Hatvan éve csatolták el Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt

„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”

A Független Kisgazda tudósítása az elcsatolásra ítélt öt település 1946. augusztus 13-i tiltakozó gyűléséről  

Öt dunamenti magyar község tiltakozik a csehszlovák kormány újabb területi követelései ellen

Bezenye, Rajka, Dunacsun, Oroszvár és Horvátjárfalu lakossága napok óta lázban ég. Amióta a mosonmagyaróvári járás öt községe tudomást szerzett a csehszlovák kormány Párisban bejelentett igényéről, hogy ezt a 16 km hosszú területsávot a pozsonyi csehszlovák hídfő kibővítésére Csehszlovákiához csatolják. Az öt község lakossága minden lehető módon kifejezésre juttatja, hogy tiltakozik a csehszlovákok követelése ellen. A községek lakossága a csehszlovák követelés hírére mindenek előtt kitűzte a magyar zászlót a házakra, mégpedig nemcsak a magyar lakosság, hanem az a néhány horvát család is, amely Bezenye és Horvátjárfalu községben él. A legutóbbi népösszeírás alkalmával a falvak lakosságának 98 százaléka magyarnak vallotta magát, míg a többi község, elsősorban Rajka és Oroszvár népe színmagyar. A lakosság magánbeszélgetésben is mindenütt felháborodott hangon tiltakozik a csehszlovák kormány igénye ellen, de a községek helyi kisgazdapárti szervezeteinek kezdeményezésére tömeggyűléseken is kifejezésre juttatta akaratát, hogy szembehelyezkedik a csehszlovákok akaratával és továbbra is Magyarországhoz kíván tartozni. A rajkai tömeggyűlés, melyre a helybeli és környékbeli lakosság nemzeti lobogók alatt vonult fel vasárnap délután: hatalmas tiltakozás volt a csehszlovák elcsatolási követelés ellen. Bartal Kálmán főjegyző a tiltakozó gyűlést azzal nyitotta meg, hogy nyilvánosan feltette a kérdést: Akartok-e csehek lenni? - mire a gyűlés résztvevői harsányan kiáltották: - Nem akarunk csehek lenni! Magyarok voltunk és magyarok maradunk! Magyarországhoz akarunk tartozni továbbra is.

Az egybegyűlt tömeg hasonló közbekiáltásokkal fejezte ki helyeslését a szónokok beszéde felett is. Elsőnek Loós János igazgatótanító, a Kisgazda Párt helyi szervezetének elnöke indokolta meg az öt község elutasító álláspontját a csehszlovákok követelésével. Loós János mindenek előtt kifejtette, hogy a magyar nép nem akarta a háborút és Németország erőszaka sodorta bele Magyarországot a háborúba. Most mégis bűnhődnie kell, pedig nem Magyarország volt a csatlósállamok főbűnöse. Emlékezett arra, hogy Románia teljes erejével vetette bele magát a németek háborújába, Besszarábiát és Odesszát akarta , a szlovákok haditényeit pedig számos esetben emelte ki a hadijelentés és Szlovákia volt az, amely elsőnek csatlakozott a német háborúba. Mégis bennünket fognak háborús főbűnösnek bélyegezni és most Csehszlovákia is erre akarja felépíteni követelését, amellyel újabb öt magyar községre jelentette be igényét.

A Független Kisgazda Párt rajkai szervezete nevében ünnepélyesen tiltakozom az emberi jogok és az igazság ilyen újabb lábbal tiprása ellen, - mondotta Loós János, - és kinyilvánítom Rajka község és a négy magyar község nevében, hogy továbbra is magyarok akarunk lenni és Magyarországhoz kívánunk tartozni. Szavaztassanak meg bennünket, hogy hol akarjuk felépíteni demokratikus jövőnket. (Közbekiáltások: szavaztassák meg Csallóközt is). Ha választanunk kell a csehszlovák jólét és a magyar koldussors között, akkor is magyarok maradunk (élénk helyeslő közbekiáltások). A tartós és maradandó béke érdekében kérjük a Kisgazda Párt országos Vezetőségét, tegyen meg mindent a kormánynál, hogy Rajka község és vele együtt az öt magyar község maradjon meg továbbra is magyarnak. Joós [Loós] János ezután javasolta, hogy az érdekelt községek lakossága küldjön tiltakozó táviratot a párisi békeértekezlethez és a magyar kormányhoz. A tömeggyűlés közönsége egyhangú lelkesedéssel fogadta el javaslatát. A táviratok, amelyeket a gyűlés megbízásából Loós János írt alá, a következő:

Békeértekezlet Páris. Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.

Magyar kormány, Budapest. Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakosság rajkai gyűlésünkről egyhangúlag törhetetlen és hűséges ragaszkodásunkról  biztosítjuk a magyar kormányt és kérjük, hogy kövessen el minden lehetőt, hogy továbbra is Magyarországhoz tartozhassunk.

Molnár Ferenc és Lázár Mihály kommunisták ugyancsak határozott hangon tiltakoztak a színmagyar községek elcsatolása ellen, Végül dr. Simon tanár, a Kisgazda Párt járási szervezetének elnöke azt fejtegette, hogy nem lehet szó a demokráciáról akkor, ha az egyik nép kap meg mindent, a másikat pedig koldussorsba szorítják le. Indítványozta, a pártok kiküldöttei fogalmazzanak meg tiltakozó nyilatkozatot, amelyet az öt minden lakosa írjon alá. Ebben a nyilatkozatban is tanúságot tesznek arról, hogy magyarok és azok is kívánnak maradni. Teszik ezt írásban azért, mert félő, hogy a csehszlovákok hamisított iratokkal fognak operálni. Az indítványt egyhangú lelkesedéssel fogadták és a gyűlés az igazságos béke követelésének hangoztatásával ért véget.

Ugyancsak vasárnap délután tartottak tiltakozó gyűlést Oroszváron is, amely hasonló szellemben folyt le.

Győr vármegye és város egyesített törvényhatósági bizottsága szombaton délelőtt rendkívüli közgyűlésen foglalt állást az igazságtalan béke ellen. Borbély Endre főispán, majd dr Velsz Aladár fejtették ki álláspontjukat az igazságos békéről és kimondták, hogy a város és a vármegye egyhangú tiltakozását a szlovák követelésekkel szemben nemcsak a magyar kormánnyal, hanem az Egyesült nemzetek minden képviselőjével és a sajtón át az egész világgal tudatják. Dr. Velsz kisgazdapárti javaslatára kimondották azt is, hogy az  elfogadott indítványt közlik a többi törvényhatóságokkal hasonló állásfoglalás céljából.

A győri törvényhatósági gyűlés kifejezte ugyanúgy a magyarság elkeseredett felháborodását a csehszlovák kormány újabb területi követelése felett, mint a rajkai és oroszvári tömeggyűlés, a Duna-medence tartós békéjének érdekei kívánják meg, hogy ez az elkeseredett tiltakozás a nagyhatalmak és a világ közvéleménye előtt meghallgatásra találjon.         

                                                                                              LUKOVICH JÓZSEF

Forrás: Független Kisgazda. I. évfolyam. 86. Szám. 1946. augusztus 20. 3. o.

Ezen a napon történt augusztus 14.

1901

A lotaringiai csatában a francia hadsereg sikertelenül támadja a németeket.Tovább

1920

Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia) magyarellenes szövetségre lépnek, ez lesz a kisantant első...Tovább

1945

Japán kapitulációjával véget ér a második világháborúTovább

1952

Rákosi Mátyás lesz Magyarország miniszterelnöke.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők