Sztálinista bírálat Budapestről

Az első csehszlovákiai magyar tankönyv VKM szemmel

„Igen furcsán hat a következő mondat: ’Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.’ Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.”

Forrás

A felvidéki magyar kisiskolások olvasókönyvének bírálata

 

Bizalmas!


Bírálat
a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák számára készült ABC és olvasókönyvről

A tankönyv világnézete

Azért kell ezzel a szemponttal kezdeni, mert ebben a könyvben a súlypont a klerikális ideológián van. Nyíltan és lappangva klerikális világnézetet hirdet, olyan következetességgel, hogy felvehetné a versenyt bármely 1945 előtt készült tankönyvvel.

Az „olvasmányok” című rész Pósa Lajos Imájával kezdődik (66. lap) és Pósa Lajos Fohászával zárul (108. lap).

Előbbiben a szülőkre, utóbbiban a hazára kéri Isten áldását. A karácsonyt Endrődi Sándor Jézuska versével ünnepli (84. lap). Utána közölnek egy Betlehemesek című olvasmányt az 1948-as magyar I. osztályos falusi könyvből, amelyet mi idén kivontunk a forgalomból.

Fenti olvasmányok inkább a könyv vallási vonatkozásaira mutatnak rá. Ennél sokkal súlyosabb az a klerikális ideológia, amit a gyerekek ebből a könyvből elsajátítanak.

Május 1 [!] alkalmából: a munkásember kérges kezét szeretettel szorítja meg minden ember (100. l[ap]). A kérges tenyér klerikális tradíciójának visszatérése!

Adjunk hálát mindig, hogy egészségesek vagyunk. (98. lap).

A munkás piszkos ruhában jár, de azért meg kell becsülni, - ez a morálja a 71. lap „Becsülj meg mindenkit” c[ímű] olvasmányának. „A becsületes munka nem szégyen” keresztény erkölcse.

A mi házunk c[ímű] Szabolcska Mihály vers (91. lap): „Ez a mi kis házunk százszor is megáldott”.

Este a faluban (72. lap) „nemsokára megszólal az estéli harangszó. Nagymama a sarokban imádkozik.”

„Tanulj, tanulj, ki tudja, mi lehet még belőled! Elnökünk is szegény falusi fiúból lett a köztársaság elnöke. Mindenki boldogul, aki tanul és dolgozik” - (80. lap). Ez így nem szocialista világnézet, amely a munkásosztály vezető szerepét és a dolgozók tág lehetőségeit hirdeti, hanem az egyház szava, amely mindig is megcsillogtatott ilyen délibábokat az elnyomott osztályok előtt.

Ez a klerikális ideológia lappangva visszatér a politikai szövegekben is.

„A győzelem ünnepe” c[ímű] vers, amelyet Csehszlovákia felszabadulása alkalmából közöl a könyv, a következőket írja: „Ó, be szép nap, be szép ünnep! A szívek hogy megenyhülnek! Dolgozhatunk csendben, szépen, Békességben, egészségben.”

Nem az a főhiba tehát, hogy a tankönyvben néhány ima is előfordul, hanem az, hogy a világ jelenségeit (emberi munka, egészség, családi élet, politikai események) irracionális ideológiával áthatottan tanítja.

Politikai szempontból súlyos hibák vannak a könyvben.

Azért nem ezzel kezdtük, mert a könyvben nem ez képez súlypontot.

A Szovjetunió szinte elő sem fordul. Egyetlen helyen (100. lap) „A szovjet hadsereg (kis sz-szel és kis h-val) előtt a németek letették a fegyvert… A szovjet hadseregnek köszönhetjük hazánk felszabadulását is.” De utána a győzelem ünnepe című már említett versben a szívek enyhültek meg, mert „dolgozhatunk csendben, szépen”.

Az a szó, hogy a Szovjetunió nem fordul elő a könyvben. Ehelyett a 47. lapon az O betű begyakorlására: „Oroszország a legnagyobb ország az egész világon, Óriás ország a sok kis ország között.” Tehát nem a Szovjetunióról, hanem Oroszországról beszél a könyv és nagyságát területi nagyságára korlátozza.

Az orosz forradalomról (sic!) egy olvasmányban megemlékeznek. Ez az olvasmány egy szegény családot ír le. Olyan szegények, hogy egy gyerekük is éhen hal. „istenem, de megbüntettél minket” - sóhajt fel ekkor az anyja. Majd kitör a forradalom és utána a „szegény embereké lett minden … már nem halnak éhen a gyerekek … mi sem akarjuk, hogy a gyerekek akárhol is éhen haljanak.” (75-76-77. lap)

Tehát ha a szegénység Isten büntetése - akkor a forradalom nyilván Isten áldása. Továbbá:

Politikailag súlyosan hibás, talán ellenséges is az a beállítás, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredménye az, hogy a gyerekek többé nem halnak éhen és ezért örülünk neki.

Ennél is súlyosabb azonban az, hogy amikor az olvasókönyv néhány lappal tovább (82. lap) megemlékezik Leninről és Sztálinról (Sztálin helytelenül Sztalinnak van írva) - nem tanítják meg, hogy ők voltak az Októberi Forradalom hősei, ők voltak azok, akiknek a néhány oldallal előbb tárgyalt felszabadulása köszönhető.

Egy olvasmánnyal emlékezik meg 1918. október 28-ról (a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának ünnepe), de nem mondják meg, hogy Csehszlovákia igazi felszabadulása 1945-ben következett be és a Szovjetuniónak köszönhető.

A Szovjetunió felszabadító szerepének elhallgatása ennél is kirívóbb a következő olvasmányban: „A kis partizán” címen (105. lap) megemlékeznek 1944. augusztus 29-ről „a szlovák nemzeti felkelés ünnepéről”. Egy gyerek-hősről van szó az olvasmányban. Nem tudom, valóban így nevezik-e ezt az ünnepet a Csehszlovák Népköztársaságban, de ha igen, akkor is közismert, hogy szovjet ejtőernyősök segítségével tudta a szlovák nép sikeres partizánharcát megvívni a németek ellen. Erről azonban a könyv nem emlékezik meg.

Egyszer találkozunk a kommunizmus fogalmával „A kis kommunista” című versben. Ebben a versben arról van szó, hogy „minden népet megbecsülök … mindenkiben testvért látok”. Meg kellene kérdezni a tankönyv szerzőjét, helyesnek tartja-e a gyerekeket arra nevelni, hogy az amerikai imperialistákat is becsülje meg, és testvérét lássa bennük. S ha helyesnek tartja, hiszi-e, hogy ez a beállítás megérdemli a „kommunista” jelzőt.

Magyarországról egy helyen szól a könyv. A szabadság ünnepe c[ímű] olvasmány (74. lap, 1918. október 28-ra való megemlékezés). Itt megemlíti, hogy „a magyarok is ugyanannak az idegen királynak [az] uralma alatt éltek. Éppen úgy elnyomták őket is, mint a cseh és szlovák nemzetet. Ezért örülnek a magyarok is szívből a cseh és a szlovák nép barátságának.”
De arról, hogy Magyarországon is németek voltak, hogy itt is fasiszta elnyomás volt, amely alól a Szovjetunió szabadított fel bennünket, hogy minden népi demokrácia a Szovjetunió segítségével építi a szocializmust, - arról a könyv nem emlékezik meg.

Természetesen nem tárgyalja a tankönyv a nemzetiségek helyzetét, s ez nem hiba, hat évesekről lévén szó. Tanít a csehszlovák haza szeretetéről, s ha ezt nem hatná át a klerikalizmus, nagyon helyeselhetnénk.

De, ha a nemzetiségi kérdést - helyesen - nem veti fel, igen furcsán hat a következő mondat: „Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.” (55. lap) Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.

Politikai szempontból tehát súlyosan hibás és hiányos a Szovjetunió felszabadító szerepének tárgyalása; a Szovjetunió és a népi demokráciák viszonyának tárgyalása; hiányos a Magyarországról való megemlékezés, nem is annyira mennyiségileg, - hiszen kis gyerekekről van szó, inkább szemléletében. Utóbbi szükségszerűen következik a Szovjetunió elhanyagolásából: nem lehet a mai Magyarországról, Magyarország és Csehszlovákia viszonyáról a Szovjetunió kihagyásával beszélni.

Pedagógiai szempontból a könyvben kirívó hibák vannak. Nem foglalunk itt állást az írás-olvasás didaktikájára vonatkozóan, bár ezzel sem értünk egyet. Kiemeljük azonban a következőt:

a.) A könyv anyagszegény. Nem tanít semmit. Nem ad ismereteket. Alig van 3-4 olyan olvasmány, amiből valami konkrét tudásanyagot lehetne meríteni.
b.) Mesébe öltöztetve találunk szórványosan természetismeretet beszélő állatok, megelevenített természeti jelenségek fordulnak elő [!]. („Az idő (86. lap.) „Mackó úr pihen” 87. lap, Zümmögő úrfi, 59. lap.) A természeti jelenségek tárgyalásánál is észleljük a klerikális színezetet.
c.) Az ismeretanyag helyett rengeteg moralizáló olvasmány van, erősen klerikális ízzel. (Mosakodás, evés, Hála a szülők iránt, stb.)
d.) Legsúlyosabb pedagógiai hibája a könyvnek a gügyögés. Iskolapéldája annak a gyermekded nyelvezetnek, amit évek óta ki akarunk küszöbölni a tanításból és a gyermekirodalomból. A könyv majdnem mindent versben tanít. Versbe szedi, hogy már ismerjük az abc-t, hogy megtanuljuk az y-t, hogy megtanuljuk a kettős mássalhangzókat és így tovább. Ezek természetesen igen rossz versek. Szlovákiában élő gyermekekről lévén szó ez nem csak azért hiba, mert az irodalmi színvonalat rontja, hanem azért, mert ezeknél a gyermekeknél különösen fontos, hogy szép magyarságot tanuljanak, hiszen a magyar nem anyanyelvük [!].

A magyar szerzőktől közölt irodalmi anyagban egy József Attila szakasz, egy Illyés versrészlet és egy Móricz Zsigmond gyerekvers kivételével olyan szerzőket találunk, mint Pósa Lajos, Endrődi Sándor, Szabolcska Mihály. Ezeknek a szerzőknek szerepeltetése helytelen.

×××

E könyvnek tehát, ha egészében nézzük, az a tanulsága, hogy nyugodjunk bele sorsunkba, mert minden isten rendelése szerint történik. Elhanyagolja a Szovjetunió vezető és példamutató szerepét és így sem Csehszlovákiát, sem Magyarországot nem tárgyalja helyesen. Pedagógiai szempontból legfőbb hibája, hogy keveset tanít, nem közöl ismereteket, ehelyett moralizál és mitikus valóságszemléletet ad.

A könyv illusztrációi egészen kevés kivételtől eltekintve parasztokat ábrázolnak, népviseletben. Ez helytelen, félreérthető.

Ez a könyv tehát nem üti meg azt a mértéket, amit egy népi demokráciában a tankönyvnek el kell érnie és nem alkalmas arra, hogy a csehszlovákiai magyarok ebből tanuljanak.


MOL XIX-I-1-v-1939-1949. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Ortutay Gyula miniszter, 1949. évi 1939. iktatószámú ügyirat.) Eredeti, gépelt és kézzel javított tisztázat.

Ezen a napon történt június 06.

1944

A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők