A Heves megyei kormányösszekötő 1956. november 22-ei jelentése

„A jelenlegi rendőrség és a 80-100 tisztből álló katonaság nem ért egyet a Munkás–Paraszt kormánnyal, […] Most a következő törekvés van kialakulóban. Alakítanak járási, városi és megyei forradalmi bizottságokat azzal a céllal, hogy küldötteket küldenek az országos parlamentbe, aki [!] majd meg fogja választani a kormányt. A megyei vezetőket máris el akarják bocsájtani, […] A kormányösszekötő felveti, hogy sürgősen kapjon segítséget karhatalmi vonalon, mert semmi erő a kezükben nincs, végeredményben a forradalmi bizottságok azt csinálnak amit akarnak.”

Az egri sortüzek

1956. december 10-én Egerben a Hatvanas Gyalogezred Emlékmunél - főleg nőkből álló tömeg - gyertyát gyújtott és egyházi énekeket énekelt.

December 11-én délután újra tüntetésre került sor az említett emlékmunél, ahol Rácz Mihály színész szavalt. Az érzelmileg felindult tömeg ezután a Heves Megyei Nyomda épületéhez vonult, s néhány - a tüntető tömegben jelenlévő - nyomdász röplapokat kezdett nyomtatni, többek között "A szabadság csak úgy szép, ha készek vagyunk vérünkkel öntözni" szövegut. A hír hatására Körmöczi József rendőr alezredes utasította a polgári ruhás Kádár János rendőr századost, hogy a verpeléti harckocsizó ezred sorállományú katonáiból alakított karhatalmi szakasszal vonuljon a nyomdához. A katonaság láttán a tömeg kezdett szétszéledni, mire a rendőr százados megkezdte a nyomdában lévők igazoltatását, illetve előállíttatását. Az épületből kifelé jövet azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy a vele együtt érkezett honvédszakasz közben eltávozott és újra a tüntetők veszik körül az épületet. A zurzavart növelte, hogy a katonák eltávozásuk előtt két fiatalembert megsebesítettek. A felbőszült tömeg a rendőr százados ellen fordult és súlyosan bántalmazta, végül higgadtabb emberek a lincselést megakadályozták, s a századost a közelben lévő kórházba kísérték.

Az események idején Egerbe érkezett és a rendőrség épületében tartózkodó Gyurkó Lajos vezérőrnagy a rendőr századossal történt incidenst hallva kezébe ragadta a dolgok irányítást. Egy kb. 10 fős raj élén kivonult a Széchenyi útra, ahol minden indok nélkül lövéseket adtak le az ott csoportosulók felé. Az akciónak két halálos áldozata lett és többen megsebesültek. Ezután Gyurkó visszatért a BM Heves Megyei Főosztály épületébe és távbeszélőn Füzesabonyból berendelte a karhatalmi egységet, majd pártvezetők, rendőri és katonai vezetők részére értekezletet hívott össze, melyen részt vett a várost megszálló szovjet katonai csapatok parancsnoka is. Gyurkó a megbeszélésen igen határozottan lépett fel; szemrehányóan közölte a jelenlévőkkel, hogy a Széchenyi úton a nap folyamán neki kellett rendet teremtenie. A Népújság főszerkesztőjének utasítást adott egy kijárási tilalmat elrendelő falragasz készítésére, melynek hamarosan meg kellett jelennie az utcákon és végül elrendelte, hogy a karhatalom másnap megerősítve járőrözzön.

December 12-én az országos sztrájk miatt Egerben kevesen dolgoztak, a város iskoláiban pedig szünetelt a tanítás, így a város főutcáján a délelőtti órákban igen sokan tartózkodtak, de arra a napra senki sem szervezett tüntetést. Ennek ellenére, a városban gyülekező tömegek hírére, a Dobó István Laktanyából két raj (együttesen kb. 50 fő) karhatalmista indult a belváros felé. Az egyiket Lintallér László százados, a másikat - a füzesabonyit - Budai György őrnagy vezette. A két csapat a főutcára már együttesen érkezett Lintallér László parancsnoksága alatt. Itt a tömeg szidalmazni kezdte őket és valaki almacsutkát dobott közéjük. Erre Lintallér kiadta az "Oszolj! Tuz!" vezényszót, majd ezután több géppisztolysorozat dördült el. A lövések következtében hatan vesztették életüket, továbbá 19-en megsebesültek.

December 14-én, amikor a sortuz egri áldozatait temették, a kiegészítő parancsnokság karhatalmi raja újra készenlétben állt. A parancs szerint a temetéseken 30 fő hozzátartozón kívül nem vehetett más részt, s amennyiben csoportosulást tapasztalnak, azt minden eszközzel fel kellett oszlatniuk.

A tragikus esemény mély megdöbbentést váltott ki a város lakosságából. A katonaság helyi alakulatánál több ingadozó tiszt, tiszthelyettes és egyéb rendfokozatú alkalmazott kérte leszereltetését. Az állomány olyannyira lecsökkent, hogy a belső szolgálatot már csak a karhatalmisták segítségével tudták ellátni: emiatt a raj létszáma négy főre csökkent, ami azt jelentette, hogy parancs szerinti feladatát nem tudta ellátni, így feloszlatták. A helyőrség normális élete csak azután állt helyre, hogy a tényleges katonai szolgálatra bevonulók közül pótolták a létszámhiányt.

Cseh Zita: Az 1956-os forradalom Heves megyében c. megjelenés előtt álló tanulmánya alapján.

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő