Budapesti információs jelentések 1989. június 16-áról

„Alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltés”

„Az MSZMP BP VB az állampolgárok, a párt fővárosi szervezeteinek, testületeinek és tagjainak észrevételei alapján is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy néhány szónok alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltésre használta fel a társadalmi gyász és megrendülés óráit, olcsó választási agitációt folytatott. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a ravatalt és a sírokat – amelyeknek tehertételét a nemzet és soraiban az MSZMP tagjai is évtizedes súlyként cipelték magukkal – egyesek az ország, földrészünk békéjét felborító, társadalmi revánsra áhítozó, szovjetellenes pódiummá változtatták.”

Orbán Viktor „durva, uszító" szavakkal elmondott 1989. június 16-ai beszédét minősítette a fenti szavakkal a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Budapesti Bizottsága. Bár Nagy Imre és társai 1989-es újratemetésére jól felkészült a Budapesti Pártbizottság -

- arra azonban senki sem számított, hogy ott olyan kifejezések hangzanak majd el, mint „orosz megszállás", „kommunista diktatúra" vagy olyan gondolatok, mint „a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek", „1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt."

Pedig a Fideszt már jól ismerték a Köztársaság téren, a fővárosi pártszervezet többször is foglalkozott velük, a fővárosi agitációs szervek által összeállított dossziéban természetesen a Fidesznek is

 Megfigyelőjük még aznap értesítette a pártszerveket az I. kongresszus 1988. november 20-ai második  számon tartották, hogy hány tagja volt az ötven csoportban működő szervezetnek, ismerték anyagi helyzetét, tagdíjfizetését, munkacsoportjait,  Egy 1989. áprilisi statisztikában kerületenként bontva követhették szervezeteik alakulásának dátumait pillanatnyi taglétszámukkal együtt. Az elemző rész feltárta, hogy az MDF, az SZDSZ és a FIDESZ törekedett a legjobban a (munka)helyi csoportok létrehozására, ők azok, akik inkább

Az alternatív szerveződések a romániai falurombolás elleni tömegdemonstrációkkal kerültek

 „a Szárszói Front megalakulása; a Magyar Demokrata Fórum szervezetté nyilvánítása; az a  a szegedi bölcsész sztrájk, a FIDESZ által kezdeményezett és  az ELTÉ-n és a Petőfi-szobornál a vízlépcső ellen lezajlott egyetemista tüntetés; és különösen a  adtak munkát a

1989. április végén már látszódott, hogy a hatalomnak helyi szinten is

Számuk - egy a pártnak a fővárosi munkásságra gyakorolt hatását vizsgáló feljegyzés becslése szerint - meghaladta a százötvenet. A FIDESZ csoportjai alapvetően iskolákra, művelődési intézményekre épültek. A párt fontosnak tartotta, hogy lakóterületi szinten fejlessze a pártmunkát, figyelje az új szerveződések és a politikai pártok megjelenését, tevékenységét, hiszen „tevékenységük a szervezetépítésen és a tagtoborzáson túlmenően elsősorban a néphatalmi-képviseleti szervekbe történő beépülésre, illetve erre történő felkészülésre koncentrálódik". Számítottak egy tanácsválasztáson megjelenő FIDESZ-SZDSZ-MDF összefogásra is, hogy

A Nagy Imre és társai újratemetésén történtek lakossági megítéléséről a pártállam fennmaradását szolgáló, rendkívül összetett agitációs és propagandahálózat „alkalmazottjától" értesülhetett a budapesti PB. A hangulatjelentő az adott hét legfontosabb eseményének tekintette a temetést. Elismerte, hogy „az eseményt a közvélemény jelentős része régen időszerűnek minősítette. [...] több tízezres tömegmegmozdulás méltóságteljes hangulatban, rendzavarás nélkül zajlott le." Az már nem nyerte meg a tetszését, hogy „akadtak, akik éles szovjetellenes, antikommunista kirohanásra" használták fel az alkalmat. Ezt különösen „Rácz Sándor és Orbán Viktor durva, uszító szavaira" vonatkoztatta.

Másnap, június 17-én a Népszabadság kegyeletteljes megemlékezésről, megrendült búcsúról számolt be. Olyan megbékélésről, melyből nem szabad senkit kirekeszteni. Az összes beszédről, előadóról, még Orbánéról is kommentár nélküli „pártatlan" tájékoztatást adott.

A temetésnek a Budapesti Pártbizottságon még hetekkel később is volt visszhangja. A Budapesti Végrehajtó Bizottság közleménytervezetet készített Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban. Megállapította, hogy „a Magyarországon végbemenő reformfolyamatot a fővárosi lakosság, a párttagság döntő többsége támogatja. [...] A gazdaság állapota, az állampolgárok életfeltételei és a társadalmi közhangulat a fővárosban romlott, a szélsőségek erősödtek. [...] Ugyanakkor a vezető testületeknek, a párttagságnak világosan el kell határolnia magát a szélsőségektől. 1989. június 16-a a gyász és a megemlékezés napja volt a fővárosban is. A sokszor elítélt és a már meghaladott korszak a nemzet nyilvánossága előtt is véget ért. Nagy Imre és sorstársai, akik politikai koncepciós perek áldozatai lettek, most végső nyughelyre kerültek. A megtorlások áldozatai mellett fejet hajtunk mindazok emléke előtt, akik hitüket, meggyőződésüket követve, parancsot teljesítve bármely oldalon vagy ártatlanul vesztették életüket. Az MSZMP BP VB az állampolgárok, a párt fővárosi szervezeteinek, testületeinek és tagjainak észrevételei alapján is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy néhány szónok alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltésre használta fel a társadalmi gyász és megrendülés óráit, olcsó választási agitációt folytatott. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a ravatalt és a sírokat - amelyeknek tehertételét a nemzet és soraiban az MSZMP tagjai is évtizedes súlyként cipelték magukkal - egyesek az ország, földrészünk békéjét felborító, társadalmi revánsra áhítozó, szovjetellenes pódiummá

A közleménytervezetet a június 26-ai PB-ülésen fogadták el. 1956 megítélésében célszerűnek tartották megkeresni azt az utat, amelyen közmegegyezésre lehet jutni. A testület felkérte az addig kialakult különböző platformokat, hogy kompromisszumok, megegyezések útján segítsék a párt valós programjának a 

A jelentés említi a Mező Imréné és Vásárhelyi Miklós közötti párbeszédet is. Mező Imréné 1989 júniusában írt levelet a budapesti PB-hez, melyben az 1956-ban elhunytakról és a megbékélésről, valamint a

A gyásznap sokak szemében a rendszerváltás kezdetének dátuma volt, ahol az alant lévők katarzisa tagadhatatlan volt, mégha néhány pillanatát a fent lévők egy része olcsó választási agitációnak is minősíthette.

Ezen a napon történt december 01.

1906

Budapesten megnyílik a Szépművészeti Múzeum.Tovább

1906

Párizsban megnyílik a világ első mozija (Cinema Omnia Pathe)Tovább

1913

John Mott, magyarországi látogatása alkalmából – ismertetve a református világszövetség helyzetét – a figyelmet egy „...Tovább

1916

Ferenc József bécsi temetéséről a hazautazókat szállító gyorsvonat herceghalomnál összeütközik egy személyvonattal. A 71 halálos áldozatot...Tovább

1918

Megalakul a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság....Tovább

  •  
  • 1 / 4
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők