Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után

„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”

A telepfelszámolások utolsó szakasza

A '80-as években hatványozottan és összetetten jelentkeztek a cigánysággal kapcsolatos problémák. Ekkorra a megyei cigányság lélekszáma túllépte a 23 000 főt, Pécsett pedig közel 4000-en éltek. Területi megoszlásuk szerint Pécsett 13%-ra, a többi városban 14 %-ra, míg a megye községeiben 73 %-ra becsülték a letelepedési arányokat. Változott a cigánytelepek száma, mert szinte teljesen felszámolták a régi nyomornegyedeket. Igaz újak is alakultak, pl. a mohácsi ún. mexikói telepen, ha nem is a régi nyomortelepi szinten. A cigányság zöme azonban minden kísérletezés ellenére - főleg vidéken - egy tömbben maradt. 1980-ban még 12 kolónia volt Baranyában 1759 fős lélekszámmal, ami a


A 30 évvel korábbi állapotokhoz képest majdnem megduplázódott azon községek száma, ahol cigányközösségek éltek, mivel Baranya 297 településéből 253-ban alkottak kisebb-nagyobb, E lakások, házak elhelyezkedése és színvonala összetett és ellentmondásos képet mutatott, főleg a városokban, de némelyik községben is. A '80-as évek derekáig még volt anyagi lehetőség a megyében új lakások építésére, illetve a régi, értékcsökkent házak felvásárlására, de ezzel a lehetőséggel csak a cigányság 25-30%-a tudott élni. A tanácsi kiutalású lakóházak pedig, mint említettük lelakott, renoválásra szoruló épületek voltak. A megye több községében úgynevezett cigány utcák, s Újtelepek jöttek létre, melyek a régi épületekkel együtt különálló településrészt alkottak. A városokban és főleg a megyeszékhelyen, ahol 1989-ben közel 8 000 cigánylakos élt, gettószerű, elkülönült negyedek jöttek létre a külvárosokban. Ide elsősorban a pécsszabolcsi, meszestelepi, István aknai és a budai külvárosi „cigány-negyedek" sorolhatók. S kissé a jelen helyzetet is érzékeltetve jegyezzük meg, hogy ezek a „cigány-negyedek" tovább növekedtek. Baranya közel 40 000 cigány lakosából ugyanis A jobbára a peremkerületekben, külvárosokban megtelepedett cigányságnak elsősorban a megélhetési és szociális gondjai a legsúlyosabbak. Baranya egy-két községében, így Gilvánfán, Alsószentmártonban, s Ormánság néhány falvában pedig ezek a súlyos gondok odáig fajultak, hogy néhányan ismét az előző korokban jól ismert vályog-putrik építésével tudták csak lakásgondjaikat megoldani. Ezeket a szerencsére szórványos eseteket ismerve, úgy tűnik, mintha visszaléptünk volna az időben....

Ez a közel három évtized sorsdöntő változásokat hozott a cigányság életvitelében, sorsában is. Képletesen szólva a sár-putriktól a szükséglakásokig, az emeletes és családi házakig, komfortos lakhelyekig vezetett ez a nagyon ellentmondásos út, de milyen áron? Röviden összefoglalva, a telepek felszámolása, azaz a cigánykérdés megoldására tett kísérlet egy olyan politikai diktátumból fakadt, amely során sem a végrehajtó tanácsi apparátus, sem a befogadó társadalmi rétegek, még kevésbé a cigányság nem voltak felkészítve. A fejük fölött döntöttek a megkérdezésük nélkül. A cigányok beilleszkedése, vagy felemelkedése címmel hangoztatott aktuál-politikai jelszavak nem határozták meg konkrétan, hogy mit is értenek alatta. Pontosabban a gyakorlatban megvalósuló asszimilációs folyamatokat voltak hivatva elkendőzni. A rendszer, annak ellenére, hogy a jobbítás szándékát sem vitathatjuk el, a saját maga kereteibe próbálta meg beolvasztani a cigányságot kultúrájukkal, mentalitásukkal, tradicionális értékrendjükkel mit sem törődve. Igaz, nyomorúságos életkörülményeiket felszámolták, de új lakóhelyeiken az esetek többségében nem tudtak munkalehetőséget biztosítani, annak a cigányságnak, amely az új viszonyok miatt kénytelen volt feladni hagyományos cigánymesterségeit.

Az együttélésből fakadó konfliktusok, a kölcsönös előítéletek, érdekképviseleti testületeik hiánya, kultúrájuk fel és el nem ismerése, életszínvonaluk alacsony szintje továbbra is a társadalom perifériáin tartotta a cigányságot. Ezek a súlyos problémák, a közelmúlt hibás döntéseiből is fakadva napjainkban is aktuálisak, napirenden tartva az úgynevezett cigánykérdést.

A közzé tett források Pécs megyei Jogú Város Tanácsa valamilyen színtű testületeinél keletkezett dokumentumok, amelyek fontos képet adnak a baranyai megyeszékhely cigány problémáiról, így a putri-telepek felszámolásáról. Az iratokból azonban csak az egyik oldal intézkedéseit ismerhetjük meg, s a hatalom szemszögéből „láttatják" a cigány problémát. A cigányság véleményét nem ismerjük, hiszen a végrehajtó tanácsi apparátus nem is volt kíváncsi rá. A városi tanács határozatai, és az ülések elé került jelentések, beszámolók a szocialista korszak ideológiai behatároltságát, s ebből fakadóan a döntésmechanizmus egyoldalú (bár néha kétségkívül jó szándékú) folyamatát tükrözik, s az olvasó végig követheti a cigánytelepek felszámolásának, s a cigányprobléma, sokszor vitatott megoldásainak különböző állomásait is.

Ezen a napon történt szeptember 24.

1949

Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.Tovább

1989

Az SZDSZ bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben: a köztársasági elnök megválasztásának...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők