Bizalmas jelentés a magyar politikusok moszkvai útjával kapcsolatos közvélemény-kutatásról

(1946. április 18.)

„A negyedik kérdésünkben azt tudakoltuk: »Minő pénzügyi és gazdasági megegyezést vár a moszkvai tárgyalás eredményeként?« A társadalmi osztályok között lényegesebb különbség csak annyiban mutatkozik, hogy az értelmiségiek inkább gondolnak újabb áru csereforgalmi egyezmények megkötésére, mint a kispolgárok és a munkások (43%-28%-28%). A jóvátételi kötelezettségeink enyhítésére leginkább a munkások (31%), legkevésbé az értelmiségiek gondolnak, (22%). Egyébként egyöntetűek a vélemények.”

Bevezetés

Külpolitika és közvélemény

A történeti kutatások egyik fontos, de megítélésünk szerint elhanyagolt elemét képezik az állampolgárok külpolitikai gondolkodására, és az ország helyzetének értékelésére vonatkozó vizsgálódások. Magyarország helyének értékelése a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, illetve a magyar érdekek érvényesítésének a lehetőségei a magyar közgondolkodás számára mindig is érzékeny (de gyakran túlérzékeny) területet jelentettek.

Az ArchivNet 2001/2. számában megjelent "Révész Béla: Újabb dokumentum Nagy Ferenc és Sztálin találkozójáról" című forrásismertetéshez kapcsolódván, a diplomáciatörténeti esemény egy másik aspektusú megközelítésére szeretném felhívni a tisztelt olvasók figyelmét. Nevezetesen arra, hogy a magyar közvélemény hogyan értékelte ezt a látogatást, illetve milyen elképzelések és illúziók tapadtak az igazságos béketeremtés ideájához.

A diplomácia- és köztörténeti eseményeket ismervén tudjuk, hogy a huszadik századi magyar és egyetemes történet fordulópontjának számít a II. világháború befejeződése és a békekötések, illetve a hidegháború kezdete közötti időszak. Ennek az alig 4-5 éves átmeneti periódusnak első felében zajlott le az 1945 utáni békerendezés folyamata, amikor az államok próbálták megtalálni "új helyüket" a Németország összeomlása utáni helyzetben.

A békeelőkészítés folyamán főként a szovjeteknek voltak olyan elképzeléseik, hogy a nagyhatalmi döntésmechanizmusból minél inkább kizárják azokat a győztes országokat, akiknek nem voltak közvetlen politikai érdekeik az európai újrarendezés folyamatában. A Sztálin által kézben tartott szovjet külpolitika az erő pozíciójából, de a realitások figyelembe vételével igyekezett érdekszférájában az (orosz)-szovjet geostratégiai érdekek érvényesítését az érvényre juttatni. Jellemző adat, hogy a Második Világháborút győztesen befejező 21 ország közül csak 5 vehetett részt a békerendezési folyamatban, de a tényleges döntéshozatal csak három ország: Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kiváltsága maradt.

A kelet-közép-európai vesztes államokkal kötött békeszerződések előkészítésében kezdettől fogva a Szovjetunió játszott vezető szerepet. Hiába tiltakoztak az amerikaiak és az angolok a jaltai megállapodásokban a szovjetek által is megígért demokratikus belső fejlődés befolyásolása ellen. A szovjet irányítás alatt álló kelet-közép-európai és balkáni szövetséges ellenőrző bizottságok politikai, és a térségben állomásozó szovjet hadsereg katonai túlsúlya ellenében ezek keveset értek.

Magyarország bel- és külpolitikai helyzete 1946 áprilisában

A magyar közvélemény hangulatának megértéséhez először is röviden vázolni kell a magyarországi belpolitikai helyzet alakulását, és fel kell hívni a figyelmet arra a szakmai munkára, amelyet a Külügyminisztérium tisztviselői végeztek a magyar békeelőkészítés tárgyában. Ez a munka sajnálatos módon párhuzamosan zajlott a politikai pártok békeelőkészítő tevékenységével, és alárendelődött a koalíciós pártküzdelmek politikai erőviszonyainak.

A szakmai munka, vagyis magyar békeelőkészítés diplomáciai előkészítése, teljes nemzetközi elszigeteltségben, 1945 nyarán kezdődött el, amikor az újra felálló Külügyminisztérium Gyöngyösi János vezetésével ismételten megkezdte a békeelőkészítést. 1945 májusában a Békeelőkészítő Osztály vezetésével Kertész István törvényszéki bírót bízták meg, aki nagy ambícióval állt neki a békeelőkészítő munka megszervezésének, a béketárgyalásokon megfogalmazandó magyar tárgyalási pozíció erősítésének.

A Függetlenségi Frontba tömörült pártok 1945 júliusában megbízottakat delegáltak a Békeelőkészítő Osztály mellé, de a pártérdekek és a teljes nemzetközi elszigeteltség, illetve ezen utóbbiból fakadó információhiány nagyon megnehezítette az érdemi munkavégzést. Az osztály számos jegyzéket készített a megszálló hatalmak képviselői számára. Ezeknek az alaphangvétele az volt, hogy Magyarország teljes mértékben le szándékozik mondani az 1945 előtti korszak revizionista törekvéseiről. Ennek megfelelően dolgozták ki 1945. július 2-án a béketárgyalások előkészítésének ideológiai alapjait, amelyet a Minisztertanács július 25-én jóvá is hagyott.

Magyarország a kérdések érdemi mérlegelését és tárgyalásos békét várt. Vagyis azt, hogy a legyőzöttek a Jaltai Nyilatkozat szellemében méltányos elbánásban részesülnek, és a trianoni határok által felvetett nemzetiségi kérdések is rendezésre kerülhetnek. A béketárgyalásokra való felkészülére először a választási győzelmét kihasználni igyekvő Független Kisgazdapárt tett kezdeményezést 1946. januárjában.

A Kisgazdapárt kormányzati elképzelései ugyanis szorosan kapcsolódtak a békeszerződésekhez, mivel arra számítottak, hogy a Szovjetunió, a békeszerződések megkötése után, kivonul a térségből, és érdekei csak a számára baráti kormányok fenntartására irányulnak. Ez viszont lehetővé tette volna, hogy Magyarországon a polgári erők hosszabb ideig hatalmon maradjanak. Ennek megfelelően a párt nagy figyelmet fordított a külpolitikai kérdésekre, és a béketárgyalásokra való felkészülést tekintette egyik legfontosabb feladatának. Az Országos Központ külügyi osztályának irányításával a parlamenti képviselőkből álló külügyi bizottság hozzákezdett a béketárgyalások anyagának előkészítéséhez, a magyar álláspont kidolgozásához, és a pártvezetőség intenzív kampányt kezdeményezett, hogy a magyar közvéleményt is "felkészítse" a tárgyalásokra s azok várható következményeire.

Ezt a munkát a pártpolitikusok mellett a Kisgazdapárt irányítása alatt álló Külügyminisztérium és Tájékoztatásügyi Minisztérium végezte. Az itt közölt forrás, amely egyben a magyar közvéleménykutatások történetéhez is adalékul szolgál, ennek a tevékenységnek a részeként született 1946. április elején, tehát a magyar kormányküldöttség moszkvai útjával egy időben.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 07.

1905

Norvégia felmondja a Svédországgal való unióját.Tovább

1917

Első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább

1921

Románia előbb az április 23-án Csehszlovákiával, majd a június 7-én a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén...Tovább

1942

Második világháború: véget ér a midway-i csata.Tovább

1952

Első alkalommal tartották meg a Pedagógusok napját. Ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők