Kádár János el nem küldött levele Leonyid Brezsnyevnek

„Nálunk olyan benyomás alakult ki, hogy a mi elvi-politikai állásfoglalásainkkal, a módsze-rekre ajánlott javaslatainkkal szemben megnemértés, fenntartás, sőt bizalmatlanság jelentke-zik az Önök részéről, ugyanakkor az eltérő vélemények és módszerek kérdésében nem győz-nek meg bennünket arról, hogy az Önök magatartása lenne a helyes. Ugyanezt tapasztaltuk egész sor esetben a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása előkészítésének menetében is.”

Bevezetés 

Leonyid Iljics Brezsnyev nem felejtette el Kádár János 1964. októberi nyílt kiállását a leváltott Nyikita Szergejevics Hruscsov mellett, és kapcsolatuk - annak ellenére, hogy Kádár János mind politikai, mind gazdasági megfontolásokból jó viszonyra törekedett az új szovjet vezetéssel - sohasem vált olyan közelivé és barátivá, mint amilyen az a magyar párt első embere és Hruscsov között volt. A kétoldalú kapcsolatokat azonban igazi próbatétel elé az 1968-as év állította. A csehszlovákiai történésekkel összefüggésben a két vezető kapcsolattartása is sokkal intenzívebbé vált, Brezsnyev egyre gyakrabban élt a „telefondiplomácia" eszközeivel (volt olyan nap, amikor kétszer is telefonált), az információs anyagok gyakoribb cseréjére és számos két- és többoldalú konzultációs megbeszélésre került sor. Ennek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az események hátterét, jellegét és a megoldási módot illetően is

A hat szocialista ország (Szovjetunió, Csehszlovákia, NDK, Bulgária, Lengyelország és Magyarország) párt- és állami vezetőinek 1968. március 23-i drezdai értekezletén Magyarország - és személy szerint Kádár - elszigetelődött, és centrista álláspontjával magára maradt. Az „ötök" 1968. május 8-i moszkvai tanácskozásán ez az elszigeteltség tovább erősödött. Kádár ugyan kerülte a nyílt konfrontációt, és nem vitatkozott az SZKP KB Politikai Bizottsága értékelésével, érvelésében közvetett módon azonban mégis attól markánsan eltérő véleményt fogalmazott meg. Eszerint „a harc végső soron Csehszlovákiában, a párton, a munkásosztályon, a népen belül fog eldőlni. Ebből következnek a mi teendőink: mindent megtenni, ami segíti a kommunista kibontakozást ebből a nehéz helyzetből és semmi olyat, ami ellenségeink kezére játszhat." lényegében a Brezsnyev-doktrína elvi alapjait kérdőjelezte meg.

Nézetkülönbségek mutatkoztak nem csupán a csehszlovákiai folyamatok megítélésében, de más, közvetve a magyarországi gazdasági reform sorsát befolyásoló kérdésekben is. Ezért a magyar vezetés 1968. május 14-én - az öt szocialista ország testvérpártja első titkárainak 1968. május 8-i moszkvai találkozójáról adott tájékoztató tárgyalása során - úgy döntött, hogy levélben fordul az SZKP vezetéséhez, és protokollmentes, nem hivatalos kétoldalú megbeszélést javasolt. A levél megírására megbízást kapott Kádár János és Komócsin Zoltánvégül azonban mégis visszakozott, és a PB 1968. május 28-i ülésén a kényes kérdéseket feszegető levél elküldésének elhalasztását javasolta. A PB-t arra kérték, hogy a végleges döntés meghozatalakor mérlegeljék, hogy a csehszlovákiai helyzet miatti ideges légkör és a magyar kormányküldöttség 1968. június utolsó hetére tervezett hivatalos útját megelőző időpont alkalmas-e a levél elküldésére, s a problémák felvetésének ez lenne-e a leghelyesebb módja.

A levelet végül nem küldték el, de a testület úgy határozott, hogy a továbbiakban is nagy figyelmet kell szentelni a fontos kérdésekben mutatkozó nézeteltéréseknek, amelyek zavarják az együttműködéssel az SZKP-val és más testvérpártokkal, a kérdést a PB-n belül napirenden kell tartani, alkalmas időpontban és módon pedig az SZKP-nál szóvá kell tenni. A PB megvizsgálandónak tartotta, hogy a nézetkülönbségeket kiváltó problémák közül melyeket lehet a magyar párt- és kormányküldöttség júniusi moszkvai látogatása alkalmával a

Az 1968. június 27. és július 4. között lezajlott megbeszéléseken a rendelkezésünkre álló dokumentumok tanúsága szerint egyik fél sem említett „problémás" kérdéseket, mind Kádár, mind Brezsnyev pozitívan értékelte a

Ezek a protokolláris megnyilvánulások azonban korántsem fedték a valóságot. A csehszlovákiai helyzet kialakulásának okait és az egyes fázisok megítélését illetően Kádár véleménye továbbra is eltért a hivatalos szovjet állásponttól. Az MSZMP Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak augusztus 23-ai, közös zárt ülésén elhangzott beszámoló - amelyen Kádár az 1968. július közepén a szovjet vezetőkkel a Krímben folytatott megbeszéléseiről tájékoztatta a két testületet - azonban nem a csehszlovákiai eseményekkel összefüggésben érdemel figyelmet, hanem azért, mert az 1956 utáni magyar helyzetet, annak szovjet megítélését és „kezelését" is szóba hozta. A XX. kongresszus szellemére és (nevének említése nélkül) a hruscsovi politikai gyakorlatra való utalásokkal ravaszul és

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők