Steinschneider Lilly, az első magyar pilótanő

„Gyönyörű repülés, 31 percig időzik Steinschneider a levegőben, és a plató túlsó szélén engedi le a gépet. A közönség oda szalad, vállára emeli Steinschneidert, és diadalmenetben hozza el a hangárokhoz, hol Illner nyakába ugrik, és a mestert össze vissza csókolja. A nézők átugorják a kordont és autogram kérések özönével árasztják el Steinschneider Lilit, ugyanannyira, hogy Teleky grófnak fáradságos törtetés után sikerült csak az ünnepelthez jutni, hogy gratulálhasson.”

Bevezetés 

„A kisasszonyt erős bőrövvel erősítik helyéhez a montőrök. A pilóta-nő elhelyezkedik, a pompás Etrich-féle monoplán berregni kezd.
A montőrök, heves szélroham keletkezik, visszatartják a gépet, maga

 is segít a montőröknek. Egy pillanat, a gép 50-60 métert gurul, rögtön felemelkedik, Illner boldogan dörzsöli kezét. Bölöny József elragadtatva nézi a szálló gépmadarat.
Steinschneider Lilly fiús profiljából nem látszik több egy idegesen mozgó pontnál. Gyönyörű repülés, 31 percig időzik Steinschneider a levegőben és a plató túlsó szélén engedi le a gépet. A közönség oda szalad, vállára emeli Steinschneidert, és diadalmenetben hozza el a hangárokhoz, hol Illner nyakába ugrik, és a mestert össze vissza csókolja.
A nézők átugorják a kordont és autogram kérések özönével árasztják el Steinschneider Lillyt, ugyanannyira, hogy Teleky grófnak fáradságos törtetés után sikerült csak az ünnepelthez jutni, hogy gratulálhasson."

(Nagyváradi Napló, 1912. október 8.)

 1891. január 13-án született Budapesten. Bár Ilka néven anyakönyvezték, Lilly-ként vált ismertté. Apja, Steinschneider Bernát dúsgazdag izraelita pesti paplangyáros, anyja pedig a csehországi származású Wohl Irma volt. Anyakönyvi kutatások szerint Lilly szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot, Hugó nevű bátyjáról azonban nem sokat tudunk. Nemcsak apjának, de nagybátyjának, Steinschneider Gyulának is nagy vagyona volt, paplan- és ágyneműkereskedő cégét 1876-ban jegyezték be. Az üzlet kezdettől fogva jól jövedelmezett, a szakmában elsőrangúnak számított, hiszen ügyes, szorgalmas, jó hírnevű kereskedőknek ismerték a  Lilly nagybátyja, Steinschneider Gyula nevét később Palágyira magyarosította.

Lilly életének első 18 évét sajnos homály fedi, csak feltételezhetjük, hogy a korabeli jómódú kisasszonyokhoz illően ő is érettségizett.

Az 1910 nyarán, Budapesten megrendezett nemzetközi repülőverseny olyan nagy hatással volt rá, hogy

 a pilótaigazolvány megszerzését tűzte ki célul. Az ifjú hölgyet a család vagyoni helyzete mentesítette a pénzügyi gondoktól, apja anyagi támogatásával és beletörődésével hódolhatott új szenvedélyének, a repülésnek. Eleinte híres pilóták utasaként tűnt fel, akik akkoriban szívesen kértek fel csinos, ifjú hölgyeketballasztnak. A pilótatanfolyamot Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) végezte egy Etrich Taubetípusú gépen. Tanára Karl Illner, a korszak híres osztrák repülője, volt. A pilótavizsga második részére 1912. augusztus 15-én került sor, ez a dátum Lilly drágakövekkel kirakott, repülőgépet ábrázoló nyakékén is látható. A vizsgán a bizottság nevében Uzelac ezredes, az osztrák-magyar katonai léghajózási osztály parancsnoka, Knirsch főhadnagy és Illner voltak jelen. A vizsga után az újdonsült pilótanő Uzelac ezredest is felvitte a levegőbe, a

A 4-es sorszámmal kiállított pilótaigazolvány a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállításán tekinthető meg a Petőfi Csarnokban.

Steinschneider Lilly kisasszony vizsgája és repülési tudománya sokakat lenyűgözött. Ezt tanúsítja az a levél is, melyet Palugyay Antal intézett Lilly-hez 1912. szeptember 11-én (Lásd az 1. számú forrást!)

1912. augusztus 20-án a Magyar Aviatikai Szövetség Pesten, a rákosi repülőtéren nagyszabású repülőversenyt szervezett. (Lásd ehhez 2. számú forrást!) Egy korabeli szemtanú, Denk József visszaemlékezésében az alábbiak szerint írja le a repülőteret:

 Gyakran megtörtént, hogy valamelyik repülőgép a hepehupás talajon átvágódott, futója megsérült, sőt az is előfordult, hogy az egész gép összetört, a pilóta pedig könnyebb-súlyosabb balesetet szenvedett. Bizony a repülés hőskorában nem volt ritka a halállal végződő légi kaland sem. Az előző mondatok tükrében még jobban csodálhatjuk Lilly bátorságát és elhivatottságát, mellyel a szárnyát bontogató aviatikának szentelte ifjúságát.

Ezen a versenyen az indulók között találjuk Steinschneider Lillyt is. Terveit azonban egy sajnálatos esemény meghiúsította: Etrich gépe, amellyel Bécsújhelyen letette a pilótavizsgát nem érkezett meg, így a közönség által annyira várt első női pilóta bemutatkozó repülése elmaradt. Első nyilvános felszállására végül 1912. október 6-án Nagyváradon került sor, ahol,

 Földet érése után a mintegy kétezer fős ülő publikum elragadtatva éljenezte, és vállon vitték a hangárokhoz. (A repülőnap plakátját lásd külön!)

Az 1913-as év legnagyobb aviatikai szenzációjának a 

számított a Bécs melletti Aspernben, melyet június 15-től 17-ig rendeztek meg. Az előkészületek már egy héttel korábban megkezdődtek, a lelátókat feldíszítették, mindenek előtt azonban megérkeztek az első pilóták, és kezdetét vette a gépek összeszerelése. Összesen 140 ezer koronát osztottak szét a résztvevők között. Először vett részt két hölgy is repülőversenyen:Madame Palliers a franciák képviseletében és Steinschneider Lilly osztrák színekben.

Egy hónappal később Pesten, a rákosi repülőtéren ismét megrendezték a szentistván-napi repülőnapot. Itt Lilly a közönség nagy megelégedésére sikeresen szerepelt, és bár leszálláskor gépe nekiszaladt egy homokbuckának és összetört, a pilótanő sérülés nélkül, saját lábán távozott. A verseny hivatalos végeredménye szerint a pilótakisasszony megnyerte a gyorsasági versenyt, második helyezést ért el az egyhuzamban repülések versenyében (6 perc és 15 másodperc) és a levegőben töltött összidők versenyében 

Lilly kiváló repülési képességeire nemsokára egy osztrák aviatikai cég is felfigyelt, mely állást ajánlott neki. A jómódú kisasszonynak azonban más elképzelései voltak, így ez a munkaviszony nem tartott sokáig. 1914. március 16-án a Motor-Luftfahrzeug GmbHfelmondólevelet küldött Lilly-nek, melyben lemondtak további szolgálatairól. (Lásd erről a 3. számú forrást!) Korabeli újságcikkekből tudjuk, hogy

apja ebbe azonban már semmiképp nem egyezett bele. A ránk maradt fényképből ítélve, úgy tűnik a kalandvágyó ifjú hölgynek meg kellett elégednie a rövid ideig tartó ápolónői szolgálattal az első világháborúban.

1915. július 27-én lépett házasságra Bécsben a Tokióban született hangzatos nevű grófJohannes Evangelist Virgilio Coudenhove-Kalergi von Ronspergheimmal, és férje csehországi lakóhelyére költözött, ahol a Klatovy melletti pobezovicei birtokon élt. Férje családjában jelentős etnikai keveredés figyelhető meg. Az elsőszülött Johannes Evangelist apja osztrák-magyar diplomata volt, aki egy ősi japán szamuráj család leszármazottját, a 18 éves Mitsuko Aoyamát vette feleségül Tokióban. A művelt, 16 nyelven beszélő úr, akinek lételeme volt az utazás, személyesen tanította fiait magyar és orosz nyelvre. Röviddel férjhez menetele után Lilly abbahagyta a repülést. Ebben nagy mértékben szerepet játszott, hogy az első világháború kitörése után beszüntették a polgári repülést. Lilly 1915 szeptemberében igen udvarias hangú felszólító levelet kapott a Császári Királyi Repülőtechnikai Egyesülettől, melyben felkérték, hogy fizesse be az elmaradt tagdíjat. (Lásd a 4. számú forrást!)

1917-ben anyjához írt leveléből kitűnik, hogy az ifjú házaspárt sokáig elkerülte a gyermekáldás. Végre 1927. június 22-én Prágában megszületett leánya, akit a családi hagyományokhoz híven bőségesen elláttak keresztnevekkel: Maria Electa Thecla Elisabeth Christina Helena Sophia. A későbbi meghitt hangvételű magánlevelezésből kitűnik, hogy a kislányt egyszerűen csak Pixie-nek szólították. A várva várt gyermek születésének alkalmából emlékérmet is kibocsátott a család. A Magyar Országos Levéltár mikrofilmtárában található képen úgy kilenc-tízéves lehet a kislány, arcvonásain erősen tükröződik a negyedvér japán származás.

1939-től ínséges idők következtek a jobb módhoz szokott grófi család számára. Lilly lányával a növekvő náci veszély miatt Olaszországba költözött, ahol sokat betegeskedett, és nagyon szerény anyagi körülmények, nélkülözések közepette tengette életét. Ennek ellenére sorozatban írta férjének a meleg hangú leveleket, amelyek még nem vetítik előre későbbi válásuk jeleit. Feltehetően zsidó származása miatt volt kénytelen férjétől különváltan élni. Férje mindenesetre 1943. augusztus 18-án különélési nyilatkozatot adott ki. (Lásd az 5. számú forrást!)

Az első magyar pilótanő további életéről meglehetősen kevés adat maradt ránk. Tudjuk róla, hogy házassága végül válással végződött 1960-ban, hiszen férje 1963-ban, 69 évesen Regensburgban újranősült, majd két évvel később elhunyt. A Közlekedési Múzeum munkatársa, Rév Pál muzeológus számos kísérletet tett a hatvanas években, hogy magától a grófnétól szerezzen információkat kalandos életére vonatkozóan. Lilly ekkor Dél-Franciaországban élt, a hozzá írt leveleket átvette, ezt a postai szelvényen szereplő aláírásából láthatjuk, az utókor legnagyobb sajnálatára azonban nem válaszolt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia 4. vizsgázott pilótája, az első női pilóta 1977-ben 86 éves korában távozott az élők sorából 

Bécsújhelyen - ahol 21 éves korában a pilótavizsgát letette - utcát neveztek el róla.

A forrásokat a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, de a korra jellemző kifejezéseket meghagytuk eredeti alakjukban.

A források mikrofilm másolatok, és a Magyar Országos Levéltár reprográfiai osztálya őrzi őket.

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő