Forrás

Bizalmas tájékoztató

A politikát némi hullámzásba hozta a választás, amely mindjobban kezdi rányomni a bélyegét az egész politikai életre. Pedig e pillanatban még az is kétséges, lesznek-e egyáltalán választások, s ha lesznek is, legfeljebb két-három hónap múlva kerülhet sor rájuk. Illetékes tényezők mind erősködnek, hogy meglesznek a választások és bizonyos, hogy egyes pártok rajta is vannak, hogy legyenek. Nagy kérdés azonban, vajjon a két hangadó párt, a kommunisták és a szociáldemokraták valóban opportunusnak tartják-e a mai körülmények között a választásokat.
Mert mik a kilátások? Köztudomású, hogy az oroszok viselkedése alaposan lejáratta a kommunista pártot, mégpedig nemcsak a baloldali értelmiség és kispolgárság, de még a munkásság körében is. Csak egyik jellemző tünete ennek László István beszámolója a salgótarjáni 8000 munkásról, akik még nem csatlakoztak egyetlen párthoz sem. A városokban, különösen a fővárosban rendkívül nehéz csak megközelítő képet is kapni valamely párt számszerű erejéről, de nincs kizárva, hogy választás itt is meglepetéseket fog hozni. A vidékről érkező hírek azonban szinte egybehangzóan azt mutatják, hogy a kommunista párt vidéken sehol sem tudott gyökeret verni. Egyik /kisgazdapárti/ főispán elbeszélése szerint a kommunista pártnak kisebb falvakban rendezett kommunista gyűlései úgy folynak le, hogy a szónok beszéde végén megkérdezi, ki hajlandó vállalni a párt helyi megszervezését. Erre rendszerint nem jelentkezik senki, mire kinéz magának egy bizalomgerjesztőbb arcot, s megkérdi: „Ugye, maga vállalja?" Erre már rendszerint „igen" a válasz. „És ki lép be a kommunista pártba? A válasz néma csend. „Hát legalább a parasztpártba ki lép be?" A válasz erre is ugyanaz. De ezzel a kérdéssel - fejezte be informátorom elbeszélését - alaposan el is intézte a parasztpártot.
Bizonyos, hogy ezt a helyzetet a kommunista párt is világosan látja, és ha mégis - legalább a látszat szerint - hajlandó belemenni a választásokba, ennek csak az lehet a magyarázata, úgy érzi, az idő nem neki dolgozik, s az ország hangulata - minden élelmiszerkölcsön és „Arccal a vasút felé", s hasonló hangos propaganda ellenére - számára nem hogy javulna, de rosszabbodik. Nem kétséges, hogy ezzel a helyzettel függ össze Rákosinak az a nagy feltűnést keltő kijelentése, amelyben bűnbocsánatot hirdetett a „kisnyilasoknak". Nem javított a kommunisták helyzetén Vas Zoltán polgármestersége sem. Ellenkezőleg, minden jel arra mutat, hogy Vas Zoltánt a Városháza, ez a nem az ő képességeinek és temperamentumának való taposómalom, lassan felőrli, és ezen nem segít sem a sajtópropaganda, sem a kölcsönélelem. Így a kommunistáknak a három „nagyágyúja" (Rákosi, Gerő, Vas) közül az egyik lassan harcképtelenné válik.
Van azonban a kommunista pártnak egy nagyon erős választási ütőkártyája és az - a rendőrség. Tényleg az a helyzet, amit annak idején Vásáry miniszter mondott nekem -, hogy a rendőrség teljesen a kommunista párt kreációja. Életem egyik legszomorúbb élménye volt a csütörtöki rendőrtüntetés. Azt a tömeget, amely ott - zárt menetben ugyan - de ordítozva és erőszakosan felvonult a pénzügy- és a belügyminisztérium elé, csak azzal a német szóval lehet jellemezni „Lumpenproletariat". Ahogy a tömegből kivált mintegy 50-50 főnyi „küldöttség" a pénzügyminiszter szobájába követelődzött, ordítozott, verte az asztalt, ahogy a belügyminisztériumban saját kartársukat, magas rangú tisztviselőket, sőt, államtitkárokat félrelökve berontottak a belügyminiszterhez, és a miniszter orra előtt hadonászva ordítoztak a rendőrök - azt lehet mondani pártjukhoz tartozó legfőbb feljebbvalójuk előtt - mindez a magyar demokrácia történetének legsötétebb lapjaira tartozik. És hogy semmi kétség ne maradjon afelől, hogy a rendőrség melyik párthoz húz, az utcán várakozó tömeg közben elénekelte az Internacionalét. Ezek után nem tartom alaptalannak azt az aggodalmat, milyen magatartást tanúsít majd ez a rendőrség a választásokban.
Jellemző, hogy ez a tüntetés nagyon tetszett egyik kollégámnak, aki a szociáldemokrata párt igen lelkes és agilis tagja. Ez az egyik megerősítője volt annak az utóbbi időben tett megfigyelésemnek, hogy a szociáldemokrata párt meglepő és feltűnő módon mind erősebben átáll a kommunista vonalra. Nemcsak külső, taktikai összefogásról, „kézfogásról" van szó, hanem, hogy úgy fejezzem ki magam, doktrinair vonalon is ez történik. Épp az előbb említett kollégám fejtegette többünk előtt, hogy a szociáldemokrata párt bizonyos dolgokban, követelésekben ma sokkal radikálisabb, szélsőségesebb álláspontot foglal el, mint maga a kommunista párt. Ezt lehetne talán éppen választási túllicitálással magyarázni, de nem az.
Jellemző eset volt a legutóbbi, nagy feltűnést keltő műegyetemi verekedés. A diákok csak szenvedő alanyai voltak ennek a verekedésnek. A közbelépő rektor leigazoltatta a verekedőket. Kiderült, hogy egy gummibotos csoport - valamennyien a SZIT /Szocialista Ifjúsági Tábor/ tagjai - hatolt be kívülről az egyetemre. Nem is voltak egyetemisták. Kirángattak néhány hallgatót a tanteremből, s ezeket egy szomszédos teremben a gummibotokkal alaposan „meghirigelték". Komollyá teszi a dolgot az, hogy közben a politikai rendőrség emberei kint úgyszólván lesben álltak, lesve, mikor avatkozhatnak be.
Az érdekes az, hogy ez a balrafordulás, amennyire megfigyelhettem, nem a párt munkástömegeiből indult ki - ami logikus lenne -, hanem a párt intellektüeljeinek, főleg fiataloknak egy csoportjából, amely erős dynamikával magával sodorja az „öregebbeket", akiknek talán nincs is ínyükre ez a magatartás. A csak taktikai összefogást még csak magyarázná a választás relatív közelsége, a polgári pártok - főleg a kisgazdapárt - előretörésétől való félelem. Itt azonban mélyebb dologról van szó, amely - ha csak a távolabbi jövőben is - a párt belső válságára, esetleg kettéválására vezethet.
Érdekes a párt magatartása a kisgazdapárttal szemben is. Szakasits, a párt „Rákosija" - mint ezt az említett újságíró is megerősítette - nem hajlandó elfelejteni Tildy Zoltánnak és társainak illegalitásban nyújtott segítségét. De már a kisgazdapárt ismételten feléjük nyújtott kezet - a kisgazda sajtó és szónokok sohasem támadják a szociáldemokratákat és a párt vezetői mindig hivatkoznak a velük az illegalitásban kötött szövetségre - hideg tartózkodással fogadják. Hogy ez a magatartás mennyiben fog megváltozni majd a választások után, az még a jövő titka.
Tény, hogy a párt nyugodtan néz a választások elé. Szocialista állítás szerint a pártnak mintegy félmillió beszervezett tagja van, ami tekintélyes szavazatmennyiséget jelent. De azt ők is látják, hogy a kommunisták távolról sem állnak ilyen jól. A pártszervezés szívós munkája nagy erővel folyik a pártban. A taggyűjtés talán az egyetlen terület, ahol rivalizálnak a kommunista párttal. Agitációjuk kétségtelenül kevésbé ügyes, de eredményesebb, mint a kommunistáké.
A „harmadik testvérpárt", a parasztpárt helyzetéről nehéz képet alkotni. A fővárosban a párt továbbra is az értelmiség megszerzésére helyezi a hangsúlyt, s kétségtelenül sikerült is elég számos és sok értéket magában foglaló gárdát gyűjtenie, de ennek tömegsúlya aránytalanul kisebb, mint a többi pártoké. Állandóan járja a párt a vidéket, de az onnan érkezett, meglehetősen hiányos hírek szerint, nem sikerült még magát túlságosan megkedveltetni.
A kisgazdapárt ma kétségtelenül - legalább minden jel erre vall - az ország legerősebb pártja. Egyelőre azonban még mindig csak a negatívumok azok, amelyek a pártot erősítik. Ezek között a legfontosabb éppen az, hogy nem kommunista. Viszont a pártnak még mindig nincs sem jó propagandája, sem igazi, átütő erejű programja. Ügyes a pártnak a „Rend! Jog! Biztonság!" jelszava, de azt sem tudta még kellően belevinni a köztudatba. Mindamellett a párt tömegei itt a fővárosban is a jelek szerint állandó növekedésben vannak. Olyan nagyszabású népgyűlést, mint a kommunisták, nem rendezett ugyan még a párt, és ennek aligha lenne sikere, de a mind sűrűbbé váló kisebb gyűlései zsúfolt termekben játszódnak le lelkes, sőt hangos közönség mellett. Megélénkítette a párt propagandáját az a körülmény, hogy még Tildy Zoltán továbbra is a Függetlenségi Front fenntartásának feltétlen szükségességét hangoztatja, a párt egyéb szónokai igen éles ellenzéki hangot ütöttek meg, főleg a kommunisták felé, sőt - burkoltan, de érthetően - az oroszok felé is. Mindkettőnek hallatlan erős visszhangja van a kisgazdagyűlések - majdnem azt lehetne mondani - jobboldali közönségében. Eddig legélesebben ellenzéki hangú volt Varga Béla múlt heti két beszéde, amelyre a sajtó is felfigyelt, s amelyre a Szabad Nép, majd Rákosi is válaszolt beszédében. A vidékről érkezők egyhangúlag azt állítják, hogy a kisgazdapárt mindenütt aránytalanul a legnépesebb pártja az országnak.
Ha tehát mai benyomások alapján - ma csak benyomásokról lehet szó - próbáljuk megjósolni a választások eredményeit, ezek így alakulhatnak: Kisgazdapárt 50-60, szociáldemokraták 30, kommunisták 20-25 százalék, a többi a két másik polgári párt. Az utóbbiak közül meglepetést hozhat a Polgári Demokrata Párt, amely helyenként - így például Hatvan vidékén - értesülésem szerint meglehetősen erős.
A politikával kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy napilapjaink közül egyik legjobban menő lap a Kossuth Népe. Az, hogy egy semmiféle párthoz nem tartozó lap ilyen népszerű, meglehetősen elgondolkoztató és sokféle következtetést lehet levonni belőle. Ezzel szemben - mint értesültem - erősen leesett a Szabad Szó példányszáma éppen a túltengő és a lapot agyoncsapó propagandaanyag miatt.
Végül a politika krónikájához tartozik, hogy megindult egy új szervezés, amely az értelmiséget akarja pártkülönbség nélkül tömöríteni. A Teleki Munkaközösségben kijelentették, hogy az új alakulást nem tekintik konkurensnek, mert ők a fiatalságot gyűjtik össze, és azt is csak válogatott és korlátolt számban, míg az új alakulás az öregekre helyezi a súlyt, tehát úgyszólván hézagpótló. Mindenesetre a pártok az új alakulást is épp oly hűvösen fogadják, mint a Teleki Munkaközösséget, vagy mint egyes pártok a MADISZ-t [Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség], amely a kisgazda ifjúsági csoport kivonulásával megszűnt létezni, illetve most már nyíltan is kommunista ifjúsági csoporttá vált.
Érdekes politikai mozaikkép talán a Szentgyörgyi professzorral folytatott beszélgetésem is. Amikor nyilatkozatot kértem Szentgyörgyitől, a következőket mondotta:

- Még gondolkodom, vajjon egyáltalán tegyek-e nyilatkozatot. Azt hallom, hogy itt nagyon elkeseredett a hangulat az oroszok ellen. Leszerelik a gyárakat, kellemetlenül viselkednek, és úgy értesülök, hogy ha ez így megy tovább, a jóvátétel többszörösét kell megfizetnünk. Nem tudom, hogy ilyen hangulat mellett opportunus-e nyilatkoznom. Mindenesetre jöjjön el holnap, talán addigra összeállítok valamit.
Másnap megkaptam a nyilatkozatot, amelynek kissé szürke hangjára a fentiek talán megfelelő magyarázatot adnak.

1945. július 8.

Magyar Országos Levéltár, XIX-I-1-v, 11. tétel (34. doboz)