Járt-e Jézus Bugyi községben 1957-ben?

„Bugyi község határában megjelent a Jézus, meztelenül, nagy szakállal az égből ereszkedett le. Annyira csúnya volt, hogy megijedtek tőle, hogy rendőrt hívtak, aki odament és megbilincselte, a bilincs lepattant a kezéről. A Jézus nyugodtan állva, kijelentette, hogy „száraz volt a tavasz, vizes a nyár, véres lesz az ősz, és télire nem marad ember.”

Bevezetés

Bármennyire is hihetetlen, de Jézus Krisztus 1957 nyarán többször is megjelent ... Bugyiban. A nagybetű nem a ruhadarab kiemelt tiszteletének köszönhető, egyszerűen csak a Pest megyei településre utal. A Magyar Szocialista Munkáspárt (= MSZMP) budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei című forráskiadvány szerkesztői munkálatai közben akadtam a csepeli pártbizottság iratanyagai közt arra az információs jelentésre, amit a Magyar Posztógyár párttitkára küldött a fenti megdöbbentő eseményről a budapesti csúcsszervnek.

A csepeli Magyar Posztógyárat Weiss Manfréd és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapította 1920. november 17-én, 25 millió korona alaptőkével Magyar Posztógyár Rt. néven. Miután a cég 1948-ban állami tulajdonba került, 1950. szeptember 1-jén a 8230/1948. Korm. sz. rendelet 3.§-a értelmében, a 90/6/1950. NT. határozat szerint

1956-ban, a forradalom leverése után az MSZMP XXI. kerületi szervezete november 8. és 10. között

1957. március végéig szervezetileg egységes volt a csepeli pártszervezet, egy időben indult a párt szervezése a lakókerületen és a gyári pártcsoportokban. A XXI. kerület és a Csepel Vas- és Fémművek ideiglenes intéző bizottságainak választását

A Magyar Posztógyárnak önálló MSZMP alapszervezete volt, és - bár a több mint 2600 vállalati dolgozóból csupán

- a Budapesti Pártbizottság 1957. augusztus 26-án jóváhagyta a Magyar Posztógyár üzemi pártszervezetének

Az idézett információs jelentést Kertész József, a Magyar Posztógyár MSZMP Végrehajtó Bizottságának titkára írta. A diktatórikus Kádár-rendszer igyekezett ellenőrizni nem csak a társadalom tagjainak tevékenységét, de azok gondolatait is, és a kontroll hatékony eszközének tartották a hangulat- és információs jelentéseket. A jelentésírók nem mindig a valóságot írták meg, hanem gyakran amit a jelentések olvasói látni akartak. Bár a pontos igazságot a jelentésekből kihámozni nagyon nehéz, sokszor lehetetlen, mégis

A posztógyár párttitkára ez esetben nemcsak a vezetés által elvárt folyamatokról: így a racionalizálás állásáról, a pártszervezés helyzetéről, a bérrendszer megítéléséről írt, de egy, a gyárban terjedő babonáról is beszámolt. A Fehér Könyv megjelenése, a sikeres május 1-jei felvonulás és a júniusi pártértekezlet után furcsán csóválhatták fejüket a csepeli pártbizottságon arra az „ideológiai zűrzavarra", miszerint „Kádár elvtárs [1956. november 1-jén] disszidált, elhagyta az ország területét." A hivatalos ideológia folyton visszatérő szereplője, a kapitalista restauráción fáradozó klerikális reakció nem tétlenkedett Csepelen sem:

De a legfurább iromány mégiscsak a megbilincselt Jézusról szólhatott. A jelenésről szóló jelentés önmagában talán csak mulatságos lenne, de a legtanulságosabb a lap tetején található kézzel írott feljegyzés: „Jelentve lett a Bp-i PB-nek. Ezenkívül a posztógyári pártnapon a dolog meg lett cáfolva. Bp. VIII. 15." Csak azt sajnálhatjuk, hogy a pártnapokról és az aktívaértekezletekről készült jegyzőkönyvekben nem található további fejlemény az eseményről.

Ez után a rövid bevezető után lássák Önök is a majdnem pontosan fél évszázada, 1957 vibrálóan forró nyarán Bugyi község határában megesett „csodáról" szóló beszámolót!

Ezen a napon történt július 08.

1911

Nagy földrengés Kecskeméten.Tovább

1946

Az egység jegyében megalakult a Magyar Zsidók Országos Egyesülete.
A SZIT üzemi úttörőcsapatok szervezését kezdi meg.Tovább

1974

A KISZ KB jelzésére a KB Párt és Tömegszervezeti Osztálya előterjesztést készített Aczél György számára, hogy a „nyilvánosság legteljesebb...Tovább

1983

A Hazafias Népfront támogatásával megalakították a Népfőiskolások Baráti Körét. Ez a lépés is a demokratikus erők összefogását szolgálta,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők