Kádár János beszéde a Hazafias Népfront kongresszusán, 1981. március 14.

Mai helyzetünket vizsgálva azt is számításba kell vennünk, hogy a vezető imperialista hatalom szóvivőinek szájából és általában az imperialisták politikája nyomán hideg fuvallatok járják át a világot. Ezenkívül - úgy is mondhatnánk - családi problémánk is akad: a lengyelországi nehéz helyzet. Tudatában vagyunk annak is, hogy a szocializmusnak Magyarországon voltak, és elszigetelten ma is vannak ellenségei, nagyon megfogyatkozva és nagyon szórványosan. Nyíltan fellépni nem tudnak, mert a nép óriási többsége a szocialista rendszert és a szocialista programokat támogatja. Vannak zavaros fejű emberek, és vannak, akik szereplési viszketegségben szenvednek, "hérosztratoszi" hőstettre pályáznak. Ezek - mert pozitívan nem tudnak hozzájárulni a társadalom ügyéhez - legalább valami negatív cselekménnyel szeretnének nevezetessé válni. Vannak felelőtlen emberek, akik nem gondolnak arra, hogy a közügy mindenekelőtt való. Ezek az emberek az utóbbi időben egy kicsit felélénkültek. Szórványosan, elszórtan.

Mi szép nyugodtan dolgozunk tovább, politikánk, programunk világos, és tömegtámogatást élvez. A pozitív vitáktól nem félünk, azokat szükségesnek tartjuk és igényeljük. De azt is meg kell mondanunk, hogy vívmányaink destruktív támadását sehol sem tűrjük el. A fellépés az ilyen támadások ellen az egész társadalomnak, így a népfrontnak is feladata. Mi mindig világosan szoktunk beszélni, itt is meg szeretném említeni: vívmányainkat megőrizzük, gyarapítjuk, de a nép, az ország sorsával játszani senkit nem engedünk, azzal játszani nem szabad. Úgy gondoljuk, hogy ez nálunk társadalmi egyezség, amit mindenkinek meg kell tartania. Így gondoljuk.

(Taps.)

Kis János
A magyar pártvezetés állandó félelemben élt az 1980-as évek első felében, és ez a félelem ellentmondásos politikai lépések felé sodorta őket. A magyar gazdaság ugyanúgy belekerült az eladósodási krízisbe, mint a lengyel, 1979-től kezdve egyik megszorítás követte a másikat. Belátták, hogy ebből óhatatlanul következik a gazdaság megreformálásának a szükségessége. Sőt, a lengyel példa azt is világossá tette, hogy valamifajta politikai átalakulás is elkerülhetetlen lesz, hogy az a hallgatólagos megállapodásféle, ami a magyar társadalomban az 1960-as évek elején létrejött, nem tartható tovább, azt vagy meg tudják újítani, vagy vissza kell térni a nyílt elnyomáshoz. De miközben mindenfélével kísérleteztek, egyúttal nagyon féltek ezeknek a kísérleteknek a következményeitől - már csak a lengyel példa miatt is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy olyan generáció állt az ország élén, amelyik meghatározó politikai tapasztalatait 1956 októberében, novemberében és decemberében szerezte. Hiába mérlegelték a lehetőséget, nem volt elképzelhető, hogy komolyan túllépjenek az 1960-as évek formuláján, aminek a lényege az, hogy a politikát a nép átengedi a kommunista párt vezetőinek, és ők cserébe a magánéletet átengedik a népnek. Senki nem kap védhető jogokat, amelyekre bíróság előtt vagy más módon hivatkozni lehet, de ha jól puhatolja ki, hogy mi az, amit elnéznek neki, akkor nagyon sokat elnéznek és eltűrnek - majdnem mindenkinek. Ez a formula nem volt már tartható, ugyanakkor nem is voltak felkészülve arra, hogy igazán túllépjenek rajta. Ebben őrlődtek az 1980-as évek első felében, és ez vezetett azután a Kádár-kurzus összeroppanásához az évtized közepétől kezdve.