„A népesség abszolút számában jelentős csökkenés állott be”

Próbanépszámlálás 1956 után

„tervgazdálkodni lehetetlenség anélkül, hogy ne ismernénk az adott helyzetet. Munkaerő tekintetében pedig nem ismerjük. Nem utolsó sorban ezért tér el lényegesen minden, a munkaerőhelyzetre vonatkozó becslés a gyakorlattól. […] Amit ugyanakkor nem tudok itt elhallgatni, az az, hogy milyen lehetetlenül következetlenek vagyunk ezekben a dolgokban. Így pl. évente felmérjük – és erre sok millió forintot irányozunk elő rendszeresen – a marhaállományt, illetve általában állatszámlálást végzünk, összeírjuk az ország összes fáit, stb., csak éppen az embereket nem számoljuk meg."

Bevezető 

A javában zajló 2011. évi népszámlálás kapcsán eddig nem ismert levéltári dokumentumokat találtunk az 1956. évi forradalom utáni „népösszeírásra" vonatkozóan. Az iratok igazolják, hogy a felkelés után egy évvel már felvetődött, hogy 1957. december 31-én népszámlálást tartsanak az országban. Az összeírást azzal indokolták, hogy „az 1949. évi népszámlálás óta bekövetkezett jelentős változások kihatása a népszámlálási adatokban nem volt követhető és különösen az ellenforradalmi események következtében az országot illegálisan elhagyók száma, valamint a belső mozgás miatt az eddig rendelkezésre álló adatok is még bizonytalanabbá váltak". E népösszeírásnak jártunk utána a levéltári forrásokban.

Keleti Károly

 A társadalomról és változásairól a legfontosabb számszerűségi mutatókat a népszámlálások adják. A népszámlálás a legrégibb statisztikai felvételek egyike. A magyar hivatalos statisztikai szolgálat 1867-ben történt megalakulása után két évvel, 1869-ben tartották meg Keleti Károly tervei alapján, az első hivatalos magyar népszámlálást. Azután a népszámlálások általában tízévenként követték egymást. A második, 1880-ban végrehajtott összeírást már az 1871-ben létrehozott önálló Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal szervezte. A harmadik népszámlálásra 1890-ben került sor. A huszadik század első népszámlálását 1900-ban hajtották végre, mely sorban a negyedik népszámlálás volt. Ennek sikeréhez nagyban hozzájárult az 1897-ben elfogadott, a hivatalos statisztikai szolgálatról szóló mely jelentős önállósággal ruházta fel a .

Magyarországon ezután 1910-ben, 1920-ban, 1930-ban, 1941-ben, majd a második világháború utáni első népszámlálást 1949-ben

Az 1950-re tervezett adatfelvétel előrehozását a háborús veszteségek felmérése mellett az is indokolta, hogy jelentős méreteket öltött a népességmozgás (kivándorlás), melyről csak becslések álltak rendelkezésre, az előző, 1941. évi népszámlálás adatai pedig ekkorra már elavultak. Az 1949-ben megtartott adatfelvételt iparos-, kereskedő- és mezőgazdasági összeírás is kiegészítette. A számlálóbiztosoknak titoktartási esküt kellett tenniük a lakosság bizalmának elnyerése érdekében. A népszámlálást megelőző propagandában, a lakosság tájékoztatásában és felkészítésében nagy szerepet kapott a már országosan elterjedt rádiózás, a sajtó és a filmhíradó. Az 1949. évi népszámlálás érdekessége, hogy szinte mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a népszámlálás nemzetiségi adatai nem a valóságot tükrözik. Ezt bizonyítja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1955 decemberében viszonylag terjedelmes és részletes anyagot állított össze a rendelkezésre álló becslések, és száz településen végzett helyszíni tanulmány alapján a magyarországi nemzetiségi kisebbségek létszámáról és A népszámlálás adatainak feldolgozását a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási osztályán végezték, a személyi adatok számbavételét gépi feldolgozással valósították meg.

Az 1959. január 1-i népszámlálási próbafelvételnél összeírt községek és városok.

Forrás: Demográfia, 1959. 

A magyar népszámlálások vallási idősora 1949-ben megszakadt. Az 1950-es években az állam és egyház szétválasztásának indokával háttérbe szorították az egyházakat és a vallási ügyeket. Ezzel együtt járt az is, hogy az 1960-ban lebonyolított népszámlálás felvételi témakörei között nem szerepelhetett a vallás. Az 1960. évben sorra kerülő népszámlálás előkészítése, szervezése számos ponton eltért a korábbi adatfelvételektől, s céljai is számos olyan elemet tartalmaztak, amelyek az előző adatfelvételeknél nem

A célok megvalósítását a szakemberek részéről széles körű előkészítő munka alapozta meg. A tervezett nyomtatványokat, kérdőíveket már közel két évvel az adatfelvételt megelőzően, 1958-ban tesztelték, amit egy évvel később megismételtek.

A Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületei és a Minisztertanács az 1956-os forradalom után több ízben foglalkoztak a következő népszámlálás időpontjával és tematikájával. A népszámlálás indokaként a Magyarországon kialakult szokás, a nemzetközi megegyezések - a KGST tagországai határozatban, az ENSZ tagállamok pedig megállapodásban rögzítették, hogy az érintett országokban 1960 körül népszámlálást

-, valamint az a tény fogalmazódott meg, hogy az 1949. évi népszámlálás adatai már elavultak. Így nem álltak rendelkezésre megbízható adatok a megyék, járások, városok lélekszámára, a kormegoszlásra, vagy a népesség társadalmi és foglalkozási összetételére vonatkozóan.

A magyar népesedésstatisztika 1957-től kezdve végzett teljes körű vagy reprezentatív statisztikai jellegű egyszeri adatfelvételeket. Ilyen teljes körű adatfelvétel volt 1957-ben az illegálisan külföldre távozottak számának és összetételének felmérése, míg 1958-ban reprezentatív jellegű adatgyűjtés indult meg a válások okairól, a nők termékenységéről, a születésszabályozásról, a családtervezésről stb. Ezek az egyszeri statisztikai próbafelvételek alkalmat szolgáltattak arra is, hogy az 1956 után kialakult népesség helyzetéről felvilágosítással és adatokkal szolgáljanak.

Emellett a népszámlálásra készülvén, nagyobb volumenű felméréseket is tervezett a korabeli politikai és szakapparátus. 1957. július 23-ai keltezéssel az Országos Tervhivatal, a Munkaügyi Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal készített egy javaslatot a Minisztertanács mellett működő Gazdasági Bizottság részére, amelynek értelmében 1957. december 31-ei eszmei nappal népösszeírást kell tartani.

Ezen a napon történt augusztus 05.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1914

a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők