A Heves megyei kormányösszekötő 1956. november 22-ei jelentése

„A jelenlegi rendőrség és a 80-100 tisztből álló katonaság nem ért egyet a Munkás–Paraszt kormánnyal, […] Most a következő törekvés van kialakulóban. Alakítanak járási, városi és megyei forradalmi bizottságokat azzal a céllal, hogy küldötteket küldenek az országos parlamentbe, aki [!] majd meg fogja választani a kormányt. A megyei vezetőket máris el akarják bocsájtani, […] A kormányösszekötő felveti, hogy sürgősen kapjon segítséget karhatalmi vonalon, mert semmi erő a kezükben nincs, végeredményben a forradalmi bizottságok azt csinálnak amit akarnak.”

Bevezetés

A szövegközlés során szögletes zárójeleket alkalmaztunk a rövidítések feloldására. Kurziválva szedtük a gépelt szöveg olvasói által utólag kézzel írt, a lap különböző helyein tett tartalmi, illetve iratkezelési feljegyzéseket. Szögletes zárójelek között kérdőjellel jelöltük azon kézírásrészleteket, amelyeket nem sikerült megfejtenünk, és amelyekben bizonytalanok vagyunk. Mind a gépelt, mind a kéziratos részekben félkövérrel jelöltük a jelentés olvasóinak kiemelő aláhúzásait. (Az iraton tett említett feljegyzések és jelölések forrásértéke miatt a dokumentum szkennelt változatát is közreadjuk.)

1956. november 22-én a Heves megyei kormányösszekötő a most közreadott jelentést küldte a Kádár-kormány fegyveres erőinek legfelsőbb vezetéséhez, amelyben karhatalmi segítséget kért a rendteremtéshez.

1956. december 11-12-én Egerben a karhatalmi alakulatok két alkalommal is sortüzet adtak le, amelynek következtében összesen nyolc személy az életét vesztette, harmincnál többen pedig megsebesültek.

A jelentést megelőző és követő történések - a helyi szinten túlmutatva - jól tükrözik az 1956. november 4-e utáni hatalmi harcok változásait, illetve a kádári hatalomgyakorlás kezdeti döntési mechanizmusát.

A kormányösszekötői "intézmény" és az egri megbízott

A területi közigazgatás ideiglenes irányítását és felügyeletét ellátó kormányösszekötői hálózat létrehozásáról legelső, 1956. november 7-i ülésén határozott a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. A testület döntése értelmében a megyei tanácsok és a megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizottságai mellé kormányösszekötőket neveztek ki, akik fő feladatul a kormány intézkedéseinek helyi végrehajtását kapták. A területi közigazgatás élére helyezett "komisszárokról" rendelkező kormányhatározat nyilvánosan is megjelent.

A kormányon belül Apró Antal kapta feladatul az összekötők felügyeletét, akiknek 1956 novemberének végén és 1957 februárjában központi értekezleteken kellett beszámolniuk addigi tevékenységükről, és ekkor osztották ki új feladataikat is. A hálózat működéséről és a megbízottak tényleges tevékenységéről jelenleg még kevés információval rendelkezünk, azonban a közzétett dokumentum tanúsága szerint közvetlen és folyamatos kapcsolatban állhattak a központi kormányszervekkel.

Heves megyébe Bíró Józsefet nevezték ki kormányösszekötőnek. Bíró a Heves megyei Mátraballáról származott, ahol a háború után 1946 őszéig a kommunista párt helyi, majd körzeti szervezetét irányította. Ekkor innét elkerült, és felfelé ívelő pártfunkcionáriusi karrier után - a forradalom előtt közvetlenül a Magyar Dolgozók Pártja Békés Megyei Bizottságának az első titkára volt - 1956 novemberében a Kádár-kormány megbízottjaként került vissza a megyébe. Megbízásával páthuzamosan az MSZMP Heves Megyei Ideiglenes Intéző- és Végrehajtó Bizottságának második embere lett. Későbbiekben a párt megyei első titkári, majd a megyei tanács elnöki tisztségét töltötte be, ezt követően azonban életútja hirtelen megtört.

A jelentés címzettjei

Az eredetileg géptávírón vagy távbeszélőn 1956. november 22-én 15 órakor leadott, majd megszerkesztett jelentés pontos címzettjét nem ismerjük, de az valószínűleg közvetlenül a kormány részére, a Parlamentbe érkezhetett. Erre utalnak az iraton Tömpe István (1909-1988) tollal írt feljegyzései, aki ekkor a kormány tagjaival együtt még a Parlament épületében lakott és dolgozott. A kormány elnökhelyetteseként Münnich Ferenc (1886-1967) látta el a fegyveres erők irányítását és a közbiztonsági ügyek vitelét; Tömpe irányítása alá tartozott a Belügyminisztérium, december 8-tól a belügyminiszter első helyetteseként. A tárca élén 1957. március 1-ig - Biszku Béla (1921-) kinevezéséig - nem állt önálló miniszter, így addig Tömpe volt a minisztérium első számú vezetője. A tárca ügyeiben önállóan járt el, Münnich felé csak referálási kötelezettsége volt. Személyes bizalmi kapcsolatukról árulkodik visszaemlékezésének parlamenti "bentlakásos" időszakra vonatkozó része is.

A fegyveres testületek legfelső irányítását ellátó Münnich, Tömpe, Uszta Gyula (1914-) hármas minden tagja látta a beérkezett jelentést, miután azt Tömpe - az iraton tett feljegyzései szerint - "intézkedés céljából" november 23-án bemutatta Usztának, majd véglegesen átadta felettesének. Az Uszta részére tett feljegyzés nyomatékosítását szolgálhatták a szöveg utolsó sorában történt aláhúzások, így a "honvédségi vonalon" történő intézkedés kérését nyomatékosító kettős aláhúzás, amelyek megállapíthatóan Tömpe tollából származnak. Az írásbeli értekezésen túl ez idő tájt a miniszter két helyettese reggelente szóban is rendszeresen egyeztetett. Ekkor Uszta Gyula vezérőrnagy Münnich katonai helyetteseként tevékenykedett, november 13-tól hadseregparancsnokként, december 8-tól mint a honvédelmi miniszter első helyettese. Az iraton Tömpe írása alatt minden valószínűség szerint Uszta írása olvasható.

A novemberi egri közállapotok a jelentés tükrében

A forradalom eseményei Heves megyében viszonylag nyugodt körülmények között zajlottak, sem a megyeszékhelyen, sem a többi településen komolyabb - emberéletet is követelő - atrocitásra nem került sor. A november 4-ei szovjet katonai megszállás, s a Kádár-kormány megalakulásának híre Egerben is komoly válságot idézett elő. A forradalom alatt Eger város Forradalmi Nemzeti Tanácsa politikailag, s a helyi fegyveres erők (honvédség, rendőrség) támogatottságában oly mértékig szilárd és hiteles volt, hogy külső segítség nélkül más politikai erőnek nem volt esélye a városban.

Az MSZMP ideiglenes megyei vezető testülete kezében semmilyen hatalmi eszköz nem volt, bizalma a fegyveres testületek felé méltán megfogyatkozott. Ennek tudható be, hogy a jelentés első része is a helyi rendőrség és a katonaság megbízhatatlanságával és a karhatalom hiányával foglalkozik. Mind a katonai helyőrségnél, mind a városi rendőrségnél október végén megalakult a forradalmi tanács, amely együttműködött a városi forradalmi tanáccsal. November 4-e után a fegyveres testületeknél sem indult meg a kommunisták tömeges aktivizálódása, mint ahogy a legtöbb munkahelyen sem. A régi vezetők többsége vagy kompromittálta magát a forradalomban, vagy - bizonyos hatalmi szint fölött ez volt az általános - ugyanúgy, mint a forradalom ideje alatt, "lavírozott". Lényegében ez volt a helyzet a katonai helyőrség parancsnoka, Laskó László és a Belügyminisztérium Heves Megyei Főosztályának vezetője, Körmöczi József rendőr-alezredes személyével kapcsolatban is. (Érdemes megjegyezni, hogy 1957 legelején már egyikük sem volt az említett pozícióban.)

A helyzetet jellemzi, hogy nagy nehézségekbe ütközött a honvéd karhatalom megszervezése is. A sorállományú katonák nagy része november közepén megszökött, a bent maradtakat pedig - az őrség kivételével - szabadságolták.

A jelentés első részének a katonasággal és a rendőrséggel kapcsolatos megállapításai tehát helytállónak tekinthetők. Uszta 1. számú megjegyzéséhez írt lapalji kommentárja is ezt erősíti: Putnoki László, az MSZMP megyei vezetője hívására Laskó, a katonai helyőrség parancsnoka "meg sem jelent."

Megjegyzendő, hogy a jelentés után, november 25-én az Egri Járási Kiegészítő Parancsnokság két tisztje Budapestre utazott, hogy az egri karhatalom megalakításáról tárgyaljon, majd november 27-én Heves megye területén Bérczes Emil alezredes kapott Usztától megbízást a karhatalom szervezésére. A tömeges belépésekre is ez idő tájt, november 26-a és 30-a között került sor. Az ekkoriban létrejött, illetve megerősödött egri és füzesabonyi karhatalmi alakulatok hajtják majd végre a decemberi egri sortüzeket.

A jelentés a továbbiakban a forradalmi bizottságokkal foglalkozik.

A Kádár-kormány november 7-i első ülésén hozott intézkedései közé tartozott az október 23-a előtti államigazgatási szervek (többek között a tanácsok) visszaállítása, illetve a forradalmi bizottságok megfosztása munkáltatói intézkedési joguktól, majd pár nappal később működésüket jogszabályban is rendezte. Ezáltal a jogkörük - az eléggé körül nem határolt - tanácskozó testületként működő tanácsadói szerepre korlátozódott.

A kormány november 13-i ülésén a munkástanácsok működéséről is rendeletet hozott, amelyben a munkásönkormányzat szerveiként engedélyezte a munkástanácsok működését, és elrendelte újbóli megválasztásukat a munka felvétele után. A másnap megalakult Nagy-budapesti Központi Munkástanács a kormány ellenzékeként kezdett tevékenykedni, erősítve a kettős hatalom fennmaradásának a lehetőségét.

Ebben a helyzetben érthető, hogy Egerben is igen kaotikus állapotok uralkodtak a közigazgatás területén. Teljes bizonytalanság jellemezte a "régi-új", "forradalmi" tanácsok személyi összetételét, hatáskörét. A jelentésben említett Lendvai Vilmos személye körül, aki a forradalom előtt a megyei tanács vb-elnöke volt, még pártkörökben is igen nagy bizonytalanság uralkodott. Az MSZMP ideiglenes megyei elnöksége november 7-i ülésén felmentette funkciójából, s a megyei tanács ideiglenes vezetésével

bízta meg. Korompai a Heves Megyei Tanács apparátusából október 26-án létrejött ún. 8-as bizottság (lényegében a megyei tanács forradalmi bizottsága) elnöke volt. A koalíciós időkben Eger város polgármestereként tevékenykedett, így a jelentésben erre utaló - aláhúzás mellett felkiáltó jellel is megerősített - kiemelés Korompaira vonatkozik.

A forradalom intézményeihez legkövetkezetesebben az Egri Járás Forradalmi Intézőbizottsága, illetve a já rás községeinek forradalmi tanácsai ragaszkodtak. Az október 31-én feltétlen bizalommal megválasztott intéző bizottsági elnök,

személye mellett a november 7-i kormányfelhívás után is kitartottak. Szombathy átadta ugyan hivatalát a volt vb-elnöknek, a járásból azonban többen is kifogásolták, hogy miért nem tevékenykedhet tovább az általuk törvényesen megválasztott intézőbizottság. Ezt követően a "Szabad Ózd" című lap nyomán több röplap is készült a járásban. Ezekre szintén találunk utalást a jelentésben.

Az Egri Járási Tanács vezetését november 20-án újra átvette Szombathy. E napon ugyanis adminisztratív ügyek intézésére összeült a járási forradalmi intézőbizottság, ahol a megyei tanács (dr. Korompaiék) küldöttei is megjelentek, s kijelentették, hogy a munkástanácsok kezében van újra a hatalom és a régi tanács vezetőit nem szabad hatalmi pozícióba engedni. Kijelentésüket azzal támasztották alá, hogy mindezt megbeszélték a kormányösszekötővel is. A volt apparátusbeliek viszont Lendvai Vilmostól, a Heves Megyei Tanács forradalom előtti elnökétől, azt a hírt hozták, hogy mindez nem igaz. A korántsem egyértelmű helyzetben végül is várakozó álláspontra helyezkedtek.

Ezt követően, valószínűleg ennek az értekezletnek a hatására született a kormányösszekötői jelentés. A földrajzi adottságok miatt Bíró József a megyeszékhely és a környező járás viszonyait ismerte leginkább és abból vont le az egész megyére vonatkozó általánosítást. A jelentés szövegében és a lapalji feljegyzésben szereplő, a bizottságok jogaival kapcsolatos utalások az általunk is említett jogszabályokra vonatkoznak, vagyis hogy a forradalmi tanácsok csupán tanácskozó-tanácsadó testületként tevékenykedhettek volna. Felszámolásukra jogilag egyelőre nem kerülhetett sor. Talán ennek is köszönhető, hogy az egri járási forradalmi intézőbizottság még december 4-én is ülésezett, ahol a községek küldöttei újra kiálltak Szombathy mellett.

A korabeli politikai helyzet kulcsproblémája volt, hogy a legtöbb településen a régi tanácsi funkcionáriusokat nem fogadták el a helyiek, azokat automatikusan nem lehetett visszahelyezni korábbi pozíciójukba. A forradalmi tanácsok legitim helyi önkormányzati szervek voltak, amelyekhez ragaszkodtak az emberek. A helyzet megváltoztatását csak erőszakkal lehetett elérni. Münnich Ferenc december 8-án rendelkezett a forradalmi bizottságok megszüntetéséről, s ahol ez sem bizonyult elegendőnek, a nyílt fegyveres erőszak következett. Az említett járás legtöbb településén a karhatalom segítségével állították vissza a régi tanácsokat.

Sortüzek Egerben

Az ominózus jelentés "ügyintézője" Uszta Gyula irányította azt Katonai Tanácsot, amely 1956. december 4-én, a budapesti nőtüntetést követően összeült és elhatározta a riadókészültség életbe léptetését és a karhatalmi ezredek előkészítését "az ellenséggel" szembeni határozott fellépésre. "Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük" - szólt Uszta Gyula feladatmeghatározó utasítása. A feladat végrehajtásáról csak szóbeli parancsokban rendelkezett.

Uszta helyettese, Gyurkó Lajos (1912-1979) vezérőrnagy, hadseregparancsnok helyettes irányítása alá tartozott a vidéki katonai karhatalom. Egri megjelenésének közvetlen indítékául a Nagy-budapesti Központi Munkástanács december 8-i összejövetele nyomán kiéleződő helyzet szolgált. Az értekezleten résztvevő egri munkástanácsok küldöttei is elfogadták a kétnapos országos sztrájkra szóló felhívást, amelynek következményeként már az előző este, december 10-én tüntetést rendeztek a városban, amit másnap újabb megmozdulások követtek. Ezen a napon - az Egri Kiegészítő Parancsnokság politikai helyettesének hívására, a parancsnokság két tisztjének budapesti személyes megkeresésére, valószínűleg azonban feletteseinek tudtával - érkezett Egerbe Gyurkó Lajos vezérőrnagy. A forradalom ideje alatt kemény és véreskezű, elvakult kommunista katonatisztként elhíresült Gyurkó Heves megyében egyébként is ismerősen mozgott: katonai karrierjét megelőzően az öt elemit végzett péklegény 1945 elejétől 1948 végéig a kommunista párt gyöngyösi bizottságának volt a titkára. A tüntetések időpontjában már a városban tartózkodó katonatiszt rögtön cselekvésre szánta el magát. Ennek következményei lettek a december 11-12-i egri sortüzek.

Pár nappal az eset után az egri orvosok egy tiltakozó memorandumot készítettek a véres eseménnyel kapcsolatban, amelyet, többek között, az orosz városparancsnoksághoz, a városi ügyészséghez, a megyei tanácshoz, illetve az ideiglenes megyei pártbizottsághoz kívántak eljuttatni. A megyei tanácsnál a tanácselnök (aki ekkor már újra Lendvai Vilmos) és Bíró József fogadta őket. Az elmúlt években zajlott egri sortűzper tárgyalásain az orvosküldöttség tagjai elmondták, hogy a kormányösszekötő "keményen megleckéztetett bennünket, a legdurvább és a legprimitívebb hangnemben", továbbá "nagyon kioktattak, azt mondták, hogy ideje volt már lépni, a lövöldözés szükségszerű volt".

Összegzés

A közreadott, sürgős karhatalmi segítséget, rendőrségi és honvédségi intézkedést kérő kormányösszekötői jelentés és a sortüzek közötti közvetlen kapcsolat annak ellenére sem bizonyítható, hogy annak irattárba helyezési dátuma megegyezik az első sortűz időpontjával. Joggal feltételezhetjük azonban, hogy a dokumentumnak valamilyen módon szerepe lehetett a tragédia bekövetkeztében. Bíró József jelentésével mindenképp felhívta a kormányzat és a fegyveres erőszakszervezetek vezetőinek a figyelmét a megyére és a városra. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a helyzet decemberi súlyosbodása idején, amikor a kormányzat már a nyílt erőszaktól sem riadt vissza - feltételezhetően felső jóváhagyással -, Egerben is eldördültek a karhatalmisták fegyverei.

Ezen a napon történt december 01.

1906

Budapesten megnyílik a Szépművészeti Múzeum.Tovább

1906

Párizsban megnyílik a világ első mozija (Cinema Omnia Pathe)Tovább

1913

John Mott, magyarországi látogatása alkalmából – ismertetve a református világszövetség helyzetét – a figyelmet egy „...Tovább

1916

Ferenc József bécsi temetéséről a hazautazókat szállító gyorsvonat herceghalomnál összeütközik egy személyvonattal. A 71 halálos áldozatot...Tovább

1918

Az új szervezeti rendszer gyökerei az őszirózsás forradalom időszakára nyúlnak vissza, amikor az egyetemi ifjúság konzervatív elemei a...Tovább

  •  
  • 1 / 4
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő