Keresetlen szavak a vonatok tisztaságáról

„Most se víz, se szappan, se papír, se kézmosóvíz. Kár a gőzért. Mindent ellopnak! A vizet nem lehet, hát kifolyatják. A tróger addig nyomja a pedált, amíg az utolsó csepp ki nem folyik. A mosdó váltót addig cseszegeti jobbra-balra míg meg nem unja. Mit lehet tenni?”

Indulás előtt a jegyvizsgálóknak is meg kellett vizsgálniuk a vonatot, az esetleges hiányok pótlásáról pedig

. Az észrevett hiányosságok ellenére gyakran nem volt mód az intézkedésre a szoros menetrend és a kevés kocsi miatt, illetve jelentős késést okozott adott esetben a hiányosságok .

A vázolt nehézségek elsősorban a bejáró munkavállalóknak okoztak bosszúságot, de a távolsági vonatoknál is gyakran panaszkodtak az utasok. Ugyanez mondható el a nemzetközi vonatokról, főleg a nyáron közlekedő zsúfolt idényjáratokról. A nyugati kapcsolatra - már csak presztízs és a devizabevétel miatt - jobban figyelt a MÁV, de egyes időszakokban a társvasutak szintén elégedetlenségüknek adtak hangot a magyar vasúttársaság felé, a kocsik állapotát kifogásolva. 1964-ben a francia vasút intézett megkeresést a MÁV-hoz, panaszolva a kocsik állapotát, tisztaságát és hiányos

. Erre mutat rá egy két évvel korábbi cikk is, különösen a mosdók piszkosságát hangsúlyozva: nincs víz, se szappan, se papír. Ennek legfőbb oka, az újság szerint, hogy a célállomásokon alig van . Az erőfeszítések ellenére a helyzet alapvetően nem változott, a hatvanas évek végén is koszosak voltak a . Különösen a budapesti kocsikkal voltak gondok, hiszen innen indult, ide érkezett a legtöbb vonat, a személykocsik 40%-át is valamelyik budapesti pályaudvarhoz „honállomásították". Vidéken általában több idő jutott a takarításra, ráadásul kevesebb kocsival kellett törődni, így a nem fővárosba tartó vonatok kulturáltabbak voltak.

Az állomások és pályaudvarok tisztaságának alapvető eszköze a seprű és lapát volt, belső terekben felmosóronggyal kiegészítve. Az állomások esztétikája jelentősen függött az állomási személyzet igényességétől is, mennyire figyeltek oda állomásukra, esetleg munkaidőn túl csinosították. A frekventáltabb állomások és megállóhelyek a nyári szezonra minden évben megújultak, de ez elsősorban a Balaton, Velencei tó, Dunakanyar állomásaira volt

. A három nagy fővárosi pályaudvaron azonban a hatalmas embertömeg miatt ez elégtelennek bizonyult, ezért kellett nyugatról takarítógépeket vásárolni.

Bitskey Tibor színművész 1963-ban egy gyorsvonaton.
Folyosón az akkor még elmaradhatatlan hamutartó

A fentiek tükrében nem csoda, hogy 1988-ban a szegedi vasútigazgatóság területén tartott felmérés során a válaszadók 58%-a volt csak elégedett a vonatok

. A nem túl pozitív kép kialakulásához az utazóközönség is hozzájárult - ahogy a válaszadók leírták a . A vasutasok gyakran panaszolták, hogy minek takarítani, ha az utasok rögtön összepiszkolják a vonatokat. A panaszok jogossága mellett ugyanakkor az utasok a menetjegyváltásával egy szolgáltatást vásárolnak, tehát jogosan várják el a tiszta és megfelelően felkészített vonatot - érvelt Kavalecz Imre, a MÁVINFORM . Ugyanez már harminc évvel korábban is megfogalmazódott: a napi 20-60 km-ről ingázók a tiszta, karbantartott, fűtött és világos vasúti kocsikat, a tiszta állomásokat és udvarias kiszolgálást . Az 1950-60-as évek idején - ideológiai okokból - kiemelten kezelt dolgozók hétvégi előforduló szemetelés miatt a végállomásokon külön takarítónőket kellett kihelyezni a vonatok takarítására, ugyanis már az odaúton papírpoharak, csikkek és hamu, valamint papírszemét borította a . Szintén az utasok számlájára írható a vandalizmus, illetve a villanyégők, hamutartók, tükrök ellopása, ami ugyancsak rontott az utazás .

A nemdohányzó utasok védelme érdekében egyre több kocsit jelöltek ki nemdohányzónak, illetve az állomások várótermeiben is megjelentek a dohányzást tiltó piktogramok. Idővel a hamutartókat is eltávolították. A hetvenes évek végén először a szobi vonalon indítottak dohányzó szakasz nélküli vonatot, majd 1981-1982-es menetrenddel kiterjesztették a dohányzási tilalmat a 90-100 perc menetidejű helyi vonatokra is. Persze a gyakorlat mást mutatott, gyakran mellékes szempontnak tűnt a hamutartó hiánya, és a földre

.

A vasút területén az utasok étellel, itallal való kiszolgálása az Utasellátó feladata és monopóliuma volt. Élelmes, vállalkozó kedvű személyek azonban zugárusítással konkurenciát jelentettek az Utasellátónak. A zugárusok munkásvonatokon árultak

. Előfordult állomáson is árusítás, Mátészalkán egy 79 éves helyi lakos árusított napraforgómagot. A vásárlók teleköpködték az állomás területét és a környező utcákat, amit a Kelet-Magyarország is szóvá tett. A MÁV válaszából kiderül, hogy az idős férfit többször megbírságolták már, ennek ellenére tovább árulta [popup title="szotyoláját" format="Default click" activate="click" close text="„Magot” [!]. Kelet-Magyarország, 1964. március 13. (MÁV Központi Irattár. Digitális Nyilvántartó Rendszer. 9/1964/382/VI sz. üi.)"].

Vasúton (1971)

A fekete vonatok említése nélkül nem lehet teljes az összeállítás. Az elfogyasztott szeszesitalnak és a zsúfoltságnak köszönhetően ma már szinte elképzelhetetlenül piszkos állapotban érték meg egy-egy pénteki, szombati nap végét a

. Szemléletesen mutatja be egy szabolcsi út momentumait Tar Sándor 1978-as . Nem csak a járműveken, hanem az állomásokon is meglátszódott a hétvégi roham, a nógrádi Népújság cikkében arról panaszkodik, hogy Salgótarján állomás utasvárója este tele van részegekkel, és nem hagyják békén az utazni vágyókat, zavarják a nyugalmat. Az állomás mellékhelyiségét összepiszkolják, így az koszos és büdös, a legyek tanyája. Ugyanez igaz Diósjenő és Nagybátony mellékhelyiségeire. Balassagyarmat és Pásztó várótermét a piacosok foglalják el, akik a hajnali vonatra várakozás közben szemetelnek. A megye állomásai általában piszkosak, gyakran nincs világítás, de még közkút .

A szemetelést nem csak a szegényebb, iskolázatlanabb rétegre lehet leszűkíteni, az expresszvonatok kulturáltabb utasközönsége sem mindig figyelt oda környezetére. A vasúti közlekedés nagy előnye, hogy utazás közben az ember ehet-ihat kedvére, még alkoholos italt is. Az igen kedvelt sört üvegben kiszerelve árusították a büfékocsikban. Fogyasztás után ezeket ugyan vissza lehetett vinni, ám sokan már az állomáson felszerelkeztek, vagy zugárustól vásároltak, az üres üvegek pedig nem fértek el a szemetesekben. Ilyenkor vagy kidobták az ablakon az üveget, - ahogy Kibédy Ervin is teszi az első kisfilmben -, vagy a padlón, az ülések alatt kötöttek ki. Csörömpölésük zenei aláfestéssel színesítette az

.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő