Bevezető

Szalay Ferenc 1924. június 7-én született a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Rákoskeresztúron. Szülei, Szalay Ferenc és Illyés Jolán kiskereskedők voltak és Rákosligeten volt fűszerüzletük. Iskolai tanulmányait itt kezdte meg, majd a negyedik osztály elvégzése után, 1934-től 1938-ig az esztergomi Szent Antal Gimnázium tanulója volt. 1938–1942 között a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Katolikus Czuczor Gergely Gimnáziumába járt, itt tette le az érettségi vizsgát. Ezt követően az ETO Sportegyesület – melynek Szalay Ferenc évek óta sportolója volt – fenntartójánál, a győri Vagongyárban kezdett el dolgozni. Kezdetben a hídvas raktárban volt anyagkezelő, majd a központi raktárban anyag-átvételező, s végül az anyagelszámoláson tisztviselő. 1943-ban beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára. 1944-ben visszaköltözött Budapestre, ahol a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél helyezkedett el. 1944 őszét és telét Rákosligeten töltötte, a világháborús helyzet következtében főként szülei lakásának a padlásán. 1944 decemberének végén a helyi iskolában felállított tábori kórházban jelentkezett munkára: nappal sebesülthordó és műtős volt, este pedig a falu sebesültjei számára létrehozott szükségkórházat vezette az öccsével, illetve egy volt ápolónővel. 1947-ig ismét a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél dolgozott, 1950-ig pedig édesapja

.

1946 és 1950 között a ferences rend szombathelyi főiskoláján elvégezte a hittudományi tanulmányok első négy évét. 1950-ben, már a rend erőszakos feloszlatása után, titokban szentelték fel pappá. Ez év őszén beiratkozott a Hittudományi Akadémia

. 1951 augusztusának végén találkozott a Ferences Gimnázium igazgatójával, aki a vezetése alatt álló intézménybe hívta mint testnevelő tanárt. 1952-ben jelentkezett, és felvételt nyert a Magyar Testnevelési Főiskola . 1954 nyarán megnősült, így augusztusban meg kellett válnia a ferences rendtől és gimnáziumtól. Néhány hónapig a nyergesújfalui Viscosa gyárban dolgozott, majd decembertől Esztergomban a Bányagépészeti Technikum Kollégiumában .

Komárom megyében az 1956. október 23. és október 25. közötti időszak viszonylagos csendben telt, sőt a helyi újság, a Komárom Megyei Dolgozók Lapja október 24-én még úgy került az utcára, mintha mi sem történt volna a fővárosban az előző este. Másnapra azonban felbolydult a megye. Október 25-én reggel Budapestről gépkocsival érkezett fiatalok az egyetemisták 16 pontos követelését kezdték el osztogatni Dorogon, és sztrájkra szólították fel a bányászokat. Az első utcai tüntetésre Esztergomban a Bányagépészeti Technikum tanulóinak az akcióját – a délután folyamán leszedték a Városháza homlokzatáról a vörös csillagot – követően

.

Szalay Ferenc ezen a ponton lett aktív részese a forradalom esztergomi eseményeinek. 1956. október 25-én nyolc diákjával együtt kiment a Hősök terénél gyülekező tömeg elé, ahol az egyik diákja, Csuma János felolvasta a Diáktanács által szövegezett hat pontos forradalmi követelést. Másnap részt vett azon a tüntetésen, melynek résztvevői a városon keresztül vonulva a Széchenyi téren éltették a forradalmi változásokat. Az október 26-i sötétkapui 

követően a délutáni órákban Horváth Klára tanácselnök telefonhívására Szalay is megjelent a Városházán, ahol közölték vele, hogy a rend biztosítása érdekében az Esztergomi Munkás–Paraszt–Katonatanácsot megalakították, melynek elnöki tisztére őt jelölték. Azonban két nappal később – miután lezajlott a munkástanács választás – kiderült, hogy a város polgárainak jelentős része az előzőleg alakított tanácsot nem ismeri el. S bár leváltották a korábbi elnöki tisztségéből, mint elnökhelyettes az újonnan létrehozott Esztergomi Nemzeti Tanácsnak is a tagja lett. Ebből adódóan részt vett annak a bizottságnak a munkájában is, melynek feladata a Sötétkapunál történt események kivizsgálása volt.

 Sötétkapu és a vérengzés helyén az áldozatok nevét őrző emléktábla
 

Jelen volt a Nemzeti Tanács 1956. november 2-i ülésén is, ahol arról döntöttek, hogy a kompromittálódott városi dolgozók közül hat főt (

szerint 8-at) elbocsájtásra javasoltak, többeket pedig másfél havi fizetett szabadságra küldtek. 1956. november 6-án ( és  mellett) tagja volt annak a háromtagú küldöttségnek, amely a Nemzeti Tanács megbízásából Tatára ment a megszálló szovjet csapatok parancsnokságára. Itt azt közölték velük, hogy amennyiben a Nemzeti Tanács továbbra is biztosítja a rendet a városban, nem kerül sor a szovjetek bevonulására. 1956. november 15–18-a között Bády István megbízta azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot a Budapesti Központi Munkástanáccsal, vegyen részt az ülésein, és számoljon be az ott elhangzottakról az . Hetente két–három alkalommal utazott Budapestre, s a helyi döntések az ott elhangzottak alapján születtek meg. Így került sor a november 22–23-i kétnapos sztrájkra és az Esztergomi Városi Munkástanács létrehozására. A Duna menti vállalatok munkástanácsainak összefogása érdekében 1956. november 4-én Dorogon a Szénbányászati Tröszt épületében megalakították a Komárom Megyei Dunamenti Központi Munkástanácsot. Szalay vállalta az üzemi munkástanácsok tájékoztatását, s még ugyanazon a napon összeállították a Tájékoztató 1. számát, melyet december 7-én Híradó címen újabb kiadvány követett. December 8-án jelen volt a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács utolsó tanácskozásán, ahonnan magukkal hozták a december 11–12-i országos sztrájkra szólító felhívást. Ezt másnap a Komárom Megyei Dunamenti Központi Munkástanács ülésén elfogadták, és csatlakoztak a sztrájkhoz. Miután 1956. december 11-én a munkástanács beszüntette tevékenységét, Szalay folytatta kollégiumi nevelőtanári .1957 januárjában azonban a Kádár-kormányt és az MSZMP-t éltető feliratokat áthúzással megrongált, melyeket a posta, a bíróság és a mozi épületének falán . 1957. február elején letartóztatták. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Ezt követően az év folyamán a rendőrség és az ügyészség több alkalommal kihallgatta az 1956-os szerepvállalásával kapcsolatban. (Lásd a 2., 3., 4., 5. számú dokumentumot!)

A kistarcsai és tököli internálása után fővádlottként állították 

, a zártkörű tárgyalás 1958. január 27-én kezdődött. Az elsőfokú ítéletet 1958. február 17-én hirdették ki. Ebben a szabadságvesztés mellett jelentős mértékű mellékbüntetés is megjelent, így például a vagyonelkobzás. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága másodfokon 1958. október 27-én hozott ítéletet, mégpedig a vádlott javára. Szalay Ferencet öt év szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra (1000 Ft) ítélték, valamint hat évre eltiltották egyes  . A büntetés letöltése során megjárta a főváros és a vidék több büntetés-végrehajtási intézményét, mígnem az 1960. április 4-e alkalmával meghirdetett amnesztia révén szabadult. (Lásd a 6. számú dokumentumot!)

Szüleihez költözött Rákosligetre, s ott lakott egészen 1966-ig, ekkor ismét megnősült (első felesége 1958-ban vált el tőle). Győrben talált otthonra, és különböző magas- és mélyépítő, illetve gépgyártó vállalatoknál dolgozott. Több szakmában szakmunkási vagy technikusi vizsgát tett le. (Lásd a 7. és 8. számú dokumentumot!)

Több súlyos betegséget vészelt át. Ezek közül infarktusának „köszönhette”, hogy pályája – hosszú kitérő után – értelmiségi munkakörben zárulhatott. Lábadozása idején ugyanis megkeresték régi győri osztálytársai és arra bíztatták, hogy kapcsolódjon be a város sportéletébe. Fél év múltán már a megyei sporthivatal atlétikai szakfelügyelőjeként dolgozott. 1984 végén innen ment nyugdíjba, de mint részmunkaidős munkavállaló az 1990-es évek elején is dolgozott. 1991-ben kapta meg az 1956-os 

. (Lásd a 9. számú dokumentumot!)

2002-ben Győrben hunyt el.