Nagy Imre váltja fel Rákosi Mátyást a Minisztertanács élén.Tovább
Kárpátalja
További használat kulcsszavak
Oldalak
1975–1976 fordulóján Balla László, a közismert kárpátaljai író, műfordító, szerkesztő négyrészes cikksorozatot tett közzé a Kárpáti Igaz Szó című napilap hasábjain. Ebben igazolni kívánta az úgynevezett „szovjet magyarok”, a kárpátaljai magyarság önálló politikai és társadalmi tudattal rendelkező, illetve önálló szellemi hagyományokkal bíró közösségének létjogosultságát, kiformálódását és sajátos szociológiai és mentalitásbeli vonásainak meglétét az 1970-es évek derekára. Balla László írása az SZKP XXIV. kongresszusának egyik tézishez illeszkedett, amely kimondta, hogy a szocializmus építése során kialakult a „szovjet nép”, a Szovjetunióban élő nemzetiségek egységes politikai tudatú és a társadalmi fejlődés előrehaladott állapotában álló közössége. A „szovjet nép” dogmáját az egyes nemzetiségek fiatal értelmiségi elitjei mindenhol ellenérzéssel fogadták. A közzétett diplomáciai dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Balla László cikksorozata a magyar–szovjet államközi kapcsolatokban is tehertételt jelentett.
Kárpátalja 1944-ben sorozatos változásokat élt meg. Az év első hónapjaiban még a béke szigetének számított a terület, majd fokozatosan elérte a háború. Az ország német megszállása véget vetett az addig megszokott nyugodt közhangulatnak, amin csak rontott a gyakorta sarcolásokat végző német katonák megjelenése. Áprilisban kettős, katonai és polgári közigazgatást vezettek be, amely végrehajtotta a zsidó lakosság összegyűjtését és deportálását, valamint vagyonuk elkobzását. A vagyonuk – már amit nem hordott szét korábban a lakosság – állami felügyelet alá került, amelynek jelentős részét a zajló háború szolgálatába állította a magyar politikai vezetés. Ilyen volt a zsidók termőföldje is, amelynek szétosztása a háború és közellátás céljait egyaránt szolgálta.
Kárpátalja területe a Magyar Királyi Honvédség katonai hadművelete nyomán 1939. március 14–18. között újra magyar fennhatóság alá került. A visszacsatolást követően a magyar kormány előtt hatalmas feladatok tornyosultak. Ezek közül talán a legnehezebb az újraegyesített területek gazdasági együttműködésének a megteremtése volt. A katonai közigazgatás idején gazdasági tekintetben tőkehiány és munkanélküliség jellemezte Kárpátalját. Ezek felszámolására a katonai közigazgatás egyfajta előzetes munkálatokat végzett a polgári adminisztráció számára.
Kárpátalja történetében a kiemelkedő fontosságú 1944-es év a sorozatos változásokról szólt: míg az év elején a háború szempontjából még a „béke szigete volt”, addig őszre hadszíntérré vált a terület. 1944 elején még magyar polgári közigazgatás működött Kárpátalján, a nyár folyamán viszont létrejött a katonai is. Mindezt ellenséges szovjet partizánok beszivárgása és állandó katonai csapatmozgások is kísérték. 1944 tavaszán zajlott le a kárpátaljai zsidóság hátrányos megkülönböztetése, megalázása, összegyűjtése, deportálása, kifosztása, majd ősszel bekövetkezett a szovjet katonai birtokbavétel.
Csakúgy, mint az ország többi pontját Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéket sem kerülte el a háborús vereség és az azt követő erőszak 1918 őszén. Az erőszakhullám tombolásának e vármegyékben alapvetően két fő oka volt. Az első, hogy a terület lakossága kifejezetten rossz szociális helyzetben, nagy szegénységben élt már 1918 előtt is, amit a háborús évek csak tovább rontottak. Másrészt pedig a háborús összeomlás a közellátás összeomlását is magával hozta, amit a hatékony állami intézkedések hiánya szintén felerősített e periféria területen.
„Az idetelepített ruszinok földjeit azért bátorkodunk kérni, mert őket a csehek szlávosító célzattal helyezték el köztünk. Valamennyien olyanok, akiknek a csehszlovák rendszerben érdemeik voltak, és a minket illető földeket ezen érdemeik elismeréseképpen kapták. Úgy érezzük, hogy a magyar nemzetet is képviselő magyar királyi kormány nem szentesítheti azokat az intézkedéseket, melyek egy, a magyarsággal ellenséges beállítottságú szláv faji imperializmust szolgáltak.” (Részlet Bótrágy község elöljáróságának Teleki Pál miniszterelnökhöz címzett, 1939. július 23-án kelt leveléből)
A két világháború közötti időszak kárpátaljai ruszin politikai elitjével kapcsolatosan a legkevésbé emlegetett témák egyike a nemzedéki kérdés. Ebben a tekintetben megkülönböztetetten értékes dokumentum Bródy Andrásnak az Országgyűlés Képviselőháza 1939. december 7-i ülésén elhangzott hozzászólása, melyben épp erről a kérdésről adott igen figyelemre méltó helyzetképet. A szövegből megismerjük a Ruszka Krajna autonóm időszak, a csehszlovák időszak és a revízióval közvetlenül összefüggő periódus összehasonlítását azon logika mentén, hogy miként és kiket használt fel a magyar politika saját céljai érdekében. Kárpátalja és a ruszinok azért is különösen fontosak a revízió kapcsán, mivel ez volt az egyetlen olyan visszacsatolt régió, amely nemzetiségi státust kapott a Kárpátaljai Kormányzóság létrehozásával.
„Majdnem 200 ref.[ormátus] férfit vittek el a szolyvai kaszárnyában alakított fogolytáborba. Közülük egy már Nagyberegen összeesett, és halva hozták haza. Ezt a testvérünket a nagyberegi állomásparancsnok szigorú utasítására minden tisztesség és harangszó nélkül temettük el a néma Miatyánk elmondásával. Az elhurcoltak közül többen betegen jöttek haza, hármat pedig ott földeltek el. Az egész háború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a szolyvai fogolytábor. Ez év tavaszára, március végére onnan ismeretlen helyre vitték el férfiainkat, s azóta sorsukról nem tudunk semmit sem.”
1956 történetének része, hogy a kárpátaljai magyarság jelentős része együttérzett a magyarországi forradalmárokkal. Az 1956-os forradalom és szabadságharc az ott élő magyarok számára is a kommunista diktatúrával való szembenállás, a szabadság eszmeisége mellett való kiállás jelképe volt. A forradalomról nyilvánosan azonban nem sokan mertek beszélni, mivel az bűncselekménynek számított. Az emberek féltek a megtorlásoktól – hiszen az 1944-es elhurcolások, a „málenkij robot” emléke még mindenkiben elevenen élt –, ezért igazi szervezkedésnek minősíthető megmozdulásról, lázadásról, az anyaországihoz hasonló forradalmi cselekvésekről, fellépésekről Kárpátalján nem beszélhetünk.
A magyar politikai vezetés 1939 őszén döntést hozott a lengyel katonai és polgári menekültek befogadásáról. Bár a nagyszámú feldolgozás és a visszaemlékezések sem tagadják a sajátos együttélés során felmerült problémákat, a történeti emlékezet által idealizált kép a magyar „menekültparadicsomról" a levéltári dokumentumok fényében árnyalásra szorul - többek között a zsidó menekültügy kontextusában.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt július 02.
1953
1957
Képernyőre került az első magyar TV híradó, amely az ország fiatalságának folyamatos tájékoztatását, egyben pártpolitikai befolyásolását...Tovább
1989
A Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért (4 M) politikai ifjúsági szervezet felhívással fordult az ország valamennyi felsőoktatási...Tovább
1998
Merénylet a budapesti Aranykéz utcában; 4 halott, köztük az alvilágban közismert Boros TamásTovább
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő