deportálás

2020: Két görög „vagány” a pesti srácok között – Magyarországi görög emigránsok a KGB ungvári börtönében 1956–1957

A Magyarországra a görög polgárháború befejezése után, 1949–1950 folyamán érkező görögországi menekülteket a magyar kormányzat zárt kolóniákban telepítette le Budapesten, illetve a számukra felépített településen, Görögfalván (1952-től Beloiannisz) és a nagyobb ipari városokban. A görög emigránsoknak az 1956. évi forradalomban játszott szerepéről egészen a közelmúltig egyoldalú kép élt a köztudatban, leginkább az, hogy hithű kommunisták voltak, ezért nem szimpatizáltak a forradalommal, sőt, „internacionalista kötelességtudatból” nagy számban csatlakoztak a Kádár-rendszer karhatalmi alakulataihoz, és a forradalom leverése után közülük sokan a büntető-végrehajtási intézetekben helyezkedtek el. Ezt a képet csak az elmúlt fél évtizedben kezdte árnyalni a hazai történeti irodalom, a legújabb kutatások nyomán kiderült, hogy számos görög fiatal, elsősorban ipari tanulók csatlakoztak a magyar felkelőkhöz. Írásunkban újabb adalékkal szolgálunk a hiteles történeti kép megismeréséhez, az Ukrán Állambiztonsági Szolgálat kijevi központi archívumában fellelt iratok alapján két olyan görög fiatal sorsába engedünk bepillantást, akiket a forradalom leverése után, más magyar civilekkel egyetemben, a Szovjetunióba deportáltak.

2019: Népirtás és mozgástér – A magyar közigazgatás felelőssége az 1944-es deportálásokban és a nyilasterrorban

Forrásközlésünkben a magyar közigazgatásnak és a magyar erőszakszerveknek az 1944-es deportálások és nyilasterror során tapasztalható mozgásterét vizsgáljuk: milyen mértékben állhatott ellen egy magyar közigazgatási alkalmazott a zsidóellenes rendelkezésekkel kapcsolatos utasítások terén, illetve milyen retorziók jártak az ellenállásért?

2019: Adalékok az apafai tömeggyilkosság vizsgálatához

A magyar holokauszt során az elpusztult zsidók zömét az országhatáron túl gyilkolták meg. A hazai áldozatok többsége két, jól elkülöníthető időszakban lelte halálát. Az 1944 tavaszán-nyarán bekövetkezett gettósítás, illetve a deportálás magyarországi szakasza is sok áldozatot követelt, de a többség az októberi nyilas hatalomátvétel környékén esett az atrocitások áldozatául. Ennek az erőszakhullámnak az egyik legtragikusabb fejezete a Debrecen melletti Apafai-erdőben 1944. október közepén elkövetett tömeggyilkosság volt, melynek következtében több mint 60 munkaszolgálatos (zsidó és nem zsidó egyaránt) vesztette életét.

1944: Női szerepek, női terhek a vészkorszakban

„Tegnap is megszégyenítettek, még most is vér szökik az arcomba, ha rágondolok. A villamoson egy nő átadta a helyét nekem, két nő megszólalt: nézd, milyen fontos, hogy a zsidó leüljön. Azt kérdezem, nem látja-e, hogy fállapotos vagyok, azt feleli: na és, de zsidó! Vártam, hogy valaki szólni fog mellettem, de még az a nő is, aki átadta a helyét, elfordította a fejét. Rémes volt. Alig vártam, hogy lenn legyek a villamosról.”

1944: Egy holokauszt-túlélő 1945-ös levélnaplója

„Ma olvastam – böngésztem az „Elhurcoltak lapját.” Emiliről ismét van hír benne, már nem a régi Hombergben, Kassel mellett, hanem Ziegenhain, Kasseltől DNy-ra. Böngészés közben többször akadtam Schönberger névre. A pillanat ezredrészéig se tartott, míg a mellette lévő keresztnevet megnéztem, hátha Erzsébet. De egyik se Te voltál édes Erzsikém!”

1944: Budapesti mindennapok gyerekszemmel a háború végén

„Már lassan két hete, hogy felszabadultunk. Azóta visszajöttünk a Vilmos cs[ászár] úti lakásba. H. O. a lehető legundokabb módon viselkedik. Éppen ma volt egy kellemetlen veszekedésem vele. Sajnos megint itt zörgetnek az orosz katonák a kapunál. Ez egyáltalán nem jó, mivel egymás után fosztják ki a házakat. Csillagot természetesen levettük. Rém jó érzés. Kajánk sajnos nincsen. Kenyeret már hetek óta nem ettünk.”

1940: Egy erdélyi vasutas emlékei

„A sors iróniája, hogy ezelőtt 1 órája voltam elbocsátva a magyar vasutaktól is, zsidó faj törvény alapján, és szegény feleségem útban van hozzám 2 kisgyerekkel és biztos egy délibábos reménységgel. Vagy 300 forintom volt már spórolt fizetésemből. Ez az összeg körülbelül egy hónapra, ha elég majd a négyünk megélhetésére.”

1949: Sztálinista bírálat Budapestről

„Igen furcsán hat a következő mondat: ’Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.’ Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.”

0000: A tanúk beszélnek

„Hogy miért mentünk át, és miért lőttünk át szlovák területre, azzal indoklom, hogy mint demokratikus magyar rendőrök nem bírtuk elviselni, hogy úgy bánjanak a szlovákok magyar testvéreinkkel, mint ahogy azt szemünk láttára tették, mert azt a legnagyobb embertelenségnek tartom, a demokráciával össze nem egyeztethető az, hogy emberek ezreit 20-22 fokos hidegben szétszórják, szétszakítsák családjaiktól csak azért, hogy azokat deportálják, vagy menekülésre kényszerítsék, csak azért, mert magyarok.”

„1945-ben Léváról, Szlovákiából, szüleimet és testvéreimet ½ óra leforgása alatt, egyenesen az internálótáborból áttették a határon. Így tehát mindenünk ott maradt. Mikor 2 hónappal később [az] amerikai fogságból hazaérkeztem, még a határról kiutasítottak a szlovák csendőrök. Egyik rokonom szánt meg egy erősen használt cipőjével. Ez azonban azóta már nagyon siralmas állapotban van. Így tehát a lábbelimet illetőleg nagyon válságos helyzetben vagyok. Kérem Miniszter Urat, hogy a lehetőségekhez képest egy 41-es félcipőhöz juttatni szíveskedjék.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő