A Budapesti Nemzetközi Vásár 1947 őszén

A cikkünkben közölt fotók a budapesti nemzetközi vásárok egyik érdekes színfoltját alkotják. A Városligetben 1947. szeptember 5-én megnyílt és a hónap 15-éig tartó Őszi Vásár a második világ-háború befejezése után az első nagyszabású és nemzetközi szintű vásár volt. Többek között egy csoportkép erejéig együtt láthatjuk Ortutay Gyula kultuszminisztert, Bárányos Károly földművelésügyi minisztert, Oliver Pearce Edgcumbe tábornokot, a Brit Katonai Misszió vezetőjét és Vlagyimir Petrovics Szviridov altábornagyot, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnökhelyettesét.

A Budapesti Nemzetközi Vásárok kezdete 1906-ig nyúlik vissza, amikor a Vígadó épületében márciusi vásárt rendeztek a magyar termékek vásárlásának és fogyasztásának népszerűsítésére. 1907-től a városligeti Iparcsarnokban rendezték, mint Tavaszi Vásárt, 1912-től pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vette át a rendezést. Hivatalos elnevezését 1925-ben kapta 

 A cikkünkben közölt fotók is a budapesti nemzetközi vásárok egyik érdekes színfoltját alkotják. A Városligetben 1947. szeptember 5-én megnyílt és a hónap 15-éig tartó Őszi Vásár a második világháború befejezése után az első nagyszabású és nemzetközi szintű vásár volt. A háború után először csak Őszi Vásárt rendeztek, majd később tavasszal is. A kiállítási előkészületeket már jóval korábban, 1947 elején elkezdték. Az egyik, 1947. augusztus 26-án kelt felvételen egy pavilon kivitelezési munkálatai láthatók a városligeti Vajdahunyadvár szomszédságában. A vásár megrendezése abba a kommunista gazdaságpolitikai elképzelésbe illeszkedett bele, amelynek kezdetei még 1945-re vezethetők vissza, eredményei pedig az akkori propaganda szerint az 1947. augusztus 1-jén elindult hároméves gazdaságfejlesztési (újjáépítési) tervhez köthetők. A politikai és gazdasági feltételek átalakulása (pénzügyi stabilizáció, az államosítások, egy stabil fizetőeszköz megteremtése, a szovjet gazdasági behatolás, egy új gazdaságirányítási rendszer kiépítése stb.) 1947 nyarára oly mértékben megvalósultak, hogy elhárultak az akadályai a lényegében kommunista elképzelések szerint kialakított állami beruházási és költségvetési terv megindításától, amely kétségkívül a szocializmus bevezetésének irányába mutatott. A Magyar Kommunista Párt (MKP) részére nagyon fontos volt a stabilizáció minél gyorsabb befejezése, amit jól mutatnak Gerő Ernő beszámolójának szavai a Politikai Bizottság 1946. június 15-ei ülésén, valamint a PB állásfoglalása. Eszerint:„Elő kell készíteni a rendőrséget a stabilizáció biztosítását célzó intézkedések kijátszói elleni küzdelemre. Meg kell tiltani a valuta-, deviza- és arany forgalmát, és kötelezővé kell tenni beszolgáltatásukat. Szakasitssal és meg kell állapodni, hogy a legközelebbi két héten belül két-három nagy feketézőt fel kell  A fenti idézet vélhetően nem szorul külön értelmezésre, annyit azonban hozzátehetünk, hogy mindössze csak egy rövid részletet villant fel a kommunista újjáépítési politika eszköztárából. A már említett szovjet gazdasági befolyás első látható megnyilvánulásának az 1945. augusztus 27-én aláírt magyar-szovjet gazdasági együttműködésről szóló egyezményt tekinthetjük, melynek értelmében vegyes vállalatok  A szerződésnek volt egy kereskedelmi része, amit a korszak gazdaságpolitikusai is elfogadhatónak tartottak, miszerint piachoz és nem utolsósorban nyersanyaghoz juttatta a magyar gazdaság egyes ágait. A Szovjetunió iparcikkekért és mezőgazdasági termékekért cserébe nyersanyagot szállított Magyarország részére. A magyar kormány még 1946. március-áprilisban írta alá a vegyes vállalatok felállításáról szóló megállapodásokat, amelyek valójában szovjet irányítás alatt és a magyar törvények figyelmen kívül hagyásával, szovjet tulajdonú pénzintézeten keresztül működtek (pl. Meszhart, Maszovlet, Maszovol stb.). 1947 folyamán megállapodás született a vegyes vállalatok működéséről is. Ez arról rendelkezett, hogy a magyar állam köteles évente 33,5 millió forintnyi osztalékot fizetni a szovjet államnak anélkül, hogy e vállalatok éves mérlege ismert lett volna. Mindezen lépések csak kezdetét jelentették Magyarország gazdasági elszigetelésének és a Szovjetuniótól való függés kialakulásának. A fent leírtak ismeretének birtokában talán nem is különös, hogy a magyarországi szovjet vállalatok bemutatására külön pavilon létesítettek, amelyben a Magyarország és a Szovjetunió között fennálló természetes gazdasági egymásrautaltságot (függést) és a két nép közötti barátságot kívánták hangsúlyozni. A cikkünk mellékleteként közölt fotók egyikén Tildy Zoltánköztársasági elnök,  tájékoztatásügyi miniszter és  kereskedelemügyi miniszterek társaságában Svájc pavilonjának megtekintésekor látható. A fényképek tanulsága szerint a protokollnak és a kor szokásainak megfelelően a kiállítás megnyitóján mellett több illusztris vendég is megjelent. Többek között egy csoportkép erejéig együtt láthatjuk Ortutay Gyula kultuszminisztert, Bárányos Károly földművelésügyi minisztert, Oliver Pearce Edgcumbe tábornokot, a Brit Katonai Misszió vezetőjét és Vlagyimir Petrovics Szviridov altábornagyot, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnökhelyettesét. A fotó azért is érdekes, mert a rajta szereplőknek a korszak hivatalos rendezvényein történő megjelenéssel - a sokszor mindennapi konfrontáció ellenére is - az együttműködésről is tanúbizonyságot kellett tenni. Kétségtelen tény azonban, hogy az évente megrendezett nemzetközi vásárok sokszor kiváló reklámot nyújtottak a magyar ipar, gyárak, vállalatok, a mezőgazdaság és termékeinek bemutatkozásához és népszerűsítéséhez. A korabeli tájékoztatási politika a különböző sajtóorgánumokon, szakfolyóiratokon, valamint szövetkezeteken keresztül természetesen mindent megtett annak érdekében, hogy a háború utáni első igazán jelentős volumenű nemzetközi kiállítást megfelelően  A fordulatot követően azonban többször megtörtént, hogy Magyarország politikai okokból nem vett részt más - elsődlegesen nyugati - országok hasonló nemzetközi ipari vásárain. 

Jelzet: XXXII-8 KÜM Fotógyűjtemény (1947-1966)

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők