Bevezetés

Külpolitika és közvélemény

A történeti kutatások egyik fontos, de megítélésünk szerint elhanyagolt elemét képezik az állampolgárok külpolitikai gondolkodására, és az ország helyzetének értékelésére vonatkozó vizsgálódások. Magyarország helyének értékelése a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, illetve a magyar érdekek érvényesítésének a lehetőségei a magyar közgondolkodás számára mindig is érzékeny (de gyakran túlérzékeny) területet jelentettek.

Az ArchivNet 2001/2. számában megjelent "Révész Béla: Újabb dokumentum Nagy Ferenc és Sztálin találkozójáról" című forrásismertetéshez kapcsolódván, a diplomáciatörténeti esemény egy másik aspektusú megközelítésére szeretném felhívni a tisztelt olvasók figyelmét. Nevezetesen arra, hogy a magyar közvélemény hogyan értékelte ezt a látogatást, illetve milyen elképzelések és illúziók tapadtak az igazságos béketeremtés ideájához.

A diplomácia- és köztörténeti eseményeket ismervén tudjuk, hogy a huszadik századi magyar és egyetemes történet fordulópontjának számít a II. világháború befejeződése és a békekötések, illetve a hidegháború kezdete közötti időszak. Ennek az alig 4-5 éves átmeneti periódusnak első felében zajlott le az 1945 utáni békerendezés folyamata, amikor az államok próbálták megtalálni "új helyüket" a Németország összeomlása utáni helyzetben.

A békeelőkészítés folyamán főként a szovjeteknek voltak olyan elképzeléseik, hogy a nagyhatalmi döntésmechanizmusból minél inkább kizárják azokat a győztes országokat, akiknek nem voltak közvetlen politikai érdekeik az európai újrarendezés folyamatában. A Sztálin által kézben tartott szovjet külpolitika az erő pozíciójából, de a realitások figyelembe vételével igyekezett érdekszférájában az (orosz)-szovjet geostratégiai érdekek érvényesítését az érvényre juttatni. Jellemző adat, hogy a Második Világháborút győztesen befejező 21 ország közül csak 5 vehetett részt a békerendezési folyamatban, de a tényleges döntéshozatal csak három ország: Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kiváltsága maradt.

A kelet-közép-európai vesztes államokkal kötött békeszerződések előkészítésében kezdettől fogva a Szovjetunió játszott vezető szerepet. Hiába tiltakoztak az amerikaiak és az angolok a jaltai megállapodásokban a szovjetek által is megígért demokratikus belső fejlődés befolyásolása ellen. A szovjet irányítás alatt álló kelet-közép-európai és balkáni szövetséges ellenőrző bizottságok politikai, és a térségben állomásozó szovjet hadsereg katonai túlsúlya ellenében ezek keveset értek.

Magyarország bel- és külpolitikai helyzete 1946 áprilisában

A magyar közvélemény hangulatának megértéséhez először is röviden vázolni kell a magyarországi belpolitikai helyzet alakulását, és fel kell hívni a figyelmet arra a szakmai munkára, amelyet a Külügyminisztérium tisztviselői végeztek a magyar békeelőkészítés tárgyában. Ez a munka sajnálatos módon párhuzamosan zajlott a politikai pártok békeelőkészítő tevékenységével, és alárendelődött a koalíciós pártküzdelmek politikai erőviszonyainak.

A szakmai munka, vagyis magyar békeelőkészítés diplomáciai előkészítése, teljes nemzetközi elszigeteltségben, 1945 nyarán kezdődött el, amikor az újra felálló Külügyminisztérium Gyöngyösi János vezetésével ismételten megkezdte a békeelőkészítést. 1945 májusában a Békeelőkészítő Osztály vezetésével Kertész István törvényszéki bírót bízták meg, aki nagy ambícióval állt neki a békeelőkészítő munka megszervezésének, a béketárgyalásokon megfogalmazandó magyar tárgyalási pozíció erősítésének.

A Függetlenségi Frontba tömörült pártok 1945 júliusában megbízottakat delegáltak a Békeelőkészítő Osztály mellé, de a pártérdekek és a teljes nemzetközi elszigeteltség, illetve ezen utóbbiból fakadó információhiány nagyon megnehezítette az érdemi munkavégzést. Az osztály számos jegyzéket készített a megszálló hatalmak képviselői számára. Ezeknek az alaphangvétele az volt, hogy Magyarország teljes mértékben le szándékozik mondani az 1945 előtti korszak revizionista törekvéseiről. Ennek megfelelően dolgozták ki 1945. július 2-án a béketárgyalások előkészítésének ideológiai alapjait, amelyet a Minisztertanács július 25-én jóvá is hagyott.

Magyarország a kérdések érdemi mérlegelését és tárgyalásos békét várt. Vagyis azt, hogy a legyőzöttek a Jaltai Nyilatkozat szellemében méltányos elbánásban részesülnek, és a trianoni határok által felvetett nemzetiségi kérdések is rendezésre kerülhetnek. A béketárgyalásokra való felkészülére először a választási győzelmét kihasználni igyekvő Független Kisgazdapárt tett kezdeményezést 1946. januárjában.

A Kisgazdapárt kormányzati elképzelései ugyanis szorosan kapcsolódtak a békeszerződésekhez, mivel arra számítottak, hogy a Szovjetunió, a békeszerződések megkötése után, kivonul a térségből, és érdekei csak a számára baráti kormányok fenntartására irányulnak. Ez viszont lehetővé tette volna, hogy Magyarországon a polgári erők hosszabb ideig hatalmon maradjanak. Ennek megfelelően a párt nagy figyelmet fordított a külpolitikai kérdésekre, és a béketárgyalásokra való felkészülést tekintette egyik legfontosabb feladatának. Az Országos Központ külügyi osztályának irányításával a parlamenti képviselőkből álló külügyi bizottság hozzákezdett a béketárgyalások anyagának előkészítéséhez, a magyar álláspont kidolgozásához, és a pártvezetőség intenzív kampányt kezdeményezett, hogy a magyar közvéleményt is "felkészítse" a tárgyalásokra s azok várható következményeire.

Ezt a munkát a pártpolitikusok mellett a Kisgazdapárt irányítása alatt álló Külügyminisztérium és Tájékoztatásügyi Minisztérium végezte. Az itt közölt forrás, amely egyben a magyar közvéleménykutatások történetéhez is adalékul szolgál, ennek a tevékenységnek a részeként született 1946. április elején, tehát a magyar kormányküldöttség moszkvai útjával egy időben.