Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

Felhívás az Új Nemzeti Színház építésére

Az első Nemzeti Színházat a reformkor társadalma emelte, hogy a nemzeti újjászületést és a társadalmi haladást vállaló új eszmék harcosa, a nemzeti dráma és színjátszás, a magyar nyelv ápolásának messze sugárzó központja legyen. A színházmuvészet a kultúrát, a magyar dráma és előadás a nemzeti nyelv egyenrangúsító diadalát jelentette, az önerőből emelt épület a nemzet intézményteremtő, cselekvő erejének bizonyítékát. 70 évig állt fenn a színház első épülete, melynek létrehozásához a korabeli magyar társadalom minden rétege tehetsége szerint járult hozzá pénzzel, ingyenes munkával.

Az első Nemzeti Színházat a reformkor társadalma emelte, hogy a nemzeti újjászületést és a társadalmi haladást vállaló új eszmék harcosa, a nemzeti dráma és színjátszás, a magyar nyelv ápolásának messze sugárzó központja legyen. A színházmuvészet a kultúrát, a magyar dráma és előadás a nemzeti nyelv egyenrangúsító diadalát jelentette, az önerőből emelt épület a nemzet intézményteremtő, cselekvő erejének bizonyítékát. 70 évig állt fenn a színház első épülete, melynek létrehozásához a korabeli magyar társadalom minden rétege tehetsége szerint járult hozzá pénzzel, ingyenes munkával.

Legyen végleges és méltó otthona a fővárosunkban az ország első színházának!

Most, a megújuló és növekvő társadalmi igénytől is ösztönözve, ez ügy nemzeti jelentőségének tudatában született meg a döntés, hogy á1lamunk jelentős anyagi forrásokat biztosit az új színház felépítésére.

Az építésre kedvezőtlen gazdasági helyzetben, fokozott takarékosságot parancsoló nemzetközi és hazai feltételek között kerül sor. Talán ezért is párosult az új Nemzeti Színház felépítésének sürgetése úgyszólván minden alkalommal a személyes és kollektív áldozatvállalás felajánlásaival; s ha államunk kész is a terv valóra váltására, ezért is érezzük helyénvalónak a többmilliárdos beruházás terheinek megosztását.

Mégsem ezért - nem csak és nem elsősorban ezért hívunk fel mindenkit közadakozásra, hanem mert a Nemzeti Színház hajlékának felépítése hagyományaink szellemében ma is közügy. olyan vállalkozás, amelyben kinek-kinek közvetlen részvétele, önkéntes áldozatvállalása örökölt juss, amitől megfosztani senkit sem lehet. Egyszersmind szocialista társadalmunk nemzeti egységének, nép és állam összeforrottságának, a jövő iránti bizalomnak önkéntes megnyilatkozása.

A Magyar Színházmuvészeti Szövetség, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Építőmuvészek Szövetsége, a Magyarok Világszövetsége, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa felhív mindenkit - társadalmi szerveket, intézményeket, egyesületeket, közösségeket, minden magyar állampolgárt; határainkon túl is mindenkit, akit származása, érzülete Magyarországhoz köt - hogy szándéka és tehetsége szerint felajánlott adományokkal, pénzzel, munkával, szolgáltatással közvetlenül járuljon hozzá a Nemzeti Színház új, méltó otthonának felépítéséhez.

Kelt 1983 szeptemberében, az Ember Tragédiája bemutatásának 100. évfordulóján.

 

MOL-M-KS-288f. 5.cs. 887. ő.e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP - Politikai Bizottság - 887. őrzési egység)

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők