Ravasz Károly 1955-ös feljegyzése a II. világháború utáni magyar–csehszlovák viszonyról

„Nehéz lenne elfelejtenem a mlada boleslav-i állomáson álló taksonyfalvi szerelvényt, a síró asszonyokat, a tanácstalanul maguk elé meredő férfiakat, az öt napos utazástól koromfekete, összefagyott gyerekeket, a béna öregasszonyt, akit ágyastól raktak fel a vonatra, a sebtiben feldobált és az öt napos rázástól nagyrészt összetört bútorokat és használati tárgyak összevisz-szaságát, a cseh gazdákat és intézőket, akik a vonat mellett sétáltak és egy-egy erősnek látszó és kevés családtaggal bíró magyar munkaerőért néhány száz koronát nyomtak a munkahivatali tisztviselő markába.”

Bevezetés 

Ravasz Károly 1945 és 1948 között hivatásos diplomataként a csehszlovákiai magyar külképviseleteken teljesített szolgálatot különböző beosztásokban. A későbbiekben Ausztráliába emigrált, innen egy rövid levél kíséretében 1955. november végén - december elején a Külügyminisztériumnak címezve küldte meg felhasználásra az „Adalékok a magyar-csehszlovák viszonyhoz, 1945-1948" című feljegyzését. A feljegyzést 1955. december 8-án iktatták 0010436/1955. szám alatt.

Az ügyirat 1955. december 9-én kelt pro domo-jának tanúsága szerint a Külügyminisztériumban bizalmatlanul fogadták Ravasz Károly ajánlkozását. Ebben szerepet játszhatott az a gyanakvás is, melyet az akkori hivatalos politika a nyugati magyar emigrációval szemben tanúsított. „Nehezen hihető el, hogy nevezettet valóban korrektsége és becsületessége vezette arra, hogy feljegyzéseinek áruba bocsátásához a Magyar Külügyminisztérium hozzájárulását kérje. Az a valószínűbb, hogy a kérdés mögött zsarolási szándék van." - olvasható a pro domoban, majd a pro domot készítő ügyintéző így folytatja: „Elképzelhető, hogy miután részünkről nem kívánatos az anyag publikálása - különösen nem az ő szája íze szerint - ennek megakadályozására anyagiak felajánlását várja tőlünk." Végül javasolta, hogy „a megkeresésre semmilyen választ ne adjunk, mert esetleg még levelünkkel is visszaélést követhetne el."

A Külügyminisztérium aggályai túlzottnak bizonyultak, sem a feljegyzés tartalma, sem más jel nem utal arra, hogy a kéziratot a szerző zsarolásra kívánta volna felhasználni. Mai szemmel nézve nincs okunk kételkedni abban, hogy a szerző jóhiszeműen járt el, amikor írását megküldte a Külügyminisztériumnak

A Külügyminisztérium óvatossága ugyanakkor érthető volt. 1955. decemberében a két ország viszonya már lényegesen különbözött a második világháború befejezését követő első évekétől. 1948-ban befejeződött a lakosságcsere, a csehszlovákiai magyarság helyzete többé-kevésbé rendeződött, a szocialista hatalomátvétel után a két ország szorosabb politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat létesített egymással. Ennek fontos állomása, hogy 1949. április 16-án a két ország barátsági és együttműködési megállapodást írt alá egymással. A függőben lévő gazdasági és pénzügyeket 1949 nyarán az úgynevezett csorba-tói egyezménnyel rendezték. 1951-ben kulturális megállapodást írtak alá, amely lehetőséget adott arra, hogy a Csehszlovákiában élő magyarság és a magyarországi szlovákok anyanyelvük és kultúrájuk ápolásához az anyanemzet segítségét is igénybe vehessék. Mindkét ország azonos szövetségi rendszerbe tartozott, tagjai voltak az 1955. május 14-én létrejött Varsói Szerződésnek. A hivatalos magyar politika nagy súlyt helyezett arra, hogy a két ország barátinak mondható kapcsolatát semmi ne zavarja meg, ezért a Külügyminisztérium nem tartotta kívánatosnak olyan anyagok nyilvánosságra hozatalát, melyek a régebbi sérelmeket idézik fel.

Az írás, melyből a szubjektív elemek sem hiányoznak, elsősorban azokat az ismereteket tükrözi, melyekre a szerző a napi munka során és személyes kapcsolatai révén tett szert. Feljegyzésében főleg a csehszlovákiai magyarságot sújtó diszkriminatív intézkedésekről, általában helyzetének alakulásáról, a kölcsönös lakosságcsere megkezdődésének elhúzódásáról ír részletesebben, más fontos kérdésekről kevesebb szót ejt. Ez jogosan kelt hiányérzetet, minthogy az 1945-1948. közötti magyar-csehszlovák kapcsolatok alakulását befolyásoló tényezők nem szűkíthetők le az adott időszakban valóban fontos szerepet játszó kitelepítés és lakosságcsere témakörére. Érzi ezt a szerző is, ezért írásának utolsó részében a gazdasági kapcsolatok alakulásáról is szót ejt. Más, későbbi fejleményekre, melyek a két ország viszonyának rendezését elősegítették, feltehetően közvetlen ismeretek hiánya miatt nem tér ki.

A dokumentum mindezek mellett figyelmet érdemel és tanulságos, mivel olyan hivatásos diplomata emlékeit idézi fel, aki az 1945-1948 közötti időszakban a prágai magyar külképviseleten végzett munkája és a csehszlovák Külügyminisztériummal fenntartott munkakapcsolata során szerzett ismereteket és tapasztalatokat.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő