Képgaléria megtekintéseI. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább
Budapesti információs jelentések 1989. június 16-áról
„Alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltés”
„Az MSZMP BP VB az állampolgárok, a párt fővárosi szervezeteinek, testületeinek és tagjainak észrevételei alapján is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy néhány szónok alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltésre használta fel a társadalmi gyász és megrendülés óráit, olcsó választási agitációt folytatott. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a ravatalt és a sírokat – amelyeknek tehertételét a nemzet és soraiban az MSZMP tagjai is évtizedes súlyként cipelték magukkal – egyesek az ország, földrészünk békéjét felborító, társadalmi revánsra áhítozó, szovjetellenes pódiummá változtatták.”
Orbán Viktor „durva, uszító" szavakkal elmondott 1989. június 16-ai beszédét minősítette a fenti szavakkal a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Budapesti Bizottsága. Bár Nagy Imre és társai 1989-es újratemetésére jól felkészült a Budapesti Pártbizottság -
- arra azonban senki sem számított, hogy ott olyan kifejezések hangzanak majd el, mint „orosz megszállás", „kommunista diktatúra" vagy olyan gondolatok, mint „a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek", „1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt."Pedig a Fideszt már jól ismerték a Köztársaság téren, a fővárosi pártszervezet többször is foglalkozott velük, a fővárosi agitációs szervek által összeállított dossziéban természetesen a Fidesznek is
Megfigyelőjük még aznap értesítette a pártszerveket az I. kongresszus 1988. november 20-ai második számon tartották, hogy hány tagja volt az ötven csoportban működő szervezetnek, ismerték anyagi helyzetét, tagdíjfizetését, munkacsoportjait, Egy 1989. áprilisi statisztikában kerületenként bontva követhették szervezeteik alakulásának dátumait pillanatnyi taglétszámukkal együtt. Az elemző rész feltárta, hogy az MDF, az SZDSZ és a FIDESZ törekedett a legjobban a (munka)helyi csoportok létrehozására, ők azok, akik inkábbAz alternatív szerveződések a romániai falurombolás elleni tömegdemonstrációkkal kerültek
„a Szárszói Front megalakulása; a Magyar Demokrata Fórum szervezetté nyilvánítása; az a a szegedi bölcsész sztrájk, a FIDESZ által kezdeményezett és az ELTÉ-n és a Petőfi-szobornál a vízlépcső ellen lezajlott egyetemista tüntetés; és különösen a adtak munkát a1989. április végén már látszódott, hogy a hatalomnak helyi szinten is
Számuk - egy a pártnak a fővárosi munkásságra gyakorolt hatását vizsgáló feljegyzés becslése szerint - meghaladta a százötvenet. A FIDESZ csoportjai alapvetően iskolákra, művelődési intézményekre épültek. A párt fontosnak tartotta, hogy lakóterületi szinten fejlessze a pártmunkát, figyelje az új szerveződések és a politikai pártok megjelenését, tevékenységét, hiszen „tevékenységük a szervezetépítésen és a tagtoborzáson túlmenően elsősorban a néphatalmi-képviseleti szervekbe történő beépülésre, illetve erre történő felkészülésre koncentrálódik". Számítottak egy tanácsválasztáson megjelenő FIDESZ-SZDSZ-MDF összefogásra is, hogyA Nagy Imre és társai újratemetésén történtek lakossági megítéléséről a pártállam fennmaradását szolgáló, rendkívül összetett agitációs és propagandahálózat „alkalmazottjától" értesülhetett a budapesti PB. A hangulatjelentő az adott hét legfontosabb eseményének tekintette a temetést. Elismerte, hogy „az eseményt a közvélemény jelentős része régen időszerűnek minősítette. [...] több tízezres tömegmegmozdulás méltóságteljes hangulatban, rendzavarás nélkül zajlott le." Az már nem nyerte meg a tetszését, hogy „akadtak, akik éles szovjetellenes, antikommunista kirohanásra" használták fel az alkalmat. Ezt különösen „Rácz Sándor és Orbán Viktor durva, uszító szavaira" vonatkoztatta.
Másnap, június 17-én a Népszabadság kegyeletteljes megemlékezésről, megrendült búcsúról számolt be. Olyan megbékélésről, melyből nem szabad senkit kirekeszteni. Az összes beszédről, előadóról, még Orbánéról is kommentár nélküli „pártatlan" tájékoztatást adott.
A temetésnek a Budapesti Pártbizottságon még hetekkel később is volt visszhangja. A Budapesti Végrehajtó Bizottság közleménytervezetet készített Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban. Megállapította, hogy „a Magyarországon végbemenő reformfolyamatot a fővárosi lakosság, a párttagság döntő többsége támogatja. [...] A gazdaság állapota, az állampolgárok életfeltételei és a társadalmi közhangulat a fővárosban romlott, a szélsőségek erősödtek. [...] Ugyanakkor a vezető testületeknek, a párttagságnak világosan el kell határolnia magát a szélsőségektől. 1989. június 16-a a gyász és a megemlékezés napja volt a fővárosban is. A sokszor elítélt és a már meghaladott korszak a nemzet nyilvánossága előtt is véget ért. Nagy Imre és sorstársai, akik politikai koncepciós perek áldozatai lettek, most végső nyughelyre kerültek. A megtorlások áldozatai mellett fejet hajtunk mindazok emléke előtt, akik hitüket, meggyőződésüket követve, parancsot teljesítve bármely oldalon vagy ártatlanul vesztették életüket. Az MSZMP BP VB az állampolgárok, a párt fővárosi szervezeteinek, testületeinek és tagjainak észrevételei alapján is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy néhány szónok alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltésre használta fel a társadalmi gyász és megrendülés óráit, olcsó választási agitációt folytatott. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a ravatalt és a sírokat - amelyeknek tehertételét a nemzet és soraiban az MSZMP tagjai is évtizedes súlyként cipelték magukkal - egyesek az ország, földrészünk békéjét felborító, társadalmi revánsra áhítozó, szovjetellenes pódiummá
A közleménytervezetet a június 26-ai PB-ülésen fogadták el. 1956 megítélésében célszerűnek tartották megkeresni azt az utat, amelyen közmegegyezésre lehet jutni. A testület felkérte az addig kialakult különböző platformokat, hogy kompromisszumok, megegyezések útján segítsék a párt valós programjának a
A jelentés említi a Mező Imréné és Vásárhelyi Miklós közötti párbeszédet is. Mező Imréné 1989 júniusában írt levelet a budapesti PB-hez, melyben az 1956-ban elhunytakról és a megbékélésről, valamint a
A gyásznap sokak szemében a rendszerváltás kezdetének dátuma volt, ahol az alant lévők katarzisa tagadhatatlan volt, mégha néhány pillanatát a fent lévők egy része olcsó választási agitációnak is minősíthette.
Ezen a napon történt augusztus 04.
1914
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.
Budapest, 2020. június 16.
A szerkesztők