd megyékből és az Alföldről is megindult a cigányok bevándorlása. Ezzel a széttelepítési akciók éppen az ellenkező eredményt érték el, megnövelve Baranya cigányságának lélekszámát, akiknek zöme még így is egy tömbben maradt. Ez a jelenség arra a késztette a fáziskésésben városi vezetést, hogy Pécsett is elindítsa a felszámolásokat 1969-ben A feladatok gyakorlatilag már a második szakaszra, azaz

ekkorra azonban már több mint tíz telepen közel 2000 cigány élt a megyeszékhelyen.

Az asszimilációs törekvéseknek is (a tanácsi szervek hivatali terminológiájában gyakran szerepelt a cigányság asszimilálása, amit kétségkívül úgy értelmeztek, hogy ez a cigányok érdekeit szolgálja) felfogható széttelepítési akciók következtében Baranyában 1969-ig

A legtöbb kolóniát a szigetvári és a siklósi járásban számolták fel, míg sásdi járás és a megyeszékhelyen élő cigányság és telepeinek száma növekedett. A széttelepítések ugyanis nem várt folyamatokat indítottak el. A mintegy 6 000 cigánylakost érintő szanálások után az érintettek ingyen építési telket kaptak, de a lakóházak hitelnyújtással támogatott építési költségeit csak nagyon kevés család vállalhatta. Ezért új lakóhelyükön újabb viskók épültek, s hátrahagyott régi nyomornegyedeiket, vagy környékét pedig a megyébe beköltöző új cigánycsaládok foglalták el.

Ezen a napon történt július 25.

1934

Sikertelen nemzetiszocialista hatalomátvételi kísérlet Bécsben, osztrák náci puccsisták megölik Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt.Tovább

1957

Elindult Moszkvába az Express Ifjúsági Utazási Iroda és Szolgáltató Vállalat szervezésében utazó turisták első csoportja.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő