Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után

„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”

Bevezetés 

Az elmúlt rendszerben Pécsett is több szakaszban zajlott le az előző évszázadokból átöröklött cigánysors: a nincstelenség, a vályog-putrik, sátrak és barlanglakások felszámolása, azaz a cigánykérdés megoldása. A problémakört összetett módon kellett volna megoldani, azaz a cigányság létkörülményeit; a foglalkoztatottságot, szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális állapotaikat, azonban a korszak első felében a telepfelszámolások váltak központi kérdéssé. Az 1950-es évek első felében elodázták, agyonhallgatták a kérdést, csak évtized második felében került sor bizonyos - főleg egészségügyi és szociális jellegű -

mígnem a '60-as évektől kezdődik a „cigány- és kóbortelepek", mint „antiszociális jelenségek" felszámolása. Az 1961 júniusában az MSZMP KB Politikai Bizottsága által kiadott határozat indította el országosan ezt a folyamatot, az akkori politikai szlogent idézve a

A cigánykolóniák kialakulását a 20. század elejétől kísérhetjük nyomon markánsabban. A cigányság letelepedése elsősorban a foglalkoztatás, a munkahely biztosításának függvényében vizsgálható. A telepfelszámolások megkezdéséig az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság, a szénbányaüzemek, s más iparágak adtak munkalehetőséget a települések környékén, olykor azoktól távol, az erdőkben és legelőkön „lakó" cigányoknak. A mintegy nyolc telep több típusával is találkozhatunk. Több száz fős kolóniák, mint a pécsi Majális téri putri-telepek, 50-80 fős kisebb „közösségek" és alkalomszerűen változó kisebb csoportok, sátortáborok, barlanglakások,

A két világháború közötti korszakban - állandó, sajátságos vándorlásaik ellenére is - kialakult cigánykolóniákat, és a cigányság nyomorúságos létkörülményeit szinte változatlanul örökölte meg szocialista korszak, amelynek első éveiben, az '50-es években tovább súlyosbodott megélhetésük Pécsett is. A kérdés megoldására és - ennek részeként - a nyomorúságos cigánykolóniák felszámolására tett konkrét lépésekre a következő három évtizedben került sor három, egymástól elkülöníthető fázisban. Az összetett és rendkívül ellentmondásos folyamathoz a már említett 1961-es párthatározat szolgáltatott alapot. Olyan politikai döntés született ekkor, amely számos körülményt nem vett figyelembe, és saját ideológiai kereteihez ragaszkodva nem is volt hajlandó észrevenni a legsúlyosabb, időközben felmerült problémákat sem.
A Baranya Megyei Tanács a párthatározatra reagálva, - amely tanácsi hatáskörbe rendelte a cigánykérdés megoldását - 1961 októberében létrehozta a Cigányügyi Társadalmi Bizottságot,

Ezzel társadalmi méretűé igyekezték tenni a cigánykérdést, de csak megoldási javaslataik voltak. A tanácsi apparátusnak elvileg több jogi, végrehajtói „hatalma" volt, de valójában felkészületlenül érte őket e faladat megoldása. A cigányságról is csak annyit tudtak a kezdetekben, hogy pártfogásra szoruló szegény népréteg, de kultúrájukat, esetleges nyelvi identitásukat, tradícióikat nem ismerték, vagy nem voltak hajlandók tudomásul venni, csak a szocialista korszak utolsó éveiben. Úgyis fogalmazhatunk, hogy a cigánykérdést szegény- és szociálpolitikai problémává fokozták le. Más szóval - s ez több tanácsülésen is elhangzott a '60-as évek elején - a cigánykérdés, vagyis a cigány életmód nem feltétlenül a cigányok sajátja, hanem olyan életforma, ami nem csak a

A cigánykérdés megoldására tett kísérletet egy átfogó méretű statisztikai-szociológiai felméréssel indították el az 1960-as évek elején, amely összetett módon érintette a cigányság létkörülményeit: Pécsett ekkor mintegy 700 cigánytelepen lakó személyt tartottak nyilván. Nemsokára azonban drámai módon megváltozott a cigányság lélekszáma, ami a megye-székhelyt és Baranya megyét egyaránt érintette. A kolónia-felszámolások hírére a szomszéd megyékből és az Alföldről is megindult a cigányok bevándorlása. Ezzel a széttelepítési akciók éppen az ellenkező eredményt érték el, megnövelve Baranya cigányságának lélekszámát, akiknek zöme még így is egy tömbben maradt. Ez a jelenség arra a késztette a fáziskésésben városi vezetést, hogy Pécsett is elindítsa a felszámolásokat 1969-ben A feladatok gyakorlatilag már a második szakaszra, azaz

ekkorra azonban már több mint tíz telepen közel 2000 cigány élt a megyeszékhelyen.

Az asszimilációs törekvéseknek is (a tanácsi szervek hivatali terminológiájában gyakran szerepelt a cigányság asszimilálása, amit kétségkívül úgy értelmeztek, hogy ez a cigányok érdekeit szolgálja) felfogható széttelepítési akciók következtében Baranyában 1969-ig

A legtöbb kolóniát a szigetvári és a siklósi járásban számolták fel, míg sásdi járás és a megyeszékhelyen élő cigányság és telepeinek száma növekedett. A széttelepítések ugyanis nem várt folyamatokat indítottak el. A mintegy 6 000 cigánylakost érintő szanálások után az érintettek ingyen építési telket kaptak, de a lakóházak hitelnyújtással támogatott építési költségeit csak nagyon kevés család vállalhatta. Ezért új lakóhelyükön újabb viskók épültek, s hátrahagyott régi nyomornegyedeiket, vagy környékét pedig a megyébe beköltöző új cigánycsaládok foglalták el.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő