Panaszlevél a magyar „kultúrkincs” megmentésének érdekében

„Az a csodás „Szilveszteri Műsor” a TV-ben, mesztelen [!] idióta magyar „zenekartagok”.. (?zene-kar?) mesztelenül [!], a farkukra zoknit húzva himbálóztak a TV-ben.. ordítva gorilla hangon, ér-telmetlen szöveget sok-sok néző felháborodására, sok fiatalnak utat mutatva a szabadosság (nem szabadság) felé. Mindezt az állam pénzén. Mennyit költve ezekre a trágár dolgokra és kinek a pén-zét??”

Bevezetés 

A 20. század hetvenes-nyolcvanas éveiben számos új zeneirányzat érkezett, vagy inkább tört be nyugatról a keleti szféra „legvidámabb barakkjába", Magyarországra. A gyakran közvetlenül egymás után, vagy éppen egymás mellett jelentkező zenei divatirányzatok (pl. rock, metál, punk, az oi, vagy éppen a különböző könnyedebb zenék, és egyéb más irányzatok) ismét felforgatták a zenei műfajok állóvizét és több jelenségük a hatvanas évek beatzenéjéhez hasonló társadalmi sokkot okozott. E zenék és szövegek, ill. a zenekarok tagjai már hatósági eljárásokat is kiváltottak (pl. a CPg punkzenekar bebörtönzése 1984-ben).

A nem kívánt jelenségekre nem egy esetben a társadalom is reagált (pl. a Mos-Oi! zenekar ellen is lakossági bejelentés után indult meg az eljárás). Köpeczi Béla művelődési minisztert számos alkalommal, különféle okokból szólították meg és fel a kulturális élet észlelt visszásságai megfékezésére.

Az 1986. márciusban beérkezett levelet négy, magát orvosnak nevező személy írta alá, de valószínűleg csak egyikük írhatta (a kezdő sor egyes szám első személyben íródott). E felháborodott levél kiváltó oka egyrészt a zenei-, az irodalmi-, ill. a filmművészetben észlelt trágárnak tartott, vagy éppen pornográf stílus megjelenése, valamint ehhez kapcsolódóan az 1985. évi szilveszteri műsor egyik botrányos jelenete. Ezen kívül ítéletet mondtak a könnyűzene új együtteseinek zenei tudásáról és viselkedéséről is.

A zenei irányzatok esetében az 1986-ban már nem éppen kezdőnek számító Zalatnay Saroltát említik negatív szövegkörnyezetben, valamint egyszer azokat a csöveseket is elítélőleg hozzák szóba, akik ebben az időszakban (pontosabban a korábbi években) az ún. „fekete bárány" zenekarok köré csoportosultak (Beatrice, Hobo Blues Band, stb.). Név szerint nem bírálnak zenekarokat, zenei irányzatokat, a Bergendy Szalonzenekarról azonban elismerőleg szólnak.

A művelődési minisztert a levélben többször is megszólítják, de egyszer sem elvtársnak, hanem Miniszter Úrnak nevezve. Köpeczi Béla a levelet Vajda György miniszterhelyettessel,Pándi Andrással, a Minisztérium egyik főosztály-vezetőjével, valamint Kőhalmi Ferenccel, a Filmfőigazgatóság vezetőjével láttatta. Kapcsolatos intézkedéseik nem ismeretesek.

A levél írógéppel készült, és néhány betűjét kézzel javították. Az aláírásokat golyóstollal írták. A borítékon egyedüli feladóként egy női név szerepel, címet viszont nem adtak meg. Gyakori a szövegben a szokásos egy darab vagy három darab pont helyett a két pont (..) használata, melyet a közlésnél megtartottunk. Az egyértelmű elgépeléseket javítottuk, a jellemző hibákat és az értelmetlen fogalmazást [!] jellel emeltük ki.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők