Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

Észrevétel "az új Nemzeti Színház építésének problémáiról" című jelentéshez

MSZMP Központi BizottságaSzigorúan bizalmas!
Gazdaságpolitikai OsztályKészült: 4 példányban

Észrevétel
"az új Nemzeti Színház építésének problémáiról" címu
jelentéshez

Az új Nemzeti Színház építésének elkezdésével a IV. ötéves terv, a népgazdaság teherbíró képességének mérlegelése alapján nem számolt, arra anyagi eszközöket nem irányzott elő. A terv lezárásakor a Muvelődésügyi Minisztérium javasolta az Országos Tervhivatalnak, hogy a kulturális területek fejlesztésére előirányzott eszközökből mintegy 100 millió Ft-ot csoportosítsanak át az új Nemzeti Színház építésének megkezdésére. Az új színház építési költségét ekkor még 3-400 millió Ft-ra becsülték. Az újabb elképzelések már 6-700 millió Ft-tal számolnak, de véleményünk szerint ez még alábecsült összeg. A beruházás eszközigénye kb. l milliárd Ft-ra becsülhető.
A IV. ötéves terv számításaiban 90 millió Ft-tal szerepel az Operaház felújítása. Az Operaház rekonstrukciója azonban ennél lényegesen magasabb költségeket igényel. A Muvelődésügyi Minisztérium újabb számításaiban már mintegy 300 millió Ft szerepel, de egyes szakértők véleménye szerint ez az összeg még tovább fog emelkedni. Az Operaház rekonstrukciója sorolásban megelőzi az egyéb színház felújítási és rekonstrukciós munkákat, azonban ma még nyitott kérdés a többlet költségek biztosítása.

A IV. ötéves terv időszakában az Operaház felújítása és a Nemzeti Színház építésének megkezdése az előirányzott egyéb kulturális beruházások megvalósíthatóságát veszélyezteti és ezért - véleményünk szerint - a két cél megvalósítása csak egymástól jelentős időbeni különbséggel lehetséges. Nem tartjuk indokoltnak azt sem, hogy a Muvelődésügyi Minisztérium a IV. ötéves tervben a kulturális területek fejlesztésére előirányzott eszközökből átcsoportosítson a Nemzeti Színház építésére, mert ez elsősorban oktatási és közmuvelődési céloknál növelné a jelenleg is meglévő feszültséget.
A beruházások területén a feszültség a terv véglegesítése óta növekedett. A legújabb felmérések szerint több milliárd az az összeg, amely terven felüli célkituzések, illetve többlet költségek következtében jelentkezik. Ezek többek között abból is adódnak, hogy a lakosság közvetlen ellátásával kapcsolatban újabb problémák, merültek fel. Ilyen például a kórházi ellátás helyzetének javítása, a tömegközlekedés gyorsabb ütemu fejlesztése (METRO építésének gyorsítása). A tervidőszakban komoly erőfeszítéseket igényel a nagyarányú lakás és közmuellátási program teljesítése is.

Az általános beruházási helyzeten belül különösen Budapesten feszült a helyzet, ahol az ipari és nem termelő beruházások nagy hányada koncentrálódik. Mindezek figyelembevételével olyan intézkedések kerülnek előtérbe - összhangban a Központi Bizottság IV. ötéves tervre vonatkozó irányelveivel amelyek a beruházási piac meglévő feszültségének csökkentését eredményezik. Ennek érdekében többek között biztosítani kell azt is, hogy a tervben nem szereplő fejlesztési célkituzések ne kaphassanak szabad utat. A Nemzeti Színháznak, mint a tervben nem szereplő új beruházásnak megkezdése megnehezíthetné az állami szervek népgazdasági egyensúlyt veszélyeztető és gazdasági lehetőségeinket meghaladó fejlesztéseinek, beruházásainak visszaszorítását.
A fentiek alapján az új Nemzeti Színház építésének a megkezdését a IV. ötéves terv időszakában nem tartjuk indokoltnak és azt javasoljuk, hogy e kérdésben a végleges döntésre az V.ötéves terv készítésekor kerüljön sor.

Budapest, 1971. április 14.

(Klézl Róbert)

 

MOL-M-KS-288f.5.cs.552.ő.e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP - Politikai Bizottság-552. őrzési egység)

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők