Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

Források

A Nemzeti Színház igazgatójának átirata a Népszínház épületének karbahelyezése ügyében

BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS POLGÁRMESTERE

221.770
1945.-XI. ü.-oTárgy: A Nemzeti Színház igazgatójának átirata a Népszínház épületének karbahelyezése ügyében

Miniszter úr!

A Nemzeti Színház igazgatójának értesítéséből köszönettel vettem tudomásul, hogy az igazgatóság az általa használt Népszínház épületén bedőléssel fenyegető további háborús pusztulást a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által rendelkezésre bocsátott fedezetből közvetlen intézkedéssel megszüntette.

Sajnálattal értesültem azonban arról, hogy ez - a magyar művelődést szolgáló épületekre szánt - fedezet a színházépület használhatóvá tételére nem elegendő.

Sajnálattal vettem azt is tudomásul, hogy az államkincstár, mely a Népszínház épületét közel negyedik évtizede használja, a maga részéről a helyreállítási költségeket, egymagában úgy látszik, viselni nem hajlandó.

Az épület tulajdonosa, a Budapesti magyar Népszínházi Alapítvány, amint az a minisztérium előtt is ismeretes, ez idő szerint - színielőadások szüneteltetése következtében - sem jövedelemmel, sem számottevő alapítványi tőkével nem rendelkezik s az alapítványra hárított költségeket viselni nem képes.

Teljes értékében méltányolom azt, a komoly szerepet, amelyet a Nemzeti Színház a magyar művelődés életében betöltött és azt a fontos hivatást, ami különösen a jövőben reá vár, - szeretném tehát a színházépület karbahelyezését tőlem telhetőleg a mielőbbi megvalósítás felé vinni.

A székesfőváros sokoldalú súlyos, anyagi kötelezettségeire tekintettel erősen mérlegelnie kell minden további kötelezettségvállalást, ezért a színházépület használhatóvá tételének költségeit egymagában vállalni nem képes. Ezek a munkálatok pedig siettetve hajtandók végre.

Arra kérem tehát a Miniszter Urat, legyen szíves a Nemzeti Színház által 1908. év óta használt színházépület karbahelyezésének költségeiből - melyek voltaképpen a Nemzeti Színház régi állandó otthonának használhatóvá tételét szolgálják - az államkincstár terhére részét kivenni, mert csak ezzel az előfeltétellel tudom a székesfőváros anyagi hozzájárulását vállalni, mely célra 2.000.000 P-t szándékozom rendelkezésre bocsátani.

Véleményem szerint csak így oldható meg, hogy azt a színházat, melyben a Nemzeti Színház egy emberöltő óta dolgozik és szolgálja a magyar művelődést, számottevő szünetelés nélkül meg lehessen menteni rendeltetésének.

Kérem tehát a Miniszter Urat, legyen szíves, értesíteni, milyen mértékben fogja az államkincstár a hosszú idő óta Nemzeti Színház céljait szolgáló Népszínház-épület helyreállítási és karbahelyezési költségeit biztosítani.

Budapest, 1945. június hó 11.

Vas Zoltán
polgármester

MOL-XIX-I-1-i-2-2tétel-21457-1945 10.doboz (Magyar Országos Levéltár - Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium - Művészeti és Szabadművelődési Osztály - Színházak ügyei-21457-1945)

Ezen a napon történt június 03.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők