Megalakul a Népszínház – 1978

Az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összeolvadása

„Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán nem látogatta a színházakat.”

Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága a Népszínház munkájáról
1981. március 24.

Szigorúan bizalmas!
Készült 29 példányban

Inf/293

Jegyzőkönyv
Az Agitációs és Propaganda Bizottság 1981. március 24-i üléséről

Jelen vannak: a Bizottság tagjai (Pozsgay elvtárs kivételével)

Napirend:
3. Tájékoztató jelentés a Népszínház működésének tapasztalatairól és programjáról.  

Előadó:           Tóth Dezső
Meghívott:      Malonyai Dezső
                        Molnár Ferenc
                        Svéd Pál
Hozzászólt:     Királyné, Tóth, Malonyai, Óvári elvtárs.

Az Agitációs és Propaganda Bizottság a Művelődési Minisztérium tájékoztatóját elfogadja. Az új színházi struktúra alakításának részeként 1978. január 1-én létrejött Népszínház komplex, közművelődési arculatú alkotóműhellyé szerveződik. A kezdeti nehézségek után kezd kialakulni a belső szervezeti és szemléleti egység, a kiegyensúlyozott, következetes színházvezetés. A színház működésének számszerű eredményei (a nézőszám már meghaladta a tervezetet) is az egyenletesebb teljesítményt tükrözik.
A vezetés és a társulat legfontosabb feladata a közművelődési arculat, az ennek megfelelő, differenciált műsorpolitika határozottabb kialakítása. Produkcióikat a lehetőségek figyelembevételével a legszélesebb közönség számára tegyék hozzáférhetővé. A műsorterv és a játékstílus fokozott popularitása járjon együtt a művészi igényesség erősítésével is. A Népszínház munkájának segítése és ellenőrzése a Művelődési Minisztérium feladata.

MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM

Tájékoztató jelentés
az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága számára
a Népszínház létrehozásának, eddigi működésének tapasztalatairól; további feladatok, teendők

Előterjeszti: Tóth Dezső

I.

A Kulturális Minisztérium 1978. január 1-jével, két színház összevonásával létrehozta a Népszínházat, mint új, komplex és határozottan közművelődési arculatú, egységes alkotóműhelyt; azzal az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága által is megerősített feladattal, hogy „műsorpolitikája döntően a szocialista eszmeiségű drámai alkotásokra támaszkodjék. Színházművészeti eszköztára integrálja a különböző korszerű művészi elemeket, formákat és módszereket a szélesebb néptömegek számára is érthető, populáris játékstílussá. Működési területe legyen az egész ország; épüljön bele a főváros és a vidék közművelődési rendszerébe."

A Népszínház megalakítása önmagában fontos lépés volt színházi éltünk lassú szerkezeti átrendeződésében. Műsorpolitikáját a kezdéskor széles skálán s eléggé színesen alakította ki, az antik drámáktól a mai európai drámavonulatokig, a kortárs magyar drámairodalom különböző irányzataiból is válogatva. A produkciók többsége színvonalban előrelépést jelentett részint a korábbi 25. Színház-i, s főként a Déryné Színház-i előadásokhoz viszonyítva. A színház törekedett a modern színházi eszközök szintetizálására. Az újjáalakított társulat művészei, dolgozói hatalmas munkát végeztek, új közösségben, vezetéssel, nagyrészt új, ismeretlen és nehéz feltételek között. Másfél év alatt létrehoztak 30 új bemutatót, felújítást s kb. 10 önálló estet, 20 zenés-irodalmi műsort. A színház első évi tervét lényegében teljesítette: előadás- és nézőszáma, bevételi tervteljesítése, gazdálkodása elfogadható volt.

1978-1979. fordulójára azonban a kezdeti, irreálisan nagy lendület szembetűnően alábbhagyott. Kiderült, hogy a színházvezetés túlzott gyorsasággal és türelmetlenséggel akarta művészi-közművelődési céljait megvalósítani, s nem számolt kellőképpen az új társulat foghíjas összetételével, a még nem ismert működésbeli feltételek természetszerű ellentmondásaival. Magát a színházirányítást is megrázkódtatások érték: Gyurkó László megvált az igazgatástól; a megmaradt vezetőség bomladozni kezdett, az egyéni ambíciók a kívánatosnál jobban érvényesültek; a vezetés határozottsága és módszeressége nem érvényesült többé, s a belső fórumok működésében is zavarok támadtak. Mindezzel párhuzamosan a műsortervezés kezdett bizonytalanná, eklektikussá válni; a társulat egységesülése és eleve illuziórikusan eltervezett mobilizálódása nem haladt előre; a közönségszervezés tartalma, rendszere mind gyakrabban változott, majd megbízhatatlanná vált; a színház műszaki állománya hiányos lett; részben szervezési, technikai fogyatékosságok, részben azonban egyszerű fegyelmezetlenségek miatt sok előadás maradt el székhelyen és vidéken is, 1979 tavaszán a kultúrpolitikai mutatók, a tervszámok teljesítése kezdett erősen süllyedő tendenciát mutatni.

II.

E nehéz helyzetben egyre inkább felvetődött a minisztériumi irányítás felelőssége, a beavatkozás szükségessége. 1979 nyarán új vezetőket kapott a színház, Malonyay Dezső igazgató, Vajda Dezső ügyvezető igazgató, valamint az egy év múlva belépő, de már ekkor felkért Vámos László művészeti vezető személyében. Az új vezetés mindenek előtt az illúziómentes színházi működés megalapozásához és kialakításához fogott hozzá. Alig másfél év alatt megszervezte a Népszínház biztonságos és lényegében zökkenőmentes működését; kialakította a vezetés megnyugtató szerkezetét és módszereit; megszabta az egyes tagozatok feladatrendszerét, a játékhelyek funkcióját, kidolgozta a színház tevékenységének reális határait, mutatóit. Intézkedéseik következtében megszilárdult a színház műszaki, gazdasági, valamint közönségszervezői apparátusa, s határozottan javult a propaganda tevékenysége.

A színház működése adatszerűen is a tervszámok teljesítésének irányában haladt: az 1979. évi visszaesés óta, ha szerényen is, de ismét emelkedett az abszolút előadásszám (1058-ról az 1980. évi 1195-re, ezen belül a vidéki előadások száma 700-ról 728-ra) és az abszolút nézőszám (297505-ről 347030-ra, ezen belül a vidéki nézők száma 211518-ról 233689-re). A nézőszám már meghaladta a tervezettet, az előadásszám már közelíti azt. Megnövekedett a gyermekelőadások száma; megkezdődött egyes várszínházi és józsefvárosi előadások tájoltatása; megindult az ún. közművelődési műsorok újjászervezése, peremvárosi és vidéki forgalmazással. A vidéki szerepléseknél újra nagyobb hangsúlyt kaptak az ellátatlanabb megyék (Vas, Zala, Nógrád, Heves, Borsod); kialakult a vidéki játszási helyek száma (290).

A színházi működés megnyugtatóan szervezetté válásával párhuzamosan jelentkeztek az első tartalmi eredmények is. Kezdett kirajzolódni a Várszínház és a Józsefvárosi Színház arculata, s egy-két sikeresebb bemutatóra a közönség és a kritika is felfigyelt. Az utazótársulatok művészi munkájának fegyelmezettsége nőtt, az operatársulat jelentékeny vállalkozói kedvről tett tanúbizonyságot. Kiemelkedő fejlődés következett be a táncszínháznál: repertoárja eredeti, hajlékonyan alakuló, gazdagodó, gondolatiságában mai problémáinkhoz kapcsolódó lett. A báb (mai nevén mozgásszínházi) együttes oldott és magasrendű élményt, szórakozást nyújtott minden korosztálynak. Az egész társulat művészi színvonala emelkedett, értékes színész- és rendezőegyéniségekkel gyarapodott.

A színház tevékenységének több tartalmi vonatkozásával azonban nem voltunk megelégedve. Műsorpolitikája még mindig túlzottan vegyes, nem eléggé a valóság felé forduló volt; programjából hiányzott az átütő erejű magyar klasszikus és kortárs dráma. A várszínházi és józsefvárosi előadásokban még kevés volt a kiemelkedő művészi teljesítmény. Az utazó-együttesek túlzottan biztonsági műsorpolitikával dolgoztak, hiányzott náluk a kezdeményező erő, a rendezői személyiség. Összetételük sem volt megfelelő. Az operaegyüttes repertoárja túlméretezetté vált, egy-egy vállalt feladat meghaladta képességeit. A színház tervezőgárdája hiányos, sok volt a kísérletezgetés, a vendéghívás. A dramaturgia - képességeihez mérten - kevéssé kezdeményezett, orientált, sőt olykor túlzások felé ösztökélte a rendezőket.

III.

Az eddigi tapasztalatok alapján a Népszínház koncepciója lényegesebb korrekciókra nem szorul, - egyes összetevőit illetően azonban pontosabb és világosabb értelmezésekre van szükség.

A jobb működtetés megteremtése és a néhány tartalmi kérdésben történt előrelépés után most már a vezetés és a társulat legfontosabb feladata a közművelő arculat, az ennek megfelelő, differenciált műsorpolitika, az előírt feladatokat egyre jobban megvalósító működés határozottabb kialakítása.

Erőteljesebben kibontakoztatandó a színház közművelődési arculata. Ez a színház többtagozatúságában, több-műfajúságában, országos játszási körben, mint feladat- és feltételrendszerben részben adott lehetőség is. Ilyen színházi működést és megjelenést színház ily széles körben, ekkora rendszerességgel és előadásszámban nem teljesíthet. Az adott felépítettségű és működésű Népszínház iránt reális és növekvő közönségigény van; az intézményre hosszú távon is szükség lesz, a különböző új színházalapítások, működési formák mellett is.

A színház tájolási rendszere közművelődési karakterűbb legyen. E tevékenység az egész Népszínház feladata, differenciált munkamegosztás alapján. Vidéki működésük nagyobb része a színházzal nem rendelkező, ellátatlanabb megyére, körzetekre, helységekre essék. Az utazórészlegek elsősorban a kisebb településeken játszanak, természetesen egyéb feladataikat, a játszás körülményeit is figyelembe véve. Gondoskodjon a színház az egyedi produkciók, közművelődési műsorok legszélesebb körökben történő forgalmazásáról. A várszínházi, a józsefvárosi produkciók közül az arra alkalmasokat főleg a színházzal nem rendelkező megyeközpontokba, a nagyobb művelődési házakba vigyék. Általánosságban mindenütt törekedni kell a jobb játszási feltételek biztosítására, a nézők koncentrálására.

A közművelődési arculat kibontakoztatását szolgálja a műsorterv és játékstílus fokozott popularitása is. Az eszmék, a gondolatok, az érzelmek színházművészeti eszközökkel való kifejezése legyen érthető és közérdekű, hasson szélesebb tömegekre; fejlessze az egyes közönségrétegek tudatát, ízlését, neveljen aktív magatartásra. Tartózkodjék a színház a szélsőséges, olykor divatos művészeti áramlatok követésétől, s fordítson nagyobb gondot a magas színvonalú szórakoztatásra is.

Az egyes tagozatokat sorra véve: a
Várszínház legyen a nagyformátumú klasszikus magyar és külföldi, valamint a kortárs magyar és külföldi művek bemutatóhelye, a színház legjobb művészi erőinek, erőfeszítéseinek fő bemutatkozási fóruma. A Józsefvárosi Színház múltjánál és adottságainál fogva a népszerű és magas színvonalú humort, vidámságot, szórakoztatást szolgálja, s elsősorban a fiatalság, a fiatalabb korosztályú nézők színházává fejlődjék. Önálló műsorán kívül az utazó részlegek fokozottabb figyelmet érdemlő bemutatóinak és további fellépéseinek helye, minden részleg próbahelye. Adjon otthont a stúdiómunkának, a közművelődési műsoroknak is.

A három utazó (prózai) részleg magyar klasszikusokat, fél-klasszikusokat, fontos mondanivalójú kortárs magyar és más szocialista országokból származó műveket játsszék, közérthetőségre törekedve és a szórakoztatás iránti igény szolgálatával. Vigyen színre gyermekdarabokat is, egy-egy csoport esetében a felnőtteknek szóló előadással párhuzamosan. Az utazórészlegek összes játszási feltételeinek (anyagi és erkölcsi megbecsülés, szállás, szállítás, fellépési, műszaki és szociális körülmények) folyamatos javítása szükséges.

Az operatagozat legyen szélesebb értelmezésű zenésszínházi tagozat, s igyekezzék műsorát vígoperákból, daljátékból, operettekből, musical-ekből kialakítani. Nem feladata a nehezen befogadható, kevésbé népszerű és képességeiket meghaladó operák színrevitele. A magyar zenésszínházi kultúrában pontosabban kell meghatározni a helyét, a legilletékesebb szakmai fórumok bevonásával. A magasabb színvonal érdekében itt is javítani kell a működési feltételeken. A táncszínház szolgálja tovább a néptánc korszerű feldolgozásának, a táncművészeti nevelésének az ügyét, a közönségre erőteljesen ható, aktív, közművelő jelleggel, formában. Hasonló funkciója legyen a mozgásszínházi (régebben báb-) tagozatnak. Mindkét együttes anyagi ellátottságát, propagandáját javítani kell.

Az egész társulat művészi színvonalát emelni szükséges, új művészi erők (színészek, rendezők, tervezők) megnyerésével. A mobilitás megvalósítása olyan értelemben kívánatos és reális, hogy az utazórészlegek legjobb művészei előtt nyitva álljon a várszínházi és józsefvárosi produkciókban való részvétel lehetősége, hogy a színház rendezői és tervezői valamennyi tagozat részére dolgozzanak, s hogy az egyes tagozatok közös produkciókat is létrehozhassanak. A közművelődési műsorokban elvileg mindenkinek részt kell vennie és minden tagozat tájkötelezettséggel is bír.

A vezetés szerkezetét egyszerűsíteni, felelősségét növelni szükséges. Meg kell szüntetni a felesleges funkciókat és előjogokat; a központi kinevezés csak az igazgatóra, művészeti vezetőre, ügyvezető igazgatóra és gazdasági igazgatóra vonatkozzék. A nagyobb hatáskörrel felruházott és kisebb létszámú igazgatóság legyen nyílt és határozott partnere a művészeti és működtetési kérdésekben viszonylagos önállósággal dolgozó, az igazgatósági üléseken résztvevő tagozatvezetőknek. A vezetés a jövőben folyamatosan támaszkodjék az intézmény demokratikus fórumaira, párt-, KISZ- és szakszervezetére.

A színházvezetés fontos feladata végül az írókkal és más alkotótársakkal való szoros együttműködés, a dramaturgia megerősítése, a rendezői és szcenikai tevékenység szilárdabb alapokra helyezése. A rendelkezésre álló anyagi eszközöket is a jelenleginél differenciáltabban kell felhasználni a művészi, közművelődési célok megvalósítására. A működésben elért eredmények így céltudatosabban kapcsolódnak majd össze az eddiginél gazdagabb tartalmi eredményekkel; s így valósulhat meg az egész társulatra és annak valamennyi tagozatára egyetemlegesen érvényes népszínházi műsorpolitika és arculata.

Budapest, 1981. március hó

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 41. cs. 364. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Agitációs és Propaganda Bizottság - 1981.)

Ezen a napon történt július 13.

1982

Irán támadást indít Irak ellen és ezzel megfordítja az Irak–iráni háború menetét.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők