aláírják az első Balkán-háborút lezárandó, a Balkán-félsziget országainak politikai státusának rendezésére a Londoni egyezménytTovább
Magyar sorsközösség?
Névtelen levelek a közellátási tárcanélküli miniszterhez az ország közellátási viszonyairól (1941)
„Méltóztassék elrendelni százezer kutya kiirtását az országban. Az első a közegészségi ok, mert a kutya terjeszti a sapotnica-betegséget, a veszettséget, a májmételyt, a bélférget, gilisztát, a koszt stb. [...]
4. Közgazdasági és ipari ok. Százezer kutya szőréből lehet filcet csinálni, a bőréből cipőt, kesztyűt, papucsot, táskát, bugyellárist, bőrdíszművet stb. A csontjából enyvet, foszfort, a lágy részeiből műtrágyát stb. Azután 100 ezer kutya annyit eszik, mint 25-30 ezer ember és gyermek. Kinek köll ez a sok ronda dög, a vidéken nyílt uccán megtámadják az embert.”
Bevezetés
A Magyar Országos Levéltár által őrzött M. Kir. Közellátási Hivatal iratai között találhatók az alábbi dokumentumok. A gazdasági élet megszervezése, az állami ellenőrzés gyakorlása, a hátország és a hadviselés érdekeit szolgáló külkereskedelmi szükségletek biztosítása, valamint a közélelmezés és általában a közszükségleti cikkekkel való ellátás egységes irányítása és intézése céljából 1940. december 17-én az 1917:XI.tc. alapján a kormány tárca nélküli közellátási minisztert nevezett ki. A miniszter hatáskörébe utalt ügyek intézésére Országos Közellátási Hivatalt szerveztek (a 9200/1940. ME. sz. rendelettel), amely alá 1940-1941-ben a következő szervek tartoztak: Kereskedelemi Hivatal (iratanyagát lásd Külkereskedelmi Hivatal néven, törzsszám: K 734), Árellenőrzés országos kormánybiztosa alá rendelt hivatal, M. Kir. Közélelmezési Hivatal (I. csoport: közellátás, II: csoport: készlet-megállapítás, -igénybevétel, -ellenőrzés). Utóbbiak a következő években fokozatosan beolvadtak a Közellátási Hivatal szervezetébe, gyakorlatilag idővel egy-egy főosztályként működtek tovább. A szerv mindvégig a Budapest, Széchenyi rakpart 6. sz. alatti épületben működött, kivéve az Ellenőrzési főosztályt, amelyik az V. ker. Szent István tér 15. sz. alatt. A miniszter egyébként 1940. december 17. és 1941. szeptember 15. között Laky Dezső, őtGyőrffy-Bengyel Sándor követte.
A közölt iratokat egy közös alapszámra gyűjtötték össze és gyakorlatilag mindegyiket irattárba, „ad acta" tették, érdemi elintézést egy-két kivételtől (5. számú forrás) eltekintve nem folytattak. Nem is tehették, hiszen a problémák - bár a szabályozás országos szinten zajlott - mégis részben helyi gyökerűek: helyi elöljárók, önkényeskedő főbérlők elleni panaszokat, nehéz sorsú városi lakosok, kisgazdák kesergéseit tartalmazzák.
Mégis a leveleket olvasva többnyire egyetemes, általános kérdésfelvetésekkel találkozunk. A kisemberben folyamatosan ott van az a tehetetlen, kiszolgáltatott érzés, hogy valójában nem dönthet a sorsáról, azt olyan erők alakítják, amit nem vagy csak nagyon csekély mértékben befolyásolhat. Amíg a levélírók úgy érzik, ők mindent megtesznek saját családjuk és a magyar nemzet boldogulásáért, addig sokat panaszkodnak arról, hogy mások nyerészkednek, elkövetett visszaéléseikkel kárt okoznak környezetüknek. A névtelenül megfogalmazott problémák tükrözik egyúttal a „kis halak" problémáját a „nagy halakkal" szemben, akik könnyedén, nem dolgozva szerzik pénzüket és élősködnek a becsületes emberen. Érdekes, hogy a társadalom egyes rétegei - mint ahogy a forrásokból is kiolvasható - egymásra haragszanak: a városi tisztviselő a falusi parasztembert (3. számú forrás), míg a kisgazdák az „ingyenélő" városit támadják (6. számú forrás), tehát a magyar társadalomra a 19. század vége óta oly nagyon jellemző főváros-vidék ellentét is felbukkan a levelekben.
Külön érdeklődésre tarthatnak számot az elkeseredett nagyváradi levélíró által megfogalmazott gondolatok (8. számú forrás), amelyekben megjelenik egyrészt a nosztalgia a román uralom alatti időszak felé („jobb volt mint a mai helyzet"), másrészt a félelem is ott bujkál a sorok között: a félelem az elmúlt „magyarmentes" években kialakult helyi hatalmi és gazdasági viszonyoknak a felborulásától, s ezt az életérzést a „Ránk jöttek!" felkiáltás fejezi ki a leginkább.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1941-től kezdve a második világháború távolban zajló hadi eseményeit a magyar társadalom is megérezte pl. a háborús élelmiszer-jegyrendszer bevezetése után. Nem véletlenül merül fel a közölt dokumentumokban a jegyrendszer bírálata, sőt fény derül a visszaélésekre is (9. számú forrás). Ezzel együtt felbukkan az egyéni érdek és a közösségi érdek viszonya, és azok az élethelyzetek, amikor egyik a másik fölé kerül. Jelen esetben a súlyos háborús helyzet és élelemhiány miatt bevezetett jegyrendszer jelenti a közérdeket, míg a visszaélések az egyéni érdek előtérbe helyezését. Nem véletlenül választottam ki a kutyák kiirtásáról szóló forrást sem, hiszen ez az öröknek tekinthető probléma is pontosan ezt a kérdéskört feszegeti: ami az egyik embernek óriási öröm, addig az embertársának csak szenvedés!
Szinte kivétel nélkül mindegyik forrás előítélettel nyilatkozik a magyarországi zsidóságról, közülük is talán a 10. számú forrás emelkedik ki, amely a magyar textilipar helyzetét elemezve találna megoldást a magyarországi zsidókérdésre. Az itt is olvasható vádak, amelyek a feltételezett gazdasági előnyszerzést hangoztatják elsősorban, részben visszatükrözik a társadalom felfogását a zsidóságról az 1940-es évek elején.
A felsorolt kesergések, panaszáradat és a mögöttük rejlő, társadalmat feszítő, mindmáig ható és sokszor aktuális problémák miatt választottam az egyik levélíró szavait használva aMagyar sorsközösség? címet, bár megoldási javaslatokat természetesen nem tartalmaznak ezek a sorok, mégis remélhető, hogy a távoli jövőben majd kevesebb hasonló hangvételű levél fog íródni...
Az ügyiratban még maradt néhány, közlésünkből kihagyott dokumentum, amelyek
miatt maradtak ki. A szövegközlésnél igyekeztem megtartani az eredeti megfogalmazásokat, csak néhány helyen módosítottam a középpontozáson, hogy a szöveg érthetőbbé váljon.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 30.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő