Kádár levelek

Hatalom és művészet

„Az a bizalom és tisztelet, amely Önt népünk részéről övezi, adta a kezembe a tollat, hogy egy közérdekű ügyben jelen levelemmel felkeressem. Az eddigi tapasztalataim ugyanis – sajnos – arról győzhettek meg, hogy akiknek mint illetékeseknek az alábbiakban előadott kérdésben intézkedniök kellett volna, nem tették.” (Vígh Károly)

A Kádár-korszak nemcsak a gazdaság- és társadalompolitikában, az oktatásban és a tudományos kutatásban, hanem a kulturális életben is enyhülést hozott az 1950-es évek diktatúrájához képest. 1956 után a kultúra és az ideológia viszonya megváltozott. Kádár ugyanis a kultúra rész-szerepét hangsúlyozta az összpolitikai szempontokhoz képest. Ezek szerint a kultúra még mindig a legfontosabb, de már nem az egyetlen eszköze volt az ideológiai befolyásolásnak, és legfőképpen már nem az egyedüli reprezentánsa az

A kultúra kitüntetett ideológiai szerepe a két világrend hidegháborús szembenállásának egyik következménye volt, feladatául a fennálló rendszer ideológiai legitimációját kapta. A hatalom a

jegyében ellenőrizte és befolyásolta a kultúra valamennyi területét. Mindvégig érvényben volt a „3T" néven elhíresült értelmiség- és művészetpolitikai elv, melynek értelmében az alkotókat és műveiket három („támogatott", „tűrt" „tiltott") kategóriába sorolták. A támogatás-tűrés-tiltás hármas elvén belül a határok elmosódottak voltak. Hogy az adott pillanatban mi számított elfogadottnak vagy ellenségesnek, azt mindig a párt megfelelő vezetői döntötték el. Így egy nagyon bürokratikus, ugyanakkor képlékeny rendszer jött létre, mely tág kereteket adott a hivatalosan nem is létező cenzúrának. A hatvanas évekre a kultúra irányításában az adminisztratív intézkedések dominanciáját felváltották a kifinomult manipulációs módszerek, egyre nagyobb jelentőségűek lettek a személyes kapcsolatok, ezt az időszakot a kompromisszumok, érdekkijárások, lekötelezések hatották át. A rendszer másik jellemző vonása volt, hogy a művészeti élet szereplőivel a hatalom személyes kapcsolatot tartott fenn. A rendszer totalitárius volt, felpuhítva személyes kapcsolattartáson, egyénre szabott jutalmazáson és büntetésen alapuló politizálással. Ismeretes, a korszak értelmiségpolitikáját leginkább Aczél György nevével fémjelezhetjük. Kádár a kulturális és művészeti életet érintő fontosabb döntések előtt kikérte Aczél véleményét, de legalábbis tájékoztatta minden lényegesebb ügyről, erre is láthatunk példát az alább közölt iratok között.

Kádár Major Tamással, Illyés Gyulával, Kassák Lajossal személyes viszonyt ápolt levelezett, írásai személyes hangvételűek. Amikor egyéb kulturális ügyben fordultak hozzá beadvánnyal, akkor is szinte minden esetben tájékoztatást, tanácsot kért Aczél Györgytől, Pozsgay Imre kulturális minisztertől, vagy Kornidesz Mihálytól, a KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetőjétől és csak ezek után hozott döntést.

(b-j) Illyés Gyula, Major Tamás, Juhász Ferenc, Kádár János

Fotó: Politikatörténeti Intézet  

    
Az alábbi, a Magyar Országos Levéltár Kádár János titkársága iratanyagában található dokumentumok felvillantják előttünk Kádár viszonyát Major Tamással, Kassák Lajossal és Illyés Gyulával. Emellett bepillantást nyerhetünk abba is, hogy művészeti ügyekben milyen beadványokkal keresték meg és ő hogyan reagált, milyen módon, kiknek a segítségével válaszolta meg a panaszos leveleket. A dokumentumok nem illeszkednek szervesen egymáshoz, mégis tükrözik Kádár hozzáállását - és annak az idők folyamán való megváltozását - a kérdésekhez.

A kronológiailag első levélben Kádár János bocsánatkérésre szólítja fel Major Tamást, a Nemzeti Színház igazgatóját, aki a levél tanúsága szerint egy születésnapi estén megsértette Kállai Gyulát és annak feleségét. A sértés konkrét okát nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy Kádár, Kállai és Major kapcsolata több évre nyúlik vissza. Kállainak, mint a Budapesti Nemzeti Bizottság főtitkárának szerepe volt abban, hogy 1945-ben Major Tamás a Nemzeti Igazgatója lett, később pedig Kállai, mint népművelési-miniszterhelyettes majd művelődésügyi miniszter állt munkakapcsolatban Majorral. Kádárt és Kállait pedig 1951-ben ugyanazon koncepciós perben ítélték börtönbüntetésre, ahonnan mindketten 1954-ben szabadultak.

A levélben említett szülésnap minden bizonnyal Kállai Gyula 50. születésnapja (1960. június 1.), aki ekkor a Minisztertanács első elnök-helyettese volt. A Kállai és Major közötti vita okára csak következtethetünk. Major nem sokkal korábban vette fel a kapcsolatot Bertolt Brecht özvegyével. Az általa vezetett Berliner Ensemble 1959-ben vendégszerepelt Magyarországon a Galilei élete című darabbal. A Brecht-féle Galilei feldolgozást Major is szeretette volna bemutatni, de nem engedélyezték. Ez okozhatott feszültséget Major és Kállai között 1960-ban. De mivel ekkor Kállai Gyula volt az Állami- és Kossuth Díj Bizottság elnöke, elképzelhető, hogy valakinek az elismerése körül támadt vita. Ebben az időszakban történt Sinkovits Imre, illetve Gobbi Hilda kényszerű átszerződése a Nemzetiből a József Attila Színházba, amelyek ugyancsak

jelentettek.

Kádár János bocsánatkérésre felszólító levele Major Tamásnak.
Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 730. ő. e. – 1960. június 7.
                                                                       
Nem tudni, hogy Major Kádár levelének hatására bocsánatot kért-e Kállaitól és annak feleségétől, annyi bizonyos, hogy Majorral, aki 1956 után Kádár szűkebb tartozott, később Kádár megszakította kapcsolatát, mivel Major a hetvenes évek folyamán szűkebb körben kritikus nézeteket hangoztatott.

 

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 13.

1945

Az szovjet hatóságok Budapesten letartóztatják Raoul Wallenberg svéd diplomatát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/5-6.

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.

Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.

Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.

Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.

Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.

 

Budapest, 2024. december 18.

Miklós Dániel
főszerkesztő