Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

A Politikai Bizottság 1983. július 26-i határozata az új Nemzeti Színház felépítéséről

MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGASzigorúan bizalmas!
H/233/1983.

A Politikai Bizottság 1983. július 26-i határozata az új Nemzeti Színház felépítéséről

I.

Az új Nemzeti Színház felépítése politikai, kultúrpolitikai szempontból indokolt. Számos jel mutatja, hogy a közvélemény, amely a régi épület lebontására hozott döntést tudomásul vette, azóta is nemcsak várja, hanem egyre erőteljesebben sürgeti az új Nemzeti Színház felépítését. Folyamatosan jelentkeznek párt- és társadalmi szerveinknél egyes személyek és csoportok, kollektívák (pl. általános iskolák, szocialista brigádok, a muvészértelmiség tagjai, a muvészeti szövetségek vezető testületei, a külföldi emigráció egyes körei), hogy felajánlják anyagi és technikai segítségüket. A legszélesebb rétegek körében él a tudat: népünk a nehezebb gazdasági körülmények között is hajlandó és képes egységét bizonyító közös összefogással, adakozással jelentős mértékben hozzájárulni a Nemzeti Színház felépítéséhez. Mivel 1987-ben lesz az első pesti magyar nyelvu színház megnyitásának 150. évfordulója, az elmúlt időszakban megszaporodtak az új épület felépítését célzó spontán kezdeményezések, felajánlások, ami ismételten arról tanúskodik, hogy a társadalmi igény áldozatkészséggel párosul. Ez év januárjában a Magyar Írók Szövetsége, a Színházmuvészeti Szövetség és a Magyar Építőmuvészek Szövetsége közös levélben fordult Kádár János elvtárshoz az új színház megvalósítása lehetőségének ismételt megvizsgálása érdekében.

1983-ban sor került egy - az 1966-os díjnyertes pályamuvön alapuló - korszerubb fejlesztési cél tervezet elkészítésére. A mintegy 18.000 m2 alapterületu épületkomplexum egy 11oo fős színpadtermet és egy 200 fős kistermet, továbbá kiegészítő egységeket foglal magába. Az épület építészetileg reprezentatív megjelenésu, nemes (döntő mértékben hazai anyagokból) tervezett, az alapvető színházi funkcióra összpontosító, kivitelezésében mértéktartó, de kiemelkedő minőségu kell legyen. Az épület legalkalmasabb helyének a XIV. kerület Dózsa György út városligeti oldala bizonyult, a Gorkij fasor tengelyében. A létesítmény erkélye egyben az ünnepi felvonulások dísztribünjeként is szolgál. A beruházás becsült költsége prognosztizált áron: 2,4 milliárd forint, amely összeg a megvalósítás során feltehetően emelkedni fog. A tervezett ütem szerint 1983 végére elkészül a beruházási javaslat, majd 1984 elejére az alapozási terv, ami lehetővé teszi 1985 tavaszán az alapkő letételét.

II.

A Politikai Bizottság megerősíti a Nemzeti Színház felépítéséről szóló korábbi határozatait és időszerunek tartja a munkálatok megkezdését.

Az épület jellegére és helyére vonatkozó elképzeléseket irányadóként tudomásul veszi. Helyesli, hogy az alapkő letételére még a VI. ötéves terv folyamán kerüljön sor és az építkezés legkésőbb 1989-re fejeződjék be.

A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy a cél érdekében induljon széles köru országos társadalmi akció, amelynek keretében a felajánlások különféle formáira (pénzadományozástól a társadalmi munkáig) nyíljék lehetőség. Vállalatok és állami intézmények hivatalos anyagi forrásaikat e célra ne adományozzák.

A Politikai Bizottság helyesli, hogy az új Nemzeti Színház felépítésével kapcsolatos teendők összehangolására alakuljon védnökség.
A Politikai Bizottság felhívja a Minisztertanácsot, bízza meg a Muvelődési Minisztériumot, hogy mint a beruházás felügyeleti szerve fogja össze az új Nemzeti Színház felépítésével kapcsolatos feladatokat, koordinálja az akcióban érdekelt szervek, társadalmi szervezetek tevékenységét.

Záradék:

A határozatot kapják:

  • Aczél György,
  • Gáspár Sándor,
  • Havasi Ferenc,
  • Lázár György,
  • Losonczi Pál,
  • Maróthy László,
  • Óvári Miklós,
  • Sarlós István elvtársak, a Politikai Bizottság tagjai,
  • Szurös Mátyás elvtárs, a Központi Bizottság titkára,
  • a Központi Bizottság osztályvezetői,
  • Faluvégi Lajos elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese,
  • az építési és városfejlesztési miniszter,
  • a muvelődési miniszter,
  • a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a KISZ Központi Bizottság első titkára,
  • a Fővárosi Tanács elnöke,
  • a Magyar Írók Szövetségének főtitkára,
  • a Magyar Színházmuvészeti Szövetség főtitkára,
  • a Magyar Építőmuvészek Szövetségének főtitkára, a Magyarok Világszövetsége főtitkára.

Az előterjesztés szerkesztett formában jelenjen meg a KB Agitációs és Propaganda Osztály Bizalmas Tájékoztatójában.

MOL-M-KS-228f. 5. cs. 887. őe. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP - olitikai Bizottság - 887. őrzési egység)

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők