Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

Javaslat a Politikai Bizottságnak új Nemzeti Színház felépítésére

KB Tudományos és
Kulturális Osztály
Szigorúan bizalmas!
KB Államgazdasági OsztályKészült 26 pl-ban
Állg/3440

Javaslat
a Politikai Bizottságnak
új Nemzeti Színház felépítésére

A földalatti gyorsvasút Nemzeti Színház alatti megállóhelyének építése a Nemzeti Színház állapotának megvizsgálását és a színház jövőjét meghatározó javaslatok kidolgozását teszi szükségessé.

  1. A Nemzeti Színház 1875-ben épült. A második világháborúban súlyosan megsérült, s mind építészeti, mind muszaki állagában teljesen elavult. Az épület tartó falai az aránytalan süllyedés következtében elferdültek. Érvényes tuzrendészeti határozat a 220-as áramra való átállásnál - 1964-1965-ben - előírja a teljes elektromos berendezés kicserélését. A színpadi alsó gépezet csak korlátozottan használható, az erkély szerkezetek, közönségszolgálati helyiségek felújításra szorulnak. 1961-ben ideiglenesen meg kellett szüntetni a muködtetést a tetőszerkezet meghibásodása miatt. Akkor olyan döntés született, hogy a színház épületének korszerusítése - amely kb. 80-100 millió forintot tett volna ki - nem célszeru és az életveszély megszüntetésére csak a szükségesebb javításokat kell elvégezni.
  2. A földalatti vasút építése szükségessé teszi a Nemzeti Színház épületének megerősítését. Ennek érdekében rövidesen megindulnának a megerősítési munkálatok. A földalatti építése, valamint az ezt követő rekonstrukció miatt 5-6 évig a színházépület nem üzemeltethető. A megerősítés és az ezzel járó károk helyreállítása becslés szerint 40 millió forint költséggel jár. A előbbiekben említett és elkerülhetetlen rekonstukcióval együtt a jelenlegi épület felújításának becsült összege 120 millió, ugyanakkor az épület adottsága miatt csak a századforduló technikai színvonalát lehetne elérni.
  3. Fentiek alapján nem tartjuk célszerunek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker Dózsa György úton. /Dísszemle tér/ Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. /Ugyancsak a Dísszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is./

Határozati javaslat

  1. A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy a Nemzeti Színháznak a földalatti gyorsvasút építésével összefüggő megerősítése és felújítása helyett a harmadik ötéves tervben új Nemzeti Színház épüljön.
    Az erre vonatkozó döntés a sajtóban - megfelelő időpontban - kerüljön nyilvánosságra.
  2. A színház megtervezésére nemzetközi pályázatot kell kiírni.
  3. Az építéssel összefüggő előkészületek megindítására vonatkozó javaslatokat 1964 első felében a Muvelődésügyi Minisztérium és az Országos Tervhivatal terjesszék a Gazdasági Bizottság elé.
  4. A Nemzeti Színház megfelelő átmeneti elhelyezésére a Muvelődésügyi Minisztérium dolgozzon ki javaslatot és azt 1964 február 1-ig terjessze a KB Agit. Prop. Bizottsága elé.

Budapest, 1963. december 3.

Párdi ImreDarabos Iván

A javaslat megvitatása: MOL-M-KS- 288f. 5. cs. 322ő.e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP - Politikai Bizottság-322 őrzési egység)

A vita résztvevői: (PÁRDI IMRE: Az Államgazdasági Osztály vezetője, KÁLLAI GYULA: A Minisztertanács elnökhelyettese, FOCK JENO: MSZMP KB Titkára, KÁDÁR JÁNOS: MSZMP KB első titkára, ACZÉL GYÖRGY: A Muvelődésügyi Miniszter első helyettese)

Javaslat új Nemzeti Színház felépítésére

PÁRDI IMRE elvtárs:

A felújítás és a földalattival kapcsolatos megerősítés összege önmagában is felveti, hogy új Nemzeti Színház felépítésére van szükség és ez helyes.

KÁLLAI GYULA elvtárs:

Az előterjesztés első két pontjával nem tudok vitatkozni. Ebből úgy látszik, tényleg kell színházat építeni. Javaslom, fogadja el a Politikai Bizottság, hogy új Nemzeti Színházat kell építeni. Azonban hogy hol építsük, azt ne most határozzuk el. Általában mindig problémát jelent a hely kijelölése. A mostani helynek is már legalább háromféle felhasználási célját ismerem. Régen arról volt szó, hogy felvonulási teret képezünk ki szobrokkal, stb., - a Fővárosi Tanácsnak is van határozata, hogy a Város-liget liget jellegét erősíteni kell, és ami nem szükséges, azt onnan ki kell telepíteni. De legfőképpen azért javaslom, hogy ne döntsünk most ebben, mert a városrendezők úgyis felforgatják még ezt. Ezen tovább kell gondolkozni.

A határozati javaslat 3.) pontjában azt írják, hogy a szóban forgó javaslatokat 1964. Első felében terjesszék illetékes szervek a Gazdasági Bizottság elé. Ezzel egy időben kellene hely dolgában is intézkedni.

FOCK JENO elvtárs:

Hogy lebontásra kerüljön a Nemzeti színház ezen a helyen és új épüljön és ez a harmadik ötéves tervbe kerüljön bele, azzal egyetértek. A hely kijelölése azonban fontos és első dolog. Addig nem érdemes erről beszélni, illetve a pályázatot meghirdetni, amíg a hely nincs kijelölve. Ha megvan a hely, akkor kell pályázatot hirdetni. Nem lehet úgy dönteni, hogy megnézi 2-3 elvtárs és megmondja, mi legyen. Oda kell adni a városépítésért felelős elvtársaknak, hogy fél éven belül vitassák meg és azután legyen pályázat.

Szerintem a Gazdasági Bizottság elé nem most, hanem körübelül két év múlva kell terjeszteni az anyagot. A pályázat elfogadása után kell a konkrét beruházási program, és akkor kell majd a Gazdasági Bizottságnak megnéznie, hogy ez mennyibe kerül. A pályázattal sok idő eltelik, különösen ha nemzetközi pályázatot hirdetünk. Erre a jövő év rá fog menni és szerintem 1965. Első fele az a reális időpont, amikor a beruházási program alapján a Gazdasági Bizottság, illetve a kormány állást foglalhat.

KÁDÁR JÁNOS elvtárs:

Ami az első pontot illeti, valószínuleg babonás meggondolásból nincs benne, hogy lebontják azt, ami van. Ezt a pontot úgy lehetett volna nyugodt lélekkel megszavazni, ha megmondják azt, addig hol muködik a Nemzeti Színház. A Magyar Színházban? Akkor azt írják ide. Tehát be kell venni az előterjesztésbe, hogy a jelenlegi Nemzeti Színházat le kell bontani és azt is, hogy a Nemzeti Színház addig hol muködik.

Helyes, hogy a helymeghatározás ne így és ne most történjen. Ezt kicsit alaposabban meg kell vizsgálni.

Ami a gazdasági bizottsági tárgyalást illeti, tulajdonképpen elfogadható eljárás, amit Fock elvtárs mondott, de már beszéltünk az elvtársakkal erről a kérdésről és elmondták: meg kellene kísérelni egyszer már egy másfajta rendezést, tervezést, mint ami nálunk szokásos. Mert ha mi azt mondjuk a tervezőknek, hogy tervezzenek Nemzeti Színházat, akkor abba valószínuleg beletervezik az összes korszeru álmokat. Viszont ha azt mondjuk, hogy van 178 millió forint, erre tervezzenek Nemzeti Színházat, akkor más dolog jön ki belőle. Érdemes lenne mégis meggondolni, hogy először megfelelő mérlegelés legyen. Esetleg érdemes lenne megnézni, hogy milyen nagyságrendu értékhatárról van szó.

ACZÉL GYÖRGY elvtárs:

A helyre vonatkozó elképzeléseket az Építésügyi Minisztériummal, Trautmann elvtársékkal megbeszéltük, és másokkal is egyetértésben hoztuk a ligeti javaslatot. De elfogadható, hogy másutt legyen. Az volt az elképzelés, fő szempont, hogy oda kerülne a volt Sztálin-szobor mögé, másrészt olyan helyre kell tervezni, ahol nagy autóparkolási lehetőség van és hogy az épület futése, melegvíz ellátása biztosított legyen.

Az a kérdésem, hogy a hely kijelölésére vonatkozó javaslatot visszahozzuk-e a Politikai Bizottság elé?

KÁDÁR JÁNOS elvtárs:

Oda kell adni az anyagot a városrendezéssel foglalkozó szakembereknek és utána a kormány elé kell terjeszteni. Ide már nem kell visszahozni. Elvileg a Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy legyen új Nemzeti Színház. Az Izabella-teret viszont rendbe kell hozni. Most ez olyan állapotban van, hogy ennek rendbe hozása néhány hónapig el fog tartani. Erre van pénz.

MOL-M-KS-288f. 5. cs. 322.őe. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP - Politikai Bizottság-322 őrzési egység)

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők