Lengyel hazafi vs. lengyel zsidó

Menekültek menedéke, Magyarország, 1939-1946

A magyar politikai vezetés 1939 őszén döntést hozott a lengyel katonai és polgári menekültek befogadásáról. Bár a nagyszámú feldolgozás és a visszaemlékezések sem tagadják a sajátos együttélés során felmerült problémákat, a történeti emlékezet által idealizált kép a magyar „menekültparadicsomról" a levéltári dokumentumok fényében árnyalásra szorul - többek között a zsidó menekültügy kontextusában.

1939. szeptember 18-án Teleki Pál miniszterelnök utasítására megnyitották a lengyel menekülők előtt a fél évvel korábban, Kárpátalja visszacsatolása után 180 kilométeres szakaszon helyreállt lengyel-magyar határt. A becslések szerint mintegy 60 ezer ember számára 140 katonai menekülttábor létesült, illetve Budapesten kívül 114 településen szállásoltak és láttak el polgári személyeket. A katonák ügyeivel a Honvédelmi Minisztérium Baló Zoltán, majd az ő 1943. októberi eltávolítása után Utassy Loránd ezredes vezette XXI. ügyosztálya, a civil menekültekkel a Belügyminisztérium VII. c. alosztályaként működő Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatósága (KEOKH), illetve a IX. osztály foglalkozott. Utóbbi osztály helyettes vezetője, majd az 1941. júniusi átszervezés utáni irányítója id. Antall József miniszteri tanácsos volt.

A lengyel menekültek segélyezésében kiemelkedő szerepet játszó társadalmi szervezetek sorában az 1939 szeptemberében létrejött, gr. Károlyi Józsefné és Szapáry Erzsébet grófnő irányításával működő Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságot, illetve a Henryk Sławik újságíró, a „lengyel Wallenberg" vezetésével szerveződött Lengyel Menekültek Gondozásának Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Magyarországon nevű szervezetet kell kiemelni. Utóbbi egyben a lengyel emigráns kormány konzulátusi feladatokat ellátó képviselője is volt, hiszen a folyamatos német tiltakozás hatására és a lengyel államiság erőszakos német-szovjet felszámolása miatt a budapesti és ungvári lengyel konzulátusok 1940. nyár végén, a lengyel katonai attasé irodája 1940 őszén, a lengyel követség pedig 1941 januárjában volt kénytelen beszüntetni működését Budapesten.

id. Antall József és Henryk Sławik

A Teleki-kormány döntése a lengyel menekültek befogadásáról Juhász Gyula történész véleménye szerint hatalmi érdekből hozott és egyben morális okokkal is magyarázható lépés volt, hiszen megfelelt az ország külpolitikai céljainak és a propaganda által még inkább felerősített lengyelbarát

. Az 1939. szeptember 22-i minisztériumi értekezlet azt rögzítette, hogy a lengyelek befogadása, „amennyire csak a kockán forgó egyéb érdekek sérelme nélkül lehetséges, az emberiesség követelményeinek megfelelő figyelembe vételével történjék". Ennek a szempontnak az érvényesítésére „külpolitikai tekintetekből, valamint a magyar nemzet jó hírének a pártatlan külföldi közvélemény előtt való megőrzése szempontjából" nagy súlyt helyezett .

A katonai internáló táborok megszervezése és fenntartása, a menekülteknek nyújtott szociális támogatás, egészségügyi ellátás, illetve számukra az oktatás és a helyi közösségekbe való integrálás biztosítása komoly szervezőmunkát igényelt, és jelentős összegeket emésztett fel. A táborok és a menekültek száma folyamatosan csökkent.

1941-ig mintegy 30 ezer lengyel katona jutott el különböző úton-módon, az. ún. „evakuációs hadműveletet" titokban támogató, olykor csak eltűrő, de sokszor hivatalosan tiltó és büntető magyar szervek és személyek közreműködésével Franciaországba, Angliába és a Közel-Keletre, hogy Władysław Eugeniusz Sikorski tábornok nyugati lengyel hadseregében a szövetségesek győzelméért és hazája felszabadulásáért harcoljon. A Magyarországon maradt néhány ezer menekült sorsa döntően az ország német megszállása, illetve a nyilas hatalomátvétel után változott meg, sokakat letartóztattak, elhurcoltak és kivégeztek. A háborút túlélt menekültek hivatalos repatriálása 1946 augusztusában zárult le.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 20.

1919

Az Újvárosháza Váci utcai épületének tanácstermében összeült a KIMSZ első kongresszusa, amelyen szervezeti szabályzatot és prog-ramot...Tovább

1928

Puniša Račić merényletet hajt végre a belgrádi parlamentben Stjepan Radić és más HSS-vezető ellen.Tovább

1940

Olaszország megkezdi a Franciaország elleni sikertelen megszállási kísérletet.Tovább

1963

A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodása a Kreml és a Fehér Ház közti forró drótról (állandó közvetlen telefonkapcsolat...Tovább

1976

A Jugoszláviában megrendezett V. labdarúgó Európa-bajnokságot Csehszlovákia nyeri, Panenka 11-esből szerzett góljával.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő