Magyar humanitárius segélynyújtás az első iraki–kurd háborúban

Mi alulírottak még egyszer szeretnénk megköszönni a békés kurd nép nevében a segítséget és elismerésünket kifejezésre juttatni, azért, hogy a minket kegyetlenül sújtó igazságtalanság által okozott fájdalmak enyhítése mellett döntöttek. […] Reméljük, hogy a jövőben sem felejtenek el minket, mert rendkívüli nyomorúságunkban nagy hiányban szenvedünk” – olvasható abban a kurd szervezet által írt köszönőlevélben, amelyet a Vöröskereszten keresztül juttattak el a magyar vezetéshez 1964 végén. Ebben a levéltári forrásban ugyanis elismeréssel adóztak Budapestnek, mivel a Magyarország által küldött humanitárius szállítmány nagysága nem egy nyugati államét is felülmúlta. Ez a tanulmány nemcsak a kurdoknak nyújtott magyar segélynyújtás alig ismert történetét mutatja be, de először részletesebben kitér a nemzetközi szakirodalomban gyakran elhanyagolt első iraki-kurd háborúra és a keleti blokk tagállamainak hozzáállására is, hiszen csak így értékelhető igazán a magyar segítség jelentősége.

 

Dióhéjban a fegyveres konfliktusról
 

1961. szeptember 11-én a körülbelül hétezer főt számláló kurd milícia (pesmerga)[1] egy váratlan rajtaütést hajtott végre a kurdisztáni offenzívára készülődő iraki haderő ellen.[2] A kurd oldalon „szeptemberi felkelésnek” nevezett eseménnyel kezdetét vette az 1970-ig tartó első iraki-kurd háború.[3] Bár az 1958. július 14-i iraki forradalmat követően lényegesen javult az arab országban élő, a becslések szerint 1,5 millió fős– az iraki lakosság közel egynegyedét kitévő – kisebbség helyzete, de 1961 elejétől egyre súlyosabbá vált az ellentét a Kurd Demokrata Párt (KDP) és a hatalomátvételt végrehajtó iraki Szabad Tisztek között. A felmerülő problémákat sem a mozgalom vezetője, Musztafa Barzani[4], sem az Iraki Köztársaság első miniszterelnöke, Abdel-Kerim Kászem[5], nem tudta elsimítani. Az önálló kurd államot követelő törzsek – szembe menve Barzani autonómiával kapcsolatos törekvéseivel – elűzték a kurd területeken dolgozó arab hatósági és közigazgatási alkalmazottakat, amely miatt Bagdad felrúgta az alkotmány 3. cikkelyét – vagyis azt a pontot, amely értelmében nemzetalkotó népnek ismerték el a kurdokat. Ennek következtében leálltak a Kurdisztánba irányuló beruházások, betiltották a kurd nyelv hivatali használatát és oktatását.[6] Miután pedig Barzani leszámolt az arabpárti kurd törzsekkel, Kászem utasítást adott a hadseregnek egy kurdisztáni offenzíva megszervezésére: az első egységeket már szeptemberre felkészítették a támadásra és várták az erősítés megérkezését. Csakhogy miután a KDP tudomást szerzett a mozgósításról, a pesmerga „megelőző csapást” mért az iraki erőkre. Kihasználva az irakiak súlyos veszteségeit nemcsak a mai Kurdisztán teljes területét vonták uralmuk alá, hanem az arabok lakta térségekbe is sikerült betörniük.[7]

 

 

Barzani és Kászem találkozója 1958-ban, miután a kurd vezető visszatért a Szovjetunióból.
A kép forrása: Wikipedia Commons.

 

 

A kezdeti sikerek után az első iraki-kurd háború változó intenzitással zajlott, az összecsapások többnyire könnyűtüzérségi támadásban, légicsapásokban és kisebb rajtaütésekben merültek ki. Nem volt hiány a háborús bűncselekményekből sem: a napalm gyakori használatától kezdve – egész kurd települések váltak a földdel egyenlővé – a hadifoglyok és civilek tömeges kivégzéséig bezárólag követtek el atrocitásokat mindkét oldalon. Ugyanúgy nemcsak a frontokon, hanem a „hátországokban” sem volt nyugodt a helyzet. 1964 elején a felek tűzszünetet kötöttek, de erről Barzani senkivel nem egyeztetett, ezért a kurd ellenzők és a rivális törzsek Ibrahím Ahmed[8] vezetésével fellázadtak, kiváltak a KDP-ből és Bagdad mellé álltak, így lényegében egy kisebb polgárháborút előidézve Kurdisztánban.[9] Ezzel párhuzamosan Irak különösen véres puccsok (1963 februárjában és novemberében) és lázadások (1963-as júliusi zavargások) helyszíne volt – ezek pedig a hadseregen és a politikai pártokon belüli kiterjedt tisztogatásokkal és csoportos kivégzésekkel jártak. A mai napig nincs egyértelmű adat arra vonatkozóan, hogy a fegyveres konfliktust lezáró Iraki-Kurd Autonóm Egyezmény megkötéséig (1970. március 11.) mennyien vesztették életüket a harcokban vagy milyen mértékű károkat okozott a háború. Az iraki oldalon általában 10 ezerre becsülik a halottak számát, a pesmergák veszteségeiről még megközelítő adat sem áll rendelkezésre, de a szakirodalom szerint a harcok során majdnem háromezer kurd települést romboltak le, amely miatt mintegy 600 ezren kényszerültek a lakóhelyeik elhagyására – 250 ezren a szomszédos Iránban leltek menedéket.[10]

 

Pesmerga oszlop Kurdisztán hegyeiben 1962-ben.
Kép forrása: Wikipedia Commons.

 

 

A háború a regionális országokat és nagyhatalmakat sem hagyta érintetlenül. Az iraki offenzívához mintegy 6000 szíriai katona csatlakozott és 1963 júniusában indított közös hadművelet során elűzték a pesmergát a nagyobb észak-iraki arab településekről, de a hegyekbe már nem sikerült eljutniuk, s novemberben ismét beálltak a frontvonalak. A szintén nagy kurd – a teljes lakosság 20%-át kitevő – kisebbséggel rendelkező Törökország titkosszolgálati és anyagi támogatást nyújtott Iraknak, nehogy a kurdok túlságosan megerősödjenek és átvigyék a harcokat a török területekre is. Ezzel szemben a KDP-t a szintén jelentős (2,5 millió fős) kurd közösséggel rendelkező, de Irakkal – a Satt-el-Arab folyó miatt – súlyos határvitákba bonyolódó Irán, valamint az akkoriban Bagdad és Damaszkusz közötti aktív együttműködését aggódva szemlélő Izrael részesítette anyagi-, katonai-, diplomáciai- és propagandatámogatásban.

Különösen érdekes volt a nyugati nagyhatalmak hozzáállása is. Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia hivatalosan „iraki belügyként” kezelte a háborút és a be nem avatkozás elvét vallotta. Ugyanakkor a háttérben mindkét félnek nyújtottak segítséget. Dacára annak, hogy az iraki forradalom után a nyugati államok viszonya megromlott az Iraki Köztársasággal és többször bírálták Kászemet a keleti blokkal való politikai-gazdasági-katonai kapcsolatok elmélyítése miatt, a kurdok kérdésében egyértelműen Bagdad mögé sorakoztak fel. Nemcsak helikopterekkel és más katonai szállítójárművekkel, hanem több ezer bombával (köztük napalm alapú gyújtóbombákkal) látták el az iraki hadsereget, mert a kurdokban – főleg a Szovjetunióban élt Barzaniban és annak frakciójában – sokkal nagyobb veszélyt láttak: szerintük a KDP direkt vagy indirekt módon, de lényegében a Kreml geopolitikai érdekeit szolgálták ki a Közel-Keleten.[11] Ugyanis a Kennedy-, majd később a Johnson-adminisztráció is attól tartott, hogyha a kurdok győztesen kerülnének ki a háborúból, akkor azzal felbátorítják a térségben élő valamennyi kurd közösséget. A Török Köztársaságban és a sah vezette Iránban élő kurdok pedig az iraki Kurdisztán és a Szovjetunió támogatásával sikeres függetlenségi háborút folytathatnak, így jelentősen meggyengítve az Egyesült Államok két legfontosabb közel-és közép-keleti szövetségesét. Ugyanakkor ez nem gátolta meg az angolszászokat abban, hogy az Iraknak nyújtott támogatással párhuzamosan pénzzel és lőszerekkel lássák el a Barzanival szemben ellenséges kurd törzseket, mint például az Ahmed vezette nacionalistább, „reakciósabb” csoportokat – így elmélyítve a két fő kurd frakció közötti belső harcokat és kisebb polgárháborút.

 

A Kennedy-adminisztráció terjesztette kurdellenes propaganda 1962-ben.
A kép forrása: Susan Meiselas: Kurdistan: In the Shadow of History. Chicago, 2008, 241.

 

 

Kurdkérdés a keleti blokkban

 

Ellentétben a nyugati országokkal, a keleti blokkban már nagyobb dilemmát jelentett, melyik oldal mellé álljanak a háborúban. Ennek fő oka, hogy a szocialista államok mindkét féllel jó viszonyt építettek ki és nem kívánták veszélybe sodorni a kapcsolatokat. Sőt, a kommunista sajtóban és diplomáciában még a bírálatoktól és az elítélő nyilatkozatoktól is tartózkodtak, legtöbbször semleges, távolságtartó hangnemben számolva be a történésekről, átvéve a nyugati hírforrások írásait vagy idézve a hivatalos reakciókat.[12]

A kezdeti passzivitás megértéséhez szükséges részletesebben kitérni a hadviselő felek és a „béketábor” közötti kapcsolatok legfontosabb eredményeire. Az iraki monarchia 1958-ig Nagy-Britannia – és közvetve az Egyesült Államok – legfontosabb közel-keleti katonai szövetségesei és gazdasági partnerei közé tartozott, amely minimális kapcsolatokat tartott fenn a Varsói Szerződés (VSZ) tagállamaival. A július 14-i forradalmat követően Kászem azonnal nyitott a „népi demokráciák” irányába: az új, nacionalistákat és kommunistákat is magába foglaló iraki kormány ugyanis szinte azonnal felvette a kapcsolatokat a keleti blokk országaival, és az év végéig a legtöbb országba nagykövetet küldtek és/vagy fogadtak.

Moszkva számára rengeteg geopolitikai-gazdasági és katonai előnnyel járt az iraki hatalomátvétel. Például Kászem felmondta az 1955-ben kötött Bagdadi Paktumot és kilépett a Központi Szerződés Szervezetéből (CENTO), így csökkentve a Szovjetunió déli „sebezhetőségét”. Irak volt sokáig az egyetlen arab állam, amely nem tartózkodott, hanem vétózott az ENSZ-ben, amikor a magyar kérdésről tartottak szavazást. Az iraki hadsereg nagy mértékben kezdett el csehszlovák és szovjet fegyvereket vásárolni, 1967-ig mintegy 1,3 milliárd dollár értékben vettek hadianyagot – ezzel párhuzamosan több mint ezer katonai szakértő és kiképző is érkezett az arab államba.[13] Az ötvenes évek végén/hatvanas évek elején Irak vált a harmadik világba irányuló szocialista hitelek legfőbb célpontjává: Moszkva közel 250 millió dollárnyi hosszúlejáratú hitelt nyújtott Iraknak, de Prága és Varsó is 10-10 millió dolláros kölcsönt adott, amelyből tucatnyi üzemet létesítettek és infrastruktúrát fejlesztettek.[14] A Magyarországgal folytatott kereskedelem is lényegesen felülmúlta a forradalom előtti időszakét: miközben 1958 előtt a kereskedelmi forgalom alig érte el az 5 millió forintot, 1960-ban már meghaladta az 50 milliót.[15] Több ezer keleti blokkból érkező állambiztonsági tiszt, közgazdász, mérnök, orvos és tanár vett részt az iraki egészségügy, közigazgatás, oktatás és titkosszolgálat fejlesztésében – még Irak pontos, légi úton történő feltérképezését is többnyire csehszlovák pilóták és kartográfusok hajtották végre.[16] Bár idővel a Szabad Tisztek és az Iraki Kommunista Párt (IKP) közötti viszony súlyosan megromlott, amelyet csakhamar egy kiterjedt kommunistaellenes üldözésbe csapott át, de „népi demokráciák” tartózkodtak az iraki „haladóellenes tendenciák” elítélésétől. Nem akarták, hogy a kritikák és az elszigetelődés következtében a nyugatbarát reakciós tisztek vagy olyan iraki pártok erősödjenek meg, mint az arab nacionalista Baasz Párt. Ahogyan azt Kászem az 1962. április 4-i, magyar követségen tartott fogadáson megjegyezte: „az imperialisták ugyanúgy a belső ellenséget kihasználva avatkoznak be, mint Magyarországon 1956-ban”, ezért a szocialista országok továbbra is óvatosak maradtak.[17]

Ugyanakkor ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy a kelet-európai kommunista pártok közül bárki helyeselte volna Bagdad kurd-és kommunistaellenes politikáját. A Kremlt már csak azért is kényelmetlenül érintette a kérdés, mert évek óta nyíltan egyetértett az autonóm kurd területek létrehozásával – ugyanakkor egy önálló Kurdisztán létrehozása már megosztotta a szovjet vezetést. Bár a Szovjetunióban a hivatalos adatok szerint 69 184 kurd élt a mai Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország területén, több tucatnyi szervezetük működött, anyanyelvükön oktattak, könyveket, lapokat adtak ki, illetve rádióadásokat is indítottak – ez utóbbiakat felhasználták a Törökországban élő kurdok fellázítására is.[18] Sztálin a kurdokat felhasználva létrehozta az első kurd államot, a Mahabádi Köztársaságot, amellyel kettős célt szolgált: a szovjet befolyás fenntartását azután, hogy a britek és a szovjetek kivonultak, illetve egy ütközőállam fenntartása az akkor Nyugat-szövetséges Irán és a Szovjetunió között. Csakhogy a szovjet kivonulást követően, 1946 decemberében az ENSZ és az angolszász hatalmak áldásával az iráni hadsereg megdöntötte, vezetőiket pedig kivégeztette vagy menekülésre kényszerítette. Az emigrálók között volt Musztafa Barzani hadügyminiszter is, aki a Szovjetunióban szervezte a kurd ellenállást. Sőt, annak ellenére, hogy Barzani mindvégig nacionalista retorikát használt és 1958-as iraki visszatérést követően elmozdította a valós vagy vélt szovjet ügynököket – lényegében a politikai és törzsi ellenfeleit – a KDP éléről, 1960 végén személyes találkozott Hruscsovval. Bár a szovjet pártfőtitkár leszögezte, hogy fegyvereket nem adnak a kurdoknak, de annak nem látta akadályát, hogy egyéb anyagi támogatást nyújtsanak kisebbségnek. Ezzel lényegében megduplázták, vagyis egy millió dollárra növelték, a kurd szervezeteknek nyújtotta pénzösszeget, akik abból leginkább fegyvereket vásároltak a pesmergáknak.[19]

A helyzet a két 1963 februárjában lezajlott iraki puccsot követően változott meg. Miután Kászemet és hozzá közel álló embereket kivégezték és Abdesz-Szalám Áref ezredes[20] a Baasz Párt segítségével került hatalomra, több száz kommunista halálával járó véres tisztogatás vette kezdetét, amely magával hozta a szocialista országokkal fenntartott viszony megromlását. Mind a sajtóban, mind a politikában folyamatosan elítéltek az új iraki rezsimet, a szovjet diplomácia azonnal napirendre tűzte a kurd kérdést az ENSZ-ben, elkezdték kivonni a szocialista országok állampolgárait, leállították a beruházásokat és kereskedelmi tárgyalásokat, egyes államok (pl. Csehszlovákia) pedig a nagyköveteiket is visszahívták és a diplomáciai kapcsolatok megszakításán gondolkodtak.[21] Magyar vonatkozást tekintve fontos megemlíteni, hogy drasztikusan (kb. felére) csökkent a bilaterális kereskedelem nagysága, és hogy az új iraki vezetésben folyamatosan bírálták a Kádár-kormányt. „Egy 10-15 perces, nyugati riporterek által készített filmet vetítenek a magyarországi felkerésről és azt forradalomnak mutatták be, szembenve a korábbi állásponttal” – mutattak rá a magyar Külügyminisztériumnak küldött diplomáciai jelentésekben.[22]

Bár a Baasz Párt kizárásával járó 1963. novemberi véres puccs után némileg normalizálódott a viszony Bagdad és a szocialista országok között, de a kurdok esetében 180 fokos fordulat következett be: immáron a keleti blokk államai nem zárkóztak el a sokkal nagyobb mértékű támogatástól. A KDP-ben érzékelték a változásokat, és több delegációt menesztettek a keleti blokkba. Ezek a próbálkozások – különösen Barzani 1964 szeptemberében tartott körútja – pedig egyáltalán nem múltak el eredmény nélkül: miután tárgyalt a Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezető tagjaival, a Központi Bizottság Elnöksége mintegy 2000 pesmerga harcos kézifegyverekkel, 100 darab P-27 tankelhárítóval és 4 millió lőszerrel való felszerelésére bólintott rá.[23]

A KDP Magyarországtól szintén kért segítséget. Bár Budapest akkor még fegyvereket nem szállított a tömbön kívüli államoknak – ez csak a hatnapos háborút követően vette kezdetét –, de más téren viszont engedékenynek bizonyult. 

 

 

A magyar humanitárius szállítmányok

 

Már az első iraki-kurd háború kitörését követő napokban előfordult, hogy a szocialista államok nagykövetségei titokzatos leveleket kaptak. Ezeket rendszerint a Kurd Demokrata Párt nevében írták alá: többnyire arra kérve a „népi demokráciákat”, hogy ítéljék el az „iraki kormány kurdisztáni agresszióját”, és nyújtsanak nekik anyagi, főleg humanitárius és pénzbeli támogatást. A magyar nagykövetségre 1961. szeptember 26-án érkezett levél. A tíz nappal korábban keltezett üzenetben nemcsak Bagdad elítélésére kérték a magyar kormányt, hanem a pesmerga támadásaira figyelmeztettek, és kérték a hadműveleti területen tartózkodó magyar állampolgárok kivonását. Sőt, még burkoltan kritizálták a „béketábor” tagjait is, mert az általuk leszállított fegyverekkel – többek közt említve a MiG-et és a harckocsikat – harcolnak a kurdok ellen.[24] Erre a levélre a magyar vezetés ugyanúgy nem reagált, mint a későbbiekre, mivel nem tudták eldönteni, hogy valódi kérésről vagy szándékos provokációról van, amellyel cél a Bagdad és Budapest közötti viszony megrontása.

A primer források szerint a Kászem-rezsim alatt sem a Külügyminisztériumban, sem az MSZMP-ben nem merült fel a kurdok bárminemű megsegítése; még a többi „baráti országnál” is nagyobb távolságot igyekeztek tartani az eseményektől. A változás ebben az esetben ugyanúgy Kászem bukását és 1963-as februári puccsot követően állt be. A magyar támogatás lehetőségét Barzani Genfben tartott felszólalása teremtette meg: a kurd vezető a Vöröskereszt létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szeptemberi konferencián nyílt felhívást intézett a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához (VNB-hez) és a világhoz. Miután beszámolt az iraki-kurd eseményekről és a menekültek tarthatatlan állapotáról, humanitárius segítséget kért a nemzetközi közösségtől. Érdekes módon Magyarországon a kérés elsősorban nem a Külügyminisztérium, hanem a Magyar Szolidaritási Bizottság figyelmét keltette fel. 1963. október 1-jén levélben fordultak Katona Jánoshoz[25], a KÜM VI. Politikai Osztályának vezetőjéhez, és javasolták Barzani felhívásának pozitív elbírálását.[26] A válasz tíz nappal később érkezett meg és azonnal kezdetét vette a szervezkedés (lásd az 1. számú dokumentumot!).[27]

Október 21-én telefonon egyeztettek Koltai Ferencnével, a Magyar Vöröskereszt külügyi osztályának vezetőjével.[28] Koltainénak sikerült meggyőznie a magyar külügyi vezetést, hogy a „kérdés kényes voltára” tekintettel a humanitárius szállítmányt ne a Magyar Szolidaritási Bizottság, hanem a Vöröskereszt égisze alatt, a Kurd Nép Jogait Védő Bizottságán (KNJVB) keresztül juttassák el Kurdisztánba. Így ugyanis a szállítmány nem járna sem politikai, sem pedig technikai bonyodalommal: egyrészt elkerülhetik az Áref-rezsim tiltakozását és az iraki-magyar kapcsolatok esetleges megromlását; másrészt a felmerülő költségeket és a szállítóeszközöket a Vöröskereszt állja. A VNB 1963. november 20-án – vagyis a novemberi iraki puccsot követően – jelezte, hogy elfogadják a magyar diplomácia által támasztotta feltételeket és erről beszámoltak a KNJVB-nek is.[29]  A hír örömmel töltötte el a kurd szervezetet, amelynek főtitkára november 28-án írt levelében köszönetet mondott és gyógyszereken kívül kért még ruhaneműeket, meleg takarókat, élelmiszert (tojásportól a húsig) és készpénzes támogatást kért (lásd a 2. számú dokumentumot!).[30]

December 18-án Koltai Ferencné Genfbe utazott, hogy találkozzon a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának két képviselőjével, hogy közösen megvitassák a magyar humanitárius szállítmány eljuttatásának gyakorlati aspektusait. A beszélgetést mindjárt azzal kezdték, hogy Bagdad lényegében lezárta Kurdisztánt, és minden oda címzett árut lefoglalnak. Ugyanakkor azonnal megnyugtatták Koltainét, hogy ez nem feltétlenül sodorja veszélybe a segélyszállítmányokat. Azóta ugyanis találtak kerülőutakat és közvetítőket – ez utóbbi esetében leginkább a Kurdok Genfi Bizottsága által ajánlott, Franciaországban élő gazdag kurdokat értették, akik kapcsolataikkal és pénztárcájukkal tevékenyen hozzájárulnak az áruk leszállításához. Sőt hozzátették: ebben az ügyben még a nyugati szövetséges Iránban is bízhatnak, hiszen Teherán a kezdettől fogva támogatja a pesmergákat. A segélyszállítmányok eljuttatása többnyire az iraki-iráni határon történt, mivel az iráni határőrök – természetesen a megfelelő összegért cserébe – elnézőbbek voltak a csempészet iránt. Továbbá felhívták Koltai figyelmét arra, hogy az „eljuttatási mód” miatt nem ajánlatos külön feliratok elhelyezése vagy a gyártási hely feltüntetése. Egyedül csak a gyógyszerek esetében engedélyezték a leírást, de a magyar hatóságoknak ott is ügyelniük kellett arra, hogy a ládák csak „vegyes országokból” származó gyógyszereket tartalmazzanak.[31]

Az első magyar humanitárius segély azt követően érkezett meg, hogy a háborúzó felek – szovjet nyomásra – fegyverszünetet kötöttek egymással 1964. február 10-én. Ez gyakorlatban 33 láda gyógyszert, 25 bála (500 db) takarót, 2 bála (700 db) lepedőt és 3 db sátort jelentett. A Kurd Forradalmi Katonai Tanács Végrehajtó Bizottsága 1964. december 12-én keltezett levelében nemcsak megköszönte az addigi szállítmányokat (lásd a 3. számú dokumentumot!), hanem reményüket fejezték ki a támogatás folytatásával kapcsolatban. Ez különösen annak tükrében figyelemreméltó teljesítmény, hogy az Angliai Vöröskereszt 4 ládányi gyógyszert és ruhafélét, a Svájci Vöröskereszt 3 láda gyógyszert, 400 kilogramm ruhát jutatott el Kurdisztánba (lásd a 4. számú dokumentumot!).

A szállítás annak ellenére folytatódott, hogy 1965 májusában kiújultak a harcok. A KNJVB – elismerve Budapest korábbi sikereit – újra Magyarországhoz (is) fordult segítségért: elsősorban katonai élelmiszereket, kórházat, sátrakat és takarókat kérve. Budapesten ismét egyetértettek a kéréssel, azzal a kitétellel, hogy a segítség nagysága ne legyen kisebb az előző évinél.[32] A levéltári források nem tesznek említést arról, hogy ez esetben komoly problémák merültek volna fel-e vagy sem. Így 1965. december 18-ig összesen 365 000 Ft értékű magyar humanitárius támogatás érkezett Kurdisztánba: ez többek között 1000 ampullányi injekciót, 650 db egyéb gyógyszert, 50 ágyat, 8 sátort, 200 takarót, 150 pulóvert stb. jelentett (lásd az 5. számú dokumentumot!).  

 

Dokumentációk a magyar humanitárius szállítmányok szervezéséről és eljuttatásáról Kurdisztánba [Részletek]

 

Az iratok jelzetei: HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Irak-16/i-008165/1963 (4. doboz) és HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1965)-Irak-6608-1/1965 (59. doboz)

 

 

1. dokumentum
2/41/14-1                                                                                                                                                                                       

 

Mustafa Barzani kérése kurd sebesültek

megsebesítésének ügyében

 

 

Pataki György: Magyar Vöröskereszt Koltai Ferencné elvtársnőnek a Külügyi Osztály vezetője

 

 

Hivatkozva az 1963. október 1-én kelt levelükre, amely szerint Mustafa Barzani tábornok a Kurd Demokrata Párt elnöke a Nemzetközi Vöröskereszten és a nemzeti Vöröskereszt szervezeteken keresztül segítséget kér a kurd lakosság, sebesültek részére, a Külügyminisztérium egyetért a Magyar Szolidaritási Bizottság véleményével és javaslatával.

 

Mustafa Barzani felhívására reagáljunk pozitívan és a lehetőségeink szerint gyógyszer és egyéb segélyt küldjünk a kurd népnek.

 

                A kurd nép és a sebesültek helyzetének komolyságára, valamint a tél közelségére való tekintettel szükségesnek véljük a gyógyszer segély mielőbbi rendeltetési helyre való juttatását.

 

Budapest, 1963. október 11.

 

/Katona János/nagykövet

a IX. Területi Osztály

vezetője

 

 

 

 

 

Az irat jelzete: HU MNL-OL-XIX-J-1-j-16/i-008165/1963 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügyminisztérium, Bagdadi nagykövetség – Gépelt eredeti.

 

 

 

  1. dokumentum

 

Fordítás

 

Lausanne, 1963. november 28.

K/2192 

 

Magyar Vöröskereszt

Budapest

 

Uraim

 

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság volt szíves tudomásunkra hozni az Önök kívánságát, hogy – Mustafa Barzaninak a Nemzetközi Vöröskereszthez intézett felhívására – a humanitárius segítséget nyújtanak az iraki Kurdisztán népének, amely az Önök előtt is ismeretes kegyetlen háborút vívja. Ezennel kifejezzük a legőszintébb köszöneteinket Önöknek, valamint a nagylelkü magyar népnek.

 

A Kurd nép mindenben hiányt szenved, ezért gyógyszerek a sebesülések és égések ellen, sebészeti eszközök, ruhaneműek és meleg takarók tej– és tojáspor, zsiradék, tea, cukor, liszt és hús küldése lenne ajánlatos és szükséges. Másrészt népünk ugyancsak hálás lenne ha Önöknek módjuk volna – a természetbeni segítségen kívül – készpénzt is biztosítani, ami lehetővé tenné a küldemények Kurdisztánba történő szállítása költségeinek fedezését, vagy bizonyos olyan élelmiszerek helyben való megvásárlását, amelyeknek kívülről történő küldése túlságon költséges lenne.

 

Kérjük, hogy minden segélyüket – megjelölve a rendeltetést - szíveskedjenek Genfbe küldeni a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának és két példányos másolattal tájékoztatni bennünket erről, a Kurd Forradalmi Főparancsnoksággal történő ismertetés végett. A segélyek az iraki Kurdisztánba kerülnek továbbításra azokon az utakon, amelyekről a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága tudomással bír. Másrészt reméljük, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, amely legutóbb különféle segélyeket és pénzösszegeket nyújtott át nekünk, a kurd áldozatok megsegítésére, módjában lesz megfigyelőket küldeni Kurdisztánba, válaszolva ezzel a meghívásra – melyet volt szerencsénk átnyújtani Barzani tábornok, a Kurd Demokrata Párt elnöke és Kurd Főparancsnok részéről – a helyzet helyben történő felmérésére és a nemzetközi segélyek szétosztásának helyszínen történő ellenőrzésére.

 

A Kurd Főparancsnokság nevében ismételten kifejezve köszönetüket mindazért a segítségért, amelyet nyújtani fognak országunk népének, kérjük fogadják legmagasabb nagyrabecsülésünk kifejezését.

 

A Kurd Nép Jogait Védő Bizottság nevében:

Ismet Chériff Vanly, főtitkár

/pecsét/

 

Cím: 25 D, Rue du Lac,

                Renens /Luasanne/,

                Svájc

Másolatok:         a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának,

                               a Kurd Főparancsnokságnak

                               a Bizottság irattárának

Az irat jelzete: HU MNL-OL-XIX-J-1-j-16/i-008165/1963 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügyminisztérium, Bagdadi nagykövetség – Gépelt eredeti fordítás.

 

  1. dokumentum

 

Az Iraki Forradalmi Kurdisztán Katonai Tanácsának

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához

intézett levélnek fordítása

 

Rania, 1964. december 12.

Igazgató Úr!

 

Fogadja őszinte jókívánságainkat. Szeretnénk köszönetet mondani azért a valóban emberi és szükséges segítségért, amelyet a mi elnyomott kurd népünk részére felajánlott. A szabadságunkért, valamint a jogtalan elnyomás ellen folytatott elkeseredett harcunk népünkre nagy terhet hárít.

 

Megkaptuk a Magyar, az Angol és a Svájci Vöröskeresztek által felajánlott, valamint az Önök által kiegészített nagylelkű adományokat a mellékelt felsorolás szerint: orvosi műszerek, gyógyszerek, takarók, ruhafélék és sátrak.

 

Mi alulírottak még egyszer szeretnénk megköszönni a békés kurd nép nevében a segítséget és elismerésünket kifejezésre juttattni (!sic), azért, hogy minket kegyetlen sújtó igazságtalanság által okozott fájdalmak enyhítésére mellett döntöttek.

 

Az Önök nagylelkű adománya a Kurd Népek Jogainak Védelmére Alakult bizottságon keresztül érkezett meg.

 

Mi legjobb kívánságainkat fejezzük ki az Önök humanista tevékenységével kapcsolatosan, amely a szenvedő népek támogatását szolgálják. Reméljük, hogy a jövőben sem felejtenek el minket, mert rendkívüli nyomorúságunkban nagy hiányban szenvedünk.

 

Megkezdtük a megérkezett adományok szétosztását oly módon, hogy lakosságunk minél szélesebb mértékben hozzájusson, ki–ki a reá eső részhez.

 

Megragadjuk az alkalmat a Kurd Népek Jogainak Védelmére Alakult Bizottság titkárának jelenlétével kapcsolatosan, hogy rajta keresztül eljuttassuk levelünket és kifejezzük nagyrabecsülésünket.

 

Aláírások:

olvashatatlanok.

a Kurd Forradalmi Katonai Tanács

Végrehajtó Bizottság nevében.

 

Az irat jelzete: HU MNL-OL-XIX-J-1-j-002285/1965 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügyminisztérium, Bagdadi nagykövetség – Gépelt eredeti fordítás.

 

 

  1. dokumentum

 

Lista azokról a segélyekről, amelyek az iraki Kurdisztánban

a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága útján a

 Kurd Népek Jogainak Védelmére Alakult Bizottságon

keresztül jutottak el.

 

 

1964. november végén a következő cikkek átvételére került sor:

 

A Magyar Vöröskereszttől:

                33           láda        gyógyszer, 969 kg. súlyban.

                25           bála        500 gyapjú takaróval.

                2             "              700 [megjegy: a 100-as tollal átírva – KL.] lepedő tartalommal

                3             "              tábori kórház sátor

 

Az Angol Vöröskereszttől:

                4             láda:      gyógyszerek, kötszerek és tápszerek,

                1             "              gyógyszerek, műszerek, ruhafélék,

 

A Svájci Vöröskereszttől:

                kb. 400 kg. használt női, férfi és gyermekruha

                3x1 láda gyógyszer

                valamint a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által adományozott

                takarók, összesen 106 csomag.

 

Az irat jelzete: HU MNL-OL-XIX-J-1-j-002285/1965 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügyminisztérium, Bagdadi nagykövetség – Gépelt eredeti.

 

 

 

  1. dokumentum

 

MAGYAR VÖRÖSKERESZT

 

Tóth Elek főoszt. v. elvtárs                                                                          Budapest, 1965. december 30.

Külügyminisztérium

IX. Területi Osztály

Budapest

Hiv.sz.: 6608-1/adm.1965.

 

Kedves Tóth elvtárs!

 

                Hivatkozással 1965. okt. 26-i levelére az alábbiakban tájékoztatjuk a Kurd Népek Jogai Védelmére alakult Bizottság felkérésére 1965. dec. 18.-án kiküldött segélyküldeményükről.

 

                A küldemény a következő állt:

1.000    amp.     Chlorocid inj.

  400      doboz   Rheopirin, 5 x

    25       "              Enterosepthol, 20 x

    10       "              Hibernal drazsé, 50 x

    50       "              Codein tabl., x 10

    40       "              Exachtin, 5 x

    25       "              Prednisolon tabl., 20 x

    40       "              Piperascat tabl. 25 x

    30       "              tubus Heparin kőcs, 20 x

 3000     üveg      Dextran – továbbá:

 

50 camping ágy, 8 sátor, 200 takaró és 150 pullover. A küldemény nettó értéke 365,518 forint. A továbbitás a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága útján történik és az általuk megadott szállítmányozási cég címére lett elküldve: Kühne u.Nagel cég, Fürth /im Walde, Transitállomás, NSZK.

                Az orvosi műszerek, 70.00. – forint értékben, 1966 január végén kerülnek kiküldésre.

 

Elvtársi üdvözlettel:

Czivisz József

Külügyi oszt. v.h.

 

IV-60

IX/9/1966.

               

 

Az irat jelzete: HU MNL-OL-XIX-J-1-j-6608-1/1965 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügyminisztérium, Bagdadi nagykövetség – Gépelt eredeti.

               

 

 

 

 

 


[1] A pesmerga a kurd pêşmerge szóból származik, amelynek jelentése „azok, akik szembenéznek a halállal”. Az első kurd milíciákat már a 18. századi Oszmán Birodalomban felállították és elsősorban határvédelmi feladatokat láttak el. A 19. század végétől viszont gerilla taktikát alkalmazva már az oszmán és perzsa, később pedig a brit csapatok ellen folytatnak harcot. Az 1958-as iraki forradalmat követően az iraki Kurdisztán válik a fő bázisterületté, – az iraki kormánnyal két (1962–1970, 1974–1975) nagy háborút is vívnak. 1975-ben vereséget szenvednek, és a KDP-ból kiváló kurdok létrehozzák a Kurdisztáni Hazafias Unió-t (PUK), amellyel évekig tartó polgárháborút folytattak a régióban. 2003-ban a pesmerga egyike volt azon kevés fegyveres milíciának, amelyet az amerikai megszállók nem tiltottak be. 2014-ben felvették a harcok az Iraki és Levantei Állam nevű szélsőséges iszlamista szervezettel, megakadályozva Kurdisztán elfoglalását. Parancsnokai csaknem mind a Barzani-klánból kerültek ki. A fegyvereseik száma kezdetben 20 ezer fő lehetett, a 2010-es évek végén 30–40 ezerre nőtt. A pesmergáknál különösen nagy szerepük van a nőknek, akik először a kisegítő egységekben, logisztikában és egészségügyi alakuló szolgáltak, de nem ritka a frontokon harcoló (főleg mesterlövész) női osztagok látványa sem. 

[2] Az 1960-as évekből levéltári források miatt az arab nevek és kifejezések magyar nyelvre történő átírása a Ligeti Lajos 1981-ben kiadott Keleti nevek magyar helyesírása című szótár alapján történt.
 

[3] Aram Rafaat: Kurdistan in Iraq The evolution of a quasi-state Aram Rafaat. New York, 2018, 86 – 87.
 

[4] Musztafa Barzani (Mistefa Barzanî) kurd politikus, hadvezér (1903–1979). 1903-ban az iraki Kurdisztánban született, édesapja és nagyapja már kiskorában életét vesztette az Oszmán-Török Birodalom ellen vívott harcban. A fiatal Barzani mind a brit gyarmati erők, mind a bagdadi kormány elleni felkelésekben részt vett. A második világháború alatt Iránba menekült, ahol a Sztálin áldásával és segítségével létrejött első kurd (báb)állam, a Mahabádi Köztársaság védelmi minisztere és hadsereg parancsnoka lett. Miután az iráni kormány felszámolta az államalakulatot, Barzani a Szovjetunióba költözött és szervezte a kurd ellenállást. Az 1958-as iraki forradalom után visszatért Irakba. A hetvenes évek elején összeomlott az első iraki-kurd háborút lezáró megállapodás: a rövid, de intenzív – közel 20 ezer halottal járó – második iraki-kurd háború (1974–1975) a KDP vereségével végződött, így Bagdad kiteljesítette az uralmát Kurdisztán felett. Emiatt Barzani először Iránba, majd az Egyesült Államokba menekült, ahol tüdőbetegségben elhunyt 1979-ben. Fia, Maszúd Barzani 1979 óta a KDP vezetője. 
 

[5] Abdel-Kerim Kászem (Abd al-Karīm Qāsim) iraki tábornok, kormányfő (1914–1963). Szegény szunnita családban született, katonai iskolák elvégzése után hadnagyként szolgált az iraki haderőben. Harcolt az 1941-es angol-iraki háborúban és az első arab-izraeli háborúban is. Ahogyan feljebb lépett a ranglétrán, úgy épített ki kapcsolatokat a szintén nacionalista érzelmű, angolszász-ellenes katonatisztekkel, egyiptomi mintára létrehozva a Szabad Tisztek Mozgalmát. 1958. július 14-én egy puccsal megdöntötte a monarchiát és kikiáltotta a köztársaságot. A hatvanas évek első felében elkövetett politikai, gazdasági és társadalmi hibái miatt a beosztottjai államcsínyt hajtottak végre és kivégezték őt.
 

[6] J. Nagy László: Magyarország és az arab világ 1947-1989.Szeged, 2017, 60.  
 

[7] Rafaat: 2018, 88.
 

[8] Ibrahím Ahmed (Ibrahîm Ehmed) író, fordító, bíró, politikus és kurd vezető (1914–2000). Jogi tanulmányait a Bagdadi Egyetemen végezte, a második világháború alatt a kurdisztáni Erbíl városának bírója volt. Kurd lapokat szerkesztett, novellákat és verseket írt, majd 1945 végén csatlakozott a KDP-hez. Először a pártsajtó főszerkesztőjének, 1953-ban a párt főtitkárának nevezték ki. 1964-ben, az iraki-kurd fegyverszünet hírére, nyíltan szembefordult Barzanival és törzsével, szövetségeseivel kilépett a KDP-ből és harcba bonyolódott a rivális kurdokkal. A második iraki-kurd háború miatt meggyengült KDP-ből kilépő kurdok Ahmed segítségével (is) megalapították a Kurdisztáni Hazafias Unió-t (PUK). Ugyanakkor hamar szembekerült mind a párt, mind az iraki vezetéssel, ezért Nagy-Britanniába költözött. Élete végéig költészettel és prózaírással foglalkozott, mai napig őt tartják a modern kurd irodalom úttörőjének.
 

[9] Gareth R. V. Stanfield: Iraqi Kurdistan: Political development and emergent democracy. New York, 2003, 71 – 74. 
 

[10] Rafaat: 2018, 97 – 98.
 

[11] Brandon Wolfe-Hunnicutt: The End of the Concessionary Regime: Oil and American Power in Iraq, 1958-1972. 2011, 118 – 119.
 

[12] Például: Összetűzések a kurd törzsek és az iraki hadsereg között. Népszabadság. 1961. szeptember 17. 5.
 

[13] Galia Golan: Soviet Policies in the Middle East from World War Two to Gorbachev.  Cambridge, 1990, 165.
 

[14] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei: Külügyminisztérium, Titkos Ügykezelésű Iratok (továbbiakban: HU-MNL-OL-XIX-J-1-j), (1945–1964)-Irak-005598/1963 (7. doboz).
 

[15] J. Nagy: 2017, 61.
 

[16] Národní Archiv České republiky (továbbiakban: NA, cseh Nemzeti Levéltár), Archiv Ústrědního výboru KSČ (továbbiakban: A ÚV KSČ, A CSKP Központi Bizottságának archívuma), fond: Kancelář 1. tajemníka ÚV KSČ Antonína Novotného - II. část 1951-1967 (továbbiakban: 1261/0/44., Antonín Novotný a CSKP KB első titkára dokumentumainak második része), karton 105., inventární číslo 193 (továbbiakban: inv.č, leltári szám). Zájezd českolvosenké kulturní delegáce do Iráku. 1959. 07. 09.
 

[17] J. Nagy: 2017, 60.
 

[18] Otto J. Pohl: Kurds in the USSR. Kurdish Studies, 2017, 2. sz. 35 – 37.

 

[19] Rafaat: 2018, 103.
 

[20] Abdesz-Szalám Áref (ʿAbd al-Salām ʿĀrif) iraki ezredes, elnök (1921–1966). Az első arab-izraeli háború transzjordániai frontját megjárt katonatiszt az elsők között csatlakozott az iraki Szabad Tisztek Mozgalmához, rövid idő alatt Kászem legfontosabb bizalmasává és helyettesévé vált. Személyesen ő felügyelte és hajtotta végre az 1958. július 14-i puccsot Bagdadban, amely miatt nagy népszerűségnek örvendett az iraki társadalom körében. Kinevezték belügyminiszternek és később az iraki hadsereg főparancsnokának. A kommunista-ellenes politika, a Nasszer vezette Egyiptommal való viszony elmélyítése és pánarab a politika miatt szembekerült Kászemmel – Árefet letartóztatták és halálra ítéltek, de nem végezték ki. 1961 novemberében szabadon engedték, a hozzá hű katonatisztekkel, nasszeristákkal és a Baasz Párttal együtt 1963 februárjában puccsot hajtott végre, de novemberben egy újabb, belső államcsínnyel leszámolt a Baasz Párttal is. Áref az elnöksége alatt Irak folyamatos politikai és gazdasági válsággal volt kénytelen szembenézni. 1966. április 13-án egy repülőszerencsétlenségben vesztette életét és bátyja, Abder-Rahmán Áref, vette át hatalmat.
 

[21] Csehszlovákia Irakkal kapcsolatos külpolitikai irányelveinek felterjesztése. HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Csehszlovákia-0019/1963 (20. doboz).
 

[22] Irak viszonyának alakulása a szocialista országok irányába. HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Irak-00165/1963 (3. doboz).
 

[23] Ugyanakkor hiába hoztak határozatot a „speciális anyagok” leszállításáról, Prága számára megoldatlan akadályt jelentett a fegyverek eljuttatása. Ugyanis az Iránon és Törökországon keresztül történő fegyvercsempészet túlságosan kockázatosnak tűnt és nem sikerült megfelelő közvetítőt találni, így végül a CSKP KB Elnöksége 1966. április 13-án visszavonta a korábbi határozatát. NA, A ÚV KSČ, f. 1261/0/11., sv. 105., inv.č. 195. 85. schůze 13.10.1964. a 146 schůze 08. 13. 1966.

85. schuze 1964. október 13. k .bodu 15.
 

[24] A Kurd Demokrata Párt levele. HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Irak-5c/b/-072515/1961 (4. doboz).

HU–MNL–OL–XIX–J–1–j, Irak 1945–64. 4. doboz, 5 c/b, 07251/1961. A Kurd Demokrata Párt levele.

HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Irak-16/i-008165/1963 (4. doboz).
 

[25] Katona János szakszervezeti titkár, diplomata (1907–1987). Vácon született, a budapesti cipő- és bőrgyárakban dolgozott, szakszervezeti titkár volt a második világháború alatt. Diplomáciai karrierjét Washingtonban kezdte, mint a követség tanácsosa és 1949-től a New York-i főkonzul. Az ötvenes években követként akkreditálták Koppenhágába, ideiglenes ügyvivőként Oslóba, a londoni és varsói diplomáciai képviseletek vezetője. 1960 és 1964 között a KÜM VI. Politikai Osztályának vezetője. Az 1970-ben történt nyugdíjazásáig még nairobi nagykövetséget vezette, s akkreditálták Ugandába és Tanzániába is.
 

[26]Musztafa Barzani kérése kurd sebesültek megsegítése ügyében.HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Irak-16/i-008165/1963 (4. doboz).
 

[27] Uo.
 

[28] Koltai Ferencné a Magyar Vöröskereszt külügyi osztályának vezetője és a Magyar Szolidaritási Bizottság titkára (1926–1967).
 

[29] Magyar Vöröskereszt segély küldése a kurdok megsegítésére. HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Irak-16/i-00291/1/1963 (4. doboz).
 

[30] Uo. 
 

[31] Kurd Nép Védelmének Bizottsága (kérése). HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1945–1964.)-Irak-16/i-008165/2/1963 (4. doboz).
 

[32]A Kurd Népek Jogi Védelmének Bizottsága segélyt kér a Magyar Vöröskereszttől. HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-(1965)-Irak-6608-1/1965 (59. doboz).

 

Ezen a napon történt december 02.

1915

Albert Einstein közzéteszi a relativitáselméletet.Tovább

1915

Befejeződik a IV. isonzói csataTovább

1917

Befejeződik az I. piavei csata.Tovább

1944

Szegeden megalakul a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front.Tovább

1956

Fidel Castro, Che Guevara és harcostársai megérkeznek a Granma fedélzetén Kuba partjaihoz, partra szállnak Kuba Oriente tartományában, és...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő