Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
Munkatársi akciók Horváth Ede eltávolítására (1960–1964)
„Horváth Ede [...] mintaszerű munkásigazgató volt 1953-54-ig, amikor kezdte elfelejteni, hogy mi volt, hogy honnan jött és kezdett megváltozni. [...] Az általa kiérdemelt sikerek és gazdasági eredmények, a közelébe férkőzött kétes elemek és született nagyravágyása egyre jobban megszédítették és 1955-től egy új Horváth Edét ismertünk meg: a személyi kultuszt elváró, a kollektív pártvezetést semmibe vevő diktátort, aki a régi gyárosokhoz hasonló durva hangon kezdett beszélni volt munkatársaival, és mindjobban átvette a luxus, a fény, a pompa és a kispolgári tulajdonságok alkalmazását."
1964. szeptember elején a
Járműipari Művek alakult Akcióbizottság névtelen levelet küldött Nagy Gyulának, a Győr-Sopron Megyei pártbizottság ipari ügyekkel foglalkozó titkárának, amelyben arra kérték volt , hogy segítse Horváth Edének a vagongyár éléről történő eltávolítására indított mozgalmukat. (Lásd a 18. forrást!)Kijelentették, hogy a gyárban pattanásig feszült a légkör, de nem a rendszerrel, hanem egyetlen személlyel van bajuk, aki „azt hiszi, hogy hitbizománya [...] és 16 000 alattvalója van." A vezérigazgató - a levél állítása szerint - csalhatatlannak tartja magát, akinek a szava „törvény," személye „szent és sérthetetlen", és ha valaki nem azt teszi, amit ő elgondolt, akkor azt kirúgja, leváltja, fizetését leszállítja, megbünteti. A pártnak és a szakszervezetnek semmilyen tekintélye nincs a gyárban, a vezérigazgató a gyakori személyi és szervezeti döntéseknél nem kéri ki a véleményüket, zömében pártonkívüli, sőt politikailag kétes, egyes esetekben egyenesen börtönt viselt vezetőkkel veszi magát körül. Totális egyszemélyi vezetést honosított meg, az igazgatók, főosztályvezetők, üzemvezetők feje fölött átnyúlva saját maga dönt és intézkedik minden kérdésben.
A legsúlyosabb vád szerint Horváth Ede a beosztottjaival szemben sokszor megengedhetetlen stílust alkalmaz, velük alpári módon beszél. „A munkást, műszakit semmibe veszi. A legelemibb megbecsülés, tisztelet embertársai iránt hiányzik belőle. Az állandó hülyézés, kirúgom, megbüntetem légkör a vezetők idegrendszerét felőrli, idegesek és ők (ezt) tovább adják a fizikaiak felé." Ezért az akcióbizottság elhatározta, hogy „a népvagyon elherdálóját, a személyi kultusz megtestesítőjét, a pökhendit, a megbírálhatatlant" eltávolítja, addig, amíg nem késő. Felszólították Nagy Gyulát, hogy ő is „tegyen meg mindent Horváth Ede eltávolítására." A levélíró azzal nehezítette meg a rendőrség dolgát és őrizte meg sikeresen inkognitóját, hogy kézírását eltorzította és a levelet nehezen azonosítható szögletes betűkkel írta. Hasonló levelet küldtek a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének is.
A megyei párttitkár az ötoldalas irományt azonnal beszolgáltatta a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ezzel a belső „ellenséget" felderítő és elhárító III/III-as gépezet szokatlan aktivitással beindult. A megyei rendőr-főkapitányság III-as osztályának vezetője,
alezredes ebből és más információkból arra következtetett, hogy Győrött „van, vagy keletkezőben van egy illegális csoport", amelynek a kezdeményezői, illetve tagjai feltehetően olyan személyek, akik az 1956-os felkelés leverését követő konszolidáció idején, vagy azt követően „nem jutottak olyan politikai, illetve gazdasági funkcióba, amely az ő megítélésük szerint képzettségüknek megfelel". De azt sem tartotta teljesen kizártnak, hogy a rendszerellenes „izgatást" részben olyan „jobboldali, reakciós elemek" követték el, akik tevékenységükkel zavart akarnak .A széles körű nyomozás közel egy évig tartott, mivel a helyi és országos vezetők névtelen levelekkel történő „zaklatása" tovább folytatódott. 1964. október közepén a Nagy Gyulához írt levélhez hasonlóan torzított, szögletes betűkkel írt kézírásos postai küldeményt kapott Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei pártbizottság első titkára (Lásd a 19. forrást!) és Wachtler András, akit Horváth Ede az elsők között rúgott ki a
. (Lásd a 20. forrást!) Lombostól, mint a megye politikai vezetőjétől „utoljára" kérték: teljesítse a vagongyári munkások és mérnökök „azon egységes kérését, hogy a közutálatnak örvendő Vezérigazgatóját váltsák le." Lényegében megfenyegették a megyei első titkárt, amikor azt írták, hogy „a 24. órában" még „visszaszerezheti a régi elvtársai, barátai bizalmát", azokét, akik „mindig harcoltak és harcolni fognak az erőszak, a megfélemlítés, a szabad véleménynyilvánítás, [...] az emberi méltóság elnyomóival [szemben]. Most Önön a sor közénk áll e vagy támogat egy vesztett ügyet. Ma még jókor van, de holnap...?"Wachtler Andrást az Akcióbizottság ügyében két fővárosi III/III-as nyomozó 1964. október 20-án felkereste új budapesti munkahelyén, a Ganz-Mávagban. Wachtler egyike volt a sérelmet szenvedett vagongyári vezetőknek, akinek - a nyomozók feltételezése szerint - érdekében állhatott az őt ért méltánytalanság miatt ily módon visszavágni. Wachtler a beszélgetés során részletesen ecsetelte, hogy miért hagyta ott a Győri Vagongyárat. Kijelentette, hogy „komoly vitái voltak Horváth Ede vezérigazgatóval, egy sor gyártási előirányzattal szemben, továbbá egyéb perspektivikus szervezési elképzelésekkel kapcsolatban." Elmondta, hogy nem akart semmiféle „góc" vagy valamiféle „ellenállási mozgalom" részesévé válni, ennek még a látszatát is el akarta kerülni, ezért igyekezett mindenféle kapcsolatot megszakítani a vagongyárral. A nyár folyamán fel is költözött Budapestre, és bízik abban, hogy az idő múlásával lassan majd elfelejti az őt a gyárban ért sérelmeket. Az Akcióbizottságról csak annyit tudott mondani, hogy október közepén kapott egy névtelen levelet, amelynek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, azt azonnal megmutatta a Ganz-Mávag igazgatójának és több munkatársának, majd a levelet - amit „gyerekes hülyeségnek" tartott -, összetépte és bedobta a papírkosárba. A rendőrök kérésére felsorolta azokat a vagongyári vezetőket, akik Horváth Ede kinevezése után hátrányos helyzetbe kerültek, de azt határozottan cáfolta, hogy ezek a személyek bármiféle „bizottságot" szerveztek
.Az akciósok 1964. december elején a vagongyár mintegy két tucat középvezetőjét a termelés csendes szabotálására szólították fel, illetve céljukról és tevékenységükről tájékoztatták az MSZMP KB Ipari Osztályának a vezetőjét és a központi pártlapot, a Népszabadságot is. A leveleket „H. E. Eltávolításáért Küzdő Akcióbizottság"-ként, vagy „Wilhelm Pieck Művek Akcióbizottsága"-ként, vagy egyszerűen csak „Akcióbizottság"-ként szignózták. Előfordult az is, hogy a levélen sem dátum, sem aláírás nem szerepelt. (Lásd a 21. és a 22. forrást!)
A megyei rendőr-főkapitányság belső elhárítással foglalkozó III-as osztálya - a BM III-as főcsoportfőnökséggel szorosan együttműködve - hatalmas energiákat mozgatott meg annak érdekében, hogy a csoport tevékenységét felgöngyölítse, és tagjainak a személyét leleplezze. A gyanú a Horváth Ede által leváltott, illetve a gyárból eltávolított, vagy a vezérigazgatóval kirobbant konfliktus miatt önként felmondott munkatársakra terelődött.
Írásszakértővel ellenőriztették a sértettnek vélt személyek kéz- és gépírását, valamint a Győrött és környékén működő vállalatoknál, intézményeknél, magánszemélyeknél fellelhető mintegy 1000 írógépet, hogy kiderítsék: hol és melyiken írták a szabotázsra felszólító leveleket. Akire a gyanú árnyéka vetődött, attól konspiratív módon igyekeztek hosszabb folyóírást beszerezni. Írásszakértői ellenőrzés céljából egyeseknél kikérték a középiskolai
. Több gyanúsított személyt ügynökökkel megfigyeltek, telefonjaikat lehallgatták, leveleiket felbontották és elolvasták. A rendőrségi akció azonban minden erőfeszítés ellenére eredménytelen maradt, a tettest (vagy tetteseket) nem találták meg, ezért 1966. január végén az „Akciósok" fedőnevű rendkívüli események dossziéját lezárták. A nyomozás befejezését azzal indokolták, hogy a felderítő munka folytatásával tovább éleznék, illetve ébren tartanák „a dolgozók körében ma is észlelhető vezérigazgató ellenes tevékenységet." A tettes,vagy tettesek személyét azóta is homály fedi. (Lásd a 23. forrást!)A szövegek elemzése alapján határozottan állíthatjuk, hogy azokat egy személy fogalmazta és írta, mégpedig egy olyan személy, aki jól ismerte a vagongyár belső életét, bizalmas adatait, vagy legalábbis volt olyan informátora, aki ezekhez a gyár belső életével kapcsolatos adatokhoz hozzáfért, és erről tájékoztatta az irományok készítőjét (készítőit).
A városi-megyei pártvezetők aggodalmát, de még inkább a dühét tovább növelte az a tény, hogy az akciósok tevékenységével párhuzamosan még egy - az előbbinél kisebb hatású - szervezkedés folyt Horváth Ede ellen, amely szintén a vezérigazgató leváltását célozta. A két akció szinergikus hatása minden bizonnyal erősítette egymást, ami a rendőrséget még intenzívebb nyomozásra késztett. Az sem zárható ki, hogy az akciósoknak tulajdonított rendszerellenes „izgatás" egy részét (pl. a vagongyári WC falára írt feliratokat) nem ők, hanem az alább ismertetendő kéttagú társaság követte el. Abban viszont majdnem biztosak lehetünk, hogy a két megmozdulás más-más személyekhez
.A Belügyminisztérium az 1960-as évek közepén több jelentésben is tárgyalta a szovjet vezetésben bekövetkezett személyi változások, illetve a szovjet-kínai, szovjet-albán kapcsolatokban megmutatkozó feszültségek következményeit, amelyek értékelésük szerint Magyarországon is felerősítették a szektás-dogmatikus, és jobboldali revizionista csoportok tevékenységét. A BM jelentéseiben mind a két, itt tárgyalt győri akcióra felhívta a Politikai Bizottság tagjainak a figyelmét, amely a röpcédulázás ügyében megadta az engedélyt a rendőrségi és a pártvizsgálat
. Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP KB első titkárának leváltásától a hazai szektás-dogmatikus erők és az ún. revizionista-jobboldali csoportok is változást reméltek a magyar belpolitikában. Tevékenységük határozottan felélénkült, ami a győrihez hasonló akciókban mutatkozott .A Belügyminisztérium állambiztonsági szerve 1964. október 26-án rendelt el Győrött nyomozást ismeretlen személy ellen „izgatás" alapos gyanúja miatt. Ráadásul ez esetben a „bűncselekmény" minősített esete forgott fenn, ti. az „izgatást" „sokszorosítás" útján követték el, amelyet a büntető törvénykönyv két évtől nyolc évig terjedő szabadságbüntetés kiszabásával fenyegetett. A két tettes - akiknek a személyét a nagyszabású nyomozás gyorsan kiderítette - a „sokszorosítást" egy játék guminyomdával követte el. A gyerekek számára készített guminyomdával egy fél írólapra egyetlen mondatot („Éljen a kommunista párt!") nyomtattak, és ezt postán néhány tucat helyi vezetőnek, volt karhatalmistának feladó nélkül elküldték.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő