Megalakul a Népszínház – 1978

Az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összeolvadása

„Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán nem látogatta a színházakat.”

Bevezetés

Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán

Különösen rossz volt a helyzet vidéken, ahol a körzetesítés rendszere a gyakorlatban megoldatlanul hagyta a községek, falvak, kisebb települések színházi ellátását. Így az Állami Déryné Színházra (az 1951-ben megszervezett Állami Faluszínház 1955-ben vette fel az Állami Déryné Színház nevet) hárult a feladat, hogy a vidéki színházak tájelőadásai által nem látogatott kisvárosok és községek színházi ellátását biztosítsa, miközben a színház szegényes feltételekkel, alacsony színházi közízlést terjesztve és mindemellett a színházi szakma teljes A színház tizenegy kistársulatból állt, amelyek között voltak szakosodott prózai és zenés társulatok is, amelyek ún. tájközpontokból ingázva járták az országot. Eleinte esztrádműsorokat játszottak, de csakhamar az egész estet betöltő művek kerültek az előtérbe. Központi helyiségük a fővárosban - ahol bemutatót is tartottak -, többször is változott. 1951-től 1954-ig a Madách téren, az egykori játszottak szombaton és vasárnap. 1954-55-ben a Kölcsey utcában Jászai Mari Színház néven tartottak előadásokat. 1955-től 1957-ig a Nagymező utcai volt helyiségét vették igénybe. 1963-tól pedig a Kulich Gyula [Kálvária] téren, a Józsefvárosi Színház helyiségében tartották előadásaikat. (1. forrás) Évente általában 2000 előadással járták a vidéket, átlag évi 600 000 néző előtt, egészen 1978 nyaráig, amikor az Állami Déryné Színház az addigi szervezeti formában megszűnt. Együttese az újonnan kialakított Népszínházba olvadt.
A Huszonötödik Színház 1970. október 14-én nyílt meg a Innen egy év múlva költözött a társulat végleges játszóhelyére, a A Gyurkó László által alapított társulat eszménye a társadalmi-közéleti ihletettségű világnézeti színház volt a kortárs magyar dráma középpontba állításával. Céljuk rendezőcentrikus ensemble-játékkal olyan népszínházat teremteni, amely mondanivalóját a formai és tartalmi kísérleteket programszerűen vállalva valósítja meg. Ennek jegyében járták az országot változatos repertoárjukkal, amelynek egyenrangú tagja az irodalmi és dalest, valamint a rendhagyó irodalomóra is. A hetvenes években Magyarországon egyedülállóan friss, a világszínházi reformtörekvésekre figyelő kísérletező kedvük révén több produkciójukat meghívták különböző színházi fesztiválokra (1972: Helsinki, BITEF-Belgrád, 1973: Bordeaux, 1975: Wrocław, ismét Belgrád, 1976: Olaszország, Lengyelország). Az utánpótlás nevelésére 1970. szeptemberétől színészképző stúdiót, (2. forrás)

1978 színháztörténeti korszakhatár, az ún. „színházi robbanás" éve, amikor legjobb vidéki társulatok: Szolnok, Kaposvár, Kecskemét vezetői és csapatai a politikai vezetés tudatos szándékának köszönhetően a fővárosba kerültek, hogy megrendítsék a merev fővárosi intézményeket. A két legnagyobb horderejű döntés a Népszínház létrehozása és a Nemzeti Színház művészeti tevékenységének megújítása volt.

A Huszonötödik Színház és az Állami Déryné Színház összevonását a Kulturális Minisztérium vezetői azzal indokolták, hogy a két színház külön-külön nem volt képes ellátni a feladatát. (3. forrás) A Huszonötödik Színház programját, melynek lényege a népszínházi jelleg, a közművelődési szándék, a színházi határok tágítása, a szűkös színháztermi adottságok miatt csak részben tudta megvalósítani, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ha a színház működőképes akar maradni, megfelelő működési feltételeket kell biztosítani számára.
Más okokból ugyan, de ekkorra az Állami Déryné Színház is lehetetlen helyzetbe került, mivel erre a színházra irreálisan nagy feladatot szabtak. Az az elképzelés, hogy egy színház, még ha tizenegy társulattal rendelkezik is lássa el a vidéki színházak hatókörén kívül eső országrészeket élő színházi kultúrával, idejétmúltnak bizonyult. A színház az évi kétezer előadását elképesztően gyenge technikai körülmények között teljesítette, így természetes, hogy nem volt képes minden szempontból magas színvonalú előadások megtartására.  Emellett a színházban egyre több képesítés nélküli színész játszott.

Mivel a

programja és az Állami Déryné Színház tevékenysége rokonítható volt, és a  színházépület is rendelkezésre állt, a minisztérium úgy határozott, hogy a két színházból olyan egységes társulatot szerveznek, amelynek feladata azonos a két színház külön-külön vállalt feladatával. A két színház egyesítésének körülményei egyáltalán nem mondhatók szerencsésnek. A vezetőségnek és a társulatnak például olyan problémákkal kellett megbirkóznia, hogy sem a Várszínház, sem a Józsefvárosi Színház nem készült el időre, így a Várszínházban úgy folytak a próbák, hogy az épület felújítása még javában folyt, az utazó társulatok pedig a Pesti és Pest környéki művelődési házakban próbáltak. Az évad első felében a két színház még külön-külön játszott, így nagyon rövid idő állt rendelkezésre a második, de a színház szempontjából

A két színház papíron 1978. január 1-jén egyesült, de

csak az 1978/1979-es évadban kezdte meg tényleges működését.

A megalakult Népszínház vezetője Gyurkó László lett, akit a Kulturális Minisztérium már 1977-ben megbízott az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összevonásának előkészítésével. Gyurkó László a Népszínházat három alapelv mentén látta megszervezhetőnek: 1. a színház világnézeti fórum, amely a színművészet speciális eszközeivel formálja közönségének tudatát; 2. a színháznak világnézeti és művészi megalkuvások nélkül kell eljutnia a legszélesebb közönségrétegekhez; 3. a színháznak - az előadásokon kívül - szervesen be kell épülnie az ország közművelődési rendszerébe. Úgy gondolta mindez csak akkor valósulhat meg, ha a Népszínház ugyanolyan művészeti- és munkakörülmények mellett tud dolgozni, mint az ország bármely más színháza, e nélkül a Népszínházra ugyanaz a sors vár, mint a


A Népszínház impozáns műsorral nyitotta meg kapuit, mintegy tömény ízelítőt adva sokszínű programjából és érzékeltetve, hogy nem hagyományos értelemben vett színházat szeretne megvalósítani. A Várszínház műsorán amatőr bábosok éppúgy szerepeltek, mint a színház művészeinek vagy vendégeinek szólóestje. Egyfelvonásos darabok (népi bohózat, groteszk és avantgard) mellett a társművészetek (zenészek, táncosok) képviselőinek bemutatkozása és természetesen egész estét betöltő színházi előadások. Mivel a Várszínházban lényegében a Huszonötödik Színház társulata játszott, így őket terhelte a kilenc bemutató minden nehézsége, mindez kiérleletlen előadások sorát eredményezte. A közönség érdeklődése hűen tükrözte a kialakult helyzetet, hamarosan előfordult, hogy az előadásokat negyed ház előtt tartották meg. Eközben az utazó társulatok is problémák elé kerültek. Az egyik legnagyobb gond a vidéki előadások szervezése volt. Továbbra sem volt pontos igényfelmérés, így előfordult, hogy a Népszínház szervezője olyan helyszínre is lekötött darabokat, ahova például

A Népszínház előtt álló problémák gyorsan rávilágítottak arra a tényre: önmagában attól, hogy elkészült a Várszínház, és átalakították a Józsefvárosi Színházat, valamint összevontak két társulatot, nem jött létre egy új színház. Ahhoz, hogy a két társulat tagjai egy társulattá kovácsolódjanak, és hogy beigazolódjék egy ilyen színházi nagyüzem létjogosultsága hosszú időnek kellett volna eltelnie.

Gyurkó László 1979-ig volt a Népszínház vezetője. Pozsgay Imre, kulturális miniszter 1979-ben az Operettszínház igazgatóját és főrendezőjét (Malonyai Dezsőt és Vámos Lászlót) nevezte ki a Népszínház élére.

a Huszonötödik Színház egykori társulatának java elhagyta a Népszínházat, és nemsokára a Kecskemétről átszerződtetett csapat is távozott. A színház új vezetőit hamarosan a Nemzeti Színház élére nevezték ki, a Várszínház pedig a Nemzeti kamaraszínháza lett. A Népszínház neve egy ideig még szerepelt a plakátokon, aztán a színházat is megszüntették.

***

Az itt közölt dokumentumok az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága üléseiről készített jegyzőkönyvek vonatkozó részei és a hozzájuk tartozó előterjesztések. Az Agitációs és Propaganda Bizottság ülésein rendszeresen tárgyaltak színházi kérdésekről. Az ülésekről készült általában meglehetősen tömör jegyzőkönyvek mellett található jelentések, előterjesztések sokkal bővebben tájékoztatnak a színházi területen lezajló eseményekről.
A jelenleg közölt források mellett a téma tanulmányozását segíthetik az Állami Déryné Színház (XXVI-I-7) és a Huszonötödik Színház (XXVI-i-6) Magyar Országos Levéltárban őrzött iratai, valamint a Koltay Gábor és Majoros József által szerkesztett, a Huszonötödik Színház működését bemutató, értékes interjúkat és korabeli kritikákat tartalmazó kötet. (Huszonötödik Színház 1970-1977. Szerk. Koltay Gábor és Majoros József. Szabad Tér Kiadó, Bp., 1999.)

Ezen a napon történt június 29.

1938

Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök az Egyesült Magyar Párt vezetőivel tárgyal, akik az autonóm Szlovákián belüli magyar autonómia...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő