Archívum

2020: „Összeforrni a dolgozó néppel” – A felsőoktatás helyzetének elemzése 1952-ből

A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a felsőoktatás nagymérvű átalakítása is megkezdődött. Az iparosítás programjának végrehajtása új egyetemek, új karok létrehozását igényelte, és a hallgatók személyi összetételének osztályszempontok szerinti megváltoztatására is nagy erőfeszítéseket tettek. A közvéleménynek sikerekről számoltak be, a propaganda a „dolgozó nép” oktatási lehetőségeinek soha nem látott mértékű bővüléséről beszélt. A valóság azonban ebben az esetben is sokkal árnyaltabb volt. Az elhibázott felsőoktatási politika a rendellenességek, az eredménytelenségek eseteinek bő tárházává vált, amit már a korszakban is igyekeztek kivizsgálni és elemezni. E szigorúan a belső köröknek szóló jelentésekből választottunk ki egyet, hogy megmutassuk, a hatalom szempontjából milyen problémák terhelték a Rákosi-rendszer felsőoktatását.

2020: Road movie à la française? – Alain Peyrefitte krakkói francia konzul beszámolója magyarországi útjáról

A francia külpolitika figyelme 1948/1949 után fokozatosan elfordult a kelet-közép-európai régiótól, és a kapcsolatok a szovjet hegemónia alá került országokkal leépültek. Ebben a hidegháborús feszültség erősödése, illetve a franciákat lekötő indokínai, majd algériai háború is szerepett játszott. Sztálin halála után a francia diplomácia ismét fontosnak tartotta, hogy a kelet-európai változásokat jobban megértse, és a kapcsolatok újrarendezésén gondolkodjon. Erre a nyitásra a szocialista országok (elsősorban Lengyelország és Magyarország) részéről is nyitottság mutatkozott. A katolikus értelmiségi, Alain Peyrefitte 1954 és 1956 között konzulként szolgált Krakkóban. Az egyik feladata az volt, hogy a szocialista országok belviszonyait elemezze. Ezt a feladatát részben az utazásai révén tudta teljesíteni. Jelentései, amelyek közül az 1955-ös magyarországi útjáról szólót közöljük, hasznos forrásként szolgálnak ahhoz, hogy megértsük, egy fiatal francia diplomata, aki korábban nem élt egyik kelet-európai országban sem, hogyan látta a belviszonyokat, a hétköznapi emberek életét, a sztálinizmus létező valóságát. A jelentésének külön érdekessége, hogy a magyar és a lengyel helyzetet összehasonlítva elemzi.

2020: Egészségügy és kollektivizálás Szolnok megye példáján (1961)

A kollektivizálás a Kádár-korszak propagandájában a nagyüzemi mezőgazdálkodás megvalósításaként szerepelt, amely többek között jobb egészségügyi ellátást is ígért a sokat szenvedett vidék számára. Helyi szinten azonban még mindig kevéssé feltárt, miként valósultak meg az ígéretek, illetve, hogy a kezdeti évek milyen sikereket és anomáliákat mutattak fel. Írásunk ennek a mérlegnek a megvonásához kíván hozzájárulni egy megye történetén keresztül.

 

2020: Az enyhülés fogságában? Joe Biden és George McGovern demokrata szenátorok magyarországi tárgyalásai (1977. augusztus 8–16.)

Az 1975-ös helsinki egyezmény megkötése után a hidegháború történetében új szakasz, az enyhülés időszaka következett. A kelet-nyugati kapcsolatok megélénkültek, és mindkét oldalon keresték a kapcsolatépítés lehetőségeit. A szocialista blokkban a Helsinkiben vállalt kötelezettségek közül az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályok leginkább a magyar vezetésnek nem okoztak gondot. Ez a „rugalmasság” kihatott a kádári Magyarország nemzetközi megítélésére, és így az ország – Lengyelország mellett – az enyhülés egyik első számú haszonélvezőjévé vált. Magyarország számára ugyanis alapvető érdek volt a nyugati kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és ehhez politikai-ideológiai engedményeket is kész volt tenni. Az 1977-es amerikai választásokon hatalomra jutott Carter-adminisztráció is stratégiai célként fogalmazta meg az enyhülés továbbvitelét, és annak központi elemét az emberi jogok kérdése jelentette. Az amerikaiak (és a többi nyugati hatalom) elsődlegesen a családegyesítési kérdéseket, a szabad mozgást, a bilaterális kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul, amely elvárásoknak a magyar vezetés viszonylag könnyen meg tudott felelni, és így hamar a Nyugat „aktuális kedvencévé” tudott válni.

 

2020: Grósz Károly 1988. szeptemberi tárgyalása Erich Honeckerrel

Grósz Károly, akit az 1988. május 20–22-i országos pártértekezleten a lemondott Kádár János utódaként az MSZMP KB főtitkárává választottak, alig négy hónappal később Magyarország egyik legfontosabb partnerországának vezetőjével, Erich Honeckerrel tárgyalhatott a Német Demokratikus Köztársaságban. Forrásközlésemben röviden összefoglalom a magyar párt- és kormányküldöttség 1988. szeptember 8–9-i kelet-berlini látogatásának fontosabb eseményeit, majd közlöm az ahhoz kapcsolódó, legfontosabbnak vélt hazai és német levéltári dokumentumokat.

 

2020: „Ínségköltségvetés” – Megszorító csomag az 1920-as években

Nehéz szívvel terjesztette be Bud János pénzügyminiszter 1924-ben a stabilizációs költségvetést, amely szorosan alkalmazkodott a Népszövetség Pénzügyi Bizottsága által megállapított keretekhez. A pénzügyminiszter költségvetési beszédében szükségesnek tartotta néhány elvi álláspont leszögezését. Elsősorban nyíltan kijelentette, hogy a költségvetés nem is „szükség-”, hanem „ínségköltségvetés”.

 

2020: „Az Ausztria és Magyarország közti viszonynak javítását az szolgálja leginkább, ha arról mennél kevesebb szó esik” – A soproni népszavazás utóélete a Külügyminisztériumi Levéltár fennmaradt irataiban (1921–1938)

Az ún. nyugat-magyarországi kérdés az 1921. évi kis magyar–osztrák háború után bölcs, komoly formában máig nem vitatott kompromisszumos megoldással zárult. Ugyanakkor a két országnak nagyrészt az Osztrák–Magyar Monarchia diplomáciai boszorkánykonyhájában edződött politikusai tudatosan jegelték a problémát, amely a kétoldalú kapcsolatokat kisebb-nagyobb mértékben egészen 1938-ig megterhelte. Bécsben továbbra is a „soproni csalásról”, Budapesten pedig az „osztrák hullarablásról” szólt a fáma.

 

2020: A Galilei Kör válságperiódusa 1914–1916-ban

A magyar történelem egyik legjelentősebb diákegyesületének, az ateista-szabadgondolkodó fiatalokat tömörítő Galilei Kör (1908–1919) történetét két korszakra választja szét az első világháború kitörése. Míg az első, „nagy” korszakot az antiklerikalizmus jellemezte, az 1914 utáni „kis” korszakot az antimilitarizmus. Időbe telt azonban, amíg a galileisták előadások és szemináriumok szervezésével a magyarországi antimilitarista mozgalom élére álltak: sokáig az is kérdéses volt, hogy a diákegyesület folytatni tudja-e a működését. A közölt dokumentumok – a Galilei Kör 1915. október és 1916. augusztus közti közgyűlési és választmányi üléseinek jegyzőkönyvei – e válságperiódusába nyújtanak betekintést.

 

2020: Mindszenty József panaszlevele a Vatikánba egyes magyar jezsuiták ellen

A KALOT 1946. júniusi ünnepe konfliktust váltott ki a szervezet jezsuita vezetői és Mindszenty József bíboros hercegprímás között. Nagy Töhötöm SJ igazoló (kioktató) levelére válaszul, amelyet a bíboros „förmedvény”-nek nevezett, utóbbi bepanaszolta a Vatikánban a jezsuitákat, akik nem fogadják el a „püspökök által elfogadott rendszert”. A panaszlevél szövege nem került elő a magyarországi közgyűjteményekből, csak 2020. március 2-a után a Vatikáni Levéltárakból, nevezetesen az Álltitkárság Államközi Kapcsolatokban illetékes Szekciójának levéltárából. Ezt a levelet ismertetjük, majd közöljük magyar és latin szövegét.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt április 17.

1989

A Magyar Demokrata Fórumhoz tartozó fiatalok szándéknyilatkozatot fogadtak el arról, hogy ifjúsági mozgalmat indítanak. Kinyilvánították,...Tovább

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők