Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább
Magyar sorsközösség?
Névtelen levelek a közellátási tárcanélküli miniszterhez az ország közellátási viszonyairól (1941)
„Méltóztassék elrendelni százezer kutya kiirtását az országban. Az első a közegészségi ok, mert a kutya terjeszti a sapotnica-betegséget, a veszettséget, a májmételyt, a bélférget, gilisztát, a koszt stb. [...]
4. Közgazdasági és ipari ok. Százezer kutya szőréből lehet filcet csinálni, a bőréből cipőt, kesztyűt, papucsot, táskát, bugyellárist, bőrdíszművet stb. A csontjából enyvet, foszfort, a lágy részeiből műtrágyát stb. Azután 100 ezer kutya annyit eszik, mint 25-30 ezer ember és gyermek. Kinek köll ez a sok ronda dög, a vidéken nyílt uccán megtámadják az embert.”
Bevezetés
A Magyar Országos Levéltár által őrzött M. Kir. Közellátási Hivatal iratai között találhatók az alábbi dokumentumok. A gazdasági élet megszervezése, az állami ellenőrzés gyakorlása, a hátország és a hadviselés érdekeit szolgáló külkereskedelmi szükségletek biztosítása, valamint a közélelmezés és általában a közszükségleti cikkekkel való ellátás egységes irányítása és intézése céljából 1940. december 17-én az 1917:XI.tc. alapján a kormány tárca nélküli közellátási minisztert nevezett ki. A miniszter hatáskörébe utalt ügyek intézésére Országos Közellátási Hivatalt szerveztek (a 9200/1940. ME. sz. rendelettel), amely alá 1940-1941-ben a következő szervek tartoztak: Kereskedelemi Hivatal (iratanyagát lásd Külkereskedelmi Hivatal néven, törzsszám: K 734), Árellenőrzés országos kormánybiztosa alá rendelt hivatal, M. Kir. Közélelmezési Hivatal (I. csoport: közellátás, II: csoport: készlet-megállapítás, -igénybevétel, -ellenőrzés). Utóbbiak a következő években fokozatosan beolvadtak a Közellátási Hivatal szervezetébe, gyakorlatilag idővel egy-egy főosztályként működtek tovább. A szerv mindvégig a Budapest, Széchenyi rakpart 6. sz. alatti épületben működött, kivéve az Ellenőrzési főosztályt, amelyik az V. ker. Szent István tér 15. sz. alatt. A miniszter egyébként 1940. december 17. és 1941. szeptember 15. között Laky Dezső, őtGyőrffy-Bengyel Sándor követte.
A közölt iratokat egy közös alapszámra gyűjtötték össze és gyakorlatilag mindegyiket irattárba, „ad acta" tették, érdemi elintézést egy-két kivételtől (5. számú forrás) eltekintve nem folytattak. Nem is tehették, hiszen a problémák - bár a szabályozás országos szinten zajlott - mégis részben helyi gyökerűek: helyi elöljárók, önkényeskedő főbérlők elleni panaszokat, nehéz sorsú városi lakosok, kisgazdák kesergéseit tartalmazzák.
Mégis a leveleket olvasva többnyire egyetemes, általános kérdésfelvetésekkel találkozunk. A kisemberben folyamatosan ott van az a tehetetlen, kiszolgáltatott érzés, hogy valójában nem dönthet a sorsáról, azt olyan erők alakítják, amit nem vagy csak nagyon csekély mértékben befolyásolhat. Amíg a levélírók úgy érzik, ők mindent megtesznek saját családjuk és a magyar nemzet boldogulásáért, addig sokat panaszkodnak arról, hogy mások nyerészkednek, elkövetett visszaéléseikkel kárt okoznak környezetüknek. A névtelenül megfogalmazott problémák tükrözik egyúttal a „kis halak" problémáját a „nagy halakkal" szemben, akik könnyedén, nem dolgozva szerzik pénzüket és élősködnek a becsületes emberen. Érdekes, hogy a társadalom egyes rétegei - mint ahogy a forrásokból is kiolvasható - egymásra haragszanak: a városi tisztviselő a falusi parasztembert (3. számú forrás), míg a kisgazdák az „ingyenélő" városit támadják (6. számú forrás), tehát a magyar társadalomra a 19. század vége óta oly nagyon jellemző főváros-vidék ellentét is felbukkan a levelekben.
Külön érdeklődésre tarthatnak számot az elkeseredett nagyváradi levélíró által megfogalmazott gondolatok (8. számú forrás), amelyekben megjelenik egyrészt a nosztalgia a román uralom alatti időszak felé („jobb volt mint a mai helyzet"), másrészt a félelem is ott bujkál a sorok között: a félelem az elmúlt „magyarmentes" években kialakult helyi hatalmi és gazdasági viszonyoknak a felborulásától, s ezt az életérzést a „Ránk jöttek!" felkiáltás fejezi ki a leginkább.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1941-től kezdve a második világháború távolban zajló hadi eseményeit a magyar társadalom is megérezte pl. a háborús élelmiszer-jegyrendszer bevezetése után. Nem véletlenül merül fel a közölt dokumentumokban a jegyrendszer bírálata, sőt fény derül a visszaélésekre is (9. számú forrás). Ezzel együtt felbukkan az egyéni érdek és a közösségi érdek viszonya, és azok az élethelyzetek, amikor egyik a másik fölé kerül. Jelen esetben a súlyos háborús helyzet és élelemhiány miatt bevezetett jegyrendszer jelenti a közérdeket, míg a visszaélések az egyéni érdek előtérbe helyezését. Nem véletlenül választottam ki a kutyák kiirtásáról szóló forrást sem, hiszen ez az öröknek tekinthető probléma is pontosan ezt a kérdéskört feszegeti: ami az egyik embernek óriási öröm, addig az embertársának csak szenvedés!
Szinte kivétel nélkül mindegyik forrás előítélettel nyilatkozik a magyarországi zsidóságról, közülük is talán a 10. számú forrás emelkedik ki, amely a magyar textilipar helyzetét elemezve találna megoldást a magyarországi zsidókérdésre. Az itt is olvasható vádak, amelyek a feltételezett gazdasági előnyszerzést hangoztatják elsősorban, részben visszatükrözik a társadalom felfogását a zsidóságról az 1940-es évek elején.
A felsorolt kesergések, panaszáradat és a mögöttük rejlő, társadalmat feszítő, mindmáig ható és sokszor aktuális problémák miatt választottam az egyik levélíró szavait használva aMagyar sorsközösség? címet, bár megoldási javaslatokat természetesen nem tartalmaznak ezek a sorok, mégis remélhető, hogy a távoli jövőben majd kevesebb hasonló hangvételű levél fog íródni...
Az ügyiratban még maradt néhány, közlésünkből kihagyott dokumentum, amelyek
miatt maradtak ki. A szövegközlésnél igyekeztem megtartani az eredeti megfogalmazásokat, csak néhány helyen módosítottam a középpontozáson, hogy a szöveg érthetőbbé váljon.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 03.
1914
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő