Hatvan éve csatolták el Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt

„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”

A Győri Munkás cikke az oroszvári óvónő kálváriájáról  

A népjóléti minisztérium Oroszvárott felejtette az állami óvónőt

Amikor már nyilvánossá vált, hogy rövidesen át kell adjuk Csehszlovákiának a három elcsatolt községet, dr Ruppenthal Miklós tiszti főorvos azonnal intézkedett a népjóléti minisztériumban az Oroszvárott beosztott orvos , a patika és az óvónő elhelyezéséről. Dr Pammer József községi orvost át is helyezték Magyaróvárra és kijelölték az oroszvári patika új helyét is Dunakilitin. Nem történt azonban az utolsó pillanatig sem döntés Pungor Olga állami óvónő elhelyezéséről. A tiszti főorvos október 13-án, hétfők külön emiatt felutazott Budapestre, hogy a népjóléti minisztérium kisdedóvó osztályán elintézze Pungor Olga elhelyezését. Természetesen a minisztériumban mindent megígértek, de még kedden délelőtt sem adtak választ. Pungor Olga óvónőt a Népjóléti Minisztérium egyszerűen ottfelejtette Oroszvárott.

Csehszlovákok vagont adnak

Amikor a csehszlovák hatóságok bevonultak Oroszvárra, csodálkozva vették tudomásul, hogy a magyar állam egyik tisztviselője még mindig ott tartózkodik. Közölték vele, hogy el kell hagynia Oroszvárt. Egy vagont utaltak ki számára és maguk a csehszlovák katonák segítettek neki ingóságai összecsomagolásában. Az áttelepítési kormánybiztosság az óvónő vagonját Győrbe irányította. Pungor Olga azonnal bement a tiszti főorvosi hivatalba, ahol dr Ruppenthal Miklós elvtárs ismét megsürgette a népjóléti minisztérium kisdedóvó osztályának intézkedését. Annak ellenére, hogy félórán belül ígérték, a válasz most sem érkezett meg idejében. A főorvos ismét a kagylóhoz nyúlt. Végül fél 12-kor megjött az intézkedés: Pungor Olgát, az Oroszvárott felejtett óvónőt Cinkotára helyezték át.

A posta nem ad fizetést

Mialatt dr Ruppenthal Miklós a népjóléti minisztériumban igyekezett az óvónő ügyét intézni, Pungor Olga bement  a győri postahivatalhoz, hogy felvegye a fizetését. Legnagyobb meglepetésére itt azt a választ kapta, hogy mivel csekke Oroszvárra szól, csak ott veheti fel a pénzt. A csekket valóban oroszváron kapta meg, de mivel rá volt vezetve, hogy a kifizetése október 16-án esedékes, a helybeli postahivatal 15-én nem adta ki az illetményét. A győri postahivatalban hiába érvelt azzal, hogy Oroszvárott már nem veheti fel, mert a csehszlovák hatóságok nem adják ki a magyar államtól járó fizetést. Ismét csak a tiszti főrvoshoz fordult, aki a posta válaszára a soproni postaigazgatóságon keresztül kiharcolta, hogy Pungor Olga Győrött mégiscsak felveheti fizetését.

Irány Cinkota

Ezzel azonban még nem fejeződött be a szegény, egyedülálló óvónő kálváriája. Vagonját a MÁV nem volt hajlandó Cinkotára továbbítani, mert azt az áttelepítési kormánybiztosság Győrbe irányította. Ismét a tiszti főorvos erélyes közbelépésére volt szükség, hogy a vasút mégiscsak útnak indította Cinkotára az óvónő vagonját.

Történt pedig ez az eset 1947-ben a bürokrácia legnagyobb dicsőségére. Ha a vármegyei szociáldemokrata tiszti főorvosa nem lép közbe, Pungor Olga talán még most is a győri állomáson várja a hideg őszi napokon a Népjóléti Minisztérium, a posta és a vasút intézkedését.Forrás: Győri Hétfő. I. évfolyam. 19. szám. 1947. október 20. 3.

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők