Kádár János el nem küldött levele Leonyid Brezsnyevnek

„Nálunk olyan benyomás alakult ki, hogy a mi elvi-politikai állásfoglalásainkkal, a módsze-rekre ajánlott javaslatainkkal szemben megnemértés, fenntartás, sőt bizalmatlanság jelentke-zik az Önök részéről, ugyanakkor az eltérő vélemények és módszerek kérdésében nem győz-nek meg bennünket arról, hogy az Önök magatartása lenne a helyes. Ugyanezt tapasztaltuk egész sor esetben a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása előkészítésének menetében is.”

Bevezetés 

Leonyid Iljics Brezsnyev nem felejtette el Kádár János 1964. októberi nyílt kiállását a leváltott Nyikita Szergejevics Hruscsov mellett, és kapcsolatuk - annak ellenére, hogy Kádár János mind politikai, mind gazdasági megfontolásokból jó viszonyra törekedett az új szovjet vezetéssel - sohasem vált olyan közelivé és barátivá, mint amilyen az a magyar párt első embere és Hruscsov között volt. A kétoldalú kapcsolatokat azonban igazi próbatétel elé az 1968-as év állította. A csehszlovákiai történésekkel összefüggésben a két vezető kapcsolattartása is sokkal intenzívebbé vált, Brezsnyev egyre gyakrabban élt a „telefondiplomácia" eszközeivel (volt olyan nap, amikor kétszer is telefonált), az információs anyagok gyakoribb cseréjére és számos két- és többoldalú konzultációs megbeszélésre került sor. Ennek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az események hátterét, jellegét és a megoldási módot illetően is

A hat szocialista ország (Szovjetunió, Csehszlovákia, NDK, Bulgária, Lengyelország és Magyarország) párt- és állami vezetőinek 1968. március 23-i drezdai értekezletén Magyarország - és személy szerint Kádár - elszigetelődött, és centrista álláspontjával magára maradt. Az „ötök" 1968. május 8-i moszkvai tanácskozásán ez az elszigeteltség tovább erősödött. Kádár ugyan kerülte a nyílt konfrontációt, és nem vitatkozott az SZKP KB Politikai Bizottsága értékelésével, érvelésében közvetett módon azonban mégis attól markánsan eltérő véleményt fogalmazott meg. Eszerint „a harc végső soron Csehszlovákiában, a párton, a munkásosztályon, a népen belül fog eldőlni. Ebből következnek a mi teendőink: mindent megtenni, ami segíti a kommunista kibontakozást ebből a nehéz helyzetből és semmi olyat, ami ellenségeink kezére játszhat." lényegében a Brezsnyev-doktrína elvi alapjait kérdőjelezte meg.

Nézetkülönbségek mutatkoztak nem csupán a csehszlovákiai folyamatok megítélésében, de más, közvetve a magyarországi gazdasági reform sorsát befolyásoló kérdésekben is. Ezért a magyar vezetés 1968. május 14-én - az öt szocialista ország testvérpártja első titkárainak 1968. május 8-i moszkvai találkozójáról adott tájékoztató tárgyalása során - úgy döntött, hogy levélben fordul az SZKP vezetéséhez, és protokollmentes, nem hivatalos kétoldalú megbeszélést javasolt. A levél megírására megbízást kapott Kádár János és Komócsin Zoltánvégül azonban mégis visszakozott, és a PB 1968. május 28-i ülésén a kényes kérdéseket feszegető levél elküldésének elhalasztását javasolta. A PB-t arra kérték, hogy a végleges döntés meghozatalakor mérlegeljék, hogy a csehszlovákiai helyzet miatti ideges légkör és a magyar kormányküldöttség 1968. június utolsó hetére tervezett hivatalos útját megelőző időpont alkalmas-e a levél elküldésére, s a problémák felvetésének ez lenne-e a leghelyesebb módja.

A levelet végül nem küldték el, de a testület úgy határozott, hogy a továbbiakban is nagy figyelmet kell szentelni a fontos kérdésekben mutatkozó nézeteltéréseknek, amelyek zavarják az együttműködéssel az SZKP-val és más testvérpártokkal, a kérdést a PB-n belül napirenden kell tartani, alkalmas időpontban és módon pedig az SZKP-nál szóvá kell tenni. A PB megvizsgálandónak tartotta, hogy a nézetkülönbségeket kiváltó problémák közül melyeket lehet a magyar párt- és kormányküldöttség júniusi moszkvai látogatása alkalmával a

Az 1968. június 27. és július 4. között lezajlott megbeszéléseken a rendelkezésünkre álló dokumentumok tanúsága szerint egyik fél sem említett „problémás" kérdéseket, mind Kádár, mind Brezsnyev pozitívan értékelte a

Ezek a protokolláris megnyilvánulások azonban korántsem fedték a valóságot. A csehszlovákiai helyzet kialakulásának okait és az egyes fázisok megítélését illetően Kádár véleménye továbbra is eltért a hivatalos szovjet állásponttól. Az MSZMP Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak augusztus 23-ai, közös zárt ülésén elhangzott beszámoló - amelyen Kádár az 1968. július közepén a szovjet vezetőkkel a Krímben folytatott megbeszéléseiről tájékoztatta a két testületet - azonban nem a csehszlovákiai eseményekkel összefüggésben érdemel figyelmet, hanem azért, mert az 1956 utáni magyar helyzetet, annak szovjet megítélését és „kezelését" is szóba hozta. A XX. kongresszus szellemére és (nevének említése nélkül) a hruscsovi politikai gyakorlatra való utalásokkal ravaszul és

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 20.

1945

Moszkvában aláírják a fegyverszüneti megállapodást a szövetséges hatalmak és a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány között.Tovább

1945

Moszkvában a magyar delegáció aláírta a fegyverszüneti szerződést. Ennek 15. pontja értelmében az ideiglenes nemzeti kormány 2529/1945. M....Tovább

1969

A Nemzeti Múzeum kertjében a 17 éves Bauer Sándor tanuló benzinnel lelocsolta magát és két kezében nemzeti zászlókat lengetve, élő...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők