Budapesten megalakult az Országos Katholikus Diákszövetség Köz-ponti BizottságaTovább
Munkatársi akciók Horváth Ede eltávolítására (1960–1964)
„Horváth Ede [...] mintaszerű munkásigazgató volt 1953-54-ig, amikor kezdte elfelejteni, hogy mi volt, hogy honnan jött és kezdett megváltozni. [...] Az általa kiérdemelt sikerek és gazdasági eredmények, a közelébe férkőzött kétes elemek és született nagyravágyása egyre jobban megszédítették és 1955-től egy új Horváth Edét ismertünk meg: a személyi kultuszt elváró, a kollektív pártvezetést semmibe vevő diktátort, aki a régi gyárosokhoz hasonló durva hangon kezdett beszélni volt munkatársaival, és mindjobban átvette a luxus, a fény, a pompa és a kispolgári tulajdonságok alkalmazását."
Belovitz Ferenc ügyét a városi fegyelmi bizottság Háhn és Móra ügyétől elkülönítve, más időpontban tárgyalta. Őt is ugyanazzal vádolták, mint Háhnékat, akik a KB-nak küldött névtelen levélben a gyárban tapasztalható hibákat, illetve „a vállalatvezetés, különösen Horváth et. igazgató magatartását kifogásolták," aki „osztályidegen" munkatársakkal van körülvéve, azok befolyása alatt áll. Belovitz számára azonban a fegyelmi bizottság a legenyhébb pártbüntetést, dorgálást javasolt, mert bár ő is részt vett „a párt szervezeti szabályzatával és szervezeti felépítésével össze nem egyeztethető csoportosulásban, de őszintén és önkritikusan mondta el, hogy megbánta (tettét) és maga (is) elismeri helytelenségét." Az enyhe büntetést azzal is alátámasztották,
ő „volt az, aki ezen intrikák szerzőit nyilvánosságra hozta, ill. a Megyei Pártbizottsággal közölte."A Győr Városi Pártbizottság végrehajtó bizottsága 1961. január 16-i ülésén a fegyelmi bizottság javaslatát határozattá emelte. Belovitz a fegyelmi büntetést tudomásul vette, ellenben Háhn és dr. Móra a döntéssel nem értett egyet és azt megfellebbezte a Megyei Pártbizottságnál. (Lásd a 6. forrást!)
Már a fegyelmi bizottság, majd később a városi és megyei pártbizottság végrehajtó bizottsága is kérte Háhnt, hogy ügyének elbírálása érdekében adja át a Fock Jenőnek írt levele másolatát, amit Háhn előbb megígért, majd néhány nappal később Fock engedélyéhez kötötte. 1960. december 6-ai levelében egyrészt felfedte magát, másrészt kérte Fock Jenőt, hogy engedélyezze a hozzá írt bejelentés másolatának átadását a helyi pártszervezeteknek. (Lásd a 4. forrást!)
Fock Jenő titkársága eleinte a Győr-Sopron Megyei Pártbizottság révén megpróbálta kideríteni a bejelentő személyét, de mivel ez kezdetben nem sikerült, Háhn Kucsera Mihály aláírású levelével 1960 végéig nem foglalkozott. A KB apparátus Háhn 1960. december 6-ai levelére sem válaszolt, hanem az ügy összes dokumentumát (így Háhn 1960. június végi levelét is) december 21-én elküldte Bittmann Ernőnek, Győr város pártbizottsága első titkárának. Ezt a lépést azzal indokolták, hogy „Bittmann elvtárs ismert és becsületes ember, nem lehet igaz, amit róla írtak." Tehát amikor a városi párt végrehajtó bizottság szigorú megrovás pártbüntetésben részesítette őket, illetve később, amikor Háhnék a Megyei PB-hez, illetve ennek elutasító döntése után a KEB-hez fellebbeztek, Háhn Fock Jenőhöz írt levele már hónapok óta ott lapult Bittmann Ernő páncélszekrényében. A városi pártbizottság első titkára ugyanis azért, mert a bejelentők által feltárt korrupciós ügyben személyesen is érintett volt, a „frakciózás" ügyben keletkezett iratokról mélyen hallgatott, és azokat nem adta át a helyi pártfegyelmi bizottságnak.
A Megyei Párbizottság Háhnék fellebbezésével nem foglalkozott, a fellebbezést vizsgálat nélkül elutasította, mivel Háhn Fock engedélyének hiányában a megyei fegyelmi bizottságnak sem adta át az inkriminált levelet. Háhn Miksa és dr. Móra Bertalan ezért 1961 áprilisában a fegyelmi ügyekben legfelsőbb MSZMP fórumhoz, a Központi Ellenőrzési Bizottsághoz (KEB) fordult. (Lásd a 7. forrást!) A KEB a győri városi pártbizottságtól bekérte az ügyre vonatkozó összes, mintegy háromtucatnyi dokumentumot, amit Bittmann Ernő városi első titkár természetesen rendelkezésükre bocsátott, de közben igyekezett menteni saját magát és még jobban lejáratni Háhn Miksát. (Lásd a 8. forrást!) Horváth Ede az affér kirobbanása után közölte dr. Móra Bertalannal, hogy nem maradhat a gyárban, keressen magának új munkahelyet, mert nem kíván a továbbiakban vele együtt dolgozni. Arról is gondoskodott, hogy Mórának a Szerszámgépgyárban eltöltött utolsó néhány hónapját a lehető legjobban megkeserítse. Azon túl, hogy igyekezett megnehezíteni a munkahelyváltást, megpróbálta ellehetetleníteni, befeketíteni a vállalati jogászt. Tisztában volt vele, hogy ellenfelén annak fián keresztül tudja a legnagyobbat ütni, ezért forráshiányra hivatkozva megvonta Móra BME villamosmérnök karán tanuló fiának vállalati ösztöndíját. (Lásd a 9. forrást!)
A pártfegyelmi határozat felülvizsgálata során a KEB megállapította, hogy Háhnék jó néhány védelmükben vett személy esetében nem, vagy nem jól ismerték a gyárból történő eltávolításuk vagy önkéntes felmondásuk okát. Az esetek egy részében nem arról volt szó, amit a bejelentésben állítottak, hogy ti. Horváth Ede kiüldözi a gyárból „a harcos elvtársakat." A volt személyzeti osztályvezető pl. azért volt kénytelen önként felmondani, mert nős ember létére napokon keresztül egy nővel tartózkodott a vállalati vadászházban, ahol a gyár igazgatójának adta ki magát. Az egyik vállalati pártbizottsági tagot azért rúgták ki a gyárból (majd zárták ki a pártból is), mert részegen pisztolyával hadonászott és botrányt okozott. Tény, hogy a Szerszámgépgyár 34 vezető beosztású munkatársa között szokatlanul alacsony volt a párttagok aránya, de a vállalati pártbizottság álláspontja szerint ezek a vezetők becsületesen és tisztességesen
.Ugyanakkor a KEB megállapította, hogy a Háhnék bejelentésében szereplő tények jó része valós, amiért elsősorban a vállalat igazgatóját terhelte a felelősség. Horváth Ede szabálytalanul használta fel az igazgatói alapot, és lényegesen túllépte a reprezentációs keretet is. A Szerszámgépgyár 1958-1959-ben hazai licenc alapján csónakmotorokat gyártott. A kohó- és gépipari miniszter szigorú tilalma ellenére Horváth Ede 25-30 csónakmotort adott párt- és állami funkcionáriusoknak „próbahasználatra." A „próbahasználat" csak ürügy volt a csónakmotorok ingyenes juttatására. Így kapott motort Bittmann Ernő, a Győr városi pártbizottság első titkára, Csányi Dezső, a városi pártbizottság titkára, Bódi Gyula KGM iparigazgató, Török István, a Vasas Szakszervezet volt főtitkára. De élvezte ezt az ingyenes juttatást Molnár László, a megyei Revíziós Bizottság elnöke, Lakatos Albert, a Győri Vagongyár vezérigazgatója és mások. Adtak csónakmotort használatra („kipróbálásra") üdülőknek és vízi sportszakosztályoknak is. 1960 nyarán a minisztériumi vizsgálat feltárta a csónakmotorokkal kapcsolatos szabálytalanságokat, és kötelezte a gyárat, hogy a „próbahasználaton" lévő csónakmotorokat vonja vissza, amelynek egyesek eleget tettek, mások viszont nem. A visszaadott, egyenként 5900 Ft-ba kerülő csónakmotorokat a gyár leértékelte, amelyeket a korábbi használók töredék áron megvásárolhatták, és így azok immár legálisan a tulajdonukba kerültek. Az is kiderült, hogy 1960-ban Bittmann Ernő városi első titkár, K. Papp István megyei titkár és Döbörhegyi Ernő szerszámgépgyári főkönyvelő részére a gyár TV antennát és feszültségszabályozót gyártott és szerelt fel a lakásukon. A mintegy 3000 Ft értékű antennákért és feszültségszabályozókért Bittmann 722 Ft-ot, K. Papp 400 Ft-ot fizetett, Döbörhegyi pedig ingyen kapta a három csatorna vételére alkalmas antennát.
A KEB súlyos hibának tartotta, hogy Horváth Ede - pénzhiányra hivatkozva - 1961 tavaszán megvonta Móra Bertalan II. éves villamosmérnök hallgató ösztöndíját, aki a Győri Szerszámgépgyár társadalmi ösztöndíjasa volt, és a BME-n tanult. Az igazgató elismerte, hogy nem a pénzhiány, hanem a műegyetemi hallgató apjával kirobbant konfliktusa miatt - tehát kicsinyes bosszúból - szüntette meg az ösztöndíj folyósítását arra való hivatkozással, hogy pártfegyelmi alatt álló szülő gyereke ne kapjon vállalati támogatást. (Lásd a 10. forrást!)
A KEB Háhn Miksa és dr. Móra Bertalan fegyelmi büntetését
mérsékelte, és ugyanebben a pártbüntetésben részesítette Bitmmann Ernőt is. A pártfegyelmik ellen benyújtott fellebbezések kivizsgálása során a KEB olyan tények birtokában jutott, amely megkerülhetetlenné tette Horváth Ede felelősségének a megállapítását. 1961. szeptember 25-ei jelentésükben engedélyt kértek a Politikai Bizottságtól, hogy a Horváth Ede igazgató ellen felmerült panaszok ügyében vizsgálódhassanak. Horváth Ede ugyanis KB póttagként magasabb párttestület hatásköri listájába tartozott, ellene csak a PB vagy a KB engedélyével lehetett vizsgálatot folytatni. (Lásd a 11. forrást!) A PB 1961. október 17-én felhatalmazta a KEB-et, hogy vizsgálja ki a Győri Szerszámgépgyár igazgatója ellen felmerült panaszokat és tegyen javaslatot a fegyelmi büntetés mértékére nézve. (Lásd a 12. forrást!)A KEB 1961. december 6-ai előterjesztésében azt javasolta a PB-nek, hogy hibái és az elkövetett szabálytalanságok, törvénytelenségek miatt részesítse Horváth Edét megrovás pártbüntetésben. (Lásd a 13. forrást!) A PB 1961. december 19-én a KEB javaslatát elfogadta és úgy határozott, hogy a döntésről tájékoztatják a Központi Bizottságot. (Lásd a 14. forrást!) Gáspár Sándort bízták meg azzal, hogy közölje Horváth Edével a PB reá vonatkozó fegyelmi határozatát, ami 1962 elején meg is
. A PB 1962. január 30-ai ülésén megtárgyalták, és elfogadták annak a tájékoztatónak a szövegét, amelyet Horváth Ede fegyelmi ügyében a KB tagjainak és póttagjainak küldtek ki. Egyidejűleg döntöttek arról is, hogy a KB következő, 1962. február 9-ei ülésén Nemes Dezső előterjesztésében ismertetik a Győri Szerszámgépgyár igazgatójának fegyelmi ügyét. (Lásd a 15. forrást!) A Központi Bizottság 1962. február 9-ei (kibővített) ülése egyhangúlag jóváhagyta a PB javaslatát, Horváth Ede megrovás pártbüntetést kapott. Az állampárt szervezeti szabályzata szerinti második legenyhébb büntetési fokozatot azzal indokolták, hogy „Horváth elvtárs [...] kiváló szakember" és „vezetése alatt a gyár sokat fejlődött." Magatartásán viszont javítania kellene, mert „emberi hibái miatt" már többször figyelmeztették. A legfontosabb enyhítő körülmény az volt, hogy Horváth Edének sem a csónakmotorok próbahasználatra való kihelyezésében, sem a reprezentációs keret szabálytalan túllépéséből egyéni haszna nem származott. (Lásd a 16. forrást!) Tehát ez az eset semmiben sem hasonlított a KB-ban nem sokkal korábban tárgyalt Török-ügyhöz. Török István - aki KB tag, Győr megyei országgyűlési képviselő és Vasas Szakszervezeti főtitkár volt - korrupciós pénzből és a szakszervezet építési részlegének a kivitelezésében összkomfortos nyaralót építtetett magának. Ha kiderült, az ilyen esetekben a vezetőt semmi sem menthette meg a bukástól, Törököt is letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ezért megfosztották minden tisztségétől. A pártállam abban az esetben nézte el a nomenklatúra tagjainak kisebb-nagyobb szabálytalanságait, ha azt az elkövető a „társadalom," illetve az általa vezetett intézmény vélt vagy valós érdekében tette, kezéhez semmilyen korrupciós pénz nem tapadt és egyébként eredményesen dolgozott. Ellenben, ha a törvénytelen akciókból saját maga is részesedett, akkor a bukást, funkcióitól való megfosztást, a pártból való kizárást - súlyosabb esetekben a letöltendő börtönbüntetést - a korábbi érdemekre való tekintet nélkül senki sem .Ez az eset minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy 1962 végén, amikor javaslatot tettek az 1963. február 24-ei országgyűlési választásokon indítandó jelöltekre, a Győr-Sopron Megyei Pártbizottság a pártfegyelmi büntetés alatt álló Horváth Edét, (aki egyébként 1953-tól több cikluson keresztül parlamenti képviselő volt), kihúzta a listáról. A KB apparátus, illetve a Politikai Bizottság nyomására azonban a megyei pártbizottság megváltoztatta álláspontját, és ezt követően már támogatta Horváth Ede indítását a választásokon. (Lásd a 17. forrást!) Meglehetősen nagy volt a Győr-Sopron Megyei PB vb-jének az ellenállása akkor is, amikor Lakatos Albertnek, a vagongyár vezérigazgatójának 1963 tavaszán viharos gyorsasággal bekövetkezett nyugdíjaztatása után Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter nyomására Horváth Edét nevezték ki a győri nagyvállalat élére úgy, hogy közben megtartotta a Szerszámgépgyári igazgatói
.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 24.
Megszületett Lőrincze Lajos magyar nyelvész, 1952-ben Kodály Zoltán biztatására a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című nyelvművelő...Tovább
Szerémség a Szerb Királyság része lesz.Tovább
Kun Béla vezetésével megalakul a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP).Tovább
A Huszár Károly kormány megalakulása.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő