Az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901:VIII. tc. „szentesíttetett” és június 9-én, az Országos Törvénytár útján „kihirdettetett”.Tovább
Megalakul a Népszínház – 1978
Az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összeolvadása
„Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán nem látogatta a színházakat.”
Bevezetés
Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán
Különösen rossz volt a helyzet vidéken, ahol a körzetesítés rendszere a gyakorlatban megoldatlanul hagyta a községek, falvak, kisebb települések színházi ellátását. Így az Állami Déryné Színházra (az 1951-ben megszervezett Állami Faluszínház 1955-ben vette fel az Állami Déryné Színház nevet) hárult a feladat, hogy a vidéki színházak tájelőadásai által nem látogatott kisvárosok és községek színházi ellátását biztosítsa, miközben a színház szegényes feltételekkel, alacsony színházi közízlést terjesztve és mindemellett a színházi szakma teljes A színház tizenegy kistársulatból állt, amelyek között voltak szakosodott prózai és zenés társulatok is, amelyek ún. tájközpontokból ingázva járták az országot. Eleinte esztrádműsorokat játszottak, de csakhamar az egész estet betöltő művek kerültek az előtérbe. Központi helyiségük a fővárosban - ahol bemutatót is tartottak -, többször is változott. 1951-től 1954-ig a Madách téren, az egykori játszottak szombaton és vasárnap. 1954-55-ben a Kölcsey utcában Jászai Mari Színház néven tartottak előadásokat. 1955-től 1957-ig a Nagymező utcai volt helyiségét vették igénybe. 1963-tól pedig a Kulich Gyula [Kálvária] téren, a Józsefvárosi Színház helyiségében tartották előadásaikat. (1. forrás) Évente általában 2000 előadással járták a vidéket, átlag évi 600 000 néző előtt, egészen 1978 nyaráig, amikor az Állami Déryné Színház az addigi szervezeti formában megszűnt. Együttese az újonnan kialakított Népszínházba olvadt.A Huszonötödik Színház 1970. október 14-én nyílt meg a Innen egy év múlva költözött a társulat végleges játszóhelyére, a A Gyurkó László által alapított társulat eszménye a társadalmi-közéleti ihletettségű világnézeti színház volt a kortárs magyar dráma középpontba állításával. Céljuk rendezőcentrikus ensemble-játékkal olyan népszínházat teremteni, amely mondanivalóját a formai és tartalmi kísérleteket programszerűen vállalva valósítja meg. Ennek jegyében járták az országot változatos repertoárjukkal, amelynek egyenrangú tagja az irodalmi és dalest, valamint a rendhagyó irodalomóra is. A hetvenes években Magyarországon egyedülállóan friss, a világszínházi reformtörekvésekre figyelő kísérletező kedvük révén több produkciójukat meghívták különböző színházi fesztiválokra (1972: Helsinki, BITEF-Belgrád, 1973: Bordeaux, 1975: Wrocław, ismét Belgrád, 1976: Olaszország, Lengyelország). Az utánpótlás nevelésére 1970. szeptemberétől színészképző stúdiót, (2. forrás)
1978 színháztörténeti korszakhatár, az ún. „színházi robbanás" éve, amikor legjobb vidéki társulatok: Szolnok, Kaposvár, Kecskemét vezetői és csapatai a politikai vezetés tudatos szándékának köszönhetően a fővárosba kerültek, hogy megrendítsék a merev fővárosi intézményeket. A két legnagyobb horderejű döntés a Népszínház létrehozása és a Nemzeti Színház művészeti tevékenységének megújítása volt.
A Huszonötödik Színház és az Állami Déryné Színház összevonását a Kulturális Minisztérium vezetői azzal indokolták, hogy a két színház külön-külön nem volt képes ellátni a feladatát. (3. forrás) A Huszonötödik Színház programját, melynek lényege a népszínházi jelleg, a közművelődési szándék, a színházi határok tágítása, a szűkös színháztermi adottságok miatt csak részben tudta megvalósítani, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ha a színház működőképes akar maradni, megfelelő működési feltételeket kell biztosítani számára.
Más okokból ugyan, de ekkorra az Állami Déryné Színház is lehetetlen helyzetbe került, mivel erre a színházra irreálisan nagy feladatot szabtak. Az az elképzelés, hogy egy színház, még ha tizenegy társulattal rendelkezik is lássa el a vidéki színházak hatókörén kívül eső országrészeket élő színházi kultúrával, idejétmúltnak bizonyult. A színház az évi kétezer előadását elképesztően gyenge technikai körülmények között teljesítette, így természetes, hogy nem volt képes minden szempontból magas színvonalú előadások megtartására. Emellett a színházban egyre több képesítés nélküli színész játszott.
Mivel a
programja és az Állami Déryné Színház tevékenysége rokonítható volt, és a színházépület is rendelkezésre állt, a minisztérium úgy határozott, hogy a két színházból olyan egységes társulatot szerveznek, amelynek feladata azonos a két színház külön-külön vállalt feladatával. A két színház egyesítésének körülményei egyáltalán nem mondhatók szerencsésnek. A vezetőségnek és a társulatnak például olyan problémákkal kellett megbirkóznia, hogy sem a Várszínház, sem a Józsefvárosi Színház nem készült el időre, így a Várszínházban úgy folytak a próbák, hogy az épület felújítása még javában folyt, az utazó társulatok pedig a Pesti és Pest környéki művelődési házakban próbáltak. Az évad első felében a két színház még külön-külön játszott, így nagyon rövid idő állt rendelkezésre a második, de a színház szempontjábólA két színház papíron 1978. január 1-jén egyesült, de
csak az 1978/1979-es évadban kezdte meg tényleges működését.A megalakult Népszínház vezetője Gyurkó László lett, akit a Kulturális Minisztérium már 1977-ben megbízott az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összevonásának előkészítésével. Gyurkó László a Népszínházat három alapelv mentén látta megszervezhetőnek: 1. a színház világnézeti fórum, amely a színművészet speciális eszközeivel formálja közönségének tudatát; 2. a színháznak világnézeti és művészi megalkuvások nélkül kell eljutnia a legszélesebb közönségrétegekhez; 3. a színháznak - az előadásokon kívül - szervesen be kell épülnie az ország közművelődési rendszerébe. Úgy gondolta mindez csak akkor valósulhat meg, ha a Népszínház ugyanolyan művészeti- és munkakörülmények mellett tud dolgozni, mint az ország bármely más színháza, e nélkül a Népszínházra ugyanaz a sors vár, mint a
A Népszínház impozáns műsorral nyitotta meg kapuit, mintegy tömény ízelítőt adva sokszínű programjából és érzékeltetve, hogy nem hagyományos értelemben vett színházat szeretne megvalósítani. A Várszínház műsorán amatőr bábosok éppúgy szerepeltek, mint a színház művészeinek vagy vendégeinek szólóestje. Egyfelvonásos darabok (népi bohózat, groteszk és avantgard) mellett a társművészetek (zenészek, táncosok) képviselőinek bemutatkozása és természetesen egész estét betöltő színházi előadások. Mivel a Várszínházban lényegében a Huszonötödik Színház társulata játszott, így őket terhelte a kilenc bemutató minden nehézsége, mindez kiérleletlen előadások sorát eredményezte. A közönség érdeklődése hűen tükrözte a kialakult helyzetet, hamarosan előfordult, hogy az előadásokat negyed ház előtt tartották meg. Eközben az utazó társulatok is problémák elé kerültek. Az egyik legnagyobb gond a vidéki előadások szervezése volt. Továbbra sem volt pontos igényfelmérés, így előfordult, hogy a Népszínház szervezője olyan helyszínre is lekötött darabokat, ahova például
A Népszínház előtt álló problémák gyorsan rávilágítottak arra a tényre: önmagában attól, hogy elkészült a Várszínház, és átalakították a Józsefvárosi Színházat, valamint összevontak két társulatot, nem jött létre egy új színház. Ahhoz, hogy a két társulat tagjai egy társulattá kovácsolódjanak, és hogy beigazolódjék egy ilyen színházi nagyüzem létjogosultsága hosszú időnek kellett volna eltelnie.
Gyurkó László 1979-ig volt a Népszínház vezetője. Pozsgay Imre, kulturális miniszter 1979-ben az Operettszínház igazgatóját és főrendezőjét (Malonyai Dezsőt és Vámos Lászlót) nevezte ki a Népszínház élére.
a Huszonötödik Színház egykori társulatának java elhagyta a Népszínházat, és nemsokára a Kecskemétről átszerződtetett csapat is távozott. A színház új vezetőit hamarosan a Nemzeti Színház élére nevezték ki, a Várszínház pedig a Nemzeti kamaraszínháza lett. A Népszínház neve egy ideig még szerepelt a plakátokon, aztán a színházat is megszüntették.***
Az itt közölt dokumentumok az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága üléseiről készített jegyzőkönyvek vonatkozó részei és a hozzájuk tartozó előterjesztések. Az Agitációs és Propaganda Bizottság ülésein rendszeresen tárgyaltak színházi kérdésekről. Az ülésekről készült általában meglehetősen tömör jegyzőkönyvek mellett található jelentések, előterjesztések sokkal bővebben tájékoztatnak a színházi területen lezajló eseményekről.
A jelenleg közölt források mellett a téma tanulmányozását segíthetik az Állami Déryné Színház (XXVI-I-7) és a Huszonötödik Színház (XXVI-i-6) Magyar Országos Levéltárban őrzött iratai, valamint a Koltay Gábor és Majoros József által szerkesztett, a Huszonötödik Színház működését bemutató, értékes interjúkat és korabeli kritikákat tartalmazó kötet. (Huszonötödik Színház 1970-1977. Szerk. Koltay Gábor és Majoros József. Szabad Tér Kiadó, Bp., 1999.)
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 05.
1901
1919
A magyar vörös hadsereg ellentámadása miatt a Felvidéken katonai diktatúrát vezetnek be, s a csehszlovák hadsereg francia és olasz...Tovább
1940
Franciaországban Erwin Rommel páncélosainak támadása áttöri a Weygand-vonalat, Amiens és a tengerpart között.Tovább
1947
E napon hirdette meg a Harvard Egyetemen tartott beszédében George C. Marshall amerikai külügyminiszter a róla elnevezett gazdasági...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.
Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők