aláírják az első Balkán-háborút lezárandó, a Balkán-félsziget országainak politikai státusának rendezésére a Londoni egyezménytTovább
Új Honfoglalás
A Földművelésügyi Minisztérium 1940. évi, Erdélyi földbirtok-politikai ügyek iratai között találhatók az itt közölt dokumentumok. Íróik, Fodor András hátszegi ügyvéd és Topán József magyarláposi nagybirtokos a második bécsi döntést követően ragadnak tollat, és írják le javaslataikat, hogy azokat megosztva a kormányzattal az erdélyi magyarság helyzetén javítsanak. A hazafias érzelemmel telített írások gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból világítják meg Észak-Erdély helyzetét a visszacsatolást követő időszakban.
Bevezetés
A Magyar Országos Levéltár által őrzött Földművelésügyi Minisztérium 1940. évi iratai között találhatók meg az alábbiakban közölt források. A két emlékirat gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból világítja meg Észak-Erdély történetét a visszacsatolást követő időszakban. Íróik azokat a megoldásokat keresik, amelyek a magyarság erdélyi helyzetén javíthatnának. Elképzeléseik azonban a kormányzat számára egyrészt túlságosan radikálisnak tűnhettek, másrészt a magyar gazdasági élet rendszerébe nem illeszkedtek bele. Jól tükrözi ezt a források végén található minisztériumi belső feljegyzés, amely elismeri ugyan a cselekvés szükségességét, de mindezt az emlékirat keletkezése után hat hónappal teszi. Feltételezhető, hogy az ekkor megírt javaslatokat az egyes minisztériumokban sokkal inkább tudomásul vették, mintsem a
Fodor András
ügyvéd és Topán József magyarláposi nagybirtokos tervezeteiben nemcsak az optimizmus, hanem a felelősség és a tenni akarás is jelentkezik. Míg Fodor inkább az érzelmekre helyezi a hangsúlyt, addig Topán konkrétabb, megvalósíthatóbbnak tűnő oktatási, gazdasági, ipari és kereskedelmi javaslatokat tár a kormányzat elé. Fodor 1940 augusztusában kezdte el írni és fejezte be az emlékiratát, amelyet annak a reménye hat át, hogy egész Erdély vissza fog kerülni Magyarországhoz. Írása befejező részében - amely a második bécsi döntés megszületése után keletkezett - már az elvakult gondolatok, megvalósíthatatlan elképzelések kaptak helyet.Mindkettőjüknél érezhető az elkeseredettség is, amikor az 1918 előtti magyar kormányok szemére vetik, hogy Erdély gazdasági és kulturális fejlődését elhanyagolták, amely jelentős elrománosodást eredményezett. Szóvá teszik, hogy az elmúlt évtizedekben a magyarság körében elterjedt egykézés súlyosan felborította az addigi etnikai viszonyokat. Ennek megoldására azt javasolták, hogy a legtöbb erdélyi területre magyarokat telepítsenek be, amelybe pl. Fodor András még a lakosságcserét is beleértette Romániával, sőt, az ideális telepes követelményeit is megfogalmazta: legyen magyar, vallásos, nős, és lehetőleg sok gyermekes. Felvetése azért is tarthat érdeklődésre számot, mert a magyar kormány az 1940 nyarán folytatott tárgyalások alatt mindvégig elzárkózott a lakosságcsere gondolata elől, míg a románok folyamatosan szerepeltették érvrendszerükben. Így próbálták tompítani azt a román közvélemény részéről érkező belső nyomást, amely egy millió román magyar fennhatóság alá kerülését jelentette. Magyarország természetesen azért nem egyezett bele ebbe a megoldásba, mert reménykedett a teljes revízióban, azaz a fél millió dél-erdélyi magyar visszakerülésében. Ez a magyarázata annak, hogy Fodor gondolatmenetét elutasították.
Egymástól függetlenül állapítják meg, hogy a 21 éves román uralom a nyelvi, kulturális asszimiláció terén száz százalékkal nagyobb eredményt ért el, mint a magyar politika a több évszázados uralma alatt. Csalódottságában Fodor tovább megy: véleménye szerint a románokhoz hasonló módszereket kell követni a visszacsatolt területeken, azaz a saját magyarellenes törvényeik alkalmazását javasolja velük szemben. Tapasztalják meg, hogy visszafelé is sülhet fegyver! Viszont Fodor politikai nézeteit jelzi, hogy Észak-Erdély visszacsatolásáért a két Isteni Szellemnek Hitlernek és Mussolininek mond köszönetet. Az emlékirat olvasójának az az érzése, hogy a döntést követő csalódottsága és elkeseredettsége miatt Fodor egyre inkább az érzelmei rabja lesz, elveszti józan helyzetértékelő képességét, és egyre képtelenebb javaslatokkal, valamint a fasiszta eszmerendszerhez közel álló gondolatokkal áll elő. Ide tartozik Hitler és Mussolini istenítése, amelyet azzal magyaráz, hogy az ő döntésük eredményeképpen kerülhetett vissza Észak-Erdély Magyarországhoz. Fodor ezenfelül azt is felvetette, hogy egész Romániát a Német Birodalomnak kellene megszállnia, egyrészt annak ásványkincsei miatt, másrészt pedig, amíg a román állam önálló, mindvégig területi követelései lesznek Magyarországgal szemben.
Ugyanakkor Fodor tisztában van vele, hogy neki, mint szórványban maradt magyarnak, csak most, a második bécsi döntés után indul az igazi küzdelem.
A tengelyhatalmak döntését követően Magyarországhoz csatolt úgynevezett Észak-Erdély 43 104 km2-nyi területén több mint 1,3 millió magyar és több mint 1 millió román
Dél-Erdélyben, ahol Fodor András is lakott, mintegy fél millió magyar ajkú ember maradt szórványban.Erdély visszakerült részének az integrálása a magyar gazdasághoz kulcsfontosságú volt, amelyet többek között a magyar kormányzat alábbi két, kiemelkedően fontos intézkedése is elősegített.
A Földművelésügyi Minisztérium 1941. május 7-én kiadott rendeletében gazdasági kirendeltséget állított fel Kolozsváron, amelynek szervezeti szabályzatát és ügykörét a 3300/1941. FM. sz. rendelet állapította meg, amit később a 7272/1941. FM. sz. rendelet módosított.
Az Erdélyi Kirendeltség (iratanyagának a töredékét szintén a Magyar Országos Levéltár őrzi K 201 törzsszám alatt, terjedelme: 2,1 iratfolyóméter) hatásköre kiterjedt Beszterce-Naszód, Csík, Háromszék, Kolozs, Maros-Torda, Szilágy, Szolnok-Doboka és Udvarhely vármegyékre. A hivatal feladatai közé tartozott a szakoktatás, a szőlészet, a borászat, a kertészet, a méhészet, a növényegészségügy, a gazdasági felügyelői szolgálat, az állattenyésztés, a tejgazdaság, a társadalompolitikai ügyek, az állategészségügy, egyéb érdekképviseleti, mezőgazdasági termelési, közgazdasági, mezőrendőri, rét- és legelőügyek, illetőleg az alsózsuki növénynemesítő telep ügyei.
1942. május 2-án állították fel Kolozsváron a Földművelésügyi Minisztérium Erdélyi Földbirtokpolitikai Főosztályát, amely átvette az Erdélyi Kirendeltség földbirtok-politikai feladatait, valamint felelőse lett a mezőgazdasági ingatlanok elidegenítésének, haszonbérbeadásának, vásárlásának, továbbá az állami elővásárlásokkal kapcsolatos teendőknek. E főosztályra hárult még az 1942:XV. tc. (a zsidók mezőgazdasági ingatlanaira vonatkozó törvény) végrehajtása az erdélyi területeken, emellett családi otthonok, telepes községek létesítésének az elősegítése, az egyes birtokszerzők gazdálkodásának irányítása és ellenőrzése, földbirtok-politikai adatok gyűjtése, feldolgozása, földbérlő szövetkezetek működésének figyelemmel kísérése stb.
1943-1944-re a visszacsatolt területeken teljesen kialakult és megszilárdult egy hatékony földművelésügyi igazgatási rendszer, amely folyamatosan kapcsolatban állt a Földművelésügyi Minisztérium megfelelő osztályaival:
- erdőigazgatóságok (erdélyi székhelyek: Beszterce, Csíkszereda, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagybánya),
- állategészségügyi szolgálatok (a Délkeleti Kerület székhelye, Kolozsvár), a Kolozsvári Állategészségügyi Intézet, ménesek (Alsózsuk), és méntelep-parancsnokságok (Csíkszereda, Kolozsvár, Szatmárnémeti),
- folyammérnöki hivatalok (Szatmárnémeti), kultúrmérnöki hivatalok (Csíkszereda, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagyvárad),
- hatósági gazdasági munkaközvetítők (minden megyében), mezőgazdasági munkásjogvédő intézmények és közegek (minden megyében),
- gazdasági szakoktatási intézmények (Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola, Marosvásárhelyi Gazdasági Tanintézet, Sepsiszentgyörgyi Gazdasági Tanintézet, Csíkszeredai Mezőgazdasági Szakiskola, Marosvásárhelyi Mezőgazdasági Tejipari Szakiskola), téli gazdasági szakiskolák (Bánffyhunyad, Gyergyószentmiklós, Nagykároly, Nagysomkút, Nagyszalonta, Szászrégen, Szatmárnémeti, Szék, Székelyhíd, Szilágysomlyó), háziasszonyképző (Székelyudvarhely), az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (amely egyúttal ellátta a mezőgazdasági kamarai tennivalókat),
- szőlészeti és borászati felügyelőségek (Bihardiószeg, Kolozsvár, Marosvásárhely, Szatmárnémeti), kertészeti felügyelőségek (Nagybánya, Dés, Kolozsvár, Marosvásárhely),
- méhészeti kerületek (Kolozsvár, Székelyudvarhely), gazdasági felügyelői szolgálat (minden megyében), Vetőmagvizsgáló Intézet Kolozsváron, Növénytermesztési és Növénynemesítő Kísérleti Intézet Kolozsváron és
Mindkét emlékirat géppel írt tisztázat. Az előforduló nyilvánvaló gépelési hibákat javítottuk, de az eredeti fogalmazást, amely akár utalhat a szerző sajátos nyelvhasználatára is, megtartottuk, és []-ben jelöltük a helyes megnevezést.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 30.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő