Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után

„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”

Források

A Cigány Albizottság elnökének jelentése a pécsi cigánykolóniákról

1961. szeptember

Tárgy: A cigány albizottság jelentése 1961. szeptemberében

Tisztelt Tanácsülés!

Pécs m[egyei]j[ogú] város tanácsa az 1961. február 20-án tartott ülésének 5/1961. sz. határozatával a szociálpolitikai bizottság mellett működő cigány albizottságot hozta létre. Elhatározásában konkrét feladatként a cigány származású lakosság életmódjának tanulmányozását és ezt követően az albizottság részéről teendő javaslattételt tűzte ki. A bizottság személyi összeállításának visszatükröződéséből, amely szerint egészségügyi, jogi, szociológiai szakemberek képezik az albizottság tagjait, arra következtettünk, hogy feladatunknak tudományos jellegű feltárásával is közelednünk kell a közismerten nehéz probléma megoldásához. A bizottság az említett számú határozat nyomán f[olyó] év március 14-én megtartotta alakuló ülését a kis tanácsteremben. Ettől kezdve csaknem hónaponként tartott üléseken, megbeszéléseken foglalkozott a bizottság a rábízott kérdéssel, nemcsak a tanácsi határozat, hanem a saját emberi lelkiismerete és szociális öntudata ösztönzésében is. Csak az első alakuló ülés zajlott le a városházán, a többi megbeszélést mind a cigánylakta központi helyeken a helyszínen tartottuk, és így a bizottság hatalmasul kibővült a küzdelmeink célját jelentő cigányok százaival. Meg kell mondanom, hogy a végrehajtó bizottság utólagos jóváhagyásának reményében elnöki tisztemből kifolyólag esetenként olyan aktívák, illetve szakemberek meghívását is érvényesítettünk, akik a helyzethez alkalmazkodó ismereteikkel segítségünkre voltak.
A bizottság az első pillanattól kezdve számolt azzal, hogy munkaköre legnehezebb a tanács összes bizottságainak feladatai között, és ez is ösztönzőleg hatott abban az irányban, hogy működésünket lehetőleg mégis csalódás nélkül végezzük. Munkánk elején számításba vettük az egyformán súlyos kettős nehézséget, amellyel mint a chimerai oroszlán kettős fejével, egyszerre kellett megküzdenünk. Az egyik nehézség magában a cigányságban rejlik, ősi ösztönökkel konzervált, sok tekintetben még ma is társadalomellenes adottságaival, a természeti népekre emlékeztető disszociális hajlandóságaikkal.
A másik nehézség pedig az, amelynek politikai vonatkozását nem hallgathatjuk el, hogy társadalmunk egy részében a tömegek bizonyos hányadában eluralgó antiszociális magatartása rejlik. A cigányságot negatíve élesen megkülönböztető megítélésével, amely természetes velejárója volt a lezajlott társadalmi rendszernek, de nem lehet birtoka egy olyan társadalmi rendszernek, amely minden elválasztó falat lebont ember és ember között, és amely egyetlen valutát ismer: az alkotó munka értékét.
Cigány kérdésünk alapproblémáját az képezi, hogy átvettünk örökségként olyan apró társadalmi közösségeket, amelyek ma, az űrrakéták korában is - legalábbis települési formációjában - megmaradtak középkori mivoltukban, vagy akár joggal elmondhatjuk: a nagyárpádi négyezeréves zóki kultúra állapotában. Nem téveszthet meg bennünket az, hogy némelyik cigány telepen üvegezett tejet isznak kiflivel, vagy a fiatalok nylon inget hordanak. Ezek az örvendetes jelenségek még élesebb kontrasztként kiemelik azt a tényt, hogy pl. a Majális téren zárt erdei településen közel 120 cigány lakik sárkalyibában. 3x4 méteres térségben 8-10 személy tengődik egyetlen WC nélkül, és hogy 12 éves leánnyal az apja szexuális közösségben él. Vagy pl. a másik helyen bacilusgazda él, veszélyeztetve a környezetet. Az új, modern István-aknától kőhajításnyira az egyik cigány házban a gyerekek még a nagyszükségletüket is benn a szobában és a konyhában végzik el. A helyszíni szemlénél akrobatikus egyensúllyal tudtunk a lakásba behatolni, hogy a cipőnkben kárt ne tegyünk. Ezek a nehézségek joggal felkorbácsolták bennünk az emberi undor és részvét kettősségét és az intézkedés gyors szükségességének izzó tudatát abban a városban, ahol Európa legmodernebb 9 emeletes klinikáin a XX. század higiéniájának álomszép valósága hirdeti a magyar tudomány géniuszát és a szociális felelősség haladását. A kérdés veszélyességére rámutattam nem régen abban a megvilágításban is, hogy pl. Mecsekszabolcson több emeletes, újonnan emelt modern üzemi épületek közvetlen szomszédságában, csaknem az épülete tövében terül el a Majális téri cigánytelep. A fényképezőgép az üzemi házaktól 90 fokos svenkolással megörökítheti a cigánytelepet és merőben hazug eljárással, ellenséges szándékkal a két kép alá írhatja: „A gyár és a munkások házai".
Ha valaki azt hinné, hogy ez eltúlzott pesszimista szemlélet, kérem, győződjön meg a helyszínen a kontrasztot kedvelő rágalmazó törekvések kedvező helyzetéről. Nem szólva arról, hogy ez a zsúfolt telep a műúttól, tehát a nemzetközi forgalomtól néhány méterre fekszik bent az erdő szélén.
Pécsett, az 1961. év I. félév állapotának megfelelően 120 család élt kb. 800 taggal. Az időt azért rögzítem így, mert a fluktuáció, az állandó települési mozgás igen jelentős, mint az országban mindenütt ennél a több ezer éve vándorúton lévő fajnál. A folytonos mozgás szüli a dologtalanság, a törvényellenes hajlam állandósítását és nem csoda, ha velük igen gyakran a rendőrségi krónikákban találkozunk. Talán csak az érdekesség kedvéért említem meg, mert ez is a kérdés megismeréséhez tartozik, hogy a régebben egyiptomi származásukat valló nézetekkel szemben éppen magyar etnográfusok derítették ki, hogy a cigányok indiai származásúak. Egy holland tudós ennek alapján az összehasonlító nyelvtudomány segítségével végleg tisztázta az indiai származás tényét. Ezt csak azért említem meg, mert joggal késztet elmélkedésre éppen napjainkban az a körülmény, hogy az indiai Nehru népének ősi kirajzásai milyen társadalomellenes körülmények között éltek és évezredeken át az embert lenéző előítélet állandó korbáccsal verte őket tovább, hogy bent ragadtak a pestis, a lepra sötét századainak állapotában. Szépülő életünk mai komor jelenségei maradtak, amelyet mindenképpen fel kell számolni. Ennek felszámolására készült elő a cigány bizottság szerény lehetőségeivel, alig félévi működéséről a jelentésemet az alábbiakban előterjesztem.
Az albizottság csaknem havonként tartott ülést, mindig más és más cigánytelepeken. Így a helyszínhez alkalmazkodó kívánalmak vezethettek terveinkben. Ezenkívül szinte hetenként egyéni találkozón folytattunk megbeszélést a pillanatonként felmerülő problémák megközelítésére. Vagyis állandóan a cigánykérdés pulzusán tartottuk a kezünket. Legelső nehézségünket onnan vártuk, hogy a szép jövő minden ígérete sem fogja a cigányközösségeket az erdő lombjai közül az ősi környezetből, a takartságnak, a rejtettségnek ebből a meghitt, madárdalos helyéből kicsalogatni a kulturáltabb, de nekik még idegen körülmények közé. Ennél a meggyőzést célzó nevelő munkánál ért bennünket a legkellemesebb csalódás. A családokkal egyenként végzett foglalkozás meglepő fordulatot mutatott. Ebben a munkában a cigány bizottság minden tagja olyan lelkesedéssel és mély humánummal vett részt kivétel nélkül, hogy az az egész akciót egy szép küzdelem nemességére emelte. Ha név szerint kellene őket említenem, egyszerűen fel kellene olvasnom a cigánybizottság névsorát. Mégis megemlítem, hogy Gavallér Györgyné, Kőhegyi Imre dr., Bernáth János őrnagy és Gál Vilmosné tanítónő küzdelme és akaratereje a cigányságért végzett munkától elszakíthatatlanná tette őket. Az első jelentős eredményeket Tátrai Béla elvtársnak, az István-akna vezetőjének köszönhetjük. Állandó tárgyalókészsége és megvalósító tervei a legmelegebb baráti emlékekkel fűzik őt is a munkához.
A bizottság meggyőzte magát a pécsi cigányságot a körülmények megváltoztatásának szükségességéről. Olyan helyeken, ahol egy kunyhóban 6 gyerek fekszik a döngölt, puszta földön rongyokkal takartan, mégis könnyebb volt megértetnünk a tiszta ágy vonzerejét, az emberganéjjal teleszórt putriban a muskátlis szoba magasabbrendűségét. Az erős és állandó akciónk eredménye az lett, hogy most már mi magunk tettük őket türelmetlenné a változás felé. A kérdés, melyet meg kell oldanunk a következő szempontok szerint tagolódik.
1. Pécs szociális kialakulása a nemzetközi idegenforgalomra már igényt tartó óriási fejlődése, a magyar nehézipar egyik fellegvára, nem viselheti el sokáig a cigány települések mai formáit.
Jelenlegi helyzetünkben dezolált közösségek állandó egészségügyi rendellenességeikkel zavarják népegészségügyünk egyenletes fejlődését. Elriasztó példa erre a Zsigmond-telepi vérhas bacilusgazda és emlékeztető erre az az állandó készenlét, amelyet Kőhegyi Imre, Meláth Ferenc és Nikolov László orvosok a nagyobb veszély elhárítására állandóan kifejtenek.
A cigánytelepülések jelenlegi állapotukban az ellenőrizhetőség nehéz körülményei, valamint nem kielégítő munkaviszonyaik között a közbiztonság, a rend folyamatának állandó sérelmeit okozzák.

Tisztelt Tanácsülés!
A cigány albizottság a családokkal folytatott sorozatos megbeszélés alapján arra a megállapodásra jutott, megnyerve erre a cigányok készségét is, hogy a probléma gyökeres megoldását csak a jelenlegi környezetből eltávolítás eredményezheti. Minden további javaslatunk még részleteiben is erre az útra terel bennünket, mert ennek megoldásától függ a további munkaviszony, erkölcsi magatartás, egészségügyi helyzet kialakulása, kulturális képzésüknek a nemzet közösségébe végleg felemelő lehetősége.
A bizottság az elvi megbeszéléseknél két felfogást vallott: a cigányság új, higiénikus, emberi méltósághoz illő lakóhelyén továbbra is tartsa meg népi zártságát a lassú beolvadás reményében. Ennek egyetlen előnye, sok hátránya mellett abban mutatkoznék, hogy a cigányság a maga kis rezervátumában elkerülné egyes emberek részéről ma is mutatkozó inzultáló és antiszociális magatartását. A bizottság tagjainak nagyobb része azonban arra a másik álláspontra helyezkedett, hogy a további mesterséges elszigetelés csak konzerválná a cigányság egyes tagjainak társadalomellenes hajlamát és állandósítsák az eléggé el nem ítélhető faji ellenszenvet. Ennél az álláspontnál is maradtunk, mert tudtuk, hogy a cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni. A cigányság további elkülönítése és tragikus emlékű gettózása, még ha ez gyógyító célokat is rejt ez alkalommal, a cigány néptestvéreinket továbbra is a faji elszigeteltségben tartaná. Az Élet és Irodalom egy nem régi száma, amelyet ezúttal hivatalos állásfoglalásnak is tekinthetünk, egy cigánykérdéssel foglalkozó cikkében élesen szembefordult az amerikai néger-városrészekre emlékeztető megkülönböztetéssel.
A cigánybizottság a zárt települések felbontását rövid félévi működése alatt megkezdte. Ezek azonban a gyermek lépéseire emlékeztető bizonytalanságok és a döntő lépés megtételére az albizottság a tanács megértésére számít. Nyilvánvaló, hogy a cigányságnak alkotó munkába állítására a megindulás az új kis otthon megépítése. Ez a kérdésünk alfája és ómegája. Enélkül csak a csodavárás és a legenda gyártás műveletébe merülnénk. Itt elsődlegesen irányadó a kultúrát, felépítményt teremtő gazdasági alap kérdése. A bizottság első pillanattól számolt a nehézségekkel és azzal a ténnyel, hogy egyelőre elszigetelve, külső segítség nélkül küzd. Ezt olyan jelenségre értem pl. mikor a Porcelángyár jelentős tavaszi épületbontásánál potom áron hordták az építési anyagot, de a cigányoknak a kis hajlékra valót sem tudtuk biztosítani.
A cigány családoknál az egyénenkénti tárgyalások után ismerkedtünk meg a jövedelmi lehetőségeikkel. Találtunk több 3 ezer Ft-os havi jövedelmű bányászt is, amely igazolja, hogy a munkában ugyanúgy megállja a helyét, mint a többi dolgozó. Az első kimozdulást Tátrai Béla elvtárs biztosította, amikor az év végéig 3 becsületesen dolgozó cigány bányász családját juttatta rendes lakáshoz. Ez erkölcsi hatásában is jelentős, mert a cigányok előtt bizonyítékot nyújt a munka megbecsüléséről. Tekintettel arra, hogy a cigány családok 80 %-a dolgozik, ezt a tényt biztató folytatásnak tekinthetjük a jövő felé. Ugyanakkor Vasason két nagy létszámú család részére sikerült a ház építőanyagát biztosítani. A felsorolt tények ellenére a bizottság érzi, hogy ez a szórványos lakásépítési küzdelem nem tarthat lépést a cigányság jelentős szaporodásával, főként pedig Pécs szocialista fejlődésével. Gyorsabb kibontakozásra a tanács gyors segítségét a következőkben kérjük.
Pécs város távlati fejlesztésének, ennek a szinte forradalmi település-morfológiai vállalkozásnak van olyan egészen közeli megvalósulása, amely a mi esetünkben gyors segítséget nyújt. Csak egyetlen példát kiemelve, az egész cigány-kérdés alapvető részét, a lakáskérdést megoldhatjuk. A lebontandó Majláth utca kőanyagának csak egy része is biztosítani tudja, hogy megszabaduljunk a városképletünk gyászos foltjaitól. A bontott építési anyag leszállított árának, akár részletfizetésre is történő átadása megteremti azt a helyzetet, hogy az országban elsőnek oldjuk meg a cigánykérdést. Kb. 80 cigány család részére kis lakóház építése, amely a közművekbe lenne bekapcsolva, megoldaná a városra állandó veszedelmet jelentő fertőző - különösen disentéria - jelenlétét. Megoldaná az iskoláztatás problémáját, mert a többszáz főnyi cigánygyerek számára még egy négyzetméternyi asztal sem áll rendelkezésre, hogy leckéjét elvégezze, és a sok szerencsétlen gyerek a térdén tudja megírni dolgozatát. Ismert előttünk egy-két pedagógusnak a cigány gyermekek iránti súlyos előítélete és ellenszenve az esetleges munkatöbblet miatt, amit az elmaradottabb cigánygyermek okoz. Úgy látszik ezek nem ismerik annak a Makarenkónak a nevét, akinek nevelői hírneve arról a Kurjáza-telepről indult el, ahol az ismeretközlésnél jelentősebb volt a nevelés kérdése. Számolnak ezek a pedagógusok azzal, hogy a cigány gyerekek egymás hegyén-hátán, petróleum vagy éppenséggel gyertyafény mellett állandó zsivajban, a minimális koncentrálás lehetősége nélkül állanak iskolai feladataik előtt. A vasasi általános iskola cigány-tagozatának nevelői ezért érdemlik meg megbecsülésünket, mert a felnőtt cigányok oktatásában ők az emberi türelem és belátás végső határáig elmentek.
Visszatérve az építkezési terveinkre, jelentem, hogy Gyenis József I. ker. elnökhelyettes elvtárs, egyik fáradhatatlan munkatársunk, szakemberekkel elkészíttette az optimálisan elkészíthető típusház tervét. Ez is kb. 26 000 Ft költséget jelent. Azonban az említett utcasor bontásából származó kő és faanyag olcsó biztosítása, hozzáadva, amint Vasason is láttuk, magának a cigányságnak a testvéri összeállását, a nőtanács, a KISZ társadalmi bekapcsolódását, az említett összeg családi házanként alig érné el a 10 000 Ft-ot.

Ez az alap, ahonnan elindulhatunk.
Elkészülve a legsürgősebb teendőkre, anélkül, hogy cigány-gettót létesítenénk, Pataki Mihály elvtárstól, a tröszt igazgatójától a Majális tér közelében egy jelentős, közel két hold terület átengedését nyertük el. Itt egy különleges kérésünk lenne a Széntröszt nagyra becsült vezetőségéhez. A kérdéses terület elegendő mintegy 60 kis családi ház felépítésére 80 négyszögöles veteményes kertecskével. Ide települne a Majális téri szörnyű lakótelep. Még mindig megmarad a telep fele telepíthetőnek. Mivel a Tröszt ezt a területet, megértve a kérdésnek magasabb rendű szociális érdekeit, díjmentesen bocsátotta a cigánybizottság rendelkezésére, kérjük engedje meg, hogy azok a fiatal bányászok, akik kisebb házikót terveznek építeni, szintén díjmentesen kaphassák meg a kis telket. Ezzel óriási segítséget nyújtanának nekünk, mert megszüntetné a megalázó gettó jelleget és a környezet nevelő hatásával a fiatal bányászok a nevelésben szövetségeseinkké válnának. Az albizottság a fiatal bányászok törekvéseit patronálná, együtt dolgozná ki a kis telep egészségügyi és kulturális boldogulását. Azt hiszem, hogy a fiatal Kőhegyi Imre orvos, aki szenvedélyes harcosa ennek a kérdésnek, élete szép harcterét találná meg az emberi nemesítésnek ezen a két holdján az új emberek között.
A másik kérdés, mint munkánk akadályozója, a közvélemény egy részében mutatkozó ellenállás és ellenszenv volt. Ez több síkban máris megnehezítette a munkánkat. Ennél a kérdésnél városi tanácstag társaimra, kedves barátaink a ti támogatásotokra számítunk. A közvélemény egy részében még ma is a cigányság iránt olyan állásfoglalás tapasztalható, amelyet politikai hibának kell minősítenünk. A cigányság elmaradottsága miatt olyan faji előítélet terheli a jó hírnevünket, amelyért nem ez a népcsoport, hanem azok a társadalmi körülmények a hibásak, amelyek elmaradottsága miatt olyan faji előítélet terheli a jó hírnevünket, amelyért nem ez a népcsoport, hanem azok a társadalmi körülmények a hibásak, amelyek részvétlenül, a hontalanság országútján hagyta őket. Magyarország annyi cigányt exportált, hogy pl. Hollandiában a cigányokat rólunk magyarokról ungern-nek nevezik. Emlékszem arra, hogy pl. fiatalabb koromban Sto[c]kholmban hivatalos svéd szerveknél eljártam egyes svéd iskolai tankönyveknek Magyarországról szóló olyan ismertetése miatt, amely szerint hazánkban magyarok és cigányok élnek. A világhírre vergődött, de kétes értékű magyar operettek örökös cigány alakjait a magyar néppel azonosították Európa-szerte, ebből származó előítélet virágzik ma is hazánkban is. Üzemek és vállalatok vonakodnak cigányt alkalmazni. Volt, aki megmondta, hogy őt kizárólag a termelés kérdése érdekli, és cigány az ő statisztikáját nem szolgálja. Az Erdőgazdaságnál a cigányokat gyakran olyan kitermelési helyre vezénylik, ahol még nagyobb munkateljesítmény mellett is csak csekélyebb bérre szorulnak.
Ez ellen az érdekeltnél el is jártunk. Hiába neveljük mi a cigánytelepeket a munka becsületére, ha a másik oldalon elriasztó magatartással találkoznak. Név szerint megemlítek egy sajnálatos esetet.
A Széchenyi akna a pécsbányatelepi kirendeltség levelére, hogy cigányokat is alkalmazzanak, az 1960. február 26-án kelt levélben nyíltan megírta, hogy cigány dolgozót sehol sem alkalmaznak. Szabad legyen erre a határozatra szerényen innen válaszolnom. A szocialista állam építése bent az emberben kezdődik, mert a gazdasági alapot mégis csak az ember teremti meg. A gyáraknak, a tárnáknak, a gépeknek, a mikroszkópoknak, a végtelen barázdáknak mégis csak az ember a hőse. Az Alkotmány mindenki számára elidegeníthetetlen jogává teszi a munka lehetőségét, és nem találhatunk évek óta sem egyetlen kimondott szóban, egyetlen leírt betűben olyan gondolatot, ami ezt a jogot bármely nemzetiségünktől elvitatná. Én hallottam egyszer egy szép előadást a Széchenyi aknán arról, hogy a magasabb rendű társadalmat hogyan építik. Ebből az építésből a cigányt sem lehet kihagyni, mert minden négyzetméternyi hely, ahol nemzetiségeink iránt faji előítélettel gondolkozunk és alkotunk, már sem tarthat igényt a magasabbrendűség jogára. A cigánybizottság tisztelettel kéri a Széchenyi aknát, hogy ugyanúgy, ahogy Tátrai Béla elvtárs tett István aknánál, iktassák be a cigányság munkakedvét. A Majális téri 3000 Ft-os havi keresetű cigányok nem hagynak kételyt aziránt, hogy egyenrangú emberek álltak be alkotó sorainkba.
Jelentem, hogy munkánk adminisztratív eljárásainál a rendőrség teljes mértékű baráti támogatását élveztük. A disszociális elemek emberséges kordában tartásával segítségünkre voltak. Az őrsök szinte már családtagonként ismerik a cigányság problémáját, és a helyszínen meggyőződtünk arról, hogy baráti humánummal foglalkoznak a kérdéseikben.
Az Országos Cigány Szövetség küldöttei a közeli hetekben meglátogattak bennünket. Az albizottság munkája elismerésének tekintettük azt a kijelentésüket, hogy a tavalyi viszonyokhoz képest szemmel látható változást tapasztaltak. Nemcsak a szegényes környezetek rendesebb, tisztább jelenségei, de a cigányokkal beszélgetés konstruktív tartalma is kellemes meglepetés volt számukra. Ki kell emelnem azt a pillanatképet, amikor a Majális-téri település cigányai azt kérték, hogy részeges és munkakerülő cigányt ne engedjenek közéjük települni.
Köszönjük a helyi sajtó megértését és támogatását, amellyel segítette a munkánkat. Kérésünkre Pécsett megszűnt egy olyan jelenség, amely ma is még országos jelenség maradt. Napirenden van törvénykihágásoknál, hogy név mellé elmaradhatatlanul, szinte fajt megbélyegző hangsúllyal ott szerepel a cigány megjelölés. Előttünk elképzelhetetlen pl. ilyeneket olvasni az újságban: Kovács János nagypeterdi magyar feltört egy présházat, vagy Istókovics Márk kátolyi délszláv sikkasztott, vagy Müller János majsi német verekedett. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy minden esetben a nemzetiségi hovatartozást kiírják. Ezzel szemben a cigányoknál, szinte szuggesztív hatással, mintha a törvénytelenségre csak a cigányság volna képes, a nemzetiségi hovatartozást mindig kiteszik.

Tisztelt Tanácsülés!
Beszámolóm csak kiragadott, de jellemzésre törekvő részeket nyújtott annak igazolására, hogy az albizottság feladatának mindenben megfelelni igyekezett. Ősszegezve, döntőnek tartjuk a kérdést a bontási anyagok átengedésével a családi házak felépítésében. Amit eddig tettünk, az csak a cigányokat szolgálta. Amit a továbbiakban tenni szeretnénk, az már a szocialista társadalmunkat szolgálja, mert nemcsak a cigányokat, de önmagunkat emeljük magasabbra, ha a különös, színes életű, művészi adottságú nemzetiségünket magunkhoz felemeljük, alkotó közösségünkbe beépítjük.
Pécs, 1961. szeptember 9.


a cigány albizottság elnöke.

Jelzet: Baranya Megyei Levéltár Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága (BML. PMJVT VB) üléseinek jegyzőkönyve. 1961./2.

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők