Panaszlevél a magyar „kultúrkincs” megmentésének érdekében

„Az a csodás „Szilveszteri Műsor” a TV-ben, mesztelen [!] idióta magyar „zenekartagok”.. (?zene-kar?) mesztelenül [!], a farkukra zoknit húzva himbálóztak a TV-ben.. ordítva gorilla hangon, ér-telmetlen szöveget sok-sok néző felháborodására, sok fiatalnak utat mutatva a szabadosság (nem szabadság) felé. Mindezt az állam pénzén. Mennyit költve ezekre a trágár dolgokra és kinek a pén-zét??”

Forrás

Igen tisztelt Miniszter Úr!

Több kortársam és kollégám véleményével egyező felháborodásomat írom meg önnek, s felhívom szíves figyelmét a nagyon elterjedt magyar specialitásokra a kultúra területén.

Amikor Ön Hazánk művelődés és-és kultúrpolitikánk élére került [!] nagyon örültünk, mert egy nagyműveltségű, kiegyensúlyozott, tisztelettel övezett miniszterre számítottunk, aki kézbeveszi az értékes kultúrkincseket, s gátat szab a sok mocsoknak, szennynek ami lassan (hiába cikkeznek róla az újságok nincs semmi eredménye) beteríti ezt a hajdan tekintélyes kultúrkincsekkel dicsekedhető országot.

Ezzel szemben? Soha annyi mocsok, trágárság nem volt még a magyar irodalomban ([popup title="Hernádi [Gyula]" format="Default click" activate="click" close text="Hernádi Gyula (1926. augusztus 23. – 2005. július 21.), író, forgatókönyvíró."] könyvei, 

  stb.), filmművészetben, mint most. Nincs olyan filmalkotás manapság, melyben ne  „kedveskednének" a nézőknek. Perverz szeretkezések, trágár, vulgáris szavak kíséretében. A könnyűzene? Mint a nyavalyatörésben szenvedő, mosdatlan testű és szájú munkakerülő bivalyerős bizonytalan tekintetű ingyenélők ordítanak melódia, ritmus nélküli tébolyult pofákkal, bolondítva a 13-15 éves ifjúságot.
Még a - művésznő?? - sem restell „hölgy" létére tökösökről dalolni jókedvében. No igen, ez reprezentálja az ő egyéniségét, de énekelje otthon halkan a hálószobájában.

Az a csodás „Szilveszteri Műsor" a TV-ben, mesztelen [!] idióta magyar „zenekartagok" .. (?zenekar?) mesztelenül [!], a farkukra zoknit húzva himbálóztak a TV-ben.. ordítva gorilla hangon, értelmetlen szöveget sok-sok néző felháborodására, sok fiatalnak utat mutatva a szabadosság (nem szabadság) felé. Mindezt az állam pénzén. Mennyit költve ezekre a trágár dolgokra és kinek a pénzét??

Tisztelt Miniszter Úr! Az ön tárcáján belül is van egynéhány ember - gondoljuk - akinek az elsődleges feladata az lenne, hogy mielőtt engedélyt ad az ilyen műsorok, könyvek, filmek bemutatására, megnézi [és] szelektálja ezeket, s ha nem szolgálják az ízléses, nívós kultúrált szórakozást, nem ad engedélyt arra, hogy ezeket az ízlésromboló, trágár dolgokat bemutassák. Vagy a cél az, hogy valóban a káromkodásról, mocsokról legyen híres ez az ország? Lassan kivetkőznek így is az emberek önmagukból. S a fiatalok? Adni kell alájuk [a] lovat, hogy ha a nyakukba akasztanak egy-két húros gitárt, és lehúzzák a gatyájukat, s himbálják a nemiszervüket, akkor már együttesek, s már „koncert"-jük van. Koncert! Valamikor a koncert a legnemesebb zene hallgatására volt hívatott. Most négy idióta ordít, az már koncert. S erre engedélyt is kap. A művelődés gazdáitól.

Hol vannak a régi, lírai filmek, melodikus zenék, versek?

Ja! Azok gi-ccsesek [!]! Vajon okoztak-e kárt a magyar kultúrában annyit, mint ma a műsorok.

Egy évig Londonban voltunk ösztöndíjasként. Egy év alatt annyi mesztelenséget [!], perverzitást, mocskot nem láttunk, mint otthon két hónap alatt. Ott van pornográfia, de azt a perverzek megveszik maguknak nagy pénzért és titokban tartják, mert ráfizetnek. Nálunk a diákok főműsorban gyönyörködnek 

 [!] művésznő autóban történő szeretkezésében egy sofőrrel, igazi emberközelben... Mit tanuljanak fiataljaink, ha meg sem próbáljuk fékezni az elszabadult poklot? Félreértés ne essék, nem vagyunk aggastyánok, mi 1954-ben születtünk, talán elég modernek is vagyunk, csak nem trágárok.

Pl.

műsor, idióták ordítozása.

Jó kezdeményezés a

 - Valószínű Ők maguk is megundorodtak a sok himbálódzástól, pedig Ők viszonylag sima [!] zenét játszottak. Melódiájuk most kellemes, ízléses, valóban zene, nívós táncmuzsika.

Az újságok cikkeznek a sok trágár műsor miatt, de Önök rá se hederítenek. Lovat adnak a csövesek, munkakerülők alá.

Egy sebész társaság négy tagja.

(Olvashatatlan aláírások.)

MOL XIX-I-9-b-713-1986. (Magyar Országos Levéltár, Köpeczi Béla miniszter, 1986. évi 713-as iktatószámú ügyirat). Eredeti, gépelt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 25.

1945

Budapest ostroma során tüzérségi találat érte az Országos Levéltár épületét, melynek következtében több napig tűzvész pusztított.Tovább

1949

Megalakul a KGST.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők