Az ellenforradalom leverése utáni helyzet

A korábbi nyugatnémet ismerőseink nagy része az ellenforradalom után hosszabb ideig elzárkózott a kapcsolatok újra felvételétől. 1957 közepétől kezdve azonban berlini nagykövetségünkön keresztül és a magyar-nyugatnémet külkereskedelmi tárgyalások során felelevenítettük a kapcsolatokat.

Nyerges János elvtárs [ekkor a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője] beszélt több ízben Arnold CDU [kereszténydemokrata] alelnökkel, a volt Észak-Rajna-westfáliai miniszterelnökkel (időközben meghalt), Kurt Georg Keisinger CDU képviselővel, a parlament külügyi bizottságának elnökével [Kiesingerről, az NSZK későbbi, 1966-1969 közötti, náci múltú kancellárjáról van szó]és Serres CDU képviselővel, a parlament külkereskedelmi bizottságának elnökével. Fodor Zoltán elvtárs [ekkor a berlini (NDK) nagykövetség munkatársa] folytatott megbeszélést Berlinben Wehner SPD [szociáldemokrata] képviselővel, a párt alelnökével, Fritz Erler képviselővel, az SPD parlamenti frakciója alelnökével, Helmut Schmidt SPD képviselővel, Rademacher és Bücher FDP képviselőkkel. Kurtán Sándor elvtárs folytatott a külkereskedelmi tárgyalások során beszélgetést Erler, Schmidt SPD képviselőkkel, Helmut Kalbitzer SPD képviselővel, a parlament külkereskedelmi bizottsága akkori szocdem tagjával, Rademacher, Bucher, Döring, Scheel, Dahlmann FDP képviselővel, az FDP Ruhr-vidéki vezetőségével, a CDU sajtóosztályának vezetőjével.

Az ellenforradalom után az FDP képviselők és a szociáldemokraták némelyike késznek mutatkozott magyarországi utazásra. Közülük eddig Rademacher járt nálunk félig üzleti ügyben, s félig hivatalosan (1958 novemberében) Herzog nehézipari miniszterhelyettes (tulajdonképpen a KÜM) vendégeként. Látogatásáról tájékoztattuk a szovjet és NDK-s elvtársakat. A szocdemek részéről Kalbitzer képviselő levélben bejelentette, hogy 1959 tavaszán szívesen elutazna hozzánk. Meghívást tartalmazó levelünkre azonban mindeddig nem válaszolt.

1957. november elején az MTI egyezményt kötött a DPA nyugatnémet sajtóügynökséggel híranyag és tudósító cserére. Tudósítót eddig egyik fél sem küldött.

1958 első felében kapcsolatok jöttek létre légügyi kérdésekben. A franciákon keresztül lebonyolított jegyzékváltás formájában kölcsönösségi alapon biztosítottuk államaink felségterületének átrepülését. Majd a MALÉV felvette a kapcsolatot a nyugatnémet Lufthansával. Ez nélkülözhetetlen volt a brüsszeli és amszterdami légi járatok biztosítására. Államközi légügyi egyezmény kötésére persze nem voltak hajlandók, csupán kereskedelmi jellegű légügyi kapcsolatok létesítésére.

1958 második felében több ízben és több oldalról észleltünk nyugatnémet puhatolózást diplomáciai jelleg nélküli kereskedelmi képviseletek létrehozására. A baráti országokkal (Szovjetunió, Lengyel Népköztársaság) folytatott konzultálás eredményeként e kísérletekre nem reagáltunk.

A jelenlegi helyzetet vizsgálva semmi sem szól amellett, hogy további kísérleteket tegyünk a magyar-nyugatnémet államközi kapcsolatok rendezésére. A nyugatnémeteken van a sor. A jelenlegi helyzetet - különösen a berlini kérdés és a békeszerződés problémáját - figyelembe véve az NSZK és a szocialista országok közötti diplomáciai kapcsolatok ügye szinte elválaszthatatlanul összefügg az NDK elismerésével. Ha csak valamilyen más jellegű változás be nem következik, akkor a diplomáciai kapcsolatok rendezésére a két német állam közötti kapcsolatok felvétele után, vagy azzal egyidejűleg kerülhet sor. A magyar-nyugatnémet kapcsolatok rendezésének útját jelenleg a legjobban a békeszerződés ügyének támogatásával, az NDK tekintélyének növelésével és elismertetésével szolgálhatjuk. Ebből a szempontból talán célszerű lenne propagandánkban rátérni a nyugatnémet ún. „kizárólagossági igény" leleplezésére, másrészt az NDK tekintélyének további növelésére. Ezzel kapcsolatban - továbbra is elismerve a két német állam létét és fenntartva készségünket az NSZK-val való kapcsolatok rendezésére - hangsúlyoznunk kellene, hogy egész sor országban, így a Magyar Népköztársaságban is az NDK képviseli az egész német népet. Ezeknek az országoknak összes lakossága 800 millió a föld lakosságának 1/3-a. A nyugatnémet kizárólagossági elv gyakorlata tehát az emberiség 1/3-nál fonákjára sült el, s nem hogy csökkentette volna, hanem emelte az NDK tekintélyét. A nyugati tőkés országok többségét is csak fenyegetéssel tudja a nyugatnémet imperializmus visszatartani az NDK elismerésétől.