Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után

„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”

A telepfelszámolások második szakasza a '70-es években

A már említett válságkezelés, elodázás és távlati terv, - amit a pécsi tanácsvezetés '60-as években tett -, korántsem kielégítő lépései után a közben észlelt betelepedések komolyabb intézkedésekre késztette a tanácsi apparátust. 1967 szeptemberében ezért felvették a kapcsolatot a salgótarjáni városvezetéssel, ahol ezt megelőzően számolták fel a mintegy

A nógrádiak felhívták a pécsiek figyelmét arra, hogy a telepek felszámolása és az azt követő építkezések során számtalan egészségügyi, kommunális, kereskedelmi és közművelődési probléma jelentkezett, ezért alapos előkészítést és részletes szociológiai felméréseket javasoltak. Ezt a pécsiek el is készítették, amely alapján ekkor még mintegy 100 fős növekedést regisztráltak a 8 cigánytelepen. Összesen 89 putrit számláltak meg, de ezek a számadatok már a felmérések alatt is változtak. Végül is 1969 tavaszán kezdődtek el a város kerületeiben a cigánytelep szanálások: a Majális téren, a Zsigmond telepen, a Füzes dűlőben és a Pipacs utcában. Mivel a Majális téri kolónia közvetlenül a Komlóra vezető út mellett feküdt, esztétikai és városszépészeti szempontból is ezt a telepet bontották le először. Kevéssé ismert, hogy a kiköltöztetett cigányok többsége nem kapott új házat, vagy lakóterületet, hanem a közeli, alig kétszáz méterre, az erdőtől nem látszó cigánytelepekre, az amúgy is túlzsúfolt Zsigmond- és György-telepre kerültek. Ezek az átgondolatlan kezdeti lépések komoly problémákat okoztak, mert a putri-lakók egy része, főleg az idősebbek nem voltak hajlandók elhagyni a kolóniát. Ezért a tanácsi apparátus szinte folyamatosan kérte a Azonban ők is tehetetlenek voltak, mert kényszer-kitelepítésekre nem volt felhatalmazásuk. Mégis tapasztalható a rendőri jelenlét olyan telepeken, mint pl. az Üszög pusztai kolónia, amit a korabeli meghatározással élve, a „cigánybűnözés" [popup title="melegágyának tartottak." format="Default click" activate="click" close text="BML. PMJVT VB ülések jegyzőkönyve. „Pécs város közrend- és közbiztonsági helyzete, figyelemmel az MSZMP Pécs Városi Párt Végrehajtó Bizottság 1971. szeptember 14-ei határozatára” A városi rendőrkapitányság jelentése szerint: „A bűncselekményt elkövetők számának emelkedése és értékelése tekintetében meg kell állapítani, hogy az utóbbi években emelkedést mutat a cigány lakosság kriminalitása, illetve részvételi aránya. Pécs városát érintően a legfertőzöttebb terület a Pécs-Üszög pusztai cigánytelep lakóinak összetétele és bűnözésben való részvétele, tevékenysége. Még rosszabb a helyzet, ha az itt lakó fiatal és gyermekkorúak magatartását, életkörülményeit vizsgáljuk. Zaklatólag hat, hogy a cigány gyermekek és fiatalkorúak a város utcáin erőszakos módon kéregetnek, ha nem kapják meg a kért pénzösszeget, vagy egyéb anyagiakat, akkor durva, nyomdafestéket nem tűrő visszaszólások történnek, vagy- és nem is kis számban – alkalmi lopást követnek el. Ezen magatartásuk főleg piacokon, vasútállomásokon, üzletekben, vagy nyílt utcán történnek. […] Pécs-Üszög puszta cigánytelep közrend- közbiztonsági veszélyességét mutatja az is, hogy razziák és egyéb ellenőrzések során a legtöbb rendőri intézkedést az itt lakó és ideiglenes jelleggel más területről érkező bűnöző cigányszemélyek tevékenysége adja. Menedéket kapnak nemcsak a pécsi járás, de a megye egyéb járásaiból érkező bűnöző cigányszemélyek egyenként és csoportosan is menedéket kapnak az itt tartózkodó személyeknél.” "] Maradt tehát a meggyőzés és a személyes példa hatása, de a legtöbben azért hagyták ott a telepeket mégis, mert nem tudták elviselni az eddig mindig zajos és élettel teli kolóniák lassú elnéptelenedését.

A szanálásokkal egy időben épülő új otthonok körül számos más probléma is adódott. Az építésekről 1969 júliusában megjelent kormányhatározat Pécs számára 1970-re csak 35 új lakás felépítéséhez nyújtott kedvezményes hitelkeretet. Ez a szám harmincra olvadt, de a legnagyobb gond az volt, hogy az ún. „C" típusú építési és vásárlási kölcsön kiutalására csak azok a cigánycsaládok tarthattak igényt, akik legalább két éves munkaviszonnyal rendelkeztek. Igaz, a keresőképes cigányság 70 %-a megfelelt ezeknek a feltételeknek de a lakásonként juttatott 30 000 Ft. ellenére sem tudták az építkezést többen vállalni. Ezen kívül a '70-es évektől számos visszaélés volt tapasztalható az építkezések körül. Gyakori volt, hogy a kapott összeget eldorbézolták, s mikor már nem kaptak sem újabb hitelt, vagy segélyt, a juttatott

A többség tisztességesen elvállalta, és felépítette az új házat, azonban nekik is sok problémával kellett szembenézniük. Az anyagi nehézségeken kívül az ekkor egyre jobban felerősödő, magyar és cigány oldalról egyaránt megfogalmazott előítéletekkel is meg kellett birkózni. A cigányság jobb anyagi helyzetbe kerülő részét a nem cigány lakosság nem fogadta be, a többi cigány pedig azért utasította el, mert „kivetkőzött", azaz elhagyta a „hagyományos" cigány-életformát. A korabeli tanácsi iratok alapján megállapítható, hogy a negatív jelenségekért általában a cigányokat tették felelőssé. Azaz nem nőttek fel a feladathoz, nem értették meg, hogy mindezek a változások értük történtek, nem eléggé aktívak a társadalmi élet különböző területein, nem hagynak fel antiszociális viselkedésükkel, stb. Teljesen egyértelmű, hogy ez a hivatalos álláspont, a korszak ideológiai megközelítéséből is fakadt: a létező legoptimálisabb, megdönthetetlen és hibátlan döntésekhez a társadalom egy része - jelen esetben a cigányság - képtelen felnőni és alkalmazkodni. Árnyalt, a valós problémákat objektívan elemző helyzetelemzés - legalábbis az államigazgatásnak ezen a szintjén - nem készült. A '70-es évek második felére, mivel a lakóházépítés-akció sok problémát jelentett, lakáskiutalásokkal próbáltak enyhíteni az elhelyezkedési gondokon. Ez szintén felemás módon valósult meg, mert a cigányszármazásúak nagyon alacsony számban részesedtek az új lakónegyedek, Újmecsekalja (Uránváros) és Ugyanis a nagyobb bányaüzemek és gyárak, amelyek elvállalták a náluk dolgozó cigányok lakásproblémáinak megoldását, zömében régi munkáslakásokat biztosítottak, és ezt gyakorlatot később a tanácsok is átvették. Ezért főként az I. kerületi egykori bányászkolóniák sor, vagy emeletes házaiban kaptak lakásokat. A '70-es évek második felétől erősödött fel ez a folyamat is, s kezdett cigánylakosokkal benépesülni többek között

A folyamatos bevándorlások következtében megemelkedett lélekszám miatt az újabb telepek problémáival, ill. ezek felszámolásával is foglalkozni kellett. A megyeszékhelyen a '70-es évek végétől erősödött fel a megye községeiből a cigányság betelepülése, ugrásszerűen megemelve a lélekszámot. A megye más területeire és Pécsre a szomszédos megyékből és az Alföldről ide érkező cigányok sok esetben az őket ért diszkrimináció elől menekültek Baranyába, de Pécs kétségkívül fontos gyülekező és találkozó-hellyé vált a különböző cigánytörzsek (beás, lovári, ungro /romungro/, sinti stb.)

. Az elszakadt, vagy távoli családtagok a híres pécsi vásárok alkalmával találkozhattak egymással, de

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők